Neil Gaiman - Amerikai istenek

— Szóval hogyan is csináltad az a trükköt? — kérdezte Árnyék. Hátrahőkölt és elfordult, a vállával hárított egy csapást, amit az arcának szántak.

— Már az első alkalommal megmondtam neked, hogyan csináltam — mordult fel Sweeney. — De hát azok vakok leginkább… au! Ez jó volt!… akik nem hajlandóak látni.

Árnyék egy kurta horoggal visszalökte Sweeney-t az asztalra; üres poharak és hamutartók zuhantak csörömpölve a padlóra. Árnyék akkor megadhatta volna neki a kegyelemdöfést.

Szerdára pillantott, aki biccentett. Árnyék lenézett Bolond Sweeneyre.

— Végeztünk? — kérdezte. Bolond Sweeney tétovázott, aztán bólintott. Árnyék elengedte, és hátralépett. A ziháló Sweeney leugrott az asztalról és felállt.

— A nagy büdös francokat! — ordította. — Addig nincs vége, amíg én nem mondom! — Aztán elvigyorodott, és öklét meglendítve Árnyékra vetette magát. Rálépett egy jégkockára, és vigyora rémült, eltátott szájú fintorrá változott, amikor kicsúszott alóla a lába. Tarkója jól hallható puffanással csapódott a padlónak.

Árnyék Bolond Sweeney mellkasára térdelt.

— Másodszor is megkérdezem: végeztünk?

— Akár úgy is lehet, aszondom — mondta Sweeney, és felemelte a fejét a padlóról —, mert úgy csorog ki belőlem a harc öröme, mint kisgyermekből a pössentés egy forró nyári napon a medencében. — Kiköpte a szájában felgyülemlett vért és lehunyta a szemét, és horkolni kezdett, mély, bámulatos horkantásokkal.

Valaki megveregette Árnyék hátát. Szerda egy üveg sört nyomott a kezébe.

Jobb íze volt, mint a mézsörnek.

Amikor Árnyék felébredt, egy szedán hátsó ülésén hevert. A reggeli napsütéstől nem látott semmit és fájt a feje. Tétován felült és megdörzsölte a szemét.

Szerda vezetett. Vezetés közben hamisan dúdolt. A pohártartóban papír kávéscsésze állt. Egy sztrádán hajtottak. Az anyósülés üres volt.

— Hogy érzed magad ezen a csodaszép reggelen? — kérdezte Szerda anélkül, hogy megfordult volna.

— Mi történt a kocsimmal? — kérdezte Árnyék. — Bérelt autó volt.

— Bolond Sweeney visszavitte helyetted. Ez is része volt az alkunak, amit múlt éjjel kötöttetek. A verekedés után.

Árnyék fejében nyugtalanul mocorogni kezdtek a múlt éjjeli beszélgetések foszlányai.

— Van még abból a kávéból?

A nagydarab férfi az ülés alá nyúlt és bontatlan üveg ásványvizet nyújtott hátra.

— Tessék. Biztosan kiszáradtál. Pillanatnyilag ez többet használ, mint a kávé. A következő benzinkútnál megállunk és szerzünk neked reggelit. Az sem árt, ha rendbe szeded magad. Úgy nézel ki, mintha átment volna rajtad egy kecske.

— Úthenger — mondta Árnyék.

— Kecske — mondta Szerda. — Hatalmas, loncsos, bűzölgő kecske, óriási agyarakkal.

Árnyék lecsavarta az ásványvizes palack tetejét és ivott. Kabátzsebében súlyosan megcsörrent valami. A zsebébe nyúlt és egy pénzdarabot húzott elő, akkora volt, mint egy negyeddolláros. Nehéz volt és mélysárga színű.

A benzinkútnál Árnyék vásárolt egy tisztasági csomagot, ami egy borotvapengét, egy adag borotvahabot, egy fésűt és egy eldobható fogkefét meg egy apró tubus fogkrémet tartalmazott. Aztán bement a férfimosdóba és megnézte magát a tükörben.

Az egyik szeme alatt volt egy horzsolás — amikor próbaképpen megnyomkodta, rájött, hogy mennyire fáj —, és az alsó ajka megduzzadt.

Megmosta az arcát a mosdóban talált kevéske folyékony szappannal, aztán elővette a borotvahabot és megborotválkozott. Megmosta a fogát. Benedvesítette a haját és hátrafésülte. Még mindig durván nézett ki.

Arra gondolt, mit szólna Laura, ha így látná, aztán eszébe jutott, hogy Laura soha többé nem szól semmit, és látta, hogy a tükörben megremeg az arca, de csak egy pillanatra.

Kiment.

— Úgy nézek ki, mint egy darab szar — mondta Árnyék.

— Hát persze — bólintott Szerda.

Szerda egy csomó rágcsálnivalót pakolt a kassza elé, kifizette a benzinnel együtt, és kétszer meggondolta magát, vajon kártyát vagy készpénzt akar-e használni, a pénztárban ülő, rágózó fiatal lány legnagyobb bosszúságára. Árnyék figyelte, hogyan lesz Szerda egyre idegesebb és mentegetőzőbb. Hirtelen nagyon öregnek tűnt. A lány visszaadta a pénzt, lehúzta a kártyát, aztán odaadta a nyugtát, majd elvette a pénzt, aztán visszaadta a pénzt és elvett egy másik kártyát. Szerda láthatóan a sírás küszöbén állt, öregember volt, aki elveszetten ácsorgott a modern világ könyörtelen műanyagáradatában.

Kisétáltak a fűtött üzletből és lélegzetük felhőként gomolygott a levegőben.

Ismét úton: megbarnult fűvel borított rétek suhantak el mellettük mindkét oldalon. A fák kopaszok és halottak voltak. Két fekete madár bámulta őket egy telefondrótról.

— Hé, Szerda.

— Mi van?

— Ha jól láttam, egyáltalán nem fizetted ki a benzint.

— Valóban?

— Ha jól láttam, a végén a lány fizetett neked azért a kiváltságért, hogy kiszolgálhatott téged. Szerinted rájött azóta?

— Sohasem jön rá.

— Mi vagy te valójában? Egy kisstílű szélhámos?

Szerda bólintott.

— Igen — mondta. — Azt hiszem, igen. Többek között.

Átsorolt a bal oldali sávba, hogy megelőzzön egy kamiont. Az ég komor volt és szürke, mint egy egyenruha.

— Havazni fog — mondta Árnyék.

— Igen.

— Sweeney. Végül megmutatta a trükköt az aranypénzekkel?

— Ó, igen.

— Nem emlékszem.

— Majd eszedbe jut. Hosszú éjszaka volt.

Néhány apró hópehely csapódott a szélvédőnek és pillanatokon belül elolvadt.

— A feleséged teste jelenleg a Wendell Ravatalozóban fekszik — mondta Szerda. — Aztán ebéd után átviszik a temetőbe és elhantolják.

— Honnan tudod?

— Telefonáltam, amíg te a klotyóban voltál. Tudod, merre van a Wendell Ravatalozó?

Árnyék bólintott. Szédítően kavarogtak előttük a hópelyhek.

— Ez az a lejáró — mondta Árnyék. A kocsi lekanyarodott a sztrádáról és elsuhant az Eagle Point északi részén álló motelek csoportja mellett.

Három év telt el. Igen. Több volt a jelzőlámpa és az ismeretlen kirakat. Árnyék megkérte Szerdát, hogy lassítson az Izomtanya mellett. HALÁLESET MIATT BIZONYTALAN IDEIG ZÁRVA, mondta a kézzel írott papírlap az ajtón.

Balra, ki a főutcára. Egy új tetováló szalon és a katonaság toborzóirodája, aztán a Burger King és Olsen ismerős, változatlan vegyesboltja, majd végül a Wendell Ravatalozó sárga téglás épülete. Az utcára néző ablakban neonfelirat hirdette, hogy ez AZ ÖRÖK NYUGALOM HÁZA. Az ablak alatt felszenteletlen, sima és üres sírkövek álltak.

Szerda bekanyarodott a parkolóba.

— Szeretnéd, ha bemennék? — kérdezte.

— Nem különösebben.

— Jó. — Felvillant a vigyor, jókedv nélkül. — Van néhány dolog, amit elintézhetek, amíg te végső búcsút veszel. A Motel Americában leszek. Gyere oda, ha végeztél.

Árnyék kiszállt a kocsiból és nézte, ahogyan elhajt. Aztán bement az épületbe. A félhomályos folyosón virágok és bútorpaszta illata terjengett, éppen csak árnyalatnyi formaldehidszaggal keveredve. A folyosó túlsó végéből nyílt a kápolna.

Árnyék most vette észre, hogy a kezében rejtegeti az aranypénzt, először a kisujja és a mutatóujja közé szorítva, onnan pedig a hüvelykje alá csúsztatva, és ezt ismételgeti állandóan. Megnyugtató volt érezni a súlyát.