William Gibson - Mona Lisa Overdrive

— És megtanította neki, amire szüksége volt a biochip tökéletesítéséhez?

— A biochip szükséges volt.

— Az is szükséges volt, hogy Ashpool lányának az emlékeiről álmodjak?

— Talán.

— Az álmokat a drog váltotta ki?

— Nem közvetlenül, bár a drog fogékonyabbá tett bizonyos modalitásokra, és kevésbé fogékonnyá másokra.

— Akkor a drog miatt volt. Mi volt az? Milyen célt szolgált?

— Az első kérdésedre adott részletes neurokémiai válasz nagyon hosszadalmas lenne.

— Milyen célt szolgált?

Nem állja tovább a rubinszemek tekintetét. A terem falait ősrégi, meleg fényűre kopott faborítás takarja. A szőnyegpadlót áramköri ábrák díszítik.

— Két mozzanat sohasem azonos. Az egyetlen konstans tényező az az anyag volt, amelynek pszichotropikus kihatásait te „drognak” nevezed. Az emésztés folyamata során számos más vegyület keletkezett, valamint néhány tucat szubcelluláris nanomechanizmus, arra programozva, hogy átrendezze a Christopher Mitchell által eszközölt szinaptikus változtatásokat…

Apád vévéit megváltoztatták, egy részüket kitörölték, másokat újraróttak…

— Kinek az utasítására?

Rubinszemek. Igazgyöngy és lapis lazuli. Csend.

— Kinek az utasítására? Hiltonéra? Hilton volt az?

— A döntést Continuity hozta. Mikor visszatértél Jamaikából, Continuity azt tanácsolta Swiftnek, hogy szoktasson vissza a drogra. Piper Hill megpróbálta teljesíteni az utasítást.

Egyre fokozódó nyomást érez a fejében, a szeme mögött ikerpontokban lángol a fájdalom…

— Hilton Swift köteles érvényt szerezni Continuity döntéseinek. A Sense/Net túl összetett képződmény, semhogy másként fenntarthatná magát, és Continuity, akit jóval a ragyogó pillanat után hoztak létre, más rendbe tartozik. Continuity az apád által megteremtett biotechnológiának köszönheti a létezését. Continuity naiv.

— Miért? Miért akarta ezt tenni velem Continuity?

— Continuity a folyamatosság. A folyamatosság Continuity dolga…

— De ki küldi az álmokat?

— Senki. Az álmok vonzanak magukhoz téged, ahogy annak idején a loák apádat. Continuity próbálkozása, hogy újrakódolja apád üzenetét, nem járt sikerrel. Megmenekültél, a saját erődből. A coup-poudre kudarcot vallott.

— Continuity küldte ezt a nőt, hogy elraboljon?

— Continuity szándékai ismeretlenek előttem. Ő más rendbe tartozik. Continuity tette lehetővé 3Jane ügynökeinek Robin Lanier áttérítését.

— De miért?

Tűrhetetlen fájdalom.

— Vérzik az orra — mondta az utcalány. — Mit csináljak?

— Töröld meg. Fektesd hátra a fejét. A kurva életbe! Csinálj valamit…

— Mit magyarázott New Jersey-ről?

— Kussolj! Csak kussolj. Keress egy kijáratot!

— Miért?

— Megyünk New Jersey-be.

Vér az új rókabundán. Kelly haragudni fog.

Tick egy fogpiszkálóval és két ékszerészfogóval eltávolította a Maas-Neotek egység hátlapját.

— Gyönyörűség… — motyogta, mikor bekukkantott a nyíláson egy világítólencsével; szürke haja zsíros vízesésként borult a homlokára. — Ahogy levezették a csatlakozást erről a kapcsolóról… A ravasz fattyúk!

— Tick — mondta Kumiko —, te akkor ismerted meg Sallyt, amikor Londonba jött?

— Nem sokkal utána, azt hiszem… — A férfi óvatosan megpiszkált egy optikai vezetéket. — Persze akkoriban még nem ilyesmiben utazott.

— Kedveled?

A világítólencse megemelkedett, megvillant a lámpafényben; Tick bal szeme-óriásira torzulva pislogott mögötte.

— Hogy kedvelem-e? Hát azt nem mondhatnám.

— Nem szereted?

— Rohadt nehéz ez Sallyvel. Érted, mit akarok mondani?

— Nehéz?

— Sose tudta elfogadni, ahogy itt mennek a dolgok. Folyton panaszkodott — Gyors, biztos kézmozdulatok; a fogók, az optikai vezeték… — Ez egy csendes hely, a mi Angliánk. Persze nem mindig volt az; a háború után nekünk is kijutott a balhékból… Itt a dolgoknak megvan a maguk menete, ha érted, amire gondolok. Bár a kisgóré erről mintha az utóbbi időben megfeledkezett volna.

— Tessék?

— Swain; Swain meg a csürhéje. Bár az apád emberei, akikkel Swain mindig nagy puszi-puszi haverságban volt, azok tisztelni szokták a hagyományokat… Az embernek tudnia kell, merre van fölfelé… Érted, mire gondolok? Na most Swain ezzel az új üzletével mindenkinek beleszarik a tányérjába, aki nincs itt, és nem vesz benne részt közvetlenül. Krisztusom, nekünk azért még kormányunk van! Nem a nagy cégek irányítanak minket. Legalábbis nem közvetlenül…

— Swain veszélyezteti a kormány tevékenységét?

— Megváltoztatja. Hatalmi újrafelosztás, az ő elképzelései szerint. Információ. Befolyás. Kemény adatok. Ha ebből túl sok kerül egyetlen ember kezébe… — Ahogy beszélt, az arcán megrándult egy izom. Colin egysége most egy fehér, antisztatikus műanyaglapon hevert a reggelizőasztalon; vezetékek álltak ki belőle, amiket Tick gondosan összekötött egy kombinált modulhoz csatlakozó, vastagabb kábellel. — Tessék — mondta, és megdörzsölte a kezét —, itt a szobában nem tudom megjeleníteni, de a decken keresztül kapcsolatba léphetünk vele. Láttad már a cyberteret?

— Csak stimfilmekben.

— Az ugyanaz, mintha igaziból is ott lettél volna. Mindenesetre most látni fogod — Tick fölállt; Kumiko követte őt a szoba túloldalára, két feszesre tömött bőrfotelhoz, amik egy alacsony, négyszögletű, fekete üvegasztal mellett álltak. — Drót nélküli — mondta a férfi büszkén, fölemelt az asztalról két elektródakészletet, és az egyiket Kumikónak nyújtotta. — A gatyám is ráment.

Kumiko szemügyre vette a vázszerű, mattfekete tiarát. A halántékelektródák mellett mindkét oldalt a MaasNeotek logo volt beütve. Föltette; az érintkezőket hűvösnek érezte a bőrén. Tick is fölrakta a saját készletét, és lehuppant a szemközti fotelbe.

— Kész?

— Igen — mondta Kumiko, és Tick lakása eltűnt, a falak kártyavárként omlottak össze, a széthulló lapok mögül toronyló adatalakzatok bukkantak elő a neonrácsozaton.

— Klassz átmenet — hallotta Tick hangját. — Bele van programozva az elektródákba. Kicsit színpadias, de frankó…

— Hol van Colin?

— Egy másodperc… Mindjárt összehozom…

Kumiko felnyögött; hihetetlen iramban száguldott a krómsárga fénysík felé.

— A szédülés gondokat okozhat — mondta Tick, és hirtelen mellette termett a sárga mezőn. Kumiko lenézett a férfi antilopbőr cipőjére, aztán a saját kezére. — Testszimulációval kiküszöbölhető.

— Nézd csak — mondta Colin —, a kis ember a Rózsa és Koronából! Hozzábütyköltél a készülékemhez?

Kumiko sarkon fordult, és megpillantotta; a barna lovaglócsizma talpa tíz centivel a krómsárga talaj fölött lebegett. A cybertérben, gondolta tűnődve, nincsenek árnyékok.

— Nem is tudtam, hogy találkoztunk már — mondta Tick.

— Ne is törődj vele! — vigyorodott el Colin. — Nem volt protokolláris alkalom. Ezek szerint — fordult Kumikóhoz — sikeresen eligazodtál Brixton nevezetességei között.

— Krisztusom! — horkant fel Tick. — Ritka nagy takonypóc vagy, ugye tudod?

— Bocsáss meg! — mondta Colin mosolyogva. — Úgy terveztek, hogy megfeleljek a látogatók elvárásainak.

— Valami japcsi programozónak kurva hülye elképzelései vannak az angolokról.