Georgij Martinov: Támadás a Föld ellen (Gianea)

— Becsaptak bennünket. Az űrhajónak egyáltalán nem oda kellett repülni, ahová az első űrhajó repült. De itt semmiről nem tudnak. Hallgassatok, bármit is csinálnak veletek.

— Bármit csinálnak velünk, hallgatni fogunk — felelte a három jövevény.

A láthatatlan test szürkére festése nem tartott sokáig. A hatalmas erejű porlasztógépek fél óra alatt elvégezték. Az űrhajó ötszáz méter hosszú teste hetykén emelkedett az emberek szeme előtt.

— Ez az az űrhajó — mondta Gianea —, amelynek nyomban utánunk kellett felszállnia. De aztán, úgy döntöttek, hogy mégsem indítják útnak. Furcsa! Hogy került ide?

Az űrhajóból senki sem mutatkozott.

— Ki lehet nyitni a bejáratot kívülről? — kérdezte Stone.

— Igen.

Mind a két mondatot Muratov tolmácsolta.

— Nekünk kell bemennünk — javasolta Szabó. — Lehet, hogy az utasok segítségre szorulnak.

— Meg kell nekik mutatni Gianeát — tanácsolta Muratov. — Természetesen jól látják, hogy mi történik idekint. Gianea írja le nagybetűkkel egy jókora lapra: „Gyertek ki! Nincs veszély!” És menjen vele az ablaknyílásokhoz közel. Nyilván tudja, merre vannak a nyílások.

Muratov ötlete tetszett mindenkinek.

— Közölje Gianeával — mondta Stone.

Gianea szívesen szót fogadott. Valaki elindult a kikötőépület felé papírért és festékért.

— Nálunk nincsenek ablaknyílások — mondta Gianea Muratovhoz fordulva. — A külső objektívek a benti képernyőkre közvetítik a képet. Mint a maguk televíziója. Oda megyek az elülső részhez, a vezérlőpulthoz. Ott valakinek tartózkodnia kell.

— Hol van a bejárat — kérdezte Stone —, melyik oldalon?

— Bal oldalon, amely most felénk néz.

Szavai ekkor váratlanul igazolódtak.

Mindnyájan észrevették, hogy az űrhajó fedélzetén nyílás képződött. Csillogva hullott a földre a fémlépcső, és az űrhajó utasai leereszkedtek a földre. Mindössze négyen voltak. De talán a többiek bent maradtak?

Gianea váratlanul felkiáltott. Muratov megfordult, és megpillantotta csodálkozó arcát. Ám nemcsak Gianea lepődött meg. A Gianea honfitársaihoz tartozó űrhajóknak is az volt a rendeltetésük, hogy minden egyes alkalomkor meglepetést okozzanak. Az elsőből Gianea lépett ki aranyló ruhában. Most pedig.

Négy aprócska alak állt a lépcsőnél. Egyszerűen és furán voltak öltözve. Derékban összefogott, alig térdig érő, rövid inget viseltek. Lábukon nem volt cipő. Fejüket sűrű haj és szőrzet nőtte be.

A földiek némán figyelték a fura űrhajósokat. Senki nem értett semmit.

— Kik ezek? — kérdezte végül Muratov. — A maga honfitársai, Gianea?

A lány hallgatott. Szemét egy pillanatra sem vette le a jövevényekről. Aztán összerezzent, és szeme megvillant.

— Merigo! — mondta megdöbbenve és zavartan.

A megszólított nyilván meghallotta a nevét.

Felkapta fejét, és meglátta Gianeát. A következő pillanatban a vecsemobilhoz rohant.

— Öljétek meg! — kiabálta a többiek legnagyobb csodálkozására csaknem tiszta spanyol nyelven. — Őt és az összes többit! Ellenségek, akik kínozni jöttek ide benneteket!

Úgy tűnt, mintha máris saját kezűleg akarná megfojtani Gianeát.

A lány meg sem moccant. Mindnyájan önkéntelenül ránéztek, és látták, hogy megvetően mosolyog. Csak egy másodpercig nézett összehúzott szemekkel az űrhajósra, azután hátat fordított neki.

— Ejha! — mondta Stone. — Nagyon érdekes!

Garcia már lefordította neki a jövevény szavait.

— Nyugodjon meg, barátom! — szólalt meg Muratov gyengéd hangon. — Miért ölnénk meg vendégünket? Egyedül van, és semmivel nem tud bennünket megkínozni.

— Miért volna egyedül? — Az idegen már nyugodtan beszélt. — Negyvenhármán vannak. — S hozzátett valamilyen szót, nyilván az anyanyelvén, amelyet látható gyűlölettel ejtett ki.

— Csak voltak negyvenhármán — felelte Muratov, aki már értette, mire céloz a furcsa idegen. — Negyvenkettő közülük elpusztult. Gianea egyedül maradt életben.

— Biztos?

— Így van. Nincs oka a nyugtalanságra.

— Tudjátok, mit akartak csinálni veletek?

— Persze hogy tudjuk. De bennünk már senki sem tehet kárt. Inkább azt mondja meg, hogy honnan érkeztek? Hányan vannak?

— Négyen vagyunk. Hazánkból érkeztünk.

— Hol van a hazájuk?

— Ott. — Az idegen felmutatott az égre.

— A maguk évszámítása szerint mennyi ideig repültek?

— Nem értem.

— Régóta repülnek?

— Nagyon régóta. Azt hittük, hogy már sohasem érünk célba.

— Ki maguk közt a vezető? Ki irányította az űrhajót?

— A vezetőnk — Vego. Az űrhajót pedig senki sem irányította. Mi nem tudjuk irányítani.

— Micsoda?!

Muratov Stone-hoz fordult, és röviden elmondta neki a beszélgetés tartalmát.

— Semmit sem értek — fejezte be szavait.

— Hát igen, nehéz valamit is megérteni. Mindenesetre egyáltalán nem hasonlítanak űrhajósokra. Rejtély!

Gianea ezüstösen csengő hangja szakította félbe a szavait.

— Ezek — mutatott Gianea megvetően a vállán keresztül a jövevényekre — ellopták az űrhajót. S felszálltak vele, azt sem tudták, hová repülnek. Csoda, hogy életben maradtak!

— Az ő szavaiból ítélve nem egészen így van — felelte Mathews. — Valószínűleg megvolt a céljuk. De hogyan sikerült elérniük a Földet, amikor nem is tudták irányítani az űrhajót?

— Úgy, hogy a gépnek megvolt előző útiprogramja. Ennek az űrhajónak utánunk kellett jönnie.

— Hát akkor minden világos — mondta Stone, miután meghallgatta a fordítást. — Az űrhajót elektronikus agy irányította. A Föld közelébe érve várta a parancsot, amely nem érkezett sehonnan. Csodálatos és példátlan eset! Négyük részéről esztelen vakmerőség volt elindulni ilyen útra!

Muratov ismét az űrhajósókhoz fordult.

— Hallotta, mit mondott ez a lány? — kérdezte.

— Hallottam.

— Valóban ellopták az idegen űrhajót?

— Most már a miénk.

Gianea a jövevényhez fordult. Kissé lehajolt hozzá, és valamit kérdezett tőle saját anyanyelvén.

Szilaj öröm villant meg a jövevény kerek szemében. Majd hosszú mondattal válaszolt. Gianea ijesztően elsápadt.

Néhány másodpercig tág szemekkel nézte Merigót. Aztán felnyögött, és lehunyta szemét, a következő pillanatban Mathews lába elé zuhant, aki már nem tudta elkapni.

Úgy tűnt, hogy nincs több rejtély. Mindenre fény derült. A földi mérnökök könnyen kiismerték magukat az űrhajó szerkezetében és hajtóműveiben, amelyek a graviton és antigraviton mezők kölcsönhatásának elve alapján működtek A földi technika már megközelítette e feladat megoldását, de befejezéséhez nem volt elég anyag.

Az űrhajó által megtett, és az elektronikus agy programja szerinti utat Gianea segítsége nélkül is megfejtették. A csillagtérképen megjelöltek egy csillagot, annak a bolygónak a Napját, amelyről a négy űrhajós érkezett.

Csaknem hét földi évet töltöttek úton. Az űrhajó sebessége nagy volt, és az űrhajósok szülőbolygóján sokkal több idő telt el ezalatt.

Semmi nehézséget nem okozott a négy jövevény visszaküldése. A programba könnyen beiktatják a leszállási parancsot.

Ám a földi tudósok mást határoztak. Nem akarták elszalasztani ezt a ritka alkalmat. A négy jövevénnyel közölték, hogy hazatérhetnek. Hozzátették, hogy nem lesznek egyedül, földi emberek is indulnak velük. Az útjuk sokkalta rövidebb lesz, nem kell majd többé hét évig kínlódniuk. Az anabiózis-kádak teljes épségben voltak. A hétéves utat egy hónap alatt megteszik.