Arkagyij Sztrugackij - A bíborszínű felhők bolygója
Здесь есть возможность читать онлайн «Arkagyij Sztrugackij - A bíborszínű felhők bolygója» весь текст электронной книги совершенно бесплатно (целиком полную версию без сокращений). В некоторых случаях можно слушать аудио, скачать через торрент в формате fb2 и присутствует краткое содержание. Издательство: Robur, Жанр: Фантастика и фэнтези, на венгерском языке. Описание произведения, (предисловие) а так же отзывы посетителей доступны на портале библиотеки ЛибКат.
- Название:A bíborszínű felhők bolygója
- Автор:
- Издательство:Robur
- Жанр:
- Год:неизвестен
- ISBN:нет данных
- Рейтинг книги:3 / 5. Голосов: 1
-
Избранное:Добавить в избранное
- Отзывы:
-
Ваша оценка:
- 60
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
A bíborszínű felhők bolygója: краткое содержание, описание и аннотация
Предлагаем к чтению аннотацию, описание, краткое содержание или предисловие (зависит от того, что написал сам автор книги «A bíborszínű felhők bolygója»). Если вы не нашли необходимую информацию о книге — напишите в комментариях, мы постараемся отыскать её.
A bíborszínű felhők bolygója — читать онлайн бесплатно полную книгу (весь текст) целиком
Ниже представлен текст книги, разбитый по страницам. Система сохранения места последней прочитанной страницы, позволяет с удобством читать онлайн бесплатно книгу «A bíborszínű felhők bolygója», без необходимости каждый раз заново искать на чём Вы остановились. Поставьте закладку, и сможете в любой момент перейти на страницу, на которой закончили чтение.
Интервал:
Закладка:
Ezekhez a helyekhez mérve nagyon is normális. Nem láva.
Egészen közel léptek a vörös masszához. A lila ködfal egyenest a szemük előtt emelkedett a magasba; még néhány lépés, s rálépnek a málnaszín szőnyegre.
— Nem érdemes továbbmenni — mondta Bikov —, a dózismérő majd megbolondul a sisakomban.
— Igen-n-n — jegyezte meg elnyújtva Johanics. — A rádioaktivitás fokozódik. Micsoda sugárzást bocsát ki magából, Vologya…
— Látom-mordult vissza Jurkovszkij; leguggolt, s figyelmesen nézegetni kezdte a bíborszínű folyam szélét.
Vastag, csillogó hártya borította a talajt, látszólag igen tömör s lukacsos volt, mint a szivacs. Lassan kúszott a földön, helyenként felpuffadt, köveket forgatott ki a homokból.
— Tizenöt centiméter lehet a vastagsága — állapította meg Jurkovszkij, s figyelte, hogyan kúszik fel a hártya a hegyes kövekre. — Grisa, ez nem élőlény! Teljesen közömbös a külsődleges ingerekkel szemben.
— Csodabogár! — Dauge vállat vont. — A szivacs is teljesen közömbös a külső ingerekkel szemben… Nyilván mikrolények telepe.
— Mikrolények… Ilyen erősségű radioaktív sugárzás mellett ebben a körzetben? — Jurkovszkij hangosan töprengett. — Bár az élet képes bármely körülményhez alkalmazkodni. Annál is inkább, mert ez a micsoda maga is sugárzást bocsát ki… Ebben igazad van, Johanics. De hogyan bizonyítod be… Gyerünk, vegyünk belőle mintát, majd otthon megvizsgáljuk.
— Tehát úgy vélekedtek, hogy a Fiúval át lehet kelni ezen a vörös mezőn? — kérdezte Bikov.
A geológusok elhallgattak, majd Dauge szólalt meg: — Sokkal inkább igen, mint nem. Legalábbis ez nem láva.
— Akkor szálljunk be a terepjáróba. Jermakov vár bennünket.
— Mindjárt, Alekszej. Csak mintát kell venni ebből a micsodából.
A terepjáró száz méterre állt tőlük, s csillogott a vörös fényben. Feketéllett a nyitott vezetőnyílás. A málnaszín hártya körbefonta a járművet — távol a sötétben már látszottak lilás párával borított csíkjai. A hártya három oldalról kerítette be a Fiúi.
Bikovot egyszerre elfogta a félelem.
— Gyerünk, gyorsabban, barátaim! — mondta. — Valami nem tetszik nekem a természet eme kíváncsi jelenségének a viselkedésében.
— Rögtön elrohanok egy konténerért, várjatok egy percet! — dünnyögte Dauge, s ingadozó léptekkel a Fiú felé futott.
Bikov tekintetével követte, majd Jurkovszkijhoz fordult, s látta, amint az finn késével próbál egy darabot lemetszeni a hártyából.
— Nem kell, Vlagyimir Szergejevics, minek? Majd manipulátorral veszünk belőle.
Jurkovszkij, miközben a tőrrel mesterkedett, haragosan fújtatott. A kés könnyedén behatolt a rugalmas masszába, amely azonban tüstént össze is forrt mögötte. A geológus vadul tépte és hasogatta a remegő kocsonyás anyagot.
Végül sikerült leválasztania egy vastag, vörös darabot.
Sűrűn dőlt belőle a csillogó gáz. Jurkovszkij felállt, lábával továbbgörgette a levágott darabot — a vörös homokon fényesen felragyogott egy vörös kör. Mögöttük robaj hallatszott. Hátrapillantottak, s meglátták a Fiúról leesett Daugét. Ügyetlen pózban ült a földön.
— Nézd csak! — jegyezte meg bosszúsan Jurkovszkij.
Dauge gyorsan felemelkedett, s lehajolt, valamit keresett a lába alatt.
Bikov észrevette, hogy a lángoló csápok már körbefonták a terepjárót, s vagy háromszáz méterre tőle gyűrűbe fonódtak.
“A kör — hasított hirtelen az agyába. — A lángoló kör… Hol is hallottam ezt?”
Dauge már közeledett, szíjra fűzve húzta a földön maga után a konténert a radioaktív minták számára. Hóna alatt súlyos lemezt tartott.
— A pokolba is! — kiáltott fel csodálkozva Jurkovszkij.
Bikov a lába alá nézett, s észrevette, hogy a levágott darab csillagalakot vett fel, s hosszú csápokat bocsátott ki a vörös szőnyeg felé. Hirtelen eszébe jutott: “A Vörös Kör!
Óvakodj a Vörös Körtől! A Tahmaszib-rejtély…”
Ebben a pillanatban a talaj megrezzent. Bikov elveszítette egyensúlyát, s majdnem elesett. Látta, hogyan zuhant kezéből mindent kiejtve a földre Dauge, s próbált négykézláb felemelkedni Jurkovszkij.
A fekete égbolton vakító, kékesfehér villám lobbant. A második rengés a földre hajította Bikovot. Valami fülsiketítőn reccsent a lába alatt. Körös-körül mennydörgésszerű dübörgés.
— Á-á-á! — kiáltott fel a borzalmas zajban Jurkovszkij, de hangját alig lehetett hallani.
Bikov görcsösen kapaszkodott a talaj kiugró göröngyeibe, s látta, hogy a föld szétnyílt a Fiú mellett, s tűzoszlop tört fel belőle. A lángoló délibábban látszott, hogy őrült sebességgel forogni kezdett a felágaskodó terepjáró lánctalpa, Johanics felállt, majd ismét arcra zuhant.
Kibírhatatlan forróság fonta körül Bikovot, áthatolt ruhája szilikátszövetén. Majdnem eszméletét veszítette, feltápászkodott, nagy nehezen megtartotta egyensúlyát, tett néhány bizonytalan lépést előre, a ferdén álló jármű felé, majd ismét elzuhant — kicsúszott a talaj a lába alól. A dübörgés egy szempillantás alatt elcsitult. A szemét elborító verítéken keresztül Bikov látta, ahogy tompa vörös, hamuvörös szín önti el lassan a remegő repedések borította földet, s hogyan süpped bele az olvadó homokba a vörösre izzott terepjáró.
— Á-á-á! — kiáltotta hátul Jurkovszkij.
Fogait összeszorítva, a rátörő gyöngeséget leküzdve, Bikov arra kényszerítette magát, hogy a panaszos kiáltás irányába kússzon.
Megpillantotta Jurkovszkij feléje nyújtott kezét, mely olyan fekete volt, mintha megégett volna. S neki volt még ereje, hogy belekapaszkodjon, majd a földre nehezedve távolabb vonszolja a geológust a málnaszín ingoványtól.
Később mégiscsak elveszítette eszméletét, de bizonyára nem hosszú időre, mert amikor magához tért, észrevette, hogy Jurkovszkij ott fekszik mellette, ügyetlenül maga alá húzza kezét, hogy a Fiú körül a felizzott föld még nem feketedett meg, s a terepjáró erősen oldalt dőlve áll, mélyen belesüppedt a megolvadt talajba, műanyag páncélja füstöl, szürkébe vált át, s gyorsan sötétedik.
Az égbolton kihunylak a vakító, kékesfehér csíkok. Bikov fülében állandó, átható csörgést hallott, s csak nagy nehezen jött rá, hogy a sugárzásmérő hangja ez. “Tucatnyi, több száz röntgen” — villant agyába, s foszlott rögtön semmivé a gondolat. Felemelkedett, a mozdulatlan Jurkovszkij hóna alá nyúlt (tehetetlenül csüngött a kezén), s a Fiúhoz vonszolta, odább a rózsaszín párától borított, bugyborékoló hártyától. Úgy negyven lépést téve Bikov ráakadt Daugéra. Johanics a hátán feküdt, s begörbedt ujjaival védőöltözetének szövetébe kapaszkodott a mellén.
Bikov melléje fektette Jurkovszkijt, majd barátja fölé hajolt.
Dauge eszméletét vesztette, szaporán, hörögve lélegzett.
Szkafanderének alsó része rongyokban lógott rajta. Alekszej reszkető kézzel, sietve kicsavarta az oxigéncsapot, levette géppisztolyának szíját, derékmagasságban szorosan átfogta vele a mozdulatlan testet, hogy megakadályozza a forró, oxigénben szegény s radioaktív portól telített külső levegő behatolását a ruha mögé. Dauge felnyögött, s szipogva szívta magába az éltető gázt, Jurkovszkij magától feléledt. Magához tért, mozogni kezdett, gyors mozdulattal felemelkedett, s felült. Dauge tovább hörgött.
— Fiú… Anatolij Boriszovics… — dünnyögte Jurkovszkij. — Gyorsabban…
Читать дальшеИнтервал:
Закладка:
Похожие книги на «A bíborszínű felhők bolygója»
Представляем Вашему вниманию похожие книги на «A bíborszínű felhők bolygója» списком для выбора. Мы отобрали схожую по названию и смыслу литературу в надежде предоставить читателям больше вариантов отыскать новые, интересные, ещё непрочитанные произведения.
Обсуждение, отзывы о книге «A bíborszínű felhők bolygója» и просто собственные мнения читателей. Оставьте ваши комментарии, напишите, что Вы думаете о произведении, его смысле или главных героях. Укажите что конкретно понравилось, а что нет, и почему Вы так считаете.