Terry Pratchett - Mozgó képek

Talán az a valaki még mindig itt van. Talán van neki valami innivalója.

Valóban, az a valaki még mindig ott volt. De már hónapok óta nem volt szüksége ivásra.

Reggel nyolc óra volt. Viharos zörgetés ébresztette föl Bezam Telepest, az Ódium nak, Ankh-Morpork gombamód szaporodó mozgóképszínei egyikének tulajdonosát.

Rossz éjszakája volt. Ankh-Morpork népe szerette az újdonságot. Az volt a gond, hogy nem szerették az újdonságot sokáig. Az Ódium egy hétig remek üzletet jelentett, a következő héten nullszaldós lett, és most a végét járta. Múlt éjjel a késői előadást mindössze egy süket törpe tekintette meg, és egy orángután, aki hozta magával saját földimogyoróját. Bezam, mivel profitja a földimogyoró és a durrantott gabona eladására épült, nem volt jókedvében.

Kinyitotta az ajtót és vaksin kibámult.

— Kettőig zárva vagyunk — közölte. — A matinéig. Jöjjön vissza akkor! Van hely mindenre.

Ezzel becsapta az ajtót. Az visszavágódott Torok Himpeller csizmájáról és orron vágta Bezamot.

— A Szenvedéj Palosa különbemutatója miatt jöttem — közölte Torok.

— Különbemutató? Miféle különbemutató?

— Az a különbemutató, amiről épp beszélni készülök veled — válaszolta Torok.

— Mink nem mutatunk be semmicse semmiféle különlegesen szenvedélyes pallosról! Mink levetíjjük Az Izgalmas …

— Mr. Himpeller aszongya, maga A Szenvedéj Palosát vetíti le — dörögte egy hang.

Torok az ajtófélfának támaszkodott. Mögötte látszott egy sziklatömb. Úgy nézett ki, mintha valaki legalább harminc éven át acéllabdákat vágott volna hozzá.

Meggyűrődött középen és lehajolt Bezamhoz.

Aki fölismerte Detritust. Mindenki fölismeri Detritust. Ő nem az a troll, akit könnyen elfelejtesz.

— De én még csak nem is hallottam … — kezdte Bezam.

Torok előhúzott egy nagy fémdobozt a kabátja alól és vigyorgott.

— És itt van néhány plakát — tette hozza, elővéve egy vaskos, fehér tekercset.

— Mr. Himpeller megengedte, hogy néhányat én ragasszak a falakra — jelentette ki Detritus büszkén.

Bezam kigöngyölte a plakátot. Szemríkató színekkel alkották meg. Azt ábrázolta, ami esetleg, de csak esetleg, Ginger lehetett, ajkát biggyesztve s olyan blúzt viselve, amely túl kicsi neki, valamint Viktort, midőn áthajítja a lányt fél vállán és közben másik kezével válogatott szörnyekkel harcol. A háttérben tűzhányók törtek ki, sárkányok suhantak az égen, és városok gyulladtak föl.

„A Mozgókép, Mejet Nem Tuttak Betiltani!” — olvasta habozva Bezam. — „Egy Persellö Kaland Egy Új Kontingens Fehéren Izo Hajnalán! Egy Férfi és Egy Nő Öszekerül egy Mekkergűt Világ Örvényébe! Csillogok: **Delores De Syn** a Nő szerepében és **Viktor Maraschino** Cohen, a Barbár szerepében!!! ISZGALMAK! KALAND!! ELEFÁNTOK!!! Hamarossan a Mozikba Magához kzl !!!!”

Újra elolvasta. Aztán így szólt:

— Hogy csillog Delores De Syn? — kérdezte gyanakodva.

— Az csillagok — magyarázta Torok. — Ezért tettünk a nevük mellé csillagokat, érted? — Közelebb hajolt hozzá és hangját átható suttogásig halkította. — Azt beszélik — mondta —, hogy a nő egy klaccsi kalóznak és vad, akaratos rabnőjének lánya, és a fiú a fia… a fia… egy kiközösített varázslónak és egy vakmerő cigány flamencotáncosnőnek.

— Hű! — fakadt ki Bezam, akarata ellenére lenyűgözve. Himpeller megengedett magának némi mentális hátba veregetést. Ő maga is el volt ragadtatva az ötlettől.

— Úgy gondolom, el kellene kezdened a vetítést úgy egy órán belül — jegyezte meg.

— Ilyen kora reggel? — kérdezte Bezam. A mai napra beszerzett mozgó az Egy Izgalmas Tanulmány a Cserépkészítésről volt, ami már erősen nyugtalanította. Ez sokkal jobb ajánlatnak tűnt.

— Igen — felelte Himpeller. — Mert egy csomó ember akarja majd megnézni.

— Hát, arról nem tudok — közölte Bezam. — Az utóbbi időben csaknem üres háznak vetítettem.

— Az emberek majd meg akarják nézni ezt — ígérte Torok. — Higgy nekem! Hát hazudtam én valaha neked?

Bezam megvakarta a fejét. — Hát, múlt hónapban egyik éjjel eladtál nekem egy kolbászt kifliben és azt mondtad…

— Képletesen mondtam — csattant föl Torok.

— Aha — erősítette meg Detritus.

Bezam megroskadt. — Ó! Nos. Hát, nem tudok semmit a képletesről — motyogta.

— Rendben — mondta Torok és úgy vigyorgott, mint egy ragadozó tök. — Csak nyiss ki, aztán hátradőlhetsz és besöpörheted a pénzt.

— Ó! Remek — nyögte elhalóan Bezam.

Torok barátian átölelte a férfi vállát. — És most — hozta elő —, beszéljünk csak a százalékos részesedésről.

— Miféle százalékos résesedésről?

— Vegyél egy szivart! — kínálta Torok.

Viktor lassan végigballagott Holivud névtelen fő utcáján. Homok volt minden körme alatt.

Nem volt biztos benne, hogy helyesen cselekedett.

Valószínűleg a férfi csupán valami vén strandböngésző volt, aki egyik nap elaludt és nem ébredt föl, noha a mocskos vörös és aranyszín zubbony szokatlan strandböngésző viselet. Nehéz lett volna megmondani, mióta halott. A szárazság és a tengeri levegő tartósító szernek bizonyultak; megőrizték olyannak, ahogyan nyilván életében kinézett, ami egyébként olyan volt, mint egy hulla.

A kunyhója kinézete alapján, fura dolgokat böngészhetett a strandon.

Fölmerült Viktorban, hogy valakinek szólni kellene, ám valószínűleg nem akadt olyan Holivudban, akit érdekelt volna a dolog. Valószínűleg egyetlenegy ember volt a világon, akit érdekelt, hogy az öreg él-e, hal-e, és ő volt az első, aki megtudta.

Viktor eltemette a tetemet a homokba az uszadékfa-kunyhó szárazföld felé eső oldalán.

Meglátta Iglic éttermét maga előtt. Elhatározta, hogy megkockáztatja ott a reggelit. Különben is, szüksége volt egy helyre, ahol leülhet és elolvashatja a könyvet.

Nem az a fajta dolog volt, aminek megtalálását valószínűnek tartanád egy strandon, egy uszadékfa-kunyhóban, egy halott férfi kezében szorongatva.

A borítón ezek a szavak álltak: A Film Könve.

Az első oldalon, olyasvalaki takaros, gömbölyű betűs kézírásával, akinek nem ment valami könnyen az írás, további szavak voltak: Ez a ParaMountain Őrzőinek Cronicaya, lemassolva átalam, Deccan által, Merhogy a régi esik Széjel.

Viktor óvatosan forgatta a merev lapokat. Úgy tűnt, hogy csaknem azonos bejegyzésekkel van telezsúfolva. Egyiknél sem állt dátum, de ez nem tűnt nagyon fontosnak, mert az egyik nap többé-kevésbé olyan volt, mint a másik.

Főkeltem. Kimentem vécere. Raktam a tüszre, kihirdetem a Matiné Előadást. Reggeliztem. Röszét szedegettem. Raktam a tűzre. Gyűjtögetem a dombon. Elkántáltam az Esti Elöadásst. Vacsora. Elmontam a Késő Esti Előadás kántálást. Ikmentem vécere. Ágv.

Főkeltem. Kimentem vécere. Raktam a tüszre, kihirdetem a Matiné Előadást. Reggeliztem. Csoroget, a halász a Hidrióta-öbölből ithagyot 2 pompás tengeri sülőt. Rözét szedgetem. Beharangosztam az Estéli Előadást, raktam a tűzre. Hasztartasi tendök. Vacsora. Elkántáltam a Késő Esti előadást. Ágy. Éjfélkó fölketem, kimentem vcre, ellenőriztem a tüzet, de nem láta Szükségét Fának.

Meglátta a pincérnőt a szeme sarkából.

— Főtt tojást szeretnék — mondta.

— Becsinált van. Halbecsinált.