Szergej Lukjanyenko - Éjszakai őrség

Ébresztő!

Mit szólnátok egy kis show-hoz?

Villámokkal zsonglőrködjem? Igazi tüzet nyeljek? Ráparancsoljak az utcakőre, hogy húzódjék félre és adjon utat egy föltörő ásványvíz-szökőkútnak? Meggyógyítsak pár tucat nyomorékot? Levegőből elővarázsolt süteményekkel lakassam jól a környéken sertepertélő utcakölyköket?

Ugyan minek?

Hozzám vágnának egy marék aprót a tűzgolyóbisokért, melyekkel a tisztátalanságot kellene irtanom. Az ásványvíz-szökőkútról meg kiderülne, hogy csőtörés. Ezek a koldus nyomorékok meg amúgy is egészségesebbek és gazdagabbak, mint a járókelők többsége. Az utcakölykök pedig szerterebbennének, mert réges-rég megtanulták: ingyensüti nem létezik.

Igen, megértem Geszert, megértem az összes felsőbb mágust, akik évezredek óta küzdenek a homállyal. Nem lehet örökké a tehetetlenség érzésével élni. Nem lehet örökké csak a lövészárkokban kuksolni: ez biztosabban pusztítja a hadsereget, mint az ellenség lövedékei.

De hogy kerülök én a képbe?

Muszáj a győzelem zászlaját az én szerelmemből szabni?

És mi közük van ezen embereknek mindehhez?

Könnyű a feje tetejére állítani a világot, ám ki segít az embereknek megkapaszkodni, hogy le ne essenek?

Tényleg képtelenek lennénk bármit is megtanulni?

Tudtam, mire készül Geszer, pontosabban mit tesz majd Szvetlána az ő parancsára. Megértettem, mivel járhat mindez, és még azt is sejtettem, hogy a Megállapodás miféle kibúvói igazolhatják majd a Sors Könyvébe való beavatkozást. Voltak információim az akció időpontjáról is. Az egyetlen, amiről nem volt tudomásom — a végrehajtás helye és tárgya.

Ez viszont végzetesnek tűnt.

Itt az ideje meghajolni Zavulon igaza előtt.

Aztán meg toronyiránt vissza a homályba.

Az Arbat közepéig jutottam, amikor megéreztem — nagyon enyhén, az érzékelhetőség határán — az Erő mozgását. A közvetlen közelemben mágikus beavatkozás zajlott, nem valami erős, de…

Setét!

Akármit is gondoljak Geszerről, akármennyire is vitában állok vele, azért mégiscsak az Éjszakai Őrség katonája maradok.

Egyik kezemmel a zsebemben lévő amuletthez nyúlva előhívtam árnyékomat, és a homályba léptem.

Huh, de elhanyagolt itt minden!

Rég nem volt szerencsém Moszkva homálybéli belvárosához!

A kék moha egybefüggő szőnyegként terített be mindent. A lassan mozgó fonalak hullámzó víz mozgásának érzetét keltették. Vízkörök eredtek tőlem — a moha egyszerre igyekezett kihörpinteni az érzelmeimet, ugyanakkor távolabb is mászott tőlem. Ám a homály apróbb stiklijei most egyáltalán nem érdekeltek.

A Naptól megfosztott ég alatti szürke térben nem voltam egyedül.

Egy pillanatra a nekem háttal álló leányzóra meredtem. Ahogy elnéztem, egyszeriben megéreztem, ahogy gonosz mosolyra húzódik a szám. Egy Fénypárti mágushoz méltatlan mosoly. Még hogy „nem valami erős beavatkozás”…

Harmadrendű mágikus beavatkozás?

Hoppácska!

Ez nagyon is komoly, kisanyám. Ez már olyan komoly, hogy vélhetően egy a magyarázat: megkattantál. A harmadik szint egyáltalán nem a te erőnléted szerint való, másvalaki amulettjét használod.

Én viszont a magam erejéből próbálom meg tisztázni az ügyet.

A leányzóhoz léptem — még csak meg sem hallotta lépteimet a puha kék szőnyegen. Emberek elmosódott árnyai kúsztak körülöttünk, ő pedig fölöttébb elfoglaltnak tűnt.

— Anton Gorogyeckij, Éjszakai Őrség — mondtam. — Alisza Donnyikova, ezennel letartóztatom.

A boszorkány fölvisítva megfordult. A kezében egy amulett volt — egy kristályprizma, amelyen keresztül előbb még a járókelőket vizslatta. Első ösztönös mozdulatával igyekezett elrejteni az amulettet, a másodikkal — engem vett volna szemügyre rajta keresztül.

Elkapván a kezét arra kényszerítettem, hogy leálljon. Egy pillanatig egymás mellett álltunk, miközben fokozatosan erősítve a nyomást, kitekertem a boszorkány csuklóját. Egy hasonló eseménysor férfi és nő közt eléggé szégyenletesen nézett volna ki. Mifelénk, a Másfélék körében a fizikai erőnlét záloga nem a nemi hovatartozásban rejlik, és még csak nem is a kigyúrt izomzatban. Az Erő mindenütt jelen van — a homályban, a bennünket körülvevő emberekben. Nem lehet tudni, mennyit termelt ki a környező világból Alisza, nagyon is lehetséges, hogy nálam többet.

Ám tetten értem a helyszínen. És más járőrök is a közelben lehettek. Egy Őrség munkatársával szemben megnyilvánuló ellenállás, aki ráadásul hivatalosan is közölte a letartóztatás tényét — elegendő indok arra, hogy akár helyben is megsemmisítsék az ellenkezőt.

— Nem tanúsítok ellenállást — szólt Alisza és kitárta tenyerét. A prizma puhán a mohára pottyant — az pedig szinte fölforrt, kavargott, beborítva a kristályamulettet.

— Erő-prizma? — kérdeztem szónokian. — Alisza Donnyikova, maga harmadrendű mágikus beavatkozást hajtott végre.

— Negyedrendűt — felelte gyorsan.

Erre csak megvontam a vállam.

— Harmad vagy negyed, mondhatni részletkérdés. Akkor is Törvényszék lesz belőle, Alisza. Ráfaragtál.

— Nem tettem semmit. — A boszorkány nagyon iparkodott nyugodtnak látszani. — Rendelkezem személyre szabott engedéllyel a prizma viselésére. Nem helyeztem üzembe.

— Alisza, bármelyik felsőbb mágus simán leveszi erről a ketyeréről az összes infót.

Leeresztett kézzel arra késztettem a mohát, hogy szétnyíljon, a prizmát pedig a tenyerembe ugrasztottam. Hidegnek bizonyult, fölöttébb hidegnek.

— Még én is ki tudom olvasni belőle a történetet — mondtam. — Alisza Donnyikova, Másféle, Setét, a Nappali Őrség boszorkánya, negyedszintű erőnlét, ezennel hivatalosan is váddal illetem a Megállapodás megsértése okán. Esetleges ellenállás kifejtése alkalmával kénytelen leszek magát megsemmisíteni. Tegye hátra a kezét!

Engedelmeskedett. És egyszerre beszélni kezdett, gyorsan, meggyőzően, mindazt beleadva a hangjába, amivel csak rendelkezett:

— Anton, várj… kérlek, hallgass meg! Igen, kipróbáltam a prizmát, de értsd meg, először bíztak rám ekkora erejű amulettet! Anton, hisz nem vagyok annyira ostoba, hogy Moszkva közepén támadjak az emberekre, meg aztán mi szükségem is lenne rá? Anton, hisz mindketten Másfélék vagyunk! Rendezzünk le mindent inkább békésen. Anton!

— Miféle békéről beszélsz? — kérdeztem, zsebembe süllyesztve a prizmát. — Gyerünk!

— Anton, egyezzünk ki harmad- vagy negyedszintű beavatkozásban! Legyen egy akármilyen harmadszintű beavatkozás, mely a Fény érdekét szolgálja! Nem olyan, mint az én buta játszadozásom e prizmával, hanem egy teljesértékű beavatkozás!

Pánikolásának okait nagyon is meg tudtam érteni. Mondhatni igencsak bukta-szaga van az ügynek. Itt kérem a Nappali Őrség munkatársa saját önös céljaiból csapolja meg az emberek életerejét — és ez már meglehetősen méretes botrány! Aliszát majd különösebb ingadozás nélkül átengedik nekünk.

— Nincs jogosultságod effajta kompromisszumok kötésére. A Setétek vezetősége kénytelen lesz visszakozni ígéretedet illetően.

— Zavulon igazolja majd!

— Igazán? — Elbizonytalanodtam hangjának határozottsága hallatán. Valószínűsíthetően Zavulon szeretője. Akkor is meglepő. — Alisza, hisz annak idején kötöttem már veled békemegállapodást…

— Persze, hisz én magam javasoltam, bocsátanánk meg beavatkozásodat.