William Gibson - Mona Lisa Overdrive

— Valakinek csak tudnia kell — mondta Kumiko.

— Feltehetőleg igen. De a magamfajták — márpedig több millióan vagyunk — eddig még nem tudták kideríteni. Ez tulajdonképpen még különösebb, mint ennek a vacaknak a felbukkanása. Mielőtt befutottál, bemászkáltam az egész hálózatot, hátha találok egy zsokét, aki tud valamit. Semmi. Az égvilágon semmi.

— Hogy lehet, hogy ez a 3Jane halott? — Aztán Kumikónak eszébe jutott a Finn, a négy doboz az apja dolgozószobájában. — Beszélnem kell Sallyvel!

— Akkor kénytelen leszel várni egy kicsit — mondta Tick. — Előbb-utóbb biztos felhív. Addig megkukkanthatjuk közelebbről azt a csinos kis MI-t, ha akarod.

— Igen — mondta Kurniko —, köszönöm.

— És reménykedjünk, hogy azok a fickók a Különleges Szolgálattól, akiket Swain a nyomodba uszított, itt nem találnak rád. Majd meglátjuk…

— Igen — mondta Kumiko, de egyáltalán nem örült neki, hogy várnia kell.

Cherry megint a Bíró mellett találta meg, odalent a sötétben. Az egyik Felügyelőn ült, zseblámpával a kezében, a fénykévét a Bíró burkolatának polírozott rozsdájára irányította. Nem emlékezett, mikor jött le ide, de nem érezte a Korszakov-rohamok utórezgését, a görcsös, belső rángásokat sem. A lány tekintetére viszont emlékezett, ott a szobában, amiről Bobby azt állította, hogy Londonban van.

— Gentry becsatlakoztatta a Grófot meg a dobozát egy cyberdeckbe — mondta Cherry. — Tudtad?

Dörzsölt, továbbra is a Bírót bámulva, bólintott.

— Bobby mondta, hogy ez lesz a legjobb.

— Mi folyik itt? Mi történt, amikor becsatlakoztatok?

— Gentry meg Bobby szabályosan bepörögtek. Mindketten ugyanolyan dilisek. Mikor becsatlakoztunk, valahová az orbitális pályára lyukadtunk ki, de Bobby nem volt ott… Aztán Mexikóba kerültünk, azt hiszem. Ki az a Tally Isham?

— Kölyökkorom stimkirálynője. Mint most Angie.

— Mitchell a nője volt…

— Kinek?

— Bobbynak. Mesélt róla Gentrynek Londonban.

— Londonban?

— Ja. Mexikó után odamentünk.

— És azt állította, hogy ő Angie Mitchell régi fiúja? Dilis egy duma.

— Ja, de azt is megmondta, honnét szerezte ezt az aleph-izét — Dörzsölt körbelendítette a fénysugarat, a Hullamorzsoló csontos acélpofájára.Gazdag fazonokkal mászkált, és hallott róla. Lélekfogónak hívták. A tulajdonosai rövid időre bérbe adták ezeknek a gazdag népeknek. Bobby kipróbálta egyszer, aztán visszament, és ellopta. Levitte Mexikóvárosba, és ott rákapcsolta magát. De megtalálták…

— Mindenesetre úgy látom, emlékszel a dolgokra.

— Úgyhogy lelécelt. Elment Clevelandbe, és alkut kötött Kid Afrikával, fizetett neki, hogy bújtassa el és viselje gondját, míg drót alatt van, mert már nagyon közel járt…

— Mi a fenéhez?

— Nemt'om. Valami furához. Mint amit Gentry szövegel az Alakról.

— Nos — mondta Cherry —, szerintem belenyuvadhat, ha sokáig marad úgy becsatlakozva. Az életjelei kezdenek megkavarodni. Túl régóta él intravénás tápfolyadékon. Különben ezért kerestelek.

A Hullamorzsoló acélagyarai hidegen csillogtak a zseblámpa fénysugarában.

— Ezt akarja. Mindenesetre ha ő fizetett Kidnek, az annyi, mintha neki dolgoznál. De azok a fickók, akiket Kismadár látott, azok valami Los Angeles-i pasasoknak dolgoznak, akiktől Bobby ellopta a cuccot…

— Megmondasz nekem valamit?

— Mit?

— Mik ezek az izék, amiket építesz? Afrika azt mondta, te egy dilis fehér fazon vagy, aki robotokat szerel össze a szemétből. Hogy nyáron kiviszed őket a rozsdára, és megverekszenek egymással…

— Nem robotok — vágott a szavába Dörzsölt, és a póklábú Boszorka kaszapengés karjaira irányította a fénysugarat. — Főleg távirányítással működnek.

— Csak azért csinálod őket, hogy utána ronccsá csesszék egymást?

— Nem. De ki kell próbálnom őket. Hogy jó munkát végeztem-e… — Dörzsölt lekattintotta a zseblámpát.

— Dilis fehér fazon — mondta Cherry. — Van csajod?

— Nincs.

— Zuhanyozz le. Esetleg meg is borotválkozhatsz… — Egyszerre csak nagyon közel volt Dörzsölthöz, érezte az arcán a leheletét.

— OKÉ, EMBEREK, FIGYELJETEK RÁM…

— Mi a fasz…

— …MERT NEM FOGOM KÉTSZER MONDANI.

Dörzsölt keze most már Cherry száján volt.

— A VENDÉGETEKET AKARJUK, MEG AZ ÖSSZES CUCCÁT. EZ MINDEN. ISMÉTLEM. AZ ÖSSZESÉT — A fölerősített hang fémes ekhókat vert a Gyártelep vasburkában. — VAGY IDEADJÁTOK NEKÜNK, AMI KÖNNYŰ LESZ, VAGY SZÉTLŐJÜK AZ ÖSSZES SEGGETEKET. ÉS HIGGYÉTEK EL, HOGY AZ IS ELÉG KÖNNYŰ LESZ. KAPTOK ÖT PERC GONDOLKODÁSI IDŐT.

Cherry beleharapott Dörzsölt kezébe.

— Szuszognom is kell, baszd meg!

De Dörzsölt akkor már futva távolodott a Gyártelep sötétjében, és csak messziről hallotta, hogy a lány a nevét kiáltja.

Egyetlen százwattos izzó világított a Gyártelep déli kapujánál, a nyitott helyzetbe rozsdált acélszárnyak fölött. Biztos Madár hagyta égve. A betört üvegű ablakból, aminél kuporgott, Dörzsölt még éppen ki tudta venni a légpárnás körvonalait a halvány fénykörön kívül. A megafonos ember előre kiszámított hanyagsággal sétált elő a sötétből, mintha azt akarná mutatni, hogy az ő kezében van a dolgok irányítása. Légmentesen záró, terepszínű overallt viselt, a fején pedig szorosra fűzött nejloncsuklyát és védőszemüveget. Az ajkához emelte a hangszórót.

— MÉG HÁROM PERC.

Dörzsöltnek a sittes smasszerek jutottak eszébe róla, amikor másodszor kapták rajta autólopáson.

Gentry valószínűleg a padlásról figyeli őket, ahol egy keskeny, függőleges plexiüveg panelt ágyaztak a falba, magasan a Gyártelep kapuja fölött.

Valami megzörrent a sötétben, Dörzsölttől jobbra. Mégidejében fordult oda, hogy meglássa Kismadarat egy másik ablaknyílás halvány fényében, talán nyolc méterre tőle, és a hangtompító fémötvözetének csillanását, ahogy a fiú felemelte a. 22-es vadászpuskát.

— Madár! Ne…!

Rubinlégy szökött Kismadár arcára; egy lézerirányzék sugara kintről, a Kutyamagányról. Madár hanyatt zuhant a padlóra, ahogy a lövés hangja az üres ablakokon át utat talált a Gyártelepre, visszaverődve a fémfalakról. Aztán semmi más nem hallatszott, csak a vasbetonon guruló hangtompító zaja.

— BASZÓDJATOK MEG! — dörgött vidáman a megafon. — NEM MONDHATJÁTOK, HOGY NEM KAPTATOK LEHETŐSÉGET.

Dörzsölt óvatosan kikukkantott az ablakszegély fölött, és látta, hogy a hangszórós ember a légpárnás felé sprintel.

Hányan lehetnek odakint? Kismadár nem mondta. Két légpárnás, a Honda. Tízen? Többen? Hacsak Gentry nem dugdosott egy pisztolyt valahol, Madár puskája volt az egyetlen lőfegyverük.

A légpárnás turbinái feldübörögtek. Dörzsölt úgy saccolta, egyszerűen be fognak hajtani. Lézeres irányzékuk van, valószínűleg infravörös is.

Aztán meghallotta az egyik Felügyelőt, a csikorgó zajt, amit a rozsdamentes lánctalpak csaptak a vasbetonon. Lassan araszolt elő a sötétből, termitlándzsás skorpiófarkát a feje fölött egyensúlyozva. Az alapváz ötven éves lehetett: távirányítású manipulátor, amit eredetileg szennyező anyagok és nukleáris hulladékok kipucolására szántak. Dörzsölt három összeszereletlen példányt talált Newarkban, és egy Volkswagent adott cserébe értük.

Gentry. A távirányító a padláson maradt.