Stanislaw Lem - Kiberiáda

Ám a király elunta a bolygóján folytatott hadijátékokat, és távolabbra vetette pillantását. Kozmikus háborúkról és hadjáratokról álmodozott. Bolygójának volt egy nagy, teljesen puszta és vad holdja; a király nagy adókat vetett ki alattvalóira, hogy előteremtse a pénzt, amelyből ezen a holdon hadsereget létesíthet, s így új hadszíntérhez juthat. Az alattvalók ezúttal szívesen fizettek, mert arra számítottak, hogy Poleander király eztán már nem őket szabdalja majd fel kibágyúival és komputankjaival, s nem az ő házaikon és fejükön próbálja ki fegyvereit. Építettek hát a király mérnökei egy remek számítógépet a holdon, hogy majd különféle csapatokat és fegyvereket hozzon létre. A király nyomban ki is próbálta, mit tud a gép: táviratilag megparancsolta neki, hogy építsen egy holdpalotát tranzisztoronnyal, komputerasszal, képcsőlépcsővel és elektropárkánnyal; kíváncsi volt ugyanis, igaz-e a mérnökök állítása, hogy a gép mindent tud. De a sürgöny szövege kissé eltorzult, s elektropárkány helyett elektrosárkány szerepelt benne; a gép teljesítette a parancsot, legjobb tudása szerint.

A király addig is újabb hadjáratba indult, hogy fel szabadítsa a kiberablók uralma alá került tartományokat; eközben teljesen megfeledkezett a holdbéli gépnek adott parancsáról, mígnem egy szép napon óriási sziklák kezdtek a holdról a bolygóra potyogni; megrökönyödött a király, mert palotája egyik szárnyára is hullott egy szikla, s elpusztította szép, nyomtatott áramkörgyűjteményét.

Dühöngve táviratozott a holdbéli gépnek: hogy merészelt ilyet tenni?

A gép azonban nem válaszolt, mert már nem is volt a világon: a sárkány elnyelte, és saját farkává barkácsolta át.

Fegyveres bandériumot küldött a király a holdra, élén egy vitéz számítógéppel, hogy pusztítsa el a sárkányt. Egy villanás, egy dörrenés, s a gép meg a bandérium sehol sem volt; az elektrosárkány ugyanis nemcsak játékból, hanem igazán harcolt, és a leggaládabb szándékokat táplálta a birodalommal és a királlyal szemben. Küldött a király a holdra digitalezredest, komputábornokot, legvégül még egy numeralisszimuszt is, de az sem járt több szerencsével; éppen csak egy kicsit tovább tartott a verekedés, amelyet a király a palota teraszáról látcsövön át szemlélt.

A sárkány nőtt, növekedett, a hold meg egyre kisebb lett, mivel a szörnyeteg apránként felfalta, és saját testévé alakította át. Látta a király s vele alattvalói, hogy baj van, mert mihelyt az elektrosárkány lába alatt már nem marad talaj, bizonyára a bolygóra és rájuk veti magát. Búslakodott a király, de nem tudta, mitévő legyen. Gépeket küldeni nem jó, mert úgyis ott vesznek, személyesen menni sem jó, mert nagyon félt a sárkánytól. Egyszer aztán, amint így töprengett a néma éjszakában, hallotta ám, hogy a trónhálóteremben kopogni kezd a királyi távírókészülék, amely színaranyból készült, briliáns írótűvel, és a holdra volt kapcsolva. Felugrott a király, odaszaladt, a készülék meg titi-tá, ezt a táviratot kopogta: „Az elektrosárkány üzeni, hogy Poleander Partobon kotródjék, mert a trónjára ő szándékozik ülni, a sárkány!”

Megrémült a király, reszketett minden ízében, és úgy, ahogy volt, hermelines hálóköntösben, bíborpapucsban, lerohant a palota pincéjébe az öreg és roppant bölcs hadászati géphez. Eddig nem kérte a tanácsát, mert még az elektrosárkány létrejötte előtt összevesztek valami hadművelet ügyében; de most a király feledte a torzsalkodást, csak trónját és életét akarta megmenteni!

Bekapcsolta a masinát, és mihelyt bemelegedett, így szólt hozzá: — Számítógépem! Lelkecském!… ez meg ez a helyzet, az elektrosárkánynak a trónomra vásik a foga, el akar kergetni, ments meg, mit csináljak, hogy legyőzzem?!

— Várjunk csak — felelte a számítógép —, először ismerd be, hogy igazam volt abban a bizonyos ügyben, azonkívül légy szíves, címezz ezentúl Nagy Digitális Hadvezérnek, vagy esetleg így is szólíthatsz: „Ferromágnesességed!”

— Jó, jó, kinevezlek Nagy Hadvezérnek, és mindenbe beleegyezem, amit akarsz, csak ments meg!

Felzümmögött a gép, búgott-zúgott, majd megköszörülte a torkát, ésígy szólt: — Egyszerű a dolog. Építeni kell egy elektrosárkányt, amely hatalmasabb a holdon csücsülőnél. Legyőzi a holdsárkányt, levágja valamennyi fejét, és máris célhoz értünk!

— Nagyszerű ötlet! — kiáltott fel a király. — És el tudod készíteni egy ilyen sárkány tervét?

— Ez lesz a szupersárkány — felelte a gép. — Nemcsak a tervét tudom elkészíteni, hanem őt magát is, mindjárt meg is teszem, várj egy kicsit, király! — Azzal felzümmögött, sercegett, villogott, valamit barkácsolt a belsejében, és máris egy óriási, lángoló elektrokarom bukkant elő az oldalából, de a király rákiáltott: — Állj meg, öreg számítógép!

— Hogy szólítasz? Én a Nagy Digitális Hadvezér vagyok!

— Persze, persze — hagyta rá a király. — Könyörgök, Ferromágnesességed, hiszen az elektrosárkány, amelyet készítesz, legyőzi a másik sárkányt, de biztosan ott marad a helyén, és őt aztán hogyan tüntetjük el onnét?!

— Úgy, hogy készítünk egy újabb, még erősebb sárkányt — magyarázta a gép.

— Jaj, nem! Akkor inkább ne csinálj semmit, kérlek. Mit érek azzal, ha a holdon egyre borzalmasabb sárkányok lesznek, mikor én azt akarom, hogy ne legyen ott semmiféle sárkány! — Ja, az más — mondta a gép —, miért nem ezzel kezdted? Látod, milyen logikátlanul fejezed ki magad? No várj, gondolkodnom kell…

És zúgott-búgott, sercegett, majd krákogott egyet, és így szólt: — Antiholdat kell készíteni egy antisárkánnyal, rá kell állítani a hold pályájára (ekkor valami reccsent a gépben), körbe kell állni és azt kell énekelni: „Bújj, bújj, gépem, komputerecske, nyitva van a ferritkapu, csak bújjatok rajta!”

— Különös dolgokat beszélsz — jegyezte meg a király —, mi köze az antiholdnak a komputerecske-nótához?

— Miféle komputerecske? — kérdezte a gép. — Ja, dehogy, dehogy, tévedtem, úgy látszik, görcs állt belém, átéghettem valahol. — A király keresni kezdte a hibát, talált egy kiégett tranzisztort, kicserélte, aztán megkérdezte a gépet, mit csináljanak azzal az antiholddal.

— Miféle antiholddal? — csodálkozott a gép, amely közben elfelejtette, mit mondott az előbb. Nem tudok semmiféle antiholdról… Várj, gondolkodnom kell.

Zúgott-búgott, majd megszólalt: — Meg kell alkotni az elektrosárkányok legyőzésének általános elméletét, amelynek a holdsárkány nagyon könnyen megoldható, különleges esete lesz. — Hát alkosd meg azt az elméletet! — örvendezett a király.

— Ehhez először különféle próbasárkányokat kell készíteni.

— Jaj, ne! Köszönöm szépen! — kiáltotta a király. Már ez az egy sárkány is el akarja foglalni a trónomat, hát mi lesz itt, ha egész tömeg sárkányt hozol a nyakamra?!

— Azt mondod? Na jó, akkor más módszert kell találni. Alkalmazzuk a fokozatos megközelítés módszerének hadászati variánsát. Eredj, táviratozd meg a sárkánynak, hogy átadod neki a trónodat, azzal a feltétellel, ha elvégez három egészen egyszerű matematikai műveletet…

A király felsietett táviratozni, s a sárkány ráállt az alkura.

Visszament a király a géphez.

— Most — szólt a gép — mondd meg neki, hogy az első művelet, amelyet el kell végeznie: ossza el magát önmagával.

Ment a király, megüzente. Az elektrosárkány elosztotta magát önmagával, de mivel egy sárkányban az egy sárkány egyszer van meg, ottmaradt a holdon, és semmi sem történt.