Terry Pratchett - Mozgó képek

Nagyon kellemes volt a tengerparton. Voltaképpen senki se ment oda. Repedezett és sókérges uszadékfa nem használható építkezéshez. Hosszú, fehér sorban halmozódott föl az árapály-vonalon.

Viktor összeszedett annyit, hogy tüzet rakhasson, aztán lehevert és bámulta a hullámverést.

A szomszédos dűne tetejéről, egy száraz fűcsomó mögé rejtőzve, Gaspod, a csodakutya elmélkedve figyelte.

Két órával járt éjfél után.

Az immár a markában tartotta őket, örömittasan áradt ki a dombból, árasztotta káprázatát a világba.

Holivud álmodik…

Álmodik boldog-boldogtalan nevében.

Egy deszkaburkolatos viskó forró, csöndes sötétjében Ginger Withel vörös szőnyegekről és éljenző tömegekről álmodott. Meg egy fémrácsról. Álmában folyton visszatért egy fémrácshoz, aminél a meleg levegő fuvallata föllibbenti a szoknyáját…

Egy némiképp fényűzőbb viskó nem sokkal hűvösebb sötétségében Goldfis, a mozgóképműves éljenző tömegekről álmodott, és hogy valaki átadja neki a díjat a legjobb mozgó képért, amit valaha készítettek. A díj óriási nagy szobor volt.

Odakinn a homokdűnéken Szikla és Morry nyugtalanul szunyókált, mert a trollok természetüknél fogva éjjeli élőlények és az éjszakai alvás eónok-hosszan fönnálló ösztönöket sebzett meg. Ők hegyekről álmodtak.

Odalenn a tengerparton, a csillagos ég alatt, Viktor patadübörgésről, lobogó köpönyegekről, kalózhajókról, kardpárbajokról, csillárokról álmodott…

A szomszédos dűnén Gaspod, a csodakutya alvás közben fél szemét azért nyitva tartotta és farkasokról álmodott.

Ám Ráteszem-a-Kést-a-saját-Torkomra Himpeller nem álmodott, mert nem is aludt.

Hosszú volt az út Ankh-Morporkba, és sokkal jobban szeretett lovakat eladni, mint lovagolni, ám végre megérkezett.

A Holivudot oly gondosan elkerülő viharokat Ankh-Morpork egyáltalán nem aggasztotta, és zuhogott az eső. Ez persze nem akadályozta a város éjszakai életét, csupán lucskosabbá tette.

Nincs semmi, amit ne vehetnél meg Ankh-Morporkban, akár az éjszaka közepén is. Himpeller sok mindent be akart szerezni. Azt akarta, hogy fessék meg a plakátokat. Mindenfélét akart. Ezek közül számos olyan ötletekkel járt, melyeket a hosszú lovaglás során kellett kiagyaljon és most nagyon aprólékosan el kellett magyarázza másoknak. És gyorsan kellett elmagyarázza őket.

Az eső tömör függönyé vált, amikorra végül kitántorgott a hajnal szürkés fényébe. A csatornák kiöntöttek. A háztetők hosszában rusnya vízköpők szakavatottan okádtak rá a járókelőkre, bár, mivel most hajnali ötre járt, a tömeg kissé ritkult.

Torok nagyot lélegzett a tömény városi levegőből. Valódi levegő. Jó messzire kellett volna menj ahhoz, hogy az ankh-morporkinál valódibb levegőre bukkanj. Pusztán belélegezve meg lehetett állapítani, hogy mások is ugyanezt teszik már sok-sok ezer éve.

Napok óta először érezte Himpeller, hogy tisztán gondolkozik. Ez volt a furcsa Holivudban. Amikor ott voltál, az egész természetesnek látszott, pont annak, amiről az egész élet szól, de amikor elszabadultál onnan és visszanéztél, olyan volt, mintha ragyogó szappanbuborékra néznél. Olyan volt, mintha amikor Holivudban tartózkodsz, nem egészen ugyanaz az ember lennél.

Hát, Holivud az Holivud, és Ankh az Ankh, és Ankh szilárd, és, Torok véleménye szerint, immúnis Holivud groteszkségével szemben.

Áttocsogott a pocsolyákon, s hallgatta az esőt. Egy idő múlva észrevette, először életében, hogy annak van ritmusa.

Fura. Ott élhetsz egész életedben egy városban, és el kell menj és újra vissza kell térj, mielőtt ráeszmélsz, hogy annak, ahogy az eső lecsöpög az ereszekről, van saját ritmusa. DAM-di-dam-dam, damdi-damdi-DAM-DAM…

Néhány perccel később Kolon főtörzsőrmester és Nobbs káplár az Éjjeli Őrjáratból egy kapualj menedékében barátilag megosztozott egy kézzel csavart cigarettán és azt tették, amihez az Éjjeli Őrjárat legjobban értett, azaz melegen és szárazon maradtak és kerülték a bajt.

Csupán ők voltak tanúi a mániákus alaknak, aki végigtocsogott a csöpögő utcán, átpiruettezett a pocsolyákon, megmarkolt egy lefolyócsövet, hogy átperdüljön a sarkon, és vígan összeverve bokáját eltűnt a látképből.

Kolon főtörzs visszaadta az ázott csikket társának.

— Az a jó öreg Torok Himpeller lett volna? — kérdezte egy idő múlva.

— Aha — válaszolta Nobby.

— Boldognak látszott, nem igaz?

— Ha engem kérdez, hát tutira elment az esze — felelte Nobby. — Így énekelni az esőben!

Vuamm… vuamm…

Az Arkrektor, aki eddig sárkánytörzskönyvét frissítette föl és késő esti italát kortyolgatta élvezettel a tűz előtt, fölnézett.

…vuamm… vuamm… vuamm…

— Az istenekre! — motyogta és odabaktatott a nagy cseréphez. Az most egyik oldalról a másikra imbolygott, mintha az épület rázkódna.

Az Arkrektor megbabonázva figyelte.

…vuamm… vuammvuamm vuamm VUAMM.

A cserép mozdulatlanná imbolygott és elnémult.

— Fura — jelentette ki az Arkrektor. — Átkozottul fura!

Ttyalp

A szoba túlsó felén a pálinkásüvege összetört.

Barna Maphlaves nagy levegőt vett.

— Kincstár nook !

Viktort a pappadácsik ébresztették. A levegő máris meleg volt. Már megint szép lesz az idő.

Kigázolt a sekélyesbe, hogy megmosakodjon és kitisztuljon a feje.

Lássuk csak… még mindig megvan tegnapról a két tallérja, meg egy maréknyi garas. Megengedheti magának, hogy egy darabig maradjon, különösen, ha a tengerparton alszik. És Iglic becsináltja, noha csak alaki szempontból nevezhető ételnek, elég olcsó — bár, ha jobban meggondolja, ha ott eszik, esetleg előfordulhatnak kínos találkozások Gingerrel.

Még egyet lépett és elsüllyedt.

Viktor korábban sosem úszott a tengerben. Fölbukkant a felszínre, félig megfulladva és dühödten taposta a vizet. A part mindössze néhány ölnyire volt tőle.

Ellazult, időt adott magának, hogy lélegzethez jusson, és komótos gyorsúszásban kikallózott a hullámtörésen túl. A víz kristálytiszta volt. Ki tudta venni a feneket élesen lejtve — fölbukkant egy gyors levegővételre — egy homályos kékségbe, amelyben épp csak meg lehetett látni a nyüzsgő halrajokon keresztül a homokon szétszórt halvány, szögletes köveket.

Megpróbálkozott a lemerüléssel, leküzdve magát egész addig, amíg csengeni nem kezdett a füle. A legnagyobb homár, amit valaha látott, meglengette felé csápjait egy sziklás csavarulatról és elhussant a mélységbe.

Viktor ismét föllebegett, zihált és nagy tempókkal nekivágott a part irányába.

Hát, ha nem tudsz sikert aratni a mozgó képekben, itt van érvényesülési lehetősége egy halásznak, az biztos.

Egy strandböngészőnek is megfelelő megélhetése lenne. Elég szélszárította tűzifa halmozódott föl a dűnék szélén ahhoz, hogy évekre ellássa Ankh-Morpork összes tüzét. Holivudban álmában se jutott volna senkinek se eszébe, hogy tüzet gyújtson, a főzéstől vagy a vendégségtől eltekintve.

Ám valaki pont ezt tette korábban. Amikor kigázolt a partra, Viktor ráébredt, hogy távolabb a parton a fát nem ötletszerűen, hanem szemlátomást szándékosan halmozták föl takaros rakásokba. Még messzebb, a köveket hevenyészett tűzrakó hellyé hordták össze.

A tűzrakó helyet elborította a homok. Talán élt itt valaki más a parton, várva a kiugrási lehetőséget a mozgó képekben. Ha jobban megnézzük, a félig eltemetett kövek mögötti faanyagnak van egy amolyan odahurcolt kinézete. Az ember el tudná képzelni a tenger felől nézvést, hogy több fagerendát azért állítottak föl, hogy létrehozzanak egy boltíves kaput.