Madach Imre - Az ember tragediaja

(Éva ezalatt az oltár tüzét meggyújtotta, kezeit megmosá s a hozandó áldozatra készült. Szolgálói himnuszt kezdenek, mely szakaszonként a következő jelenetbe vegyül. A tér megtelt polgárokkal, néppel, két demagóg a szószékért küzd.)

Első demagóg

Odább! ez a hely itten az enyém.

Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek.

(A nép helyeslést üvölt.)

Második demagóg

Akkor vesz el, ha szólsz. Bérenc, le innét!

(A nép kacag és tapsol.)

Első demagóg

Te nem vagy bérenc, mert ki sem veszen meg.

Polgárok! fájva emelek szavat,

Mert a nemes szívnek fáj, a nagyot

Porig alázni; s egy nagy férfiút

Kell vonnom bírószéketek elé

A dísz-szekérről.

Második demagóg

Jól kezded, gonosz!

No, csak virágozd fel az állatot,

Mit áldozatra szántál.

Első demagóg

Félre innen!

A Népből

Mit is hallgatjuk azt a gúnyolót.

(Rángatják a második demagógot.)

Első demagóg

De bármint fáj szivem, mégis beszélek,

Mert téged, óh, dicső, fejdelmi nép,

Még hadvezérednél is többre nézlek.

Második demagóg

Ez árus lelkü, éhenholt csoportot,

Mely eb gyanánt a hulladékra les

Gazdái asztaláról? – Óh, te gyáva,

Ízlésedet nem írigyelhetem.

A Népből

Le véle, ő is áruló, le véle!

(Még inkább bántalmazzák. Éva két galambot s tömjént áldoz az oltáron.)

Éva

Szent Aphrodíte! óh, fogadd, fogadd el

Ez áldozat füstét, hallgasd imámat:

Nem zöld babért kérek férjem fejére,

Családi enyhet csak bajnok szivére.

(Az áldozat füstében Erósz mosolyogva megjelenik, a Khariszok körülállják s rózsákat hintenek rá. Áhítatba merült csoportozat.)

A Szolgálók

Hallgasd meg őt!

Erósz

Óh, nő, a tiszta szív

Áldása rajtad! —

A Khariszok

És a Khariszok

Oltalma véled! —

A Szolgálók

Hála, Aphrodíte!

Első demagóg

Halld hát a vádat, nép! nagy Miltiádész

Eladta a hont.

Második demagóg

Óh, hazudsz, hazudsz!

Hallgassatok, vagy késő bánalomnak

Ér szégyene.

Első A Népből

Le onnan, szemtelen!

(Egészen a tömegbe sodorják.)

Első demagóg

Ifjúságod virága van kezében,

Lemnoszt be bírta venni egy csapással,

S most veszteg áll Phárosznál. Megfizették.

Harmadik A Népből

Halál fejére.

Első Polgár

Nos, kiáltsatok,

Vagy bérletemből hurcolkodjatok ki.

(Az áldozatnak vége, az istenségek eltűntek.)

Éva (felemelkedve)

Minő zaj az kint? nézzük meg, fiam.

Kimón

Egy árulót itélnek el, anyám.

Éva (a csarnok lépcsőzetére lépve)

Szivem mindig szorul, ha éhező nép

Itéletét látom nagyok felett.

Ha sárba hull a fényes, kárörömmel

Szemléli a pór, gúnnyal illeti,

Mint hogyha önmocskát is igazolná.

Második A Népből

Uram, rekedt vagyok, s kiáltani

Szeretnék.

Második Polgár

Itt van, kend meg torkodat.

Második A Népből

Aztán mit mondjak?

Második Polgár

Mondj halált fejére.

A Népből

Halál! halál! —

Éva

Kiről is van tehát szó?

Második demagóg (hozzája lépve)

Ki másról, mint ki egy fejjel nagyobb,

Mint polgártársi, s azt nem tűrhetik.

Éva

Miltiádészről? – Óh, nagy istenek!

S te is, vén Kriszposz, kit rabszolgaságból

Mentett ki férjem, most halált kiáltasz?

Kriszposz

Engedj meg, asszonyom, kettőnk közül

Csak egyik élhet. Három gyermekemmel

Tart, aki így szavaztat.

Éva

Jaj neked,

Ha sorsod, Kriszposz, így lealjasít!

Bár megbocsájtok, hogyha éhezel.

De hát te, Therszitész? s ti mind, ti mind,

Kik a jólétben nyugton szunnyadoztok,

Mert a kapuktól ellenségteket

Férjem veré el. – Óh, hálátlanok! —

Therszitész

Ah, asszonyom! keservesen esik bár,

De mit tegyünk, ez a néphangulat:

Ki kockáztatja minden birtokát,

Dacolva a felgerjedett habokkal!

Első demagóg

Kimondom hát a nép itéletét.

(Lucifer mint harcos, rémült arccal, szaladva jő.)

Lucifer

Vészt hirdetek! Az ellen a kapuknál!

Első demagóg

Az nem lehet, győzelmes hadvezérünk

Nincs-é előttük?

Lucifer

Éppen ő az ellen.

Megtudta, mit forraltok ellene,

Felkelt szivében a méltó harag,

S míg szóltok, tűzzel-vassal itt terem.

Második demagóg

Ti hoztátok mindezt ránk, árulók.

A Népből

Üssük le őket. – Éljen a vezér! —

Jaj nékünk, fusson, aki merre tud. —

Mindennek vége. —

Első demagóg

Nincs. Hódolni néki

Elébe a kapukhoz!

Éva

Istenek!

Az ítélet fájt, melly által nekem

Elvesztél férjem, óh, de keserűbb,

Hogy igazoltad azt – bár visszanyerlek. —

Első A Népből

Fogjátok el nejét; ha városunknak

Bántása lesz, haljon meg gyermekestül.

Éva

Meghalnék érted, férjem, szívesen,

Csak a hon átka gyermekem ne érné. —

Kimón

Engem ne félts, anyám, jőj, jőj velem,

Megóv e szentély minden bántalomtól.

(Felmennek az üldöző csoport elől a csarnokba, két nimfa rózsaláncot bocsát le mögöttük a nép előtt, mely azonnal visszalép. Kívülről harsonák hangzanak, a nép jajveszékelve szétszalad. – A nimfák eltűnnek.)

Lucifer (kacagva kezét dörzsöli)

Szép tréfa volt. Mi jó az értelemnek

Kacagni ott, hol szívek megrepednek.

(a templom felé fordulva)

Csak e mindig megifjuló, örökké

Szépnek látása ne zavarna folyvást.

Úgy fázom idegenszerű körében,

Mely a mezetlent is szemérmetessé,

A bűnt nemessé és a végzetet

Magasztossá teszi rózsáival

S az egyszerűség csókos ajkival. —

Mért késik oly soká az én világom,

A torzalak, a kétes rémület,

Hogy elriassza e káprázatot,

Mely küzdelmemben a már-már bukó

Embert mindannyiszor fölkelti újra. —

De majd meglátjuk, hogyha a halál

Borzalma eljő hozzánk nemsokára,

Unalmas árnyjátéktoknak vajon

Nem lesz-e akkor itt végső határa.

(A nép közé vegyül.)

(Ádám mint Miltiádész, fegyveres csapat élén vezettetik megsebesülten. Előtte könyörögve a nép és a demagógok.)

A Népből

Éljen vezérünk. Könyörülj, nagy ember.

Ádám

Mi vétketek hát, amiért könyörgtök?

S a gyöngétől mit kérhet az erős? —