Francis Carsac - A világűr Robinsonjai

Érdeklődéssel figyeltem a testtakaróján levő roncsolt lyukat, amely körül csillogó nyál száradt. Vandal magával akarta hozni.

Közelebbről megvizsgálva azonban láttuk — és főképp éreztük —, hogy csupán a héja száradt ki; belseje a feloszlás állapotában van.

Megelégedtünk azzal, hogy lefényképeztük. Minthogy a magas növényzet egyéb, eleven és veszedelmes fajtákat is rejthetett, gyorsan visszavonultunk, és ismét elindultunk a falu felé vezető úton.

Ameddig a szem ellátott, végtelen síkság terült el; a távolban egy zöld felhő lebegett az égen.

Mielőtt a bolygót felkutattuk volna, előbb szilárdan meg kellett vetnünk a lábunkat azon a földdarabon, amely velünk jött, és valamiféle társadalmat kel ett szerveznünk. A faluban jó hírrel vártak: a kútban ismét feltört a víz. Vandal vizsgálata kimutatta, hogy bár kissé sós, iható. Az összeírás még nem ért véget. Az emberekkel könnyen ment a dolog, az állatokkal nehezebben, az anyagi készletek számbavétele viszont nagyon rosszul haladt. Ahogy a nagybátyám mondta: „Ismernek engem, de semmi nem vagyok, sem polgármester, de még csak tanácsos sem.”

Az összeírás eddigi adatai alapján megállapítottuk, hogy a falu és a környék lakóinak száma: 943 férfi, 1007 nő, 897 tizenhat éven aluli gyermek, összesen 2847 fő. Az állatállomány, főképp a szarvasmarhaféle, bőségesnek mutatkozott.

Louis ekkor kijelentette:

— Holnap reggel nagygyűlést kel tartani.

Elhívatta a falu kikiáltóját, és egy ceruzával teleírt papírlapot nyomott a markába, íme a szó szerinti szöveg. Még ma is őrzöm ezt a teljesen megsárgult, törékennyé vált papírdarabot. „Polgártársak és polgártársnők, holnap reggel, a kút körüli téren általános gyülekezés. Bournat csillagász úr megmagyarázza a katasztrófát. Louis Mauriére és társai beszámolnak felfedező útjuk eredményéről. Gyülekezés két órával a kék nap kelte után.

Határozatokat kell hoznunk a jövőre nézve. Feltétlen megjelenésükre számítunk.”

Pontosan emlékszem erre az első gyűlésre. Louis beszélt elsőnek:

— Mielőtt Bournat úr a lehetőségekhez képest megmagyarázná, hogy mi is történt valójában, néhány szót fogok szólni. Nyilván valamennyien megértették, hogy többé nem a Földön vagyunk.

Most, hogy a sebesültek felkutatása befejeződött, nehéz feladatok előtt állunk. Mindenekelőtt meg kel szervezünk az életünket.

Semmiféle emberi közösség nem élhet törvények nélkül. A Föld egy része velünk jött; ez a darab mintegy 30 kilométer hosszú és 17 kilométer széles, nagyjából rombusz alakú, és összesen csaknem 500 négyzetkilométernyi felületű. De nem szabad ábrándokban ringatni magunkat, mert egynegyede alkalmas földművelésre, a többi nem egyéb, mint feldúlt hegyek. Azt hiszem, ez a terület elegendő lesz, hogy tápláljon bennünket, jóllehet létszámunk az összeírás nyomán még jelentékenyen növekedhet. Az igazi probléma nem a föld, mert abból lesz elegendő, hogy mindenki akár ezer hektárt is kaphasson, hiszen egy egész bolygó vár ránk. Az igazi probléma a munkáskéz. Mától kezdve mindenkire szükség lesz, mindenkinek dolgoznia kell. Hal atlan szerencse, hogy szakemberek és tudósok vannak velünk. De úttörőknek kell tekintenünk magunkat, és ennek megfelelő magatartást kell tanúsítanunk. Aki árt a szomszédjának, ahelyett, hogy segítené, az bűnöző, és aszerint is kel bánni vele. Akár akarjuk, akár nem, mától kezdve ez a mi törvényünk; vagy alkalmazkodunk hozzá, vagy megdöglünk! Önkéntes vállalkozók segítségével a gyűlés után megszervezünk egy irodát a különböző mesterségek összeírására.

Akik itt vannak, felvilágosítást adnak a hiányzókról. Holnapután pedig újra gyűlést tartunk, megválasztjuk a kormányalakítással megbízott képviselőket; a közügyek továbbra is a községi tanács hatáskörében maradnak. Most pedig átadom a szót Bournat úrnak.

Nagybátyám botjára támaszkodva felállt.

— Kedves barátaim, amint tudják, példátlan katasztrófa szakított el — attól tartok, örökre — a mi öreg Földünktől, hogy ebbe az ismeretlen világba repítsen bennünket. Melyik világ ez? Nem tudnám megmondani. Megállapíthattuk, hogy két napja és három holdja van. Ez ne ijesszen meg senkit. A plébános úr és a tanítójuk, akik gyakran felkerestek az obszervatóriumban, elmondhatják, hogy az ilyesmi gyakori jelenség az égen. Egy gondviselésszerű véletlen folytán — itt a plébános helyeslőn bólogatott — egy olyan bolygón kötöttünk ki, amelynek levegője számunkra megfelel, sőt, nyugodtan ál íthatom, alig különbözik a földi levegőtől. Eddigi számításaim szerint ez a bolygó alig valamivel nagyobb a Földnél. Louis Mauriére az imént kitűnően vázolta, mi a teendőnk. Amint valami újat sikerül megtudnom erről a világról, amely most a miénk, haladéktalanul közölni fogom.

A hallgatóság áItalában jól fogadta az elhangzottakat. A parasztok láthatólag egyszerűen tudomásul vették a katasztrófát.

Otthonülők és földhöz kötöttek lévén, többségüknek megmaradt az egész családja. A falusiak hitetlenebbek voltak.

— Az öreg csak mesél nekünk az ő másik világáról! Kezdjük azzal, hogy az ember csak halála után juthat el oda!

— Mégis két nap van az égen.

— A második egészen kicsi. Aztán annyi mindent láttunk már az ő tudományukkal! Ha kíváncsiak vagytok a véleményemre, megmondhatom: ebben az ügyben megint csak a kínaiak keze van, olyasmi, mint az atombomba!

A faluban a családi drámák is gyakoribbak voltak. Az egyik fiatalembert porig sújtotta a gondolat, hogy soha többé nem látja viszont menyasszonyát, aki egy rokonához utazott. Mindenáron táviratozni akart neki. Mások hozzátartozóit pedig eltemették a hegyek, vagy a házuk romjai alatt pusztultak el.

Másnap vasárnapra virradtunk. Reggel harangszó ébresztette a falut. A plébános a hívek segítségével a templom romjai alól kiásta a harangot, és most, egy tölgyfa ágára akasztva, teljes erővel zengett.

Amikor odaértünk, a plébános éppen befejezte a szabadtéri misét.

Derék ember volt, és később bebizonyította, hogy tömzsi alakja hősies lelket rejt. Odamentem hozzá:

— Gratulálok, eminenciás uram. A harangszó mindnyájunkat kel emesen emlékeztetett a Földre.

— Eminenciás úr? — kérdezte.

— Nos, igen, elvégre ön most püspök. De mit is beszélek?

Pápa.

— Istenem, erre nem is gondoltam. Ez rettenetes felelősség — tette hozzá elsápadva.

— Ugyan! Nagyon jól fog menni!

Egészen meghökkenten ál t, amikor otthagytam, és elmentem megkeresni az iskolában berendezkedett Louis-t A fiatal tanító és ugyancsak fiatal felesége segített neki.

— Hogy halad az összeírás?

— Tűrhetően. Amit az egyik nem akar megmondani, megmondja a másik, íme, az ideiglenes adatok:

2 tanító,

2 bognár,

3 kőműves,

1 ács,

1 ácstanuló,

1 autó- és kerékpárjavító,

1 plébános,

1 sekrestyés,

3 kocsmáros,

1 pék,

2 pékinas,

2 rövidárukereskedő,

3 fűszeres,

1 kovács és 2 segédje,

6 kőfejtő,

2 csendőr,

5 művezető,

350 munkás,

5 mérnök,

4 csil agász,

1 geológus, ez te vagy,

1 sebész,

1 belgyógyász,

1 gyógyszerész,

1 biológus,

1 történész, a fivéred,

1 antropológus,

1 ál atorvos,

1 órás és rádiószerelő,

1 szabó és 2 inasa,