Francis Carsac - A világűr Robinsonjai

2 varrónő,

1 mezőőr.

— A többiek földművelők. Ami Boru apót il eti, ő ragaszkodik ahhoz, hogy „vadorzónak” írjuk be! Ó, elfelejtettem: egy kastélytulajdonos, a fia, a lánya, a szeretője és legalább egy tucat bérence, nem számítva a cselédséget. Ezek csak kellemetlenkedni fognak nekünk!

— És az anyagi ál omány?

— 11 használható autó, azonkívül a nagybátyádé meg Michel húszlóerőse, de az sokat fogyaszt; 8 traktor, közülük az egyik lánctalpas; 18 teherautó, ebből 15 az üzemé; 10 motorkerékpár, vagy száz kerékpár. Sajnos, csak 12000 liter benzin és 13600 liter gázolaj. Elég kevés pótkerék.

— Benzin helyett majd megteszi a gázgenerátor.

— És hogyan akarsz gázgenerátorokat készíteni?

— Az üzem?

— Nincs áram. Igaz, hogy van néhány gőzzel működő kisegítő áramfejlesztő. De kevés a szenünk, és nincs olyan sok fa.

— Nem messze innen, a hegyekben kőszén rejtőzik. Nyilván az is „követett” bennünket. Bizonyára nehezen kiaknázható. De nincs más választásunk.

— Keresd meg! Ez a te munkád. Ami az élelmiszert illeti, van elegendő, de a következő aratásig takarékoskodnunk kel.

Valószínűleg élelmiszerjegyeket kel majd bevezetni. Csak az a kérdés, ezt hogyan fogadtatjuk el velük!

Másnap tartottuk az első választást Telluson. Nem volt meghatározott programja: csupán arról értesítették a választókat, hogy egyszerű szótöbbséggel egy kilenctagú közjóléti bizottságot fognak választani, és minden választónak egy kilenc nevet tartalmazó listára kell szavaznia.

Az eredmény meglepő volt. Az első megválasztott — 1302 szavazatból 987 — a polgármester első helyettese, Alfréd Charnier, egy gazdag paraszt lett. A második a tanító, Charnier távoli rokona 900 szavazattal, a harmadik a plébános 890 szavazattal. Aztán következett Louis Mauriére 802, Marie Presle, egy tanult parasztasszony, egykori tanácsos 801, nagybátyám 798, Estranges 780, és csodálkozásunkra, Michel 706 szavazattal — a nők körében roppant népszerű volt! — , végül jómagam 700 szavazattal. Később megtudtam, hogy Louis korteskedett mel ettem, mondván, hogy majd én fogom megtalálni a szükséges vasat meg szenet. A legnagyobb kocsma tulajdonosa, őszinte csalódására, csak 346 szavazatot kapott!

Számunkra a legnagyobb meglepetés az volt, hogy kevés parasztot választottak meg. Lehet, hogy a rendkívüli körülmények láttán a parasztok inkább azokhoz húztak, akikről azt képzelték, hogy tudásuk révén minden helyzetben feltalálják magukat, de az is lehet, hogy nem bíztak egymásban, és inkább idegeneket választottak, semhogy széthúzás legyen a faluban.

Az elnökséget tehát megállapodásunk értelmében felkínáltuk Charnier-nak. Ő azonban visszautasította, és végül a plébános, il etve a tanító egymást váltva töltötte be ezt a tisztséget. Louis, aki egy szobában lakott Michellel és velem, még aznap este kifejtette véleményét:

— Össze kell fognunk. A nagybátyád velünk fog tartani. Azt hiszem, a tanítóra is számíthatunk, így tehát mi öten többségben leszünk. A többiekre rá kel erőltetnünk nézeteinket, s ez nem lesz mindig könnyű. A munkások, sőt a falusiak egy része és talán a mérnökök is bennünket fognak támogatni. Nem azért beszélek így, mert személyes becsvágy fűt, de őszintén hiszem, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik elég pontosan tudjuk, mit kell tennünk, hogy a világnak ezt a töredékét irányítsuk.

— Valójában tehát diktatúrát ajánlasz nekünk? — kérdezte Michel.

— Diktatúrát? Nem, csak egy erős kezű kormányt.

— Nem nagyon látom a kettő között a különbséget — jegyeztem meg —, de valóban azt hiszem, hogy erre van szükségünk.

Ellenzékünk is lesz…

— A plébános… — kezdte Michel.

— Nem feltétlenül — szakította félbe Louis. — A plébános okos ember, és mivel mi nem bántjuk a vallást… Tehát, még meg is nyerhetjük magunknak. A parasztok? Annyi földjük lesz, amennyit meg tudnak művelni. Ebben a nagyon mérsékelt és csak az iparra szorítkozó kollektivizmusban, amelyre gondolok, semmi nincs, ami nyugtalaníthatná őket. Nehézségeket inkább, a megszokotthoz való ragaszkodás fog okozni. Legalábbis a közeli jövőben. Később, néhány nemzedék múltán egészen más problémák merülhetnek fel.

Ma arról van szó, hogy éljünk. És ha azzal kezdjük, hogy egymás máját rágjuk, vagy engedjük, hogy elhatalmasodjék a rendetlenség…

— Rendben van, csatlakozom.

— Én is — mondta Michel. — Ha valaki megjósolta volna nekem, hogy valamikor egy direktórium tagja leszek!

A Tanács első ülésén a „tárcák” szétosztásával foglalkoztunk.

— Kezdjük a közoktatással — ajánlotta Michel. — Javaslom, hogy Bournat úr legyen a miniszterünk. Szellemi örökségünket semmiképp sem szabad elvesztenünk. Nekünk, „tudósoknak”, az iskolásgyerekek közül majd ki kell választanunk azokat, akiket legalkalmasabbnak tartunk a továbbtanulásra. Ezeket a választottakat előbb ki-ki a maga tudományának gyakorlati oldalára fogja megtanítani. Az elméleti részt csak a legkiválóbbaknak oktatjuk, ha majd találunk ilyeneket. Továbbá tankönyveket kel összeállítanunk, hogy kiegészítsük az obszervatórium szerencsére bőséges és válogatott művekből ál ó könyvtárát, valamint az iskola könyvállományát.

— Nagyon helyes — jegyezte meg Louis. — Az iparügyek vezetésére Estranges urat ajánlom, a földművelésügyre Charnier urat. Te, Jean, a bányaügyet vállalod, ez roppant fontos tisztség. A plébános úr lesz a békebíró. A tanító úré a pénzügy, minthogy szabad idejében a politikai gazdaságtant tanulmányozta. Pénzről is kel gondoskodni, valamiféle csereeszközről.

— És én? — kérdezte Michel.

— Tiéd a rendőrség.

— Zsaru legyek?

— Igen. Nehéz munkád lesz: összeírások, rekvirálások, a rend fenntartása és a többi. Mindebben segít majd az, hogy nagyon népszerű vagy.

— Nem sokáig! És te mi akarsz lenni?

— Várj. Marie Presle foglalkozzék a közegészségüggyel; helyettesei Massacre doktor és Julien doktor lesznek. Én magam, ha beleegyeztek, a hadsereget vál alom.

— A hadsereget? Miért nem mindjárt a haditengerészetet?

— Ki tudja, hogy ez a bolygó még mit tartogat számunkra?

Nagyon csodálkoznék, ha az a kastélybeli sötét alak nem próbálkozna valamivel!

Louis nem is sejtette, mennyire igazat mondott. Másnap ugyanis egy nyomtatott hirdetmény jelent meg több példányban a házak falán. A következő szöveggel:

Falusiak és parasztgazdák. Egy úgynevezett közjóléti bizottság ragadta magához a hatalmat a demokrácia álarcában. Kikből ál ez a tanács? Kilenc tagja közül öt idegen! Egy munkás, három értelmiségi, egy mérnök, egy tanító! EZ hat szavazatot jelent három paraszt és a plébános úr ellenében, akit akarata ellenére rántottak be ebbe a kalandba. Megérthetik-e ezek az emberek a ti jogos törekvéseiteket? És ezzel szemben ki az, aki nálam, a nagy földbirtokosnál jobban ismerné azokat? Csatlakozzatok hozzám, seperjétek ki ezt a klikket! Jöjjetek hozzám a Völgybe.

És az aláírás:

Louis győzelmi kiáltásban tört ki:

— Megmondtam! Intézkednünk kel!

Az első intézkedés az volt, hogy elkoboztunk minden fegyvert, és szétosztottuk a megbízható emberekből összeállított gárda tagjai között. Ez a gárda Simon Beuvin tartalékos hadnagy parancsnoksága alatt ötven emberből ál t. Bár ez a hadsereg-embrió a legkülönfélébb fegyverekkel volt felszerelve, mégis jelentős rendfenntartó erőt képviselt.