Terry Pratchett - Mozgó képek

Viktor fölnézett Ginger lángoló szemébe.

— Nem is tudtam, hogy pincérnő vagy — jegyezte meg.

A lányt látszólag teljesen lekötötte a sótartó leporolása. — Tegnapig én se tudtam — válaszolta. — Nagy szerencsém volt, hogy Iglic állandó délelőttös felszolgálólánya lehetőséget kapott az új mozgó képben, amit a Egybesült Alkimisták csinálnak, nem? — Vállat vont. — Ha tényleg szerencsés vagyok, ki tudja? Talán még a délutáni műszakot is rám sózzák.

— Figyelj, én nem akartam…

— Becsinált van. Ha kell, edd, ha nem kell, hagyd ott! Ma reggel már három vendég mindkettőt megtette.

— Kell. Figyelj, nem fogod elhinni, de ezt a könyvet a kezében találtam egy…

— Tilos a vendégekkel enyelegnem. Nem ez a legjobb állás a városban, de nem fogok ettől is elesni miattad — csattant föl Ginger. — Halbecsinált, rendben?

— Ó! Igen. Bocs.

Visszafelé pörgette a lapokat. Deccan előtt ott volt Tento, aki szintén kántált háromszor egy nap és szintén kapott haladományokat és szintén ment vécére, bár nem olyan sűrűn, mint Deccan, vagy nem gondolta, hogy ezt mindig érdemes följegyezni. Előtte egy Meggelin nevezetű valaki volt a kántáló. Egy egész sor ember élt a tengerparton, és amikor még messzebbre mentél vissza, kiderült, hogy csoportosan tették, és azt megelőzően a bejegyzések jóval hivatalosabb érzést keltettek. Nehéz volt megállapítani. Úgy tűnt, azokat a részeket titkosírással írták: sor hátán sor apró, bonyolult képekből…

Egy tányér kezdetleges levest tettek elé.

— Figyelj — szólalt meg —, mikor végzel…

— Soha — felelte Ginger.

— Csak azon tűnődtem, nem tudod-e esetleg, hol…

— Nem.

Viktor rámeredt a becsináltleves homályos felszínére. Iglic azon elv alapján készítette, hogy amit vízben találsz, az hal. Volt a levesben valami lila és annak legalább tíz lába.

De azért megette. Végül is, harminc garasába került.

Aztán — mivel Ginger eltökélten tett-vett a pultnál, világítótorony módra háttal felé, azaz bárhogy próbálta fölhívni magára a lány figyelmét, mindig annak háta nézett felé anélkül, hogy látszólag elmozdult volna — Viktor ment, hogy másik állást keressen.

Még soha életében nem dolgozott semmiért. Tapasztalatai alapján az állás olyan dolog, ami csak másokkal esik meg.

Bezam Telepes megigazgatta a tálca szíját neje nyaka körül.

— Rendben — mondta. — Megvan minden?

— A durrantott gabona nyúlós lett — válaszolta asszonya. — És lehetetlenség melegen tartani a kolbászokat.

— Sötét lesz, szívecském. Senki se fogja észrevenni. — Megcsavarintotta a szíjat és hátrébb lépett.

— Na! — mondta. — Na már most, tudod, mit kell tenned. A felénél abbahagyom a film levetítését és fölemelem a táblát, amin az áll „Miért ne Próbálna ki egy Jeges Frisitö Italt meg Némi Durantott Gabonát?” és akkor te bemész ott azon az ajtón és végigsétálsz az ülések közt.

— Ennyi erővel akár a jeges, frissítő kolbászokat is megemlítheted — közölte Mrs. Telepes.

— És azt hiszem, abba kéne hagyd a fáklyahasználatot, amikor odakalauzolod az embereket a helyükre — folytatta Bezam. — Túl gyakran okozol tüzet.

— Ez az egyetlen módja, hogy lássak a sötétben — jelentette ki hitvese.

— Igen, de múlt éjjel kénytelen voltam visszaadni a pénzét annak a törpének. Tudod, milyen érzékenyek a szakállukra. Tudod mit, szívecském, adok neked egy bekalickázott szalamandrát. Hajnal óta fönn vannak a tetőn, mostanra üzemképesnek kell lenniük.

Azok is voltak. Az állatok szunyókálva hevertek ketrecük alján, testük finoman remegett, miközben magukba szívták a fényt. Bezam kiválasztotta a hat legérettebbet, nehézkesen lemászott vissza a vetítőfülkébe, és beborította őket a bemutató-készülékbe. Föltekerte Torok Himpeller filmjét egy orsóra, aztán kikukucskált a sötétbe.

Hát, na jó. Akár meg is nézheti van-e valaki odakint.

Ásítva odacsoszogott a bejárathoz.

Fölnyúlt és elhúzta a reteszt.

Lenyúlt és elhúzta a másik reteszt.

Kitárta az ajtót.

— Rendben, rendben — morogta. — Fáradjanak beljebb…

A vetítőfülkében tért magához, ahol Mrs. Telepes kétségbeesetten legyezte őt kötényével.

— Mi történt? — suttogta, megpróbálva kiverni fejéből az őt eltipró lábak emlékképét.

— Telt ház van! — felelte hitvese. — És még mindig rengetegen állnak sorban odakint! Végig az egész utcán! Azok miatt a gusztustalan plakátok miatt!

Bezam bizonytalanul, ám eltökélten állt talpra.

— Asszony, fogd be a szád, menj le a konyhába és durrants még gabonát! — kiáltotta. — És aztán gyere és segíts újrafesteni a hirdetőtáblát! Ha sorban állnak az öt garasos helyekért, akkor sorban fognak állni tíz garasért is!

Fölgyűrte az ingujját és megmarkolta a kurblit.

Az első sorban ott ült a Könyvtáros, ölében egy zacskó földimogyoróval. Néhány perccel később abbahagyta a rágcsálást és eltátott szájjal ült, és bámulta és bámulta és bámulta a villózó képeket.

— Tartsam a lova kantárát, uram? Nagysád?

— Nem!

Délre Viktor megkeresett két garast. Nem arról volt szó, hogy az embereknek ne lettek volna lovaik, amelyek kantárát tartani kellett, hanem arról, hogy nem akarták, hogy Viktor tartsa.

Végül egy görnyedt, alacsony férfi az utca távolabbi részéről mellé oldalgott, négy lovat húzva magával. Viktor már órák óta figyelte őszinte döbbenettel, hogy bárki is kedves mosolyt vet oda az összetöpörödött homunkulusnak, a lova kantáráról már nem is beszélve. De az öreg serényen űzte az ipart, míg Viktor széles válla, jóvágású arcéle, és becsületes, nyílt mosolya kifejezetten hátránynak számított a lómegőrző-üzletben.

— Most kezdted ezt, mi? — kérdezte az aszott férfi.

— Igen — felelte Viktor.

— Á! Tudtam. A nagy kiugrási esélyre vársz a mozgóba, mi? — Bátorítóan vigyorgott.

— Nem. Ami azt illeti, már túl vagyok nagy kiugráson — válaszolta Viktor.

— Akkor miért vagy itt?

Viktor vállat vont. — Kiugrottam.

— Á, csak nem? ’Genisuram, köszönömuram, zistenekálgyákmeguram, rendbe’vanuram — hadarta a férfi, elfogadva egy újabb kantárszárat.

— Gondolom, nincs szüksége segédre? — kérdezte Viktor reménytelen sóvárgással hangjában.

Bezam Telepes rámeredt az előtte heverő pénzhalomra. Torok Himpeller keze megmoccant, és máris kisebb pénzhalom állt ott, de még mindig nagyobb, mint amilyet Bezam valaha is látott, mármint ébren.

— És még mindig levetítjük minden negyedórában! — pihegte Bezam. — Föl kellett béreljek egy fiút, hogy forgassa a kurblit! Nem is tudom, mit kellene csináljak ennyi pénzzel?

Torok vállon veregette.

— Vegyél nagyobb épületet! — javasolta.

— Már gondoltam rá — közölte Bezam. — Igen. Valami, aminek díszes oszlopai vannak kinn az elején. És a lányom, Kalliopé igazán szépen orgonál, az remek kíséret lenne. És kell legyen rengeteg aranyfesték meg csigás izék…

Megüvegesedett a tekintete.

Az talált magának egy újabb elmét. Holivud álmodik.

…és legyen inkább palota, mint a mesés Rhoxie Klaccsban, vagy a létező leggazdagabb templom, durrantott gabonát és földimogyorót árusító rabszolgalányokkal, és Bezam Telepes körbesétál mindennek tulajdonosaként vörös bársonyzakóban, rajta aranysujtások…