– Na, jól van, választhatsz! Vagy én, vagy a rajzod?!
– Tudod mit? A rajzom!
– Jó! – csapott egyszerre hadonászva mindkét karjával. – Én mindig téged választottalak! A színház helyett is, Flóra helyett is, Dália helyett is, de te megátalkodott dög, te az önzéseid rabja vagy, tégy, amit akarsz, nem érdekel! – és eltűnt a sötét iskolában.
Én összeroskadtam, és fogalmam sincs, meddig a gombolyagot szorongatva bömböltem a földön, a konténer mögött, a tűző déli napban.
Este vártam őt. Békésen rajzolgattam, felvettem azt az új fehér ruhát, és huszonkét óra huszonkettő perckor kavics ütközött a balkonajtómra. Ott volt. Ott állt vigyorogva. Tejbe tök. Tökbe tej. Kutyatej. Tej.
Felmászott, mint egy macska, azon az ereszen, ami a madarakat is aligha bírja…
Apám kiszagolta. Bejött a szobámba és közölte: vagy bejön Leander és mindenkit szépen üdvözöl, vagy nincs randevú.
– Húsz percet kaptok.
Leszaladtam. Mély, meghasadt áhítat. Újra… a nap többi részlete szinte meg sem történt.
Másnap a főtemplom előtti sövények alatt heverésztünk a téren.
– Most egy darabig ne gyere Józsa közelébe, mert anyám nem akar ott látni a keddi kitárulkozásotok fényében – közölte.
A következő napon évet zártunk. Sok lány elveszítette, akit eddig hálójába vont, én viszont nagy levegőt véve dicsekedhettem. VAGYUNK. Egyben.
A felindulásban szem elől tévesztettem Leandert, de indulnom kellett Egerbe, így csak egy üzenetet írtam. „Most mennem kell, majd beszélünk, szeretlek, puszi.”
Válaszolt: „Okés.”
Ettől a perctől fogva augusztus közepéig Leanderről semmit nem tudtam, nem láttam, nem hallottam. Nem voltunk mégsem. Sem együtt, sem egyedül. Egyik sem.
Конец ознакомительного фрагмента.
Текст предоставлен ООО «ЛитРес».
Прочитайте эту книгу целиком, купив полную легальную версию на ЛитРес.
Безопасно оплатить книгу можно банковской картой Visa, MasterCard, Maestro, со счета мобильного телефона, с платежного терминала, в салоне МТС или Связной, через PayPal, WebMoney, Яндекс.Деньги, QIWI Кошелек, бонусными картами или другим удобным Вам способом.