Arkagyij Sztrugackij - Lakott sziget

— Igen — mondta, az ajkát harapdálva. — Hát, perceken belül itt lesz a teánk.

— Kérte, hogy hívd fel — mondta a főügyész még inkább közömbös hangon.

— Mi? Hááát… Rendben. A tea ma különlegesen jó lesz. Az új titkárom igazi szakértő a teafőzés terén… Ami… Háát… Hol tudnám felhívni?

— Nem értem — mondta a főügyész.

— Úgy értem, ahhoz, hogy felhívjam, tudnom kéne a számát. Sosem adja meg a számát. — Kínosan elpirulva Nagyfejű matatni kezdett az asztalon, tenyerével itt-ott rácsapva, míg meg nem találta a ceruzát. — Mit mondott, hol hívhatnám vissza?

A főügyész feladta a próbálkozást.

— Csak vicceltem.

A gyanú árnyéka suhant át Nagyfejű arcán. — Hát, szóval csak vicceltél? — Erőltetett nevetésben tört ki. — Az biztos, jól átvertél. Én meg azt hittem… Ha-ha-ha! Na, itt a tea.

A főügyész elfogadott egy pohár erős teát az elegáns titkár ápolt kezéből.

— Rendben, Nagyfejű, lássunk munkához. Nincs sok időm. Hol a jelentés?

Miután tett néhány felesleges mozdulatot, Nagyfejű előhúzta az ellenőrzési jelentést az asztalfiókból, és átadta a főügyésznek. Határozatlan viselkedése azt sugallta, hogy a jelentés tele van hamis információkkal, a célja az, hogy félrevezesse az ellenőrző személyt, és felforgató szándékkal fogalmazták meg.

— Nos, jól van. — A főügyész belekortyolt a teájába. — Lássuk csak, mi ez. „Ellenőrzési jelentés.” Jó. Interferenciás jelenségek laboratóriuma. Spektrális vizsgálatok laboratóriuma. Integrális sugárzás laboratóriuma. Semmit nem értek belőle, beletörik a bicskám. Te meg tudod fejteni ezt a szöveget?

— Én… hát tudod, én sem egészen értem. Én igazából csak egy adminisztrátor vagyok. Igen, adminisztrátor. Az a dolgom, hogy általános útmutatásokat adjak, igazgassak.

Nagyfejű kerülte a főügyész tekintetét, ajkát harapdálta, heves mozdulattal a hajába túrt. Teljesen nyilvánvalónak tűnt, hogy ez az ember nem egy adminisztrátor, hanem nagyon alapos kiképzésen átesett honti kém. Micsoda figura!

A főügyész visszatért a jelentéshez. Mélyen szántó megjegyzést tett az energiaerősítő csoport által elkövetett költségvetés-túllépést illetően; rákérdezett, ki az a Zon Barutu, és hogy nem rokona-e Moru Barutunak, az ismert írónak és propagandistának; megrótta Nagyfejűt egy lencse nélküli refraktométer beszerzése miatt, ami embertelen összegbe került, és még mindig nem helyezték üzembe. Röviden összefoglalta a sugárzás kutatás- és fejlesztési szektor munkáját, megjegyezve, hogy hiányoznak a jelentős haladást igazoló bizonyítékok (– Hál' Istennek! — tette hozzá magában) és hogy a személyes véleményét csatolni fogja az ellenőrzési jelentés végső fogalmazványához.

Még közönyösebben állt a jelentésnek ahhoz a részéhez, ami a sugárzás-elhárítási csoport munkájával foglalkozott. Ők foglalkoztak a védőeszközök kutatásával.

— Benne vagy a mókuskerékben, Nagyfejű. Nem értetek el haladást sem a fizikai, sem a fiziológiai védelem terén. A fiziológiai megközelítés teljesen hibás: hülye lennék, ha hagynám magamat emiatt összeszabdalni. Viszont a vegyészeid príma munkát végeztek. Nyertek nekünk még egy percet. Egy percet tavaly, és másfelet egy évvel korábban. Most, ha beveszem a pirulát, csak huszonkét percnyi szenvedést élek át, harminc helyett. Nos, ez nem rossz. Majdnem harminc százalékos csökkenés. Szúrd be a véleményemet a jelentésedbe: növelni a munkatempót a fizikai védelem terén, ösztönözni a kémiai védelemmel foglalkozó személyzetet. Ez minden.

Visszalökte a jelentést Nagyfejűnek. — Gépeltesd le a végső fogalmazványt, és csatold hozzá a véleményemet. És most, csak a forma kedvéért, hadd lássam… nos, legutóbb a fizikusaidat látogattam meg. Mutasd meg nekem a vegyészeidet; szeretném látni, hogy mivel foglalkoznak.

Nagyfejű felugrott, és ismét rácsapott az asztalán levő gombokra. Arcán a teljes kimerültség kifejezésével az államügyész felállt a karosszékéből.

Nagyfejű, és nappali asszisztensének kíséretében ráérős tempóban végigjárták a kémiai védelem laboratóriumait, udvariasan mosolyogva a köpenyük ujján egy szolgálati csíkot viselő dolgozókra, vállon veregetve a csík nélkülieket, megállva és kezet rázva a kétcsíkosokkal, nagy értelmesen bólogatva, és érdeklődve, nincs-e valami panaszuk.

Nem volt. Mindenki dolgozott, vagy úgy tettek, mintha dolgoznának. Fények hunyorogtak a különböző berendezéseken, az edényekben folyadékok bugyborékoltak, valamilyen anyag szörnyű szagot árasztott, és valahol a laboratóriumban állatokat kínoztak. A labor tiszta volt, világos, és tágas; az emberek elégedettnek és derűsnek tűntek. Nem mutatták jelét extatikus lelkesedésnek, és korrekt módon viselkedtek az ellenőrrel szemben, de melegség, és minden esetben szolgai megalázkodás nélkül.

Sok iroda és laboratórium falát a Vándor portréja díszítette: ott lógott a munkaasztalok fölött, a táblázatok és grafikonok mellett, az ablakok között és ajtók fölött, néha az asztalokat borító üveglapok alatt. Fotók, ceruza- és szénrajzok, még egy olajfestmény is volt. A Vándor, amint labdázik, előadást tart, almát eszik, meditál, fáradt, dühös, vagy éppen teli torokból nevet. Ezek a kutyaháziak még karikatúrákat is készítettek róla, amiket a leginkább látható helyekre akasztottak ki. Felháborító! Képzeld csak el, gondolta a főügyész, hogy belépsz a fiatal Filtik ügyvédbojtár irodájába, és egy rólad készült karikatúrát találsz ott. Masszaraks, ez elképzelhetetlen lenne, képtelenség!

Mosolygott tovább, veregette a vállakat, rázta a kezeket, közben végig azon gondolkodott, hogy a múlt év óta ez volt a második látogatása a laboratóriumban, és látszólag semmi nem változott. De mostanáig erre nem fordított komolyabb figyelmet. — Most oda kell figyelnem — gondolta magában. — Mit jelentett nekem a Vándor egy vagy két évvel ezelőtt? Formálisan egy volt közülünk; valójában egy kormányhivatalnok, akinek semmi befolyása nem volt a politikára, nem volt döntéshozói szerepe, nem voltak politikai ambíciói. Azóta jó sokat haladt előre: a külföldi kémek eltakarítását célzó országos akció a Vándor műve volt. — A főügyész maga vezette a tárgyalásokat, és megrendülten jött rá, hogy nem a szokásos degen kémekkel van dolga, hanem igazi, tapasztalt felderítő ügynökökkel, akiket a Sziget Birodalom telepített mindenhová, hogy tudományos és gazdasági információkat gyűjtsenek. A Vándor elkapta mindet, az utolsó szálig, és azóta a Különleges Kémelhárítás véglegesített vezetője lett.

A Vándor volt az, aki felfedte a Hólyag szervezte összeesküvést. Ez az alak szilárdan bebetonozta magát a pozíciójában, és azon volt, hogy veszélyesen aláássa a Vándor befolyását a kémelhárítás felett. Mivel senki másban nem bízott, a Vándor saját maga intézte el őt. Mindig nyíltan, és egymagában dolgozott. Nem kötött koalíciókat, ideiglenes szövetségeket. Azonos módon megbuktatott három egymást követő főnököt a Hadügyminisztérium élén (mielőtt a szájukat kinyithatták volna, már hivatták is őket fentiek elé), míg végül összehozta a Bábos kinevezését. A Bábos halálosan félt a háborútól. A Vándor volt az, aki egy évvel ezelőtt megfúrta az 'Arany' tervezetet, amit a Birodalmi Ipari és Pénzügyi Unió nyújtott be a fentieknek. Abban az időben úgy látszott, hogy a Vándor bármelyik pillanatban lapátra kerülhet, mert a Kancellár maga lelkesedett a tervezetért. A Vándor valahogy meggyőzte őt, hogy a tervezet előnyei igencsak átmenetiek lesznek, tíz éven belül őrültség járvány követi majd, és teljes pusztulás. — Mindig sikerült neki bebizonyítania azt, amit bizonyítani akart; senki másnak nem sikerült ez, csak a Vándornak. Általánosságban érthető, hogy miért. Sosem félt semmitől. Igaz, sokáig rejtőzködött az irodája mélyén, de végül rájött, hogy hatalma van. Rájött, hogy mindannyiunknak szükségünk van rá, függetlenül attól, hogy kik is vagyunk, és hogyan harcolunk egymás ellen. Csak a Vándor képes rá, hogy védelmet fejlesszen ki a sugárzás ellen; csak ő tud megvédeni minket a sugárzás gyötrelmeitől. És ha arra gondolunk, hogy ezek a fehér köpenyes taknyosok karikatúrákat rajzolnak róla…