Terry Pratchett - Mozgó képek

…elkezdődött a suttogás.

Nem szavak, hanem valami, ami a szavak veleje, ami egyenesen áthatolt a fülén, le a gerincoszlopán, s annyit se teketóriázott, hogy legalább pihenőt tartson az agyában.

Viktor a lány szemébe nézett s azon merengett, vajon ő is hallja-e.

Valahol, messze, voltak szavak. Ott volt Goldfis, aki azt mondta: — Gyerünk, folytasd, minek bámulod úgy a lányt? — és a kurbliman mondván: — Tényleg bemakrancosodnak, ha kimarad egy étkezés! — és Himpeller azt sziszegte, mint valami elhajított tőr: — Abba ne hagyd a kurbli forgatását!

Viktor látószögének élei elhomályosodtak, és a homályban voltak alakok, melyek átalakultak és elhalványodtak, mielőtt esélye lett volna megvizsgálni őket. Tehetetlenül, akár egy légy a borostyánáradatban, annyira uralkodva sorsa fölött, mint egy szappanbuborék a hurrikánban, előrehajolt és megcsókolta a lányt.

A füle csengésén túl további szavak hallatszottak.

— Miért csinálja a fiú azt? Mondtam neki, hogy azt csinálja? Senki sem mondta neki, hogy azt csinálja!

— …és aztán föl kell takariccsak utánuk, és biztosíthatlak, az nem…

— Forgasd azt a kurblit! Forgasd azt a kurblit! — sikította Himpeller.

— Na most, miért néz úgy a fiú?

— Hű!

— Ha abbahagyod a kurbli forgatását, ebben a városban nem kapsz többé munkát!

— Ide hallgasson, miszter, én történetesen a Kurblimanok Céhének tagja vagyok…

— Abba ne hagyd! Abba ne hagyd!

Viktor fölmerült. A suttogás elnémult, s helyébe a hullámtörés távoli moraja lépett. Visszatért a valóságos világ, forró és határozott körvonalú, a nap az égboltra tűzve, akár egy nagy napért odaítélt kitüntetés.

A lány nagy levegőt vett.

— Én, mi a szösz, én rettenetesen sajnálom — dadogta Viktor elhátrálva. — Tényleg nem tudom, mi történt…

Himpeller föl s alá ugrándozott.

— Ez az, ez az! — kiabálta. — Mikorra lesz vetítésre kész?

— Hát, ahogy már mondtam, meg kell etessem a krampuszokat és ki kell takaritsak…

— Rendben, rendben… akkor lesz időm, hogy megrajzoltassak néhány plakátot — mondta Himpeller.

— Már csináltattam néhányat — jegyezte meg Goldfis fagyosan.

— Fogadok, hogy megtetted, fogadok, hogy megtetted — motyogta izgatottan Himpeller. — Fogadok, hogy megtetted. Fogadok, hogy ilyesmik állnak rajtuk „Ön esetleg szeretne meknézni egy Elégé Érdekes Mozgó Képet!”

— Azzal meg mi a baj? — akarta tudni Goldfis. — Ez egy nyavalyás látnivaló, jobb, minta sült kolbász!

— Mondtam neked, hogy amikor kolbászt árulsz, nem lebzselsz és vársz, hogy az emberek akarjanak kolbászt, hanem mész és éhessé teszed őket. És mustárt teszel rájuk. És az az, amit az a fiú, ott, megtett.

Fél kezével Goldfis vállára csapott, a másikkal szélesen gesztikulált.

— Hát nem látod? — tudakolta. Tétovázott. Különös ötletek áramlottak az agyába, gyorsabban, mint ahogy ki tudta volna gondolni őket. Elfogta a szédülés az izgalomtól és a lehetőségektől.

— A Szenvedéj Palosa — mondta. — Így fogjuk hívni. Nem fogjuk elnevezni valami ostoba vén tetűről, aki már valószínűleg nincs is életben. A Szenvedéj Palosa. Aha. Viharos Regéje… a Vágynak és a Nyers, Nyers, Nyers hogyhíjjáknak egy Megkínzott Kontinens Őshevében! Romantika! Igézet! Három Perzselő Tekercsben! Borzongj az Élethalálharc alatt a Ragadozó Szörnyekkel! Sikíts , amikor ezer elefánt…

— Csak egy tekercs — morogta ingerülten Goldfis.

— Forgassatok még hozzá ma délután! — károgta Himpeller forgó szemmel. — Csak még több verekedésre meg szörnyre van szükség!

— És egész biztosan nincsenek elefántok — acsarogta Goldfis.

Szikla fölemelte dimbes-dombos karját.

— Igen? — szólt Goldfis.

— Ha van szürke festék meg valami cucc, amiből füleket lehet csinálni, biztos vagyok benne, hogy én meg Morry el tudnánk…

— Soha senki nem készített háromtekercsest — tűnődött el Gaffer. — Az akár rázós is lehet. Úgy értem, majdnem tíz perc hosszú lenne. — Merengőnek tűnt. — Gondolom, ha nekiállnék nagyobbá tenni az orsókat…

Goldfis tudta, hogy sarokba szorították.

— Na, ide figyeljetek … — kezdte.

Viktor mereven bámult le a lányra. Mindenki más fütyült rájuk…

— Ööö — motyogta. — Nem hiszem, hogy szabályosan bemutatkoztunk egymásnak?

— Nem úgy tűnt, mintha ez akadályozott volna téged — felelte a lány.

— Normális körülmények között nem tennék ilyesmit. Biztos… rosszul voltam. Vagy valami.

— Ó, remek! És ettől most érezzem jobban magam, mi?

— Nem ülünk le az árnyékba? Itt kint nagyon meleg van.

— A szemed tisztára… parázslóvá vált.

— Tényleg?

— Tényleg nagyon furának látszott.

— Tényleg nagyon furán éreztem magam.

— Tudom. Ettől a helytől van. Hat az emberre. Tudod — mondta és letelepedett a homokra —, mindenféle szabályok vannak a krampuszok meg egyebek érdekében, nem szabad kifárasztani őket, milyen ételt kaphatnak, ilyesmik. Viszont senki sem törődik velünk. Még a trollok is jobb bánásmódban részesülnek.

— Gondolom, lehet ahhoz valami köze, hogy egyfolytában hét láb magasak és 1.000 fontot nyomnak — jegyezte meg Viktor.

— A nevem Theda Withel, de a barátaim csak Gingernek hívnak — közölte a lány.

— Az én nevem Viktor Tugelbend. Ööö. De a barátaim csak Viktornak neveznek — válaszolta Viktor.

— Ez az első mozgód, mi?

— Honnan tudod?

— Úgy néztél ki, mint aki élvezi.

— Hát, jobb, mint dolgozni, nem igaz?

— Csak várj, amíg olyan régóta csinálod, mint én — jelentette ki keserűen a lány.

— Az mennyire régóta?

— Csaknem a kezdetektől. Öt hete.

— Hű! Az egész olyan gyorsan történt.

— Ez a legjobb dolog, ami valaha történt — szögezte le Ginger határozottan.

— Föltételezem, igen… szabad nekünk elmennünk enni? — érdeklődött Viktor.

— Nem. Bármelyik percben kiáltani fognak értünk — felelte Ginger.

Viktor bólintott. Alapjában véve egész boldogan boldogult az életben azzal, hogy azt csinálta, amihez kedve volt, határozottan, ám nemtörődömül, és nem látta értelmét, hogy ezzel fölhagyjon, még Holivudban sem.

— Akkor majd kiabálniuk kell — jelentette ki. — Szeretnék enni valamit meg egy jeges italt. Talán csak túl sok napsütésben volt részem.

Ginger bizonytalannak tűnt. — Hát, ott van a kantin, de…

— Remek. Megmutathatod nekem az utat.

— Úgy kirúgják az embert, hogy…

— Micsoda, a harmadik tekercs előtt?

— Azt mondják „Bőven vannak mások, akik égnek a vágytól, hogy betörhessenek a mozgó képekbe”, tudod…

— Nagyszerű. Ez azt jelenti, hogy ott van nekik az egész délután, hogy kiválasszanak közülük kettőt, akik pont úgy néznek ki, mint mi. — Ezzel elment Morry mellett, aki szintén megpróbálta szikla árnyékába húzódni.

— Ha bárki keres minket — vetette oda —, épp ebédelünk.

— Mi, épp most? — kérdezte a troll.

— Igen — válaszolta határozottan Viktor és továbbment.

A háta mögül hallotta, hogy Himpeller és Goldfis heves vitába bonyolódott, hébe-hóba félbeszakítja őket a kurbliman, aki az olyan ember komótos hangján beszél, aki tudja, hogy a mai napért is hat tallért fog kapni, történjék bánni.