Neil Gaiman - Amerikai istenek

— Fej — mondta Szerda úr.

— Sajnálom — mondta Árnyék, aki még csak le sem pillantott az érmére. — Írás volt. Csaltam.

— A cinkelt játszmákban a legkönnyebb nyerni — mondta Szerda, és intő mozdulattal megrázta az ujját. — Nézd csak meg még egyszer.

Árnyék az érmére pillantott. A fej volt felül.

— Biztosan rosszul pöcköltem — mondta zavartan.

— Igazságtalan vagy magaddal — mondta Szerda, és elvigyorodott. — Egyszerűen csak nagyon-nagyon szerencsés fickó vagyok. — Aztán felnézett. — Nocsak, nocsak. Bolond Sweeney. Iszol velünk valamit?

— Southern Comfort, kólával — szólalt meg egy hang Árnyék mögött.

— Megyek, szólok a pultosnak — mondta Szerda. Felállt és elindult a pult felé.

— Meg sem kérdezi, én mit kérek? — kiáltott utána Árnyék.

— Már tudom, mit iszol — mondta Szerda, és a pulthoz lépett. A zenegépben Patsy Cline ismét rákezdett a „Walking After Midnight”-ra.

A valaki, aki Southern Comfortot kért kólával, leült Árnyék mellé. Rövid, vörhenyes szakálla volt. Farmerdzsekijén tarka felvarrók pompáztak, kabátja alatt koszos, fehér trikót hordott. A trikón ez a felirat állt:

HA NEM TUDOD MEGENNI,

MEGINNI, ELSZÍVNI

VAGY FELSZÍVNI

AKKOR B*SZD MEG!

Baseballsapkáján a következő szöveg díszelgett:

AZ EGYETLEN ASSZONY,

AKIT VALAHA SZERETTEM,

EGY MÁSIK FÉRFI FELESÉGE VOLT…

AZ ANYÁM!

Hüvelykujja piszkos körmével felszakított egy puha dobozos Lucky Strike-ot, kivett egy szál cigarettát és Árnyék felé kínálta a csomagot. Árnyék ösztönösen majdnem vett egyet — nem dohányzott, de a cigaretta jó cserealap —, aztán rájött, hogy már nem a börtönben van. Megrázta a fejét.

— Szóval a barátunknak dolgozol? — kérdezte a szakállas férfi. Nem volt józan, bár még részeg sem.

— Úgy tűnik — felelte Árnyék. — Te mivel foglalkozol?

A szakállas férfi rágyújtott.

— Leprikón vagyok — mondta vigyorogva.

Árnyék nem mosolygott.

— Tényleg? — kérdezte. — Akkor nem Guiness sört kellene innod?

— Sztereotípiák. Feledkezz meg róluk — mondta a szakállas férfi. — Írország nemcsak a Guinessről szól.

— Nem beszélsz ír akcentussal.

— Mer’ baszottul régóta itt vagyok már.

— Szóval eredetileg Írországból jöttél?

— Mondtam már. Leprikón vagyok. Hát nem is kibaszott Moszkvából érkeztünk.

— Szerintem se.

Szerda visszatért az asztalhoz; egyik mancsszerű kezében könnyedén egyen súlyozott három poharat.

— Southern Comfort kólával neked, Bolond Sweeney cimborám, és egy Jack Daniels nekem. Ezt pedig neked hoztam, Árnyék.

— Mi ez?

— Kóstold meg.

Az italnak sötéten sárgás aranyszíne volt. Árnyék belekortyolt, és különös íz áradt végig a nyelvén, egyszerre savanyú és édes. Valahol mélyen alkohol érződött benne, és egy csomó különböző zamat keveredett egymással. Kicsit arra az italra emlékeztetett, amit a börtönben készítettek szemeteskukákban, rothadt gyümölcsből, kenyérből, cukorból meg vízből, de annál édesebb volt és sokkal furcsább.

— Oké — mondta Árnyék. — Megkóstoltam. Mi ez?

— Mézsör — felelte Szerda. — A hősök itala. Az istenek itala.

Árnyék habozva ivott még egy kortyot. Igen, most már érezni a méz ízét, gondolta. Ez volt az egyik zamat.

— Olyan, mint a must — mondta. — Mint az édes must.

— Mintha egy részeg cukorbeteg hugyozta volna ki — bólintott Szerda. — Rettenetesen utálom.

— Akkor minek hoztad ki nekem? — kérdezte Árnyék józanul.

Szerda felemás szemével Árnyékra meredt. Az egyik üvegből van, gondolta Árnyék, de nem tudta eldönteni, melyik.

— Azért hoztam neked mézsört, mert így szokás. És jelenleg minden hagyományra szükségünk van. Ez pecsételi meg az alkut.

— Meg sem alkudtunk.

— Dehogynem. Mostantól nekem dolgozol. Megvédelmezel. Elviszel az egyik helyről a másikra. Kisebb feladatokat teljesítesz. Vészhelyzetben, de kizárólag vészhelyzetben, bántod azokat, akiket bántani kell. Abban a valószínűtlen esetben, ha meghalnék, virrasztani fogsz értem. És viszonzásképpen megfelelően gondoskodom az igényeidről.

— Átver — szólalt meg Bolond Sweeney, és megdörgölte kurta szakállát. — Ez egy szélhámos.

— Hát persze, hogy szélhámos vagyok — mondta Szerda. — Éppen ezért van szükségem valakire, aki vigyáz az érdekeimre.

A zenegépben lejárt a szám, és egy pillanatra minden társalgás elakadt; csend ereszkedett a bárra.

— Egyszer azt hallottam valakitől, hogy az ilyen nagy, közös elhallgatások csak minden egész óra után vagy előtt húsz perccel történnek — mondta Árnyék. Sweeney a bárpult feletti órára mutatott, ami egy kitömött krokodil masszív, élettelen agyarai között pihent. Tizenegy óra húsz percet mutatott.

— Na tessék — mondta Árnyék. — Átkozott legyek, ha tudom, miért van ez.

— Én tudom, miért van — mondta Szerda. — Idd meg a sörödet.

Árnyék egy nagy korttyal legurította az ital maradékát.

— Jéggel esetleg jobb lenne — mondta.

— Vagy nem — felelte Szerda. — Egyszerűen borzalmas.

— Úgy igaz — biccentett Bolond Sweeney. — Bocsássanak meg az urak, de elfojthatatlan, sürgető vágy támadt bennem, hogy egy kiadósat vizeljek. — Felállt és távozott; hihetetlenül nyurga volt. Két méternél is magasabb lehet, gondolta Árnyék.

A pincérnő letörölgette az asztalt és összeszedte az üres tányérokat. Szerda ugyanazt rendelte mindenkinek, de Árnyék mézsörét ez alkalommal jéggel kérte.

— Szóval ennyi lenne a feladatod — mondta.

— És szeretné tudni, én mit akarok? — kérdezte Árnyék.

— Semmi sem tehetne boldogabbá.

A pincérnő kihozta az italokat. Árnyék belekortyolt a jeges mézsörbe. A jég nem javított rajta — ellenben kihangsúlyozta a savanyú ízt, ami most azután is megmaradt a szájában, hogy lenyelte a folyadékot. Azonban nincsen különösebben alkoholos zamata, nyugtatta magát Árnyék. Még nem állt készen arra, hogy berúgjon. Még nem.

Nagy levegőt vett.

— Oké — mondta. — Az életem, ami három éven keresztül semmiben sem hasonlított az ideális életre, hirtelen és éles fordulattal még pocsékabbá vált. És van néhány dolog, amit meg kell tennem. El akarok menni Laura temetésére. Búcsút akarok venni tőle. Össze kellene pakolnom a holmiját. Ha még ezután is szüksége van rám, heti ötszáz dollárt kérek kezdő fizetésnek. — Az összeget találomra mondta. Szerda tekintete semmit sem árult el. — Ha jól tudunk együtt dolgozni, hat hónap múlva ezt felemeli heti ezerre.

Szünetet tartott. Évek óta nem beszélt ennyit.

— Azt mondja, esetleg bántani kell valakit. Nos, én akkor bántok valakit, ha az megpróbálja bántani magát. De viccből vagy pénzért nem bántok senkit. Nem megyek vissza a börtönbe. Elég volt belőle egyszer.

— Nem kell visszamenned — mondta Szerda.

— Nem — mondta Árnyék —, nem megyek vissza. — Kiitta az utolsó kortyot. Hirtelen felmerült benne egy kósza ötlet, valahol az agya hátsó részében, hátha a mézsör oldotta meg a nyelvét. De úgy zubogtak belőle a szavak, mint a víz a repedt tűzcsapból egy nyári napon, és akkor sem tudott volna elhallgatni, ha megpróbálja. — Nem kedvelem magát, Szerda úr, vagy bármi is legyen az igazi neve. Nem vagyunk barátok. Nem tudom, hogyan jutott le a gépről anélkül, hogy észrevettem volna, vagy hogyan követett idáig. De most nincsen semmi dolgom. Ha végeztünk, elmegyek. És ha felhúzza az agyamat, akkor is elmegyek. Addig magának dolgozom.