Georgij Martinov - Támadás a Föld ellen (Gianea)

E szavak mindenkit meggyőztek. Riagea személye, akit soha senki nem látott, és nem fog látni, még halála után is hatással volt az eseményekre. Hittek neki, abban pedig, amit Gianea az ő nevében mondott, kétségtelen logika volt. Nem lett volna semmi értelme feláldoznia önmagát és útitársait, ha lehetséges lett volna hasonló céllal újabb felderítő holdakat küldeni a Föld közelébe. Abban az esetben, ahogy azt Tokarev megjegyezte, logikusabb lett volna megjelenni az emberek előtt, és figyelmeztetni őket a veszélyre.

Egyébként továbbra is homály fedte azt, miért semmisítette meg Riagea önmagát és az űrhajót. Még akkor is lejöhetett volna az emberekhez, hisz az űrhajónak szándékában volt leszállni a Földre, amit Gianea is igazolt.

A lány sokai őszintébb lett, de nem teljesen. Sok mindent elhallgatott, amit pedig sikerült megtudni tőle, fantáziával kellett kiegészíteni. De reménykedhettek abban, hogy Gianea előbb-utóbb mindent elmond. Mint azelőtt, most is úgy döntöttek, hogy nem siettetik az eseményeket, és teljes szabadságot adnak a lánynak.

Sokan csodálkoztak azon, hogy Gianea jól bírja a tétlenséget. Lassan két éve, hogy a Földön tartózkodik. Beutazta az egész földgolyót, mindent látott, és a földi emberek fogalmai szerint már rég szükségét kellett volna éreznie a hasznos munkának. De ennek semmiféle jelét nem látták.

Azt már megtudták, hogy Gianea nagyon fiatal. Marina végre választ kapott a világűrbeli vendéglány korára vonatkozóan. Sőt Gianea már földi években is ki tudta fejezni korát. Kiderült, hogy csupán tizenhét éves. Ez részben arra vallott, hogy nyilván még nem szokta meg a munkát. Nem volt ideje megszokni.

A vendéglány arra a természetes kérdésre, hogy milyen náluk a legmagasabb életkor, valószínűtlen választ adott. Gianea óriási számot mondott: 500. Ezek szerint, ha földi években számítjuk, honfitársai hatszor annyi ideig éltek, mint a földi emberek. E Matuzsálem-kor okára a tudósok persze nagyon kíváncsiak voltak, ám Gianea válasza csalódást okozott.

— Nem tudom — mondta.

Kevés remény volt megtudni azt, amit Gianea sem tudott. Az emberek azt sem tudták, hol volt szülőhazája.

— De ott csak tudják, hová repültek űrhajóik? — kérdezték a lánytól.

— Nem — hangzott a furcsa válasz.

Sok mindent homály borított, s úgy látszott, örökre. Ha Gianea szülőhazájában nem tudnak a Fold létezéséről, reménytelen, hogy onnan valaha is űrhajó érkezik. Lehetetlen, hogy a Világegyetem térségeiben véletlenül rábukkanjanak arra a bolygóra, amelyet éppen keresnek. E véletlen esélye egyenlő a nullával.

Ez elkeserítő és bosszantó volt. Az emberek akaratlanul is azt kívánták, hogy Gianea helyett bárcsak egy sokkal tapasztaltabb ember tartózkodna a Földön.

— Hej! — sóhajtoztak a tudósok. — Bárcsak Riagea volna itt!

Akkor bizony a két világ kapcsolata nem szakadt volna meg, mint most. De hát így történt, s ebbe bele kellett nyugodni.

Az évszázados álom — végre kapcsolatot teremteni más lakott világokkal — alkalmasint bizonytalan ideig ábránd marad.

— Még jó, hogy kellemes látványt nyújt a másik világnak ez a képviselője — tréfálkoztak a Földön. Borzalmas torzszülött is lehetett volna.

Ám ez gyenge vigasz volt.

Újabb tíz perc telt el. Több tucat ember kémlelte aggodalmas arccal a tengert, s távcsövön kereste az eltűnt Gianeát. Muratov és Garcia már indulni akart, hogy sétahajón folytassák a lány keresését.

— Ott van! — sóhajtott Marina megkönnyebbülten, amint elsőnek pillantotta meg a szökevényt.

A fekete hajuszály gyorsan közeledett a part felé. Gianea nem érzett fáradtságot a csaknem másfél órás úszás után. Zöldes színű karjai egyenletesen és erőteljesen hasították a vizet.

Amikor narancsszínű fürdőruhájában kilépett a partra, egészen frissnek látszott.

— Hát szabad így megijeszteni minket?! — szólalt meg Marina.

Gianea elmosolyodott.

— Messzire beúsztam — felelte nyugodt hangon. — Szerettem volna utolérni a fehér hajót. De nem sikerült. Aztán meg elgondolkodtam, és megfeledkeztem róla, hogy vártok rám. Bocsássatok meg!

Letelepedett a homokos kavicsra. Ez a mozdulata sem árult el fáradtságot.

— Min gondolkodott el annyira? — kérdezte Garcia.

A fiatal mérnöknek különösen tetszett Gianea. Ez a rokonszenv határos volt a szerelemmel, s persze gyakran szolgáltatott okot az ugratásra.

Gianea Muratovhoz fordult.

— Szomorú lettem — mondta, és Viktor nyomban észrevette hangjának másféle csengését. Belenézett a szemébe. Nem, nem volt könnyes, de szavaiból kiérződtek a könnyek. — Szüleim, nővéreim, fivéreim jutottak eszembe, és elfogott a viszontlátás vágya.

A kérdésre nem Garciának felelt. De a mérnök nem sértődött meg érte. Mindnyájan jól tudták, hogy Gianea, ha a kérdést fontosnak tartotta, csakis Muratov felé fordulva válaszolt.

— De már sohasem láthatom őket — tette hozzá Gianea.

Szegényke, semmiről nem tudott!

— Félek, hogy igazat mond — felelte Muratov gyengéden. — Mindent megtennénk, hogy vissza tudjon menni, de maga sem tudja, hol van második hazája. De talán majd érkezik hozzánk onnan egy újabb űrhajó!

— El kellett volna indulnia — szólalt meg Gianea váratlanul. — Ám az utolsó pillanatban úgy döntöttek, hogy mégsem küldik el.

— Még meggondolhatják magukat. Mondja, Gianea — Muratov szerette volna elterelni borongós gondolatait —, miért éppen magát választották tolmácsnak? Talán mert csak maga beszélt spanyolul?

— Apám is jól beszél spanyolul — felelte Gianea. — De ő már öreg ahhoz, hogy másodszor utazzon a Földre. Én voltam a legjobb tanítványa.

— Apja járt nálunk?

— Tagja volt az első expedíciónak. Akkor bukkantak a maguk Földjére.

— Sokáig tartózkodtak itt a Földön?

— Pontosan nem tudom, de azt hiszem, sokáig. Ezalatt apám megtanulta a nyelvet.

— Mikor volt ez?

Raul és Marina fülelni kezdtek, amikor meghallották ezt a régóta vajúdó kérdést. Vajon válaszol-e rá Gianea?

— Bizonyára csodálkozik — felelte Gianea —, de nem tudom. Az űrutazások során az ember nagyon összezavarja az időt. Mindenesetre a maguk évszámítása szerint körülbelül fél évszázaddal ezelőtt lehetett.

— Micsoda?! — Muratov izgalmában felugrott. — Nem téved, Gianea?

— Azt hiszem, hogy nem tévedek. De min csodálkozik?

— Semmin. Mi azt hittük, hogy sokkal korábban volt.

Gianea válasza egy szempillantás alatt halomra döntötte az emberek találgatásait és feltevéseit. Kétségtelennek látszott, hogy Gianea honfitársai a középkorban jártak a Földön. Nehéz volt elképzelni, hogy sokkal későbbi korban senki nem vette észre őket. Fél évszázad! Ez azt jelentette, hogy az idegen űrhajó a huszadik század utolsó negyedében szállt le a Földre. Hihetetlen!

— Tisztázzuk csak ezt a dolgot — mondta Muratov, s igyekezett leplezni Gianea előtt egyre fokozódó izgalmát. — Úgy sincs mit csinálnunk, és nem árt, ha egy kis matematikával ütjük el az időt. Hány éves volt, amikor apja elrepült a Földre?

— Még meg sem születtem — mosolygott Gianea.

Ez megnehezíti a feladatot.

— Akkor hány éves volt az apja?

— Nem tudom.

— De édesanyjának csak kellett emlékeznie arra, mennyi ideig volt távol a maga apja?

— Bizonyára emlékezik is, de én ezt tőle sohasem kérdeztem meg.

Muratov terve összeomlott. És mégsem tudott hinni Gianea szavainak. Fél évszázad! Gianea biztosan téved. Még a tizenkilencedik század elejét elhinné, de a huszadik végét. Gianeát megtéveszti az az időbeli különbség, amely a bolygón tartózkodók és a világűrben fényen túli sebességgel száguldók időszámítása között van.