Georgij Martinov: Támadás a Föld ellen (Gianea)

A rádióobszervatóriumok és a kozmikus sugárállomások fokozottabban figyelték a világűrből a Föld felé érkező valamennyi kisugárzást.

És néhány perc múlva azután, hogy megkapták a rádiógramot, mely szerint mindkét felderítő hold felszállt a Holdról (megszokásból továbbra is így nevezték őket), a lokátorok éber sugarai, a vizuális teleszkópok lencséi, a graviométerek hatalmas erejű csápjai felfedezték őket. Ezek a műszerek a Föld számos mesterséges holdján voltak elhelyezve.

És miután a két „tojás” — amelynek egyik oldala tarka, a másik továbbra is láthatatlan volt — felszállt a holdbéli telepről, mindössze néhány órát repülhetett.

Ilyen szempontból a hetedik holdexpedíció, amely „megijesztette” a felderítő holdakat, nagyon hasznosnak bizonyult. A „tojások”-nak még idejük sem volt, hogy az űrben elváljanak egymástól, amikor a „Tyitov” rajtuk ütött a Hawaii szigetek fölött.

E pillanatban sötét éjszaka borult a Csendes-óceánra. És csak nagyon kevés ember láthatta a megsemmisülést jelző, erős fényvillanásokat, amelyek azt jelentették, hogy a másik világ két felderítő holdja megszűnt létezni.

Vajon sikerült-e bizonyos mértékben megvalósítani feladatukat? Vagy pedig úgy pusztulnak el, hogy gazdáiknak semmi haszna nem volt belőlük? E kérdésekre a választ megsemmisülésük után két órával kapták meg az emberek. Méghozzá pozitív választ.

A felderítő holdaknak sikerült valami igen csekély kárt okozni. Meg kellett hát tisztítani a légkört, és orvosi segítséget nyújtani azoknak, akiket a felderítő holdak kisugárzása ért. A rájuk szerelt berendezés úgy látszik, nyomban azután lépett működésbe, hogy a felderítő holdak felszálltak a Holdról.

Az emberek hamarabb, mint várták volna, megtudták, mi fenyegette őket, mivel akarták sújtani a Föld lakosságát Gianea honfitársai. Céljuk hát ismertté vált.

Akik ismerték az eseményeket — ezek pedig egyelőre még kevesen voltak: vezető tudósok, az űrszolgálat és az obszervatóriumok munkatársai — akaratlanul elmosolyodtak.

Túlságosan lebecsülték a földi tudományt és technikát Gianea honfitársai. Még akkor is, ha a középkorban jártak első ízben a Földön, figyelembe kellett volna venniük a társadalomfejlődés törvényeit, amelyeket feltétlenül ismerniük kellett Ám ők semmit sem láttak előre, és ezért elszámították magukat.

— Egyáltalán nem volna kedvünk nevetni — mondta Marlene Fraser professzor, a neves földi fizikus —, ha néhány évszázaddal előbb valósítják meg tervüket. De még a legutolsó századokban is, amikor az embereket a kizsákmányoló rendszer választotta el egymástól, a jövevények akciója számos gyengén fejlett népet pusztított volna el. De ma. mi okozhat kárt az egyesült emberiségnek?

— Véleményem szerint — tette hozzá egy másik tudós —, tévedünk a felderítő holdak felbocsátásának idejét illetően. Úgy látszik, nem olyan régen tűntek fel a Föld közelében, így tévedésük még érthetetlenebb. Ekkora tévedést csak olyanok követhetnek el, akik elbizakodottak, gőgösök, és egyeseket mélyen megvetnek.

Senki a Földön még csak nem is sejtette, milyen közel járt ez a tudós az igazsághoz.

A veszély elmúlt. Most! Hát a jövőben? Várható-e újabb támadás?

Abból következtetve, hogy Gianea népe között feltűntek a Riageához hasonló emberek, ettől nem kellett tartani. Az ismeretlen emberiség nyilván olyan fejlődést ért el, amikor már lehetetlen a másokkal szembeni ellenségeskedés.

— Kezdek nyugtalankodni — mondta Marina.

Felállt, és tenyerével árnyékolva szemét, mereven nézte a végtelen, csillogó víztükröt.

A Fekete-tenger smaragdzöld hullámai lustán csapkodták a partot. Gyöngyházszínű ködbe veszett a látóhatár. Ott, ahol csak sejteni lehetett a látóhatár vonalát, szinte a levegőben úszott egy fehér hajó. Messze volt, és mozdulatlannak tűnt. Fehér felhőpamacs vitorlázott az égen, és elnyeléssel fenyegette a Napot. Szinte teljes szélcsend volt. Csak néha libbent tova kis szélfuvallat, amely nem hűvösséget, hanem még nagyobb hőséget hozott. Gianea fekete hajkoronája sehol sem látszott.

— Nagyszerűen úszik — mondta Viktor Muratov lustán.

— De már több mint egy órája elment!

— Na és?

— Nyugtalanít.

Raul Garcia felkönyökölt.

— Keressük meg — javasolta.

— Min menjünk?

— Motorcsónakon. Ha elmondjuk, miről van szó, mindenki átengedi nekünk csónakját.

— Várjunk még egy kicsit.

Húgának nyugtalansága átragadt Viktorra is.

Sokat úsztak ma. Gianea egész idő alatt velük volt. Amikor pedig már mindnyájan kifáradtak, egyedül úszott tovább. Azóta eltelt egy óra, Gianea meg nincs sehol.

Már egy hónapja, hogy a hetedik holdexpedíció visszatért a Földre. Az emberek többsége jóformán elfelejtette e napok izgalmait, aggodalmait. Csupán Gianea földi jelenléte emlékeztette őket a szokatlan eseményekre.

A hetedik expedíció tagjai elhatározták, hogy egy hónapot pihennek, és tanyát vertek a Kaukázusi tengerparton.

Sok mindenre fény derült ez alatt az egy hónap alatt. Gianea észrevehetően őszintébb lett. Végérvényesen kiderült, hogy valahol van egy világ, amelynek lakosai számára égetően szükséges egy letelepedésre alkalmas bolygó Már nem is csodálkoztak azon, hogy Gianea nem emlékszik hazájára. Ez annak idején igen meglepte Muratovot. A lány egy másik bolygón született, amelyet honfitársai találtak, és gyarmatosításra alkalmatlannak minősítettek. Igazi hazáját Gianea sohasem látta.

Fény derült Riagea személyére is. Ez a tudós és mérnök az űrexpedíció műszaki vezetője volt, s egyáltalán nem hasonlított Gianea többi honfitársaira. Mindig ellenezte társainak a Földdel kapcsolatos terveit, s embertelennek tartotta azokat. Amellett kardoskodott, hogy maradjanak az első bolygón, építsék ki, és telepítsék be. Az nem derült ki, miért nem értettek egyet vele. Gianea valamit elhallgatott.

Jóllehet világosak voltak Gianea űrhajójának ellenséges szándékai, a Földön senki sem gondolt a lányra rosszindulattal.

Gianea passzív szerepe érthető volt, szavait pedig, hogy akarata ellenére repült a Földre, elhitték, s ez igazolta az iránta érzett rokonszenvet.

Marina szerint Gianea a Holdról való visszatérése után meglepően megváltozott. Nyoma sem maradt benne annak a palástolt félelemnek, amely azelőtt olykor-olykor meglátszott rajta. Míg korábban kerülte az embereket, most kereste a társaságukat. Kívánságára és javaslatára Marinával csatlakoztak a hetedik expedíció tagjaihoz.

E változás okát mindnyájan sejtették. Gianea tudott a földi embereket fenyegető veszélyről, várta a bűnös terv megvalósulását, és félt a megtorlástól. Bizonyára honfitársainak a szokásai és elképzelései szerint ítélte meg az embereket, s honfitársai valószínűleg rideg és kegyetlen emberek voltak. Nemhiába jelentette ki később, hogy a hazájába vezető út előtte örökre bezárult.

Most pedig, amikor a terv meghiúsult, és többé semmiféle veszedelem nem leselkedett az emberekre, Gianea félelme is elmúlt.

Természetesen senki sem bántotta volna Gianeát, még ha tervük meg is valósul. De félelme érthető volt.

Gianea határozott „nem!”-mel felelt arra a kérdésre, küldhetnek-e honfitársai újabb felderítő holdakat a Föld közelébe.

— Nem szeretném — mondta Marinának —, ha az emberek az eddiginél is rosszabb véleménnyel lennének rólunk. Megértem, hogy részetekről ez nem puszta kíváncsiság, de higgyetek nekem. Soha többé nem fognak ártani a földi embereknek. Ezt Riagea nevében mondom, jóllehet már meghalt. Ha ez nem így volna, nem tette volna meg, amit megtett.