William Gibson - Mona Lisa Overdrive

— Mintha egy stimfilmben élne? — kérdezte Cherry. — Ezért vannak mindig REM-agyhullámai?

— Nem — mondta Gentry —, ez nem szimstim. Teljesen interaktív. És itt van még a lépték kérdése. Ha ez valóban egy aleph osztályú biosoft, akkor gyakorlatilag bármit tárolhatnak benne. Bizonyos értelemben a fickónak saját univerzuma van…

— Mikor Kid Afrikával tárgyaltam, az az érzésem támadt — mondta Cherry —, hogy ez a pasas fizet neki, hogy így maradjon. Ahogy a drótfejűek csinálják, de mégis másképp. A drótfejűek REM-je egyébként sem ilyen…

— De mikor megpróbáltad kihozni a te cuccodra — kockáztatta meg Dörzsölt —, ez az… izé jelentkezett — Látta, hogy Gentry válla megfeszül a fekete gyöngyökkel kivarrt bőr alatt.

— Igen — mondta Gentry —, most pedig rendeznem kell a számlánkat a Fissziós Hatósággal — Az acélasztal alatt tartott szünetmentes tápegységekre mutatott. — Hozzátok ide őket!

— Ja — mondta Cherry —, épp ideje. Szétfagy a seggem.

Otthagyták Gentryt a cyberdeck fölé hajolva, és visszamentek Dörzsölt szobájába. Cherry ragaszkodott hozzá, hogy Gentry elektromos takaróját kapcsolják rá az egyik tápegységre, és ráterítette a hordágyon fekvő alakra. A butángázos tűzhelyen maradt még egy kis hideg kávé; Dörzsölt felhajtotta, arra sem véve a fáradságot, hogy megmelegítse, miközben Cherry a Kutyamagány hófoltos síkját bámulta az ablakból.

— Hogy lett ez ilyen? — kérdezte.

— Gentry szerint száz éve egy csomó hulladékot temettek el ide. Aztán az egészet letakarták egy réteg termőfölddel, de nem nőtt rajta semmi. A hulladék nagy része mérgező volt. Az eső lemosta a földréteget. Gondolom, feladták, és idehordták a többi szemetet is. Az itteni vizet nem lehet meginni; tele van toxinokkal meg minden szarral.

— Mi van a nyulakkal, amiket a Madár gyerek szokott lőni?

— Azok innen nyugatra élnek. A Kutyamagányon egy sincs belőlük. Még patkányok se. Különben ha valami húst szerzel a környéken, okosabb, ha vacsora előtt vegyelemzed.

— Madarak viszont vannak.

— Csak fészkelni jönnek ide, kajálni máshol kajálnak.

— Mi van veled meg Gentryvel? — Még mindig kifelé bámult az ablakon.

— Mire gondolsz?

— Először azt hittem, talán buzik vagytok, így együtt, ugye.

— Nem.

— De úgy tűnik, mintha valahogy szükségetek lenne egymásra…

— Ez a hely az övé, a Gyártelep. Megengedte, hogy itt lakjak. Nekem… muszáj itt élnem. A meló miatt.

— Hogy olyan izéket csinálj, amilyenek odalent vannak?

A sárga faxba csavart égő kigyulladt; a hősugárzóban felizzott a föltekercselt szilokonhuzal.

— Nohát — mondta Cherry; lekuporodott a hősugárzó elé, és sorra egymás után lehúzta a dzsekik cipzárját —, lehet, hogy a haverod hülye, de most nagyon jót tett velem.

Gentry a régi irodai székben ült, mikor Dörzsölt benyitott a padlásszobába, és a kis felhajtható monitort nézte a deckjén.

— Robert Newmark — mondta.

— Mi a franc?

— Retinális azonosítás. Ez a fazon vagy Robert Newmark, vagy valaki, aki megvette a szemeit.

— Ezt meg hogy tudtad meg? — Dörzsölt előrehajolt, és a képernyőre nézett; azonosítószámok és születési adatok villóztak rajta hosszú oszlopokban.

Gentry eleresztette a kérdést a füle mellett.

— Látod, ez az. Rászállsz valamire, hajtod egy darabig, aztán valami egészen másba botlasz.

— Hogyhogy?

— Valaki tudni szeretné, hogy ki érdeklődik Mr. Newmark felől.

— Kicsoda?

— Gőzöm sincs — Gentry a combján feszülő fekete bőrön dobolt az ujjaival. — Nézd ezt a szart: semmi az égvilágon. Született Barrytownban. Anyja neve Marsha Newmark. Megvan az ÁRTAT-ja, de valaki egész biztosan hozzápiszkált — Hátralökte a széket a görgőkön, és megfordult, hogy lássa a Gróf mozdulatlan arcát. — Na mi van, Newmark? Ez az igazi neved? — Fölállt, és a holovetítőhöz ment.

— Ne! — mondta Dörzsölt.

Gentry megnyomta a holovetítő kapcsológombját.

És a szürke valami megint itt volt egy pillanatra, ezúttal azonban a félgömb alakú display közepe felé ugrott, összezsugorodott, és eltűnt. Nem. Még itt volt: apró szürke golyóbis a derengő projekciós mező kellős közepén.

Gentry arcára visszatért az őrült mosoly.

— Nagyszerű — mondta.

— Mi nagyszerű?

— Látom már, mi ez. Egyfajta jég. Biztonsági program.

— Az a majom?

— Valami fattyúnak van humorérzéke. Ha a majom nem ijeszt el, borsószemmé változik… — Az asztalhoz lépett, és kotorászni kezdett az egyik motorostáskában. — Nem hiszem, hogy ezt egy közvetlen érzékszervi kapcsolatnál is össze tudják hozni — Valami volt a kezében. Egy elektródakészlet.

— Gentry, ne csináld! Nézz rá a szegény seggfejre!

— Nem én fogom csinálni — mondta Gentry. — Hanem te.

Ahogy kifelé bámult a taxi koszfoltos ablakán, Kumiko azon kapta magát, hogy hiányzik neki Colin, hiányzanak az ironikus megjegyzései; aztán eszébe jutott, hogy ebben a környezetben nem sok hasznát venné. Vajon a Maas-Neotek a Sprawlhoz is készített egy hasonló egységet? — tűnődött. És ha igen, az a kísértet milyen alakot öltene?

— Sally — szólalt meg, körülbelül félórás út után a New York-i forgalomban —, miért engedett el veled Petal?

— Mert volt esze.

— És az apám?

— Apád föl fogja kúrni magát.

— Tessék?

— Dühös lesz. Ha rájön. De az még nem olyan biztos. Nem sokáig maradunk itt.

— Miért jöttünk ide?

— Beszélnem kell valakivel.

— De miért vagyok itt én?

— Nem tetszik?

Kumiko habozott.

— De igen.

— Frankó — Sally fészkelődött kicsit a kopott huzatú ülésen. — Petalnak muszáj volt elengednie minket. Mert csak úgy akadályozhatta volna meg, ha bántja valamelyikünket. Illetve talán nem is bánt. Inkább megsért. Téged Swain lehűthetett volna, aztán később bocsánatot kér, ha úgy hozza, a sor, megmondja apádnak, hogy a te érdekedben történt, de ha engem hűt le, arra nagyon rábaszna, érted? Mikor megláttam odalent Petalt a pisztollyal, rögtön tudtam, hogy el fog engedni minket. A szobád dugig van poloskákkal. Különben az egész kibaszott ház is. Mikor összeszedtem a cuccodat, működésbe hoztam a mozgásérzékelőket. Persze számítottam rá. Petal tudta, hogy én vagyok az. Ezért csengett a telefon; tudatta velem, hogy rájött.

— Nem értem.

— Egyfajta udvariasság, hogy tudjam, vár ránk odalenn. Időt adott, hogy gondolkozzak. De nem volt más választása, és ezt nagyon jól tudta. Swaint ugye kényszerítik, hogy megtegyen valamit, és Petal tisztában van ezzel. Swain legalábbis azt mondja, hogy kényszerből csinálja. Engem aztán tuti, hogy kényszerítenek. Na, én ekkor szépen elfilózok azon, hogy mennyire van szüksége rám Swainnek. Kurvára. Mert hagyja, hogy szépen elsétáljak az oyabun lányával, akit egészen a Notting Hillig pateroltak, hogy biztonságban legyen. Van valami, amitől még jobban be van szarva, mint a papádtól. Vagy valami, ami gazdagabb embert tud csinálni belőle a papádnál. Mindenesetre, azzal, hogy magammal hoztalak, kiegyenlítettem a számlát. Fogalmazhatunk úgy, hogy visszavágtam. Baj?

— Szóval téged megfenyegettek?

— Valaki rohadt sokat tud a régi dolgaimról.

— És Tick azonosította neked ezt az illetőt?