Terry Pratchett - Mozgó képek

A másnap reggel ragyogó volt és derült, mint minden nap Holivudban, és ők elkezdték Cohen, a Barbár Érdekes és Különös Kalangyai t. Himpeller azt mondta, egész éjjel dolgozott rajta.

Azonban a cím Goldfistől származott. Jóllehet Himpeller biztosította róla, hogy Cohen, a Barbár voltaképpen történeti személy és minden bizonnyal nevelő hatású, Goldfis a végsőkig kitartott A Wérfürdő Völgye! ellen.

Viktornak odanyújtottak valamit, ami bőrerszénynek látszott, ám kiderült, hogy a jelmeze. Két szikla mögött átöltözött.

Adtak neki egy óriási, életlen kardot is.

— Na most — mondta Himpeller, aki egy vászonszéken ült —, amit teszel, az az, hogy küzdesz a trollokkal, odarohansz, kiszabadítod a lányt máglyán, verekszel a többi trollal, aztán elszaladsz a mögé a másik szikla mögé. Én így látom a dolgot. Mit szólsz hozzá, Tommy?

— Hát, én… — kezdte Goldfis.

— Remek! — örvendezett Himpeller. — Oké. Igen, Viktor?

— Trollokat említett. Miféle trollok? — firtatta Viktor.

A két szikla kibontakozott.

— Nehogy, má’ agóggyon bármi miatt, miszter — mondta a közelebbi. — Én meg a jó öreg Galenit, az ott, már centire kidolgoztuk az egészet.

— Trollok! — kiáltotta Viktor elhátrálva.

— Aha — válaszolta Galenit. Meglengetett egy szögekkel kivert bunkót.

— De, de… — nyögte Viktor.

— Na? — kérdezte a másik troll.

Amit Viktor mondani szeretett volna ez: de ti trollok vagytok, ádáz, élő sziklák, akik a hegyekben laknak és eltángálják az utazókat hatalmas fütykösökkel, nagyon hasonlókkal ahhoz, amit épp a kezetekben tartotok, és azt hittem , amikor trollokról volt szó, hogy közönséges emberek lesznek beöltözve, ó, nem is tudom, szürkére vagy valamilyenre festett zsákvászonba.

— Ó, rendben — felelte elhalóan. — Ööö.

— És ne hallgass oda azokra a sztorikra, hogy mink embert eszünk — közölte Galenit. — Az rágalom, az bizony. Úgy értem, mink sziklából vagyunk, minek akarnánk embert enni…

— Lenyeni — vágott közbe a másik troll. — Arra gondótál.

— Aha. Minek akarnánk lenyeni embereket? Mindig kiköpjük a darabkákat. És különben is, már abbahagytuk azt az egészet — tette hozzá sietve. — Nem mintha valaha is csinátuk vóna. — Barátságosan oldalba bökte Viktort, csaknem eltörve ezzel egyik bordáját. — Jó itten — vallotta be összeesküvői modorban. — Napi három tallért kapunk meg egy tallérnyi védőkrém hozzájárulást a nappali munkáért.

— Azér’, mert különben kővé válnánk szürkületig, ami kész gyötrelem — jegyezte meg a társa.

— Aha, meg föltartja a forgatást és mindenki rajtad gyújcsa meg a gyufáját.

— Plusz a szerződésünkbe’ az áll, hogy kapunk öt garas pótlékot a saját bunkónk használatáér’ — tódította a másik troll.

— Ha esetleg végre elkezdhetnénk… — szólalt meg Goldfis.

— Miért csak két troll van? — siránkozott Himpeller. — Mi olyan hősies a verekedésben csupán két trollal? Huszat kértem, nem igaz?

— Nekem kettő is nagyon megfelel — rikkantotta oda Viktor.

— Idehallgasson, Mr. Himpeller — mondta Goldfis —, tudom, hogy segíteni próbál, ám az alapvető gazdaságosság…

Goldfis és Himpeller elkezdtek vitatkozni. Gaffer, a kurbliman sóhajtott és visszavitte a mozgókép-dobozt, hogy megetesse és -itassa a panaszkodó krampuszokat.

Viktor rátámaszkodott a kardjára.

— Csomószor csináltatok ilyesmit, igaz? — kérdezte a trolloktól.

— Aha — bólogatott Galenit. — Állandóan. Például, az Egy Király Váltságdíjába’ egy trollt alakítottam, aki kirontott és ütötte a népeket. És a A Sötét Erdőbe’ egy trollt alakítottam, aki kirontott és ütötte a népeket. És, és a Titkok Hegyébe’ egy trollt alakítottam, aki kirontott és föl-le ugrált az embereken. Nem fizetődik ki, ha a külsőd alapján beskatulyáznak egy szerepkörbe.

— És te ugyanazt csinálod? — érdeklődött Viktor a másik trollhoz fordulva.

— Ó, Morréna jellemszínész, az vagy, ugye — válaszolta Galenit. — A legjobb a szakmában.

— Mit játszik?

— Sziklákat.

Viktor csak bámult.

— Mer’ hogy kőkemények az arcvonásai — folytatta Galenit. — Nem csak sziklákat. Látnod kéne, ahogy vénséges monolitot alakít. El lennél képedve. Gyerünk, Morry, mutasd meg neki a feliratodat.

— Hogyisne — tiltakozott Morréna szégyenlősen vigyorogva.

— Gondolkozok azon, hogy megváltoztatom a nevem a mozgó képek miatt — mondta a magáét Galenit. — Olyasmire, ami valamivel nívósabb. „Kovára” gondoltam. — Aggodalmas pillantást vetett Viktorra, már amennyire Viktor meg tudta ítélni az arckifejezések igénybe vehető skáláját egy olyan arcon, ami úgy nézett ki, mint amit acéllal megfejelt csizmával rugdostak ki gránitból. — Mit szólsz hozzá’? — kérdezte a troll.

— Ööö. Nagyon tetszetős.

— Szerintem erőteljesebb — jegyezte meg a leendő Kova.

Viktor hallotta magát így szólni: — Vagy Szikla. A Szikla nagyon szép név.

A troll rámeredt, ajka némán mozgott, míg kipróbálta ezt a művésznevet.

— Hű! — rikkantotta. — Ez nem jutott eszembe. Szikla . Ez tetszik . Szerintem több járna nekem napi három tallérnál egy ilyen névvel, mint a Szikla.

— Kezdhetünk végre? — firtatta szigorúan Himpeller. — Talán megengedhetünk magunknak több trollt, ha ez a film sikert arat, de nem fog, ha túllépünk a költségvetési kereten, ami azt jelenti, hogy ebédidőre készen kellene legyünk. Na most, Morry és Galenit…

— Szikla — helyesbítette Szikla.

— Csak nem? Mindegy, ti ketten kirontotok és megtámadjátok Viktort, oké. Rendben… forgass …

A kurbliman forgatta a képdoboz kurbliját. Halk, kattogó nesz hallatszott, valamint a krampuszok részéről erőtlen sikolyok kórusa. Viktor segítőkésznek és ébernek tűnve állt.

— Ez azt jelenti, hogy kezdesz — magyarázta Goldfis türelmesen. — A trollok kirohannak a sziklák mögül és te bátran megvéded magad.

— De nem tudom, hogyan kell trollokkal harcolni! — siránkozott Viktor.

— Tudod mit — mondta a frissen átkeresztelt Szikla —, te hárítasz először, és mi valahogy elintézzük, hogy ne üssünk meg.

Világosság derengett.

— Úgy érted, az egész színlelés ? — hökkent meg Viktor.

A trollok összenéztek, alig egy pillanatra, mindazonáltal tekintetük szerét ejtette, hogy kifejezze: döbbenetes, nem, hogy olyan izék, mint ez, látszólag uralják a világot.

— Aha — felelte Szikla. — Az az. Semmise valódi.

— Tilos nekünk megölni tégedet — nyugtatta Morréna.

— Úgy van — helyeselt Szikla. — Mi ugyan nem fogunk megölni tégedet .

— Leállicsák a pénzünk, ha olyasmiket csinálunk — tette hozzá Morréna morcosan.

A valóságban keletkezett törésen kívül az Izék gyülekeztek, és valami szemhez hasonlatossal bekukucskáltak a fényre és melegre. Mostanra már egész tömeg gyűlt össze belőlük.

Egyszer már létezett egy átvezető út. Azt mondani, hogy az Izék emlékeztek erre, helytelen lenne, mert semmi olyan bonyolulttal nem rendelkeznek, mint az emlékezet. Épp csak van nekik valami annyira bonyolult, mint, mondjuk, a fej. Ám ösztöneik és érzelmeik vannak.

Bejárat kell nekik.

Megtalálták.

Hatodszorra már egész jól ment. A fő gondot a trollok lelkesedése okozta, amivel csépelték egymást, a földet, a levegőt, és elég sűrűn önmagukat. Végül Viktor csak arra koncentrált, hogy megpróbálja eltalálni a mellette elsüvítő bunkókat.