Szergej Lukjanyenko - Éjszakai őrség

— És aztán mi lett belőle? — elmosolyodtam. — Emlékszel?

— Most más az alaphelyzet, hisz én szegtem meg a törvényt. — Alisza lesütötte szemét. — Jogod lesz egy ellencsapásra. Neked tán nem kell engedély egy hármas szintű Fénymágiához? Vagy bármely Fénypárti mágiához? Kéttucatnyi gazembert remoralizálhatsz ezen az áron, de úgy ám, hogy egyenest szentéletűekké válnak! Álltó helyében tucatnyi gyilkost elhamvaszthatsz! Elejét veheted egy katasztrófának, vagy mit tudom én, egy lokális időcsavart is megengedhetsz magadnak! Anton, ez tán nem érne annyit, mint az én ostoba csínytevésem? Nézz körül, hisz mindegyikük életben van! Semmire se volt időm, épphogy belekezdtem…

— Mindaz, amit mondasz, fölhasználható ellened.

— Tudom én azt, tudom!

A szemében könnycseppek csillogtak. És vélhetően még csak nem is volt ebben semmiféle tettetés. A boszorkánymáz alatt továbbra is megmaradt a lehető leghétköznapibb lánynak. Egy szimpatikus, ijedt teremtés, akit most tévelygésen kaptak. Tán ő a hibás abban, hogy a Setét útjára lépett?

Éreztem, ahogy erkölcsi pajzsom meghajlik, úgyhogy nemet intettem a fejemmel:

— Ne erőltessük hiába.

— Anton, kérlek, rendezzük le békésen! Hát tényleg jogosultságra van szükségem ahhoz, hogy harmadik fokozatú beavatkozást vigyek véghez?

Ho-ho-hó — de még mennyire! Bármely Fénypárti mágus álma egy effajta carte blanche. Hogy akár csak egy pillanatig is teljhatalmú katonának érezze magát, nem pedig egy tetves lövészárok-lakónak, aki leverten mered a fehér békezászlóra.

— Nincs jogod effajta ajánlatokat tenni — közöltem keményen.

— Lesz! — Alisza intett a fejével, majd mélyet sóhajtott. — Zavulon!

Kezembe szorítottam a harci amulett apró korongját, vártam.

— Szólítlak, Zavulon! — A hangja visításba ment át. Észrevettem, hogy körülöttünk az emberi árnyak valamivel gyorsabban kezdtek mozogni: az emberek hirtelen érthetetlen félelmet érzékeltek és azzal megszaporázták lépteiket.

Vajon ismét el tudja érni a Setétek fejét?

Mint akkor, a Maharadzsa étteremnél, ahol Zavulon majdnem megölt Shahab Ustorával?

De mégsem ölt meg. Elhibázta.

Attól függetlenül, hogy azt a provokációt speciel Geszer fundálta ki, Zavulon mintha őszintén hitte volna, hogy bűnös vagyok a Setétek meggyilkolásában.

Ezek szerint voltak még tervei velem kapcsolatban?

Vagy pedig Geszer titkon, észrevétlenül avatkozott volna be, elhárítva a rám irányuló csapásokat?

Nem tudom. Mint mindig — most sincs elegendő információ a kielemzéshez. Akár hetvenhét verziót is kitalálhatok, s mindegyik ellentmond a többinek.

Azt akartam, hogy Zavulon ne jelentkezzék. Mert akkor szépen kihoznám Aliszát a homályból, hívnám a főnököt vagy valakit a műveletisek közül, annak rendje-módja szerint átadnám nekik, aztán meg hónap végén bezsebelném a prémiumot… De tényleg holmi prémium most a legnagyobb gondom?

— Zavulon! — A hangjából őszinte könyörgés hallatszott. — Zavulon!

Most már sírt, miközben észre sem vette. A szeme alatt elkenődött a festék.

— Hasztalan — mondtam. — Induljunk!

És ebben a pillanatban vagy két méternyire megnyílt a Setét Kapu.

Először átjárt a hideg — csontig hatóan. De úgy ám, hogy szimpátiával gondoltam vissza az emberi világban honoló hőségre. A moha föllángolt, miközben utcahosszat kiégett. Zavulon persze nem szándékosan égette el, csakhogy a kapu kinyitásakor annyi Erő szabadult föl, hogy a mohának nem volt ideje földolgozni.

— Zavulon — suttogta Alisza.

Tőlem ötméternyire egy lila fénysugár vágódott az égbe a burkolatkő alól. A villanás bántotta a szemet, akaratlanul is hunyorítottam, s amikor ismét odanéztem, egy szürke ködben lebegő kékes-fekete buborékot láttam. A belsejéből lassacskán egy borostával benőtt, pikkelyes, halványan emberre emlékeztető valami kászálódott ki. Szólíttatására Zavulon a homály második vagy harmadik szintjén keresztül jelent meg, melyhez képest az itteni idő folyása ugyanolyan lassúnak tetszett, mint az embereké — számunkra.

Egyszerre megint éreztem, ahogy elerőtlenedem, pedig azt hittem, hogy már rég túl vagyok az effélén. Azon lehetőségek, melyekkel Zavulon vagy Geszer oly könnyedén élt, nem csupán elérhetetlenek, ám egyenest fölfoghatatlanok voltak a számomra.

— Zavulon! — Karjait továbbra is a háta mögött tartva Alisza a csudás szörnyeteghez vetette magát. Hozzábújt, arcát a szúrós pikkelyek közé fúrta. — Segíts, segíts rajtam!

Vélhetően Zavulon nem azért jelent meg démoni mivoltában, hogy hatást gyakoroljon rám. Emberi alakjában egy percig sem bírta volna a homály mélyebb rétegeiben. Márpedig alighanem órák hosszat tartott az útja, de meglehet, tán néhány napba is beletelt.

A szörny szűk szemével végignézett rajtam. A pofájából hosszú villás nyelv kígyózott elő, mellyel végigsimított Aliszán, haján fehér nyálkacsöppeket hagyva maga után. Karmos mancsával állon ragadta Aliszát, majd óvatosan fölemelte a fejét — a tekintetük ekkor találkozott. Az információcsere gyorsan lezajlott.

— Ostoba! — fakadt ki a démon. Nyelve visszacsusszant összecsapódó agyarai közt a pofájába, miközben majdnem ráharapott. — Te mohó ostoba!

Hát igen. Most már tényleg úgy néz ki, hogy ugrott a harmadfokú beavatkozásra való jogom.

A démon rövid farka végigvágott Alisza lábain, szétszakította annak selyemruháját és a földre döntötte. A démon szemei föllobogtak — egy kék ragyogás fonta körbe a boszorkányt, mire az kővé dermedt.

Nem úgy néz ki, hogy bárki is segíthetne Aliszán.

— Zavulon, kérem, elvezethetem a letartóztatott személyt? — kérdeztem.

A szörny görbe lábain ingadozott. Karmai hol előbukkantak, hol pedig visszahúzódtak az ujjain. Aztán tett egy lépést, közém és a mozdulatlan leány közé állva.

— Kérem, igazolja vissza a letartóztatás jogosságát — szóltam. — Ellenkező esetben kénytelen leszek erősítést kérni.

A démon transzformálódni kezdett. Testének arányai megváltoztak, a pikkelyek fölszívódtak, a farka visszahúzódott, pénisze pedig immár nem hasonlított egy szögekkel kivert bunkóra. Aztán a ruha is megjelent Zavulonon.

— Várj, Anton!

— Mégis, mire várjak?

A Setét mágus arca továbbra is kifürkészhetetlen maradt. Démoni mivoltában minden bizonnyal jóval több érzelmet mutatott föl, vagy legalábbis nem tartotta szükségesnek palástolni őket.

— Megerősítem az Alisza által tett fölajánlást.

— Tessék?!

— Ha nem terelődik hivatalos útra az ügy. Ebben az esetben a Nappali Őrség elfogadja bármely beavatkozásodat… a harmadik fokozatig bezárólag.

Teljesen komolynak tűnt.

Nyeltem egyet. Egy ekkora horderejű ígéretet kapni a Nappali Őrség fejétől…

— Soha ne higgy a Setéteknek!

— Bármely beavatkozás, második fokozatig bezárólag.

— Ennyire kerülnéd a botrányt? — kérdeztem. — Vagy pedig ennyire szükséged van a lányra?

Zavulon arcán görcsös rángás futott végig:

— Szükségem van rá. Szeretem őt.

— Nem hiszem el.

— Mint a moszkvai Nappali Őrség feje, arra kérem magát, Anton járőr, hogy rendezzük el az ügyet békésen. Ez lehetséges is, lévén a gyámságom hatókörébe tartozó Alisza Donnyikovának nem volt érkezése komoly kárt okozni az embereknek. Próbálkozásának kompenzálásaképp — előbbi szót Zavulon külön kihangsúlyozta —, mivel egy harmadfokú Setét mágikus beavatkozással kívánt élni, a Nappali Őrség beleegyezik bármely Fénypárti beavatkozásodba, másodfokig bezárólag. Nem kérem jelen egyezség titkosítását. Semmilyen mértékben sem korlátozlak cselekedeteidben. Hangsúlyozom: kihágásáért Alisza járőr példás büntetésben részesül. A Setét legyen tanú szavaimra!