Szergej Lukjanyenko - Éjszakai őrség

Jegor!

A kissrác, aki majdnem egy engedély nélküli vadászat áldozata lett. Aki aztán emiatt olyan lelkiállapotban lépett be homályba, ami a Setét oldalra taszította. A fiúcska, kinek sorsa nem döntetett el, kinek aurája még őrzi a csecsemő sokszínűségét. Igen, fölöttébb ritka eset, meg is hökkentem, amikor először megláttam.

Meghökkentem, aztán meg elfelejtettem. Azt is úgy kellett megtudnom, hogy potenciális képességeit mesterségesen fölerősítette a főnök: azért, hogy félrevezesse a Setéteket, meg azért is, hogy Jegor, ha csak kicsit is, de ellent tudjon állni a vámpíroknak.

Így is maradt meg bennem — egy személyes kudarcnak, hisz elsőként én állapítottam meg róla, hogy Másféle, aki, ugyanakkor, ha csak ideiglenesen is, jó ember, egyszersmind egy leendő ellenfél a Jó és Gonosz örök harcában. S csak valahol nagyon mélyen, emlékezetem legalján maradt meg eldöntetlen sorsának tudata.

Még akárki is lehet belőle. Egy lehetséges szétfolyó jövő. Egy nyitott könyv. A Sors Könyve.

Szóval ő lesz az, aki Szvetlána színe elé áll, mikor ő kezébe veszi a krétát. Méghozzá készséggel áll majd elébe — ha Geszer körültekintőn és komolyan elmagyarázza néki, mi is zajlik tulajdonképp. Márpedig magyarázni, azt tud — az Éjszakai Őrség főnöke, Moszkva Fénypártijainak feje, az ősidők hatalmas mágusa. Geszer majd beszél a hibák kijavításáról. És ez igaz is lesz. Geszer majd beszél a fényes jövőről, amely Jegorra vár. És ez, éppen ez, a lényeg — ez is igaz lesz! A Setétek akár ezer tiltakozást is benyújthatnak — az Inkvizíció kétségkívül elfogadja ama tényt, hogy a fiúcska első körben igenis az ő kárvallottjuk.

Szvetlánának pedig vélhetően elregélik, hogy engem meg egyre csak gyötör a Jegorral kapcsolatos kudarcélmény. Hogy a fiúcska kárvallása legnagyobbrészt annak tudható be, hogy akkoriban az Őrség az ő, Szvetlána megmentésével volt elfoglalva.

Erre aztán még csak kétségei sem lesznek.

Mindent végighallgat, mit kell tennie.

Megérinti a krétát, a közönséges krétát, amellyel ugróiskolát lehet rajzolni az aszfaltra, vagy pedig a iskolai táblára lehet írni, hogy „2x2=4”.

És azzal elkezdi kiszabni a meghatározatlan jövőt.

Mit akarnak kihozni belőle?

Kifélét?

Parancsnokot, hadurat, új pártok és forradalmak vezérét? Egy még ki sem talált vallás prófétáját?

Egy gondolkodót, aki új társadalmi tanítást ötöl ki? Zenészt, költőt, írót, kinek munkássága milliók tudatát befolyásolja?

Hány évre nyúlik előre a jövőbe a Fény erőinek ráérősen formálódó terve?

Hát igen, ami egy Másfélének természettől fogva adatott, azt bizony nem lehet csak úgy megváltoztatni. Jegor nagyon, de nagyon gyenge mágus lesz. Az Őrség beavatkozásának köszönhetően azonban mégiscsak Fénypárti mágus.

Ám ahhoz, hogy valaki az emberi világ sorsát megváltoztassa, nem muszáj Másfélének lenni. Sőt, ez inkább csak zavaró. Sokkal jobban jön ki, ha az Őrség segítségére hagyatkozik, s azzal tömegeket vonz maga után, tömegeket, melyek olyannyira szomjazzák az általunk kiagyalt boldogságot…

Így aztán vonz majd rendesen. Nem tudom, mi módon, nem tudom, hová — de vezetni fogja őket. Csakhogy a Setétek is megteszik a maguk válaszlépéseit. Minden elnökre kijut a maga orgyilkosa. Minden prófétára ezernyi értelmező, akik aztán kiforgatják a vallás lényegét, s a fényes lángot inkvizítori máglyák tüzére cserélik. Előbb-utóbb minden könyvet elégetnek, a szimfóniákból slágert krampácsolnak, hogy aztán szertezengjék a kocsmákban. És bármely ocsmányság alá odateremtenek egy stabil filozófiai alapot.

Igen, semmit sem okultunk. Vélhetően azért, mert nem is akarunk.

Azonban van még egy kis időm. És megléphetem a magam lépését. Az egyetlent.

Jó lenne tudni, mi is legyen az.

Fölszólítsam Szvetlánát, hogy ne engedelmeskedjen Geszernek, ne éljen a felsőbb mágiával, ne igazgassa a más sorsát?

De ha úgy vesszük — tulajdonképpen miért tenné? Hisz minden jónak tűnik. Helyrehozatnak az elkövetett vétkek, boldogság vár mind az egyes emberre, mind pedig az emberiség egészére. Rólam is levétetik az elkövetett vétek terhe. Szvetlánáról pedig annak tudata, hogy sikerének ára a más szerencsétlensége volt. És ezzel a Hatalmas Varázslónők sorába lép. Ugyan mi lehet az ára zavaros kételyeimnek? És miről van szó bennük valójában — őszinte gondoskodásról, vagy pedig saját kis pecsenyémet próbálom itt sütögetni? Mi a Fény, s mi a Setét?

— Hé, haver!

Az árus szólított meg, akinek a standja mellett álltam. Nem túl dühösen, de azért idegesen.

— Veszel valamit?

— Hát úgy nézek én ki, mint egy hülye? — érdeklődtem.

— De még mennyire. Vagy vásárolj, vagy húzz arrébb!

Valahol igaza volt. De momentán förmedős kedvemben voltam:

— Föl sem éred a magad szerencséjét. Hisz tömeget hozok létre, vásárlókat vonzok.

Az eladó feltűnő jelenség volt. Testes, vörös képű, kigyúrt karokkal, rajtuk egyenletes eloszlásban háj és izom. Latolgató pillantással mért végig, aztán mivel semmi fenyegetőt nem talált bennem, már épp epésen visszavágott volna.

Aztán hirtelen elmosolyodott.

— Hát akkor vonzzad őket. Csak valahogy élénkebben, ha kérhetem. Tégy úgy, mintha vásárolnál. Kamuból még perkálhatnál is valamennyit nekem.

Ez már nagyon fura volt, meglehetősen váratlanul ért.

Válaszul elmosolyodtam:

— Ha akarod, hát tényleg veszek valamit.

— Ugyan minek tennéd: turistabóvli ez. — Az árus abbahagyta a mosolygást, ám az előbbi feszült agresszív hozzáállásnak nyoma sem maradt az arcán. — Pokoli ez a hőség, ilyenkor mindenkire berágok. Legalább eleredne az eső.

Az égre pillantva vállat vontam. Kicsit mintha tényleg változna az időjárás. Valami elmozdulni látszott az égi sütő áttetsző kékségében.

— Gondolom, előbb-utóbb tényleg elered — közöltem.

— Jó lenne.

Biccentettünk egymásnak, azzal elpályáztam, beleolvadva az emberfolyamba.

Még ha nem is tudtam, mihez fogok kezdeni, azt azonban igen, hová menjek. És ez már több a semminél.

A MI erőnk sokmindentől függ — kölcsönhatások befolyása alatt állunk.

A Setétek mások szenvedéséből merítkeznek. Jóval egyszerűbb dolguk van. Még csak fájdalmat sem kell okozniuk az embereknek. Elég, ha kivárnak. Elég, ha figyelmesen körülnéznek, s azzal már meg is csípték a más szenvedését, aztán meg úgy szívják magukba mint koktélt a szívószálon keresztül.

Ez az út számunkra is járható. Még ha kicsit másképp is néz ki. Akkor meríthetünk erőt, amikor az emberek jól érzik magukat, amikor boldogok.

Csakhogy van egy olyan momentum, amely lehetővé teszi a Setéteknek, hogy beavatkozzanak a folyamatba, bennünket pedig gyakorlatilag kitilt az egészből. Az öröm s a bánat — korántsem az emberi érzelmek skálájának két véglete. Különben nem lenne derűs bánat, sem pedig káröröm. Ez két párhuzamosan futó folyamat, az Erő két egyenjogú árama, melyek érzékelése és fölhasználása megadatott a Másféléknek.

Amikor egy Setét mágus a más bánatát hörpöli, az egyre csak nő.

Amikor egy Fénypárti mágus elveszi a más örömét, az elolvad.

Lehetőségünk van bármikor Erőt vételezni. És fölöttébb ritkán engedjük meg magunknak.

Úgy döntöttem, most épp megengedem.

Vételeztem keveset egy ölelkező párocskától, akik a metró-lejáratnál ragadtak. Most boldogok voltak, nagyon boldogok. És mégis éreztem, hogy épp elválnak egymástól, méghozzá hosszabb időre, s a bánat úgyis elkerülhetetlenül megérinti a szerelmeseket. Úgy döntöttem, hogy mégis jogom van ehhez. Örömük élénk és buja volt, akár egy csokor vörös rózsa — gyöngéd és pökhendi rózsák.