William Gibson - Számláló Nullára
Здесь есть возможность читать онлайн «William Gibson - Számláló Nullára» весь текст электронной книги совершенно бесплатно (целиком полную версию без сокращений). В некоторых случаях можно слушать аудио, скачать через торрент в формате fb2 и присутствует краткое содержание. Город: Budapest, Год выпуска: 1993, ISBN: 1993, Издательство: Valhalla Páholy, Жанр: Киберпанк, на венгерском языке. Описание произведения, (предисловие) а так же отзывы посетителей доступны на портале библиотеки ЛибКат.
- Название:Számláló Nullára
- Автор:
- Издательство:Valhalla Páholy
- Жанр:
- Год:1993
- Город:Budapest
- ISBN:963-7632-51-4
- Рейтинг книги:5 / 5. Голосов: 1
-
Избранное:Добавить в избранное
- Отзывы:
-
Ваша оценка:
- 100
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
Számláló Nullára: краткое содержание, описание и аннотация
Предлагаем к чтению аннотацию, описание, краткое содержание или предисловие (зависит от того, что написал сам автор книги «Számláló Nullára»). Если вы не нашли необходимую информацию о книге — напишите в комментариях, мы постараемся отыскать её.
Számláló Nullára — читать онлайн бесплатно полную книгу (весь текст) целиком
Ниже представлен текст книги, разбитый по страницам. Система сохранения места последней прочитанной страницы, позволяет с удобством читать онлайн бесплатно книгу «Számláló Nullára», без необходимости каждый раз заново искать на чём Вы остановились. Поставьте закладку, и сможете в любой момент перейти на страницу, на которой закончили чтение.
Интервал:
Закладка:
Turner eltűnődött, mit is mondott Rudy valami nehézlövegről… De ki volt az? És ez a zűrzavar a lány fejében, amit Turner is felfedezett a tomográfjával és az NMR-leképezőjével. A lány szerint apja sohasem tervezte, hogy egyedül kijön.
— Nincs vállalata — mondta a lány az ablaknak.
— Hogy érted ezt?
— Magának nincs vállalata, igaz? Úgy értem, maga annak dolgozik, aki felbéreli.
— Úgy van.
— Maga nincs megijedve?
— Dehogyisnem, de nem attól…
— Mi mindig egy céghez tartoztunk. Apám azt mondta, semmi bajom sem lesz, csak egy másik vállalathoz megyek…
— Jól fogod magad érezni. Apád igazat mondott. Csak tisztáznom kell, mik történnek; aztán elviszlek oda, ahová el kell jutnod.
— Japánba?
— Akárhova.
— Már járt ott?
— Persze.
— Tetszene ott nekem?
— Miért ne?
Aztán a lány ismét hallgatásba burkolódzott, és Turner az útra összpontosította a figyelmét.
— Álmokat látok tőle — szólalt meg a lány, amikor Turner előrehajolt, hogy felkapcsolja a fényszórókat; hangja majdnem elveszett a turbina zajában.
— Mitől? — kérdezte a férfi. Igyekezett úgy tenni, mint akit nagyon leköt a vezetés, és óvakodott a lány felé nézni.
— Attól, ami a fejemben van. Általában csak akkor fordul elő, ha alszom.
— Egen?
Turnernek eszébe jutott a lány, ahogy Rudy hálószobájában fekszik, kifordult szemekkel, rázkódik, és a szájáról csak úgy dőlnek a szavak azon a nyelven, amit ő nem ismert.
— Néha akkor is, amikor ébren vagyok. Olyan, mintha be lennék csatlakozva egy deckbe, de nincs rács, szabadon repülök, és nem vagyok egyedül. Egy másik éjszaka egy fiúról álmodtam, és ő kinyúlt és felszedett valamit, és az fájdalmat okozott neki; és nem vette észre, hogy szabad, hogy csak el kell eresztenie. Így hát megmondtam neki. És csak egyetlen másodpercre, de megláttam, hogy hol volt a fiú, és az egyáltalán nem álom volt, csak egy ronda szoba, foltos szőnyeggel. És azt mondhattam, hogy le kéne zuhanyoznia, és éreztem, milyen ragadós belül a cipője, mert nem volt rajta zokni… Ez nem olyan, mint az álmok…
— Nem?
— Nem. Az álmok mindig nagy dolgok, és én is nagy vagyok, s a többiekkel együtt mozgok…
Amikor a légpárnás felsüvöltött az Interstate pályára vezető rámpán, Turner kifújta a levegőt, s hirtelen rádöbbent, hogy egész idáig visszatartotta.
— Miféle többiek?
— A fényesek. — Szünet. — Nem emberek…
— Sok időt töltesz a cybertérben, Angie? Úgy értem, becsatlakozva egy deckkel?
— Nem. Csak az iskolai gyakorlatokon. Apám azt mondta, nem tesz jót nekem.
— Mondott valamit azokról az álmokról?
— Csak azt, hogy egyre valóságosabbakká válnak. De én sosem meséltem neki a többiekről…
— És nekem van kedved mesélni róluk? Talán segíthet, hogy tisztábban lássam, mit kell majd csinálnunk…
— Van köztük néhány, amelyik történeteket mond nekem. Valaha semmi sem volt ott, semmi sem mozdult önmagától, csak az adatok és az emberek keveregtek. Aztán valami történt, és az a dolog… Tudni kezdett önmagáról. Erről van egy teljesen másik történet is, egy lány is szerepel benne, akinek a szemeit tükrök mögé zárták, meg egy férfi, aki annyira félt, hogy semmiről sem tudott gondoskodni. Ez a férfi csinált valamit, és ez segítette hozzá az egész dolgot, hogy ráébredjen önmagára… és azután felosztotta önmagát különböző részekre, és azt hiszem, hogy ezek a részek a többiek, a fényesek. De nehéz ezt elmondani, mert ők egyáltalán nem szavakkal beszélnek…
Turner érezte, hogy a nyaka libabőrös lesz. Valami visszatért hozzá, visszaáramlott Mitchell eltemetett dossziéjának mélyéről. Forrón lobogó szégyenérzet egy folyosón, koszos, krémszínű, hámló falfestés, Cambridge, a kollégiumi hálóterem…
— Hol születtél, Angie?
— Angliában. Aztán apám belépett a Maashoz, és elköltöztünk. Genfbe.
Valahol Virginiában Turner áthajtott a légpárnással a kavicsos útpadkán, és kisiklott egy elvadult legelőre. A száraz nyári por kavarogva szállt mögöttük, ahogy balra fordult, és beállt egy fenyőligetbe. A turbina elhallgatott, és a jármű a légpárna-szoknyára ereszkedett.
— Akár ehetnénk is — mondta Turner, és hátranyúlt Sally vászontáskájáért.
Angie kioldotta a rögzítőhámot, és lehúzta a fekete melegítő cipzárját. Alatta valami szűket és fehéret viselt, ami szabadon hagyta finom, barnára sült, gyermeki bőrét, s vékony nyakát fiatal mellei felett. Elvette Turnertől a táskát.
— Mi a baja a bátyjának? — kérdezte, átnyújtva neki egy fél szendvicset.
— Mire gondolsz?
— Hát, van vele valami… Sally azt mondta, állandóan iszik. Boldogtalan?
— Nem tudom — morogta Turner; nyújtózkodva, testét csavargatva igyekezett kitornászni a fájdalmat a nyakából és a vállából.
— Úgy értem, biztosan az, de nem tudom pontosan, hogy miért. Az emberek néha leragadnak.
— Úgy érti, amikor nincs társuk, aki gondjukat viselné?
A lány beleharapott a saját szendvicsébe.
Turner ránézett.
— Engem okolsz miatta?
A lány csak bólintott, mert tele volt a szája. Aztán lenyelte a falatot.
— Tulajdonképpen igen. Tudom hogy sokan vannak, akik nem dolgoznak a Maasnál, sose is dolgoztak, és sohasem fognak. Maga is egy közülük, meg a bátyja is. De a kérdés igazi volt. Tudja, egészen megkedveltem Rudyt. De úgy néz ki, mint aki…
— Mint aki elbaltázta az életét — fejezte be helyette Turner, még mindig a kezében tartva a szendvicsét. — Leragadt. Azt gondolom, néhány embernek ugrania kell valamikor, és ha nem ugranak, akkor örökre leragadnak ott, ahol vannak… és Rudy sohasem ugrott.
— Ez olyan, mint az, hogy az apám ki akart küldeni a Maastól? Az is egy ugrás?
— Nem. Az olyan ugrásokat magadnak kell elhatároznod. Képzeld el úgy, hogy valahol vár rád valami jobb dolog… — Turner hirtelen elhallgatott; nevetségesnek érezte magát. Beleharapott a szendvicsbe.
— Maga ezt gondolta?
Turner bólintott, s magában találgatta, vajon igaz volt-e.
— Szóval maga elment, Rudy meg ottmaradt?
— A bátyám ügyes volt. Még most is az, és egy rakás képesítést is szerzett azon a vonalon. Húszéves korában szerzett doktorátust Tulane-ban biotechnológiából, meg egy csomó más tárgyból. De sem a szakmai önéletrajzát, sem egyebet nem küldött sehová. Mindig jöttek hozzánk a toborzók mindenfelől, de ő gúnyolódott velük, heccelte őket… Azt hiszem, úgy gondolta, hogy majd elboldogul egymagában. Mint ahogy azokat a csuklyákat is megcsinálta azokra a kutyákra. Gondolom, rengeteg eredeti találmányt rejteget ott, de… Akárhogyan is, de ott maradt. Üzletelni kezdett, szerelési munkákat végzett a környékbelieknek, és profinak számított a megyében. És aztán az anyánk ágynak esett, és hosszú ideig volt beteg, és én nem voltam mellette…
— Hát hol volt?
A lány kinyitotta a termoszt, a kávé illata betöltötte a kabint.
— Olyan messze, amennyire csak lehettem — felelte Turner, megdöbbenve a hangjából kicsendülő dühön. A lány átnyújtotta neki a forró feketével színültig töltött műanyag bögrét. — És mi a helyzet veled? Azt mondtad, sosem ismerted az anyádat.
— Valóban nem. Kicsi voltam még, amikor elváltak. Anyám nem jön vissza, ameddig apám nem egyezik bele, hogy beszálljon valami tőzsdeügyletbe, így szól a szerződés. Vagy legalábbis apám így mondta.
Читать дальшеИнтервал:
Закладка:
Похожие книги на «Számláló Nullára»
Представляем Вашему вниманию похожие книги на «Számláló Nullára» списком для выбора. Мы отобрали схожую по названию и смыслу литературу в надежде предоставить читателям больше вариантов отыскать новые, интересные, ещё непрочитанные произведения.
Обсуждение, отзывы о книге «Számláló Nullára» и просто собственные мнения читателей. Оставьте ваши комментарии, напишите, что Вы думаете о произведении, его смысле или главных героях. Укажите что конкретно понравилось, а что нет, и почему Вы так считаете.