A relativitás elméletét nem ismerték Merigo és útitársai. Ezért nem hitték el, hogy hazatérésükkor nem találják már élve azokat, akiket otthagytak. Ám örömmel fogadták a hírt, hogy hazatérhetnek.
— Azt mondjátok, hogy többé nem látjuk viszont szeretteinket — mondta Merigo. — Mi már megbékéltünk ezzel a gondolattal. Amikor elhagytuk hazánkat, örökre elbúcsúztunk tőle.
A négy űrhajós önfeláldozó hőstettének nagysága lenyűgözte a földi embereket. Nagyságát csak növelte, hogy ők négyen nem is sejtették, mit vittek véghez. Bár tettükre egyáltalán nem volt szükség, az emberek hajlandók voltak bármivel meghálálni a négy űrhajós jó szándékát.
Gianea földi jelenléte biztosította Merigónak és társainak, hogy éppen ott szálltak le, ahová igyekeztek. Merigo elmondott mindent, mi történt szülőbolygójukon.
Hol, merre van Gianea eredeti hazája, senki nem tudta. De remény volt arra, hogy a „gyűlöletesek” irattáraiban maradtak erre vonatkozó útmutatások. Merigo azt mondta, hogy amikor honfitársai kiirtották a „gyűlöleteseket”, semmihez nem nyúltak hozzá, ami az övék volt.
Váratlanul adódott a lehetőség, hogy két bolygó emberisége kapcsolatot teremtsen egymással, és ezt nem volt szabad elszalasztani. Az emberek tevékenyen készülődtek az első szakasz teljesítésére: a négy jövevény bolygójának meglátogatására. Három űrhajó fog felszállni: az, amelyiken a négy jövevény érkezett és kettő, amelyek itt a Földön készülnek.
Egy év múlva startolnak.
Gianea nem szerette a rádiófont. Muratov egyáltalán nem csodálkozott, amikor levelet kapott a lánytól. Gianea kérte, hogy ma este látogassa meg. Akkor, azután a váratlan elájulás után a lány nyomban elhagyta a Pireneusi félszigetét. Muratov azóta nem látta.
Az ájulás oka kiderült Merigo elbeszélése után. Meghaltak a szülei, fivérei, nővérei és mindazok, akiket ismert. A földi emberek sajnálták a lányt, de elismerték, hogy a négy jövevény népe helyesen cselekedett. A kegyetlen erőszak bosszúért kiáltott, s nem lehetett várni nagylelkűséget egy ilyen régóta elnyomott néptől. A leszámolás igazságos, és maguk a „gyűlöletesek” idézték elő. Ez az elnevezés sok mindenről beszélt.
De ugyanakkor mindnyájan osztoztak Gianea bánatában. Szerették a vendéglányt, sok jó tulajdonsága volt. Most már világos, hogy Gianeát születése pillanatától rosszul nevelték a dühödt gyarmatosítók. Riagea nyilvánvaló hatása a lányra azt bizonyította, hogy Gianeában tudat alatt megvan a törekvés a nemeslelkűségre és az igazságosságra. Hisz az is nyilvánvaló, hogy nagyon megváltozott a másfél év alatt a Föld kommunista társadalmában élve.
Merigo Gianea halálát követelte. Kitartóan kérte, hogy a „gyűlöletes nőt” adják ki neki, s három társának, hogy kivégezhessék. A halálos ítéletet népe mondta ki, s ő kötelességének tartja végrehajtani.
Az emberek nem teljesítették követelését. Mindkét fél megmaradt hát a maga véleménye mellett.
Gianea hellyel kínálta vendégét. Ő szembe ült vele. Muratov nyomban megérezte, hogy nem mindennapi beszélgetés következik.
— Tessék — nyújtott át Gianea neki két vastag albumot. — Rajzaim vannak benne arról a bolygóról, ahonnan érkeztem. Vegye magához, és adja oda azoknak, akik oda indulnak. Hadd tudják meg, milyen annak a bolygónak a természetvilága és népe.
— Maga nem megy velük, Gianea? — kérdezte Muratov.
— Nem — felelte Gianea furcsa elkeseredéssel a hangjában. — Én örökre itt maradok.
— Talán megváltoztatja döntését, ha megtudja, hogy meg akarjuk találni a maga első hazájába vezető utat.
— Mi közöm hozzál Soha nem láttam, nem ismerem, és idegen lesz számomra. Riagea azt mondta, hogy otthon minden megváltozott, minden más lett.
— Ő járt ott?
— Nem járt. De Riagea nagy tudós volt. Mindenről tudott.
Muratov kezét Gianea karjára tette. A lány összerezzent, de hagyta.
— Higgye el — mondta a férfi —, engem nagyon elkeserít a maga szerencsétlensége. Tiszta szívemből együtt érzek magával.
Gianea szemében a gyűlölet lángja lobbant fel.
— Ne merjen így beszélni — mondta élesen. — Maga helyeselte a vademberek kegyetlen emberirtását. Nem büntette meg őket. Különben. — Gianea váratlanul elnevette magát. Muratov összerezzent, oly sok elfojtott fájdalom volt ebben a nevetésben. — Maga engem sem büntetett meg, pedig megtehette volna. Amikor Riagea lebocsátott az aszteroidra, meg volt győződve, hogy a halálba megyek.
— De ha Riagea meg volt győződve erről, akkor miért szállította ki magát a Hermeszen?
— Mert nem tudott megölni. — Gianea Muratovhoz hajolt. Tekintete elhomályosult. Sokáig hallgatott, nyilván a múltra emlékezett. Aztán összefüggéstelenül beszélni kezdett, sokszor érthetetlen szavakat mondva: — Mindnyájan aludtak. Riagea nem keltette fel társait, bár rég eljött az ideje. Nagyon gyötrődött. A sajnálat kínozta, nem a habozás. Elhatározása kemény volt. A második űrhajó nem jött utánunk. S harmadik nem volt. Sok idő telt volna el. Felkeltett engem. Soha nem felejtem el az arcát. Nem, nem beszéltem le. Tudtam, hogy hasztalan. Meggyőződését mindnyájan ismertük. Elmondta nekem: társai elhatározták, hogy kivégzik, amint az űrhajó leszáll a Földre. Nem bíztak benne. Megkért, hogy menjek el. Menjek el? Majdnem elnevettem magam. Hová mehetne az ember a világűrben száguldó űrhajóról? Sokáig repültünk, egyik kört csináltuk a másik után. Néztem ezt a nyugodt embert, akiben az elhatározás már megszületett. Tudtam, hogy ha nem találja meg azt, amit keres, akkor is végrehajtja elhatározását. De sehogy sem tudott megölni. Régóta tudtam, hogy szeret. Nem tudott saját kezével megölni. Képtelen volt rá. S ekkor maga küldött a halálba. Biztos volt a dolgában. Engedelmeskednem kellett. Ezt mondta: „Tudom, hogy ezzel megmentem a Lia emberiségét. De nekik nem kell tudniuk erről. Hallgass, ha életben maradsz. A halál színe előtt is hallgass.” Megígértem, hogy hallgatok. Abban a pillanatban hajlandó lettem volna teljesíteni bármilyen kívánságát. Az utolsót, a borzalmas halál előtt. Eltakarta a szemét.
— Szerette? — kérdezte Muratov hosszú hallgatás után.
— Nem tudom. Túlságosan fiatal voltam. Most már öreg vagyok. Mindenkinél öregebb. Hisz kortársaim közül senki sem maradt. Mindnyájukat megölték ezek. — Lehajtotta a fejét.
Muratov minden érzésével Merigo és népe pártján állt. De ebben a pillanatban rádöbbent, hogy azokat is lehet gyűlölni, akikkel együtt érez. Nagyon sajnálta Gianeát.
— Maga, Victor, nagyon hasonlít rá, — szólalt meg a lány. — Ezért kértem meg, hogy jöjjön el hozzám.
— Boldog vagyok, ha csak ezzel is könnyíthetek bánatán — felelte a férfi.
A lány elbeszélése után számos kérdés tolult a nyelvére, de belátta, hogy az időpont nem alkalmas a feltevésükre. Hadd beszéljen a lány magától.
Gianea felemelte a fejét. Könny nem csillogott a szemében. Mosolygott.
— Szeretne kérdezni tőlem valamit?
— Ha nincs ellene kifogása.
— Kérdezzen.
— Miért volt Riagea ilyen következetlen? Szavaiból kiderül, hogy Riagea tudta: a földi emberek nagyot fejlődtek, nem olyanok már, mint voltak. Miért gondolta hát, hogy maga a biztos halálba megy?
— Magyarázatát történelmünkben kell keresni — felelte Gianea nyugodtan. — Egyszer majd megtudja. Hiszek abban, hogy eljutnak szülőhazánkba. Maguk gyorsabban fejlődtek, mint mi, s ezzel még Riagea sem számolt. Ezt én is a Földön tudtam meg. Nem mesélek tovább, Viktor. Most ezt nem tehetem meg. Akárcsak Riagea, meg voltam győződve, hogy a Földön megölnek. Ezért, amikor elindultam az aszteroidra, felvettem az aranyruhámat.
Читать дальше