Terry Pratchett - Mozgó képek

Most, hogy Himpeller tulajdonképpen mással volt elfoglalva, mások bukkantak elő, hogy ellássák ezt a feladatot.

Az egyik ilyen a klaccsi Bonodar Iglic volt, akinek óriási, visszhangzó hodálya nem is annyira étterem volt, mint inkább etetőüzem. Az étkezde egyik végét hatalmas, gőzölgő levesestálak foglalták el. A maradékot asztalok, és az asztalok körül…

Viktor elképedt.

…trollok, emberek és törpék ültek. Meg néhány manó. És talán még egy-két tünde is, a Korongvilág legillékonyabb fajából. És sok minden más is, amikről Viktor remélte, hogy csupán jelmezbe bújt trollok, mert ha nem, akkor itt mindenki hamarosan nagy bajban lesz. És mindnyájan ettek, és az volt a döbbenetes dolog, hogy nem egymást.

— Fogsz egy tányért, beállsz a sorba és aztán fizetsz érte — magyarázta Ginger. — Úgy hívják, önetető.

— Fizetsz, még mielőtt megeszed? Mi történik, ha az étel szörnyű?

Ginger komoran bólintott. — Pont ez az oka.

Viktor vállat vont, és lehajolt az ebédosztó pult mögött álló törpéhez. — Szeretnék…

— Csak becsinált van — közölte a törpe.

— Miféle becsinált?

— Csak egyféle van. Ezér’ híjják becsináltnak — acsargott a törpe. — A becsinált az becsinált.

— Azt akartam megtudni, hogy miből készült — világosította föl Viktor.

— Ha képes vagy ezt firtatni, nem vagy elég éhes — jelentette ki Ginger. — Két becsináltat, Fruntkin.

Viktor rámeredt a szürkésbarna izére, amit a tányérjába csurgattak. Rejtélyes konvekciós áramlatok a felszínre sodortak fura, darabos bigyókat, azok egy pillanatig ott imbolyogtak, aztán újra lesüllyedtek, remélhetőleg örökre.

Iglic a Himpeller-féle konyhaművészeti iskolához tartozott.

— Vagy becsiná’t, vagy túró, öregem. — A szakács gúnyosan fixírozta — Fél tallér. Olcsó féláron.

Viktor vonakodva nyújtotta oda a pénzt, és Gingert keresve körülnézett.

— Itt vagyok — mondta Ginger, miközben lecsüccsent az egyik hosszú asztalnál. — Szia, Mennydörgőláb! Helló, Breccsa, hogy s mint? Ez itt Viki. Új fiú. Szia, Sniddin, észre se vettelek!

Viktor azon kapta magát, hogy be van ékelve Ginger és egy hegyi troll közé, aki úgy nézett ki, mintha páncélinget viselne, de kiderült, hogy csak holivudi páncéling, azaz setesután kötött fonál, ezüstszínűre festve.

Ginger elkezdett élénken társalogni egy négy hüvelyk magas manóval meg egy félig medvejelmezbe bújt törpével, s ettől Viktor kissé elszigeteltnek érezte magát.

A troll odabiccentett neki, aztán fintort vágott a tányérja felé.

— Van pofájuk eztet horzsakőnek nevezni — morogta. — Még ahhoz se vették a fáracságot, hogy levágják róla a lávát. És még csak a homok ízét se lehet érezni!

Viktor rámeredt a troll tányérjára.

— Nem is tudtam, hogy a trollok követ esznek — csúszott ki a száján.

— Mér’ ne?

— Nem abból vagytok ti is?

— Dehogynem. De te meg húsból vagy és mégis, na, te mit eszel?

Viktor lenézett a saját tányérjára. — Jó kérdés — motyogta.

— Viki Goldfissel készít filmet — jegyezte meg Ginger hozzájuk fordulva. — Úgy néz ki, hogy három tekercsest fognak csinálni.

Az általános érdeklődés mormogása hallatszott.

Viktor gondosan kitett a tányérja szélére valami sárga kalimpálót.

— Mondjátok — szólalt meg töprengve —, amikor filmeztek, volt bármelyikteknek is egy… hallottatok afféle… éreztétek, hogy ti… — Tétovázott. Mindenki őt nézte. — Úgy értem, éreztétek valaha is, hogy valami rajtatok keresztül alakítja a szerepet? Nem tudom másként megfogalmazni.

A vele ebédelők ellazultak.

— Az csak Holivud — jelentette ki a troll. — Ilyen hatása van. Attó’ a rengeteg, szerteszét tocsogó alkotókészségtő’.

— Bár neked szörnyen pocsék rohamod volt — jegyezte meg Ginger.

— Egyfolytában megesik — állapította meg a törpe megfontoltan. — Holivud már csak ilyen. Múlt héten én meg a fiúk a Törpék Meséi n dolgoztunk és hirtelen mind elkezdtünk énekelni. Csak úgy. Mintha az a dal váratlanul a fejünkben termett volna. Ehhez mit szólsz?

— Miféle dal? — kérdezte Ginger.

— Fogalmam sincs. Mi csak Hejhó nótának hívjuk. Ugyanis annyi volt az egész. Hejhóhejhó. Hejhóhejhó.

— Pont úgy hangzik, mint minden törpedal, amit eddig hallottam — dörmögte a troll.

Már elmúlt két óra, mire visszamentek a mozgókép készítésének helyszínére. A kurbliman leszedte a képdoboz hátlapját és apró lapáttal kapargatta a doboz padlóját.

Himpeller, arcán egy zsebkendővel, aludt vászonszékében. Ám Goldfis teljesen ébren volt.

— Ti ketten meg hol voltatok? — üvöltötte.

— Éhes voltam — válaszolta Viktor.

— És jobban teszed, ha éhes is maradsz , fiam, mert…

Himpeller megemelte zsebkendője csücskét.

— Kezdjünk neki! — motyogta.

— De nem tűrhetjük, hogy a színművészek mondják meg nekünk…

— Fejezd be a mozgót, és aztán rúgd ki! — javasolta Himpeller.

— Rendben! — Goldfis fenyegetően rázta ujját Viktor és Ginger felé. — Ebben a városban nem kaptok többé munkát!

Valahogy átvergődtek a délutánon. Himpeller rávette őket, hogy egy lovat is beiktassanak, és megátkozta a kurblimant, mert a képdobozt még mindig nem lehetett elmozdítani. A krampuszok panaszkodtak. Így aztán a lovat fejjel előre a kép doboz elé tették, és Viktor föl-le pattogott a nyeregben. Ahogy Himpeller megfogalmazta, ez is megteszi a mozgó képekben.

Utána Goldfis szerfölött kelletlenül fizetett nekik két tallért fejenként és elbocsátotta őket.

— El fogja mondani az összes többi alkimistának — közölte csüggedten Ginger. — Úgy összetartanak, mint valami ragasztó.

— Föltűnt nekem, hogy mi csak napi két tallért kapunk, ám a trollok hármat — mondta Viktor. — Mi az oka?

— Az, hogy nincs olyan sok troll, aki mozgó képeket akar csinálni — felelte Ginger. — És egy jó kurbliman akár napi hat, sőt hét tallért is kaphat. A színészek nem fontosak. — Megfordult és szúrósan a fiúra szögezte tekintetét.

— Egész jól megvoltam — állította. — Semmi különös, de azért oké. Eléggé sok munkát kezdtem kapni. Az emberek azt gondolták, megbízható vagyok. Kezdtem fölépíteni a karrierem…

— Nem lehet karriert építeni Holivudra — vágott közbe Viktor. — Az olyan lenne, mintha ingoványra építenél házat. Semmi sem valódi.

— Én élveztem! És te most elrontottad az egészet! És most alighanem mehetek vissza abba a rettenetes kis faluba, amiről valószínűleg soha nem is hallottál! Vissza a nyavalyás fejőlánysághoz! Nagyon köszönöm! Valahányszor meglátom egy tehén farát, rád fogok gondolni!

Ezzel elviharzott a város irányába, otthagyva Viktort a trollokkal. Egy idő múlva Szikla megköszörülte a torkát.

— Van hol laknod? — kérdezte.

— Nem hinném — válaszolta Viktor elgyöngülten.

— Sosincs elég szállás — jegyezte meg Morry.

— Azt gondoltam, esetleg a parton alszom — tudatta Viktor. — Végül is, épp elég meleg van. Azt hiszem, tényleg rám férne egy alapos pihenés. Jó éjszakát!

Azzal elbandukolt abba az irányba.

A nap lemenőben volt és a tengerről fújó szél némileg lehűtött mindent. A domb egyre sötétülő tömege körül kigyúltak Holivud fényei. Holivud csak a sötétségben lazított. Ha a nyersanyagod a nappali világosság, eszedben sincs elvesztegetni.