Arkagyij Sztrugackij - Lakott sziget

A főügyész mindkét kezével megragadta a mappát, a homlokát ráncolta. Érezte, hogy erőt vesz rajta a félelem, és igyekezett küzdeni ellene. Nem, ez nem történhet meg: abszolút nyugodtnak kell maradnia, teljesen objektíven kell érvelnie. — Ezenkívül nincs is más választásom. Ha kockázatot kell vállalnom, nos, akkor hát vállalom. De a mértékét a minimumra kell csökkentenem. Ezt fogom tenni. Igen, masszaraks, a minimumra… Tehát nem vagy annyira biztos a dolgodban, igaz, Agyas? Ó, tehát kétségeid vannak? Neked mindig kétségeid vannak. Jó, akkor próbáljuk eloszlatni a kétségeidet. Hallottál valaha is egy bizonyos Maxim Kammererről? Tényleg? Aha, csak azt hiszed, hogy hallottál. Sosem hallottál erről az emberről ezelőtt. Nos, Agyas, fogadjuk el, hogy éppen most fogsz először hallani róla. Hallgasd meg ezt, és ítéld meg őt a legobjektívebb és legelfogulatlanabb módon. Agyas, nagyon fontos nekem, hogy megtudjam az objektív véleményedet: tudod, a bőrömre megy a játék.

Elrágcsálta az utolsó süteményt, megitta a tejet. — Folytassuk — mondta fennhangon.

Kinyitotta az irattartót. — Az illető múltja homályos. Ez igen gyenge kezdet egy ismeretséghez. De mi nem csak a jelent tudjuk kikövetkeztetni a múltból; a múltat is le tudjuk vezetni a jelenből. És ha meg akarjuk ismerni Mak barátunk múltját, végső soron a jelenéből kell rá visszakövetkeztetnünk. Ezt extrapolációnak hívjuk… A mi Makunk a jelenét azzal kezdte, hogy megszökött a büntetőtáborból. Hirtelen és váratlanul. Pontosan abban a pillanatban, mikor a Vándor és én éppen rátettük volna a kezünket. Itt van a vezénylő tábornok pánikszerű jelentése, egy idióta klasszikus hőbörgése, aki elszúrt valamit, és nem számíthat rá, hogy elkerülheti a büntetést: ő teljesen ártatlan, csak végrehajtotta a parancsokat; nem tudta, hogy az illető önként jelentkezett szolgálatra a halálraítéltek utász különítményéhez, és hogy a nevezett illető felrobbant egy aknamezőn. Ő ezt nem tudta. Nem tudta a Vándor, és én sem. De nekünk tudnunk kellett volna! Az illető kiszámíthatatlan személyiség, és magának az ilyesmit előre kellett volna látnia, tisztelt Agyas úr. Igen, annak idején megrázott a hír, de most már értjük, hogy mi történt: valaki elmondta Maknak az igazságot a tornyokról; ő úgy döntött, semmit sem tud elérni a Mindenható Teremtők földjén, így hát délre menekült, azt a látszatot keltve, mintha elpusztult volna. — A főügyész lassan dörzsölgette a homlokát. — Igen, minden így kezdődött. Ez volt az első tévedés a tévedések sorozatában: azt hittem, hogy elpusztult. És miért ne hittem volna? Miféle normális ember szökött volna délnek? Mindenki azt hitte volna, hogy elpusztult. De a Vándor nem.

A főügyész felvette a következő jelentést. — Ó, ez a Vándor! Okos! Egy zseni! Így kéne nekem is intéznem a dolgokat, ahogy ő teszi! Én biztos voltam benne, hogy Mak meghalt. Végül is a Délvidék már csak ilyen. De a Vándor elárasztotta az ügynökeivel a folyó túlsó partját. A kövér Fank — kár, hogy sosem foglalkoztam vele igazán, sosem kaptam a kezem közé. Az a hájas disznó fáradtságot nem ismerve futkosott keresztül-kasul az egész vidéken, szaglászott, kémkedett. Elveszítette Kurát, meghalt maláriában a hatos úton. A Kakast elfogták a hegyi emberek. Az Ötvenötöst — bárki is volt az — elkapták a kalózok a partvidéken. De az Ötvenötösnek sikerült üzenetet küldenie: Mak, mondta, felbukkant itt, és megadta magát a járőröknek.

— Így dolgoznak az eszes emberek: nem hisznek el semmit, és nem sajnálnak senkit. Nekem is így kellett volna tennem. Félre kellett volna tolnom mindent, és Mak megtalálására koncentrálni. Nagyon jól tudtam, micsoda bámulatos erőt képvisel. De ahelyett, hogy kizárólag az ő ügyén dolgoztam volna, összeakaszkodtam a Bábossal, és veszítettem. Aztán belekeveredtem ebbe a hülye háborúba, és megint veszítettem. És most megint veszítettem volna, ha nincs ilyen piszok szerencsém: Mak felbukkant a fővárosban, a Vándor barlangjában, és én a Vándor előtt értesültem róla. Igen, Vándor, te lapátfülű kurvapecér, most te vesztettél. Le kellett lépned valahová, a dolgaidat intézni. Nem tudom, miért, vagy hová mentél, de ez a legkevésbé sem zavar engem. Rendben van! Természetesen rábíztál mindent a te Fankodra, és ő leszállította neked Makot. De micsoda balszerencse — a te Fankod összeomlott kimerítő harctéri hőstetteinek súlya alatt, és most eszméletlenül fekszik a palota kórházában. Ó, igen, ő egy igen fontos figura: ott csak a nagykutyákat kezelik! És ezúttal nem fogom elhibázni. Most aztán addig fog ott feküdni, amíg én szükségesnek tartom. Te nem vagy itt, Fank sincs, de ez a Mak fiú igen, és ez szerencsés fejlemény.

Felbuzgott benne a diadal érzése, de rögtön el is fojtotta. — Masszaraks, már megint elragadnak az érzelmeid. Nyugodj meg, Agyas. Új emberrel fogsz megismerkedni, egy Mak nevűvel, és nagyon tárgyilagosnak kell lenned. Különösen mivel ez az új Mak nem is hasonlít a régire. Többé már nem gyermek; már mindent tud a pénzügyekről, és a fiatalkori bűnözésről. A mi Makunk jóval bölcsebb, és komolyabb lett. Például bejutott a földalatti mozgalom vezetőségébe (ajánlói: Memo Gramenu, és Allu Zef), hogy derült égből villámcsapásként nekik szegezze a javaslatot: fedjék fel a tornyok valódi rendeltetését az egész mozgalom előtt. A vezetőség tiltakozott, de Mak végül meggyőzte őket. Megijesztette és összezavarta őket. Elfogadták a javaslatát, és Makot jelölték ki a feladatra, hogy kidolgozza a részleteket. Ő nagyon gyorsan beletanult a dolgokba, és kifogástalanul felmérte a helyzetet. A vezetőség látta ezt, és rájöttek, kivel van dolguk. Aha, itt az utolsó jelentés: a vezetőség népnevelő frakciója bevonta őt egy terv megvitatásába a lakosság átneveléséről, és ő lelkesen egyetértettek velük. Rögtön volt is egy sereg új javaslata. Isten tudja, mik, de ez nem is fontos. Az egész átnevelési ötlet hülyeség. A lényeg az, hogy ő már nem terrorista, nem akar senkit megölni, semmit felrobbantani; most a karrierjével van elfoglalva, a presztízsét építgeti a földalatti mozgalom vezetőségében, beszédeket mond, kritizál, és halad felfelé; hogy vannak elképzelései, és igyekszik megvalósítani őket — és ez az, kedves Agyas úr, amire neked szükséged van.

A főügyész hátradőlt a székében.

— Aha, van itt valami más is, ami nekem kell: egy jelentés az életviteléről. Keményen dolgozik a laboratóriumban, és otthon is; még mindig emlékszik arra a lányra, Rada Gaalra; sportol; nem dohányzik, ritkán iszik, és mértékletesen eszik. Másrészt nyilvánvalóan hajlik a fényűző életvitelre, és ismeri az értékét. Például az autók. Miután kinyilvánította elégedetlenségét a vezérkar autójának kis teljesítménye és csúf megjelenése miatt, egyszerűen kisajátította, mintha az járna neki. A lakásával szintén elégedetlen volt; túl kicsinek érezte, és szerinte híján volt az alapvető komfortnak. A lakóhelyét eredeti festményekkel és régiségekkel díszíti, csaknem egész jövedelmét ilyesmire költi. És így tovább. Jó anyag, nagyon jó. Vajon mennyi pénz áll a rendelkezésére? Tehát programvezető egy kémiai szintézissel foglalkozó laboratóriumban. Meglehetősen jól tartják, és valószínűleg még többet ígértek neki. Vajon mivel indokolták meg Maknak, hogy a Vándornak miért van szüksége rá? Fank, az a kövér disznó tudja, de inkább meghalna, minthogy kinyögjön egy szót is. Bárcsak ki tudnám szedni belőle. Utána aztán nagy örömömre szolgálna, ha elintézhetném. Mennyi szükségtelen nyugtalanságot okozott nekem. És Radát is ellopta tőlem. Milyen hasznos lenne most az a nő! Rada — kitűnő fegyver, ha az ember a tiszta, becsületes, bátor Makkal akar elbánni. Nos, végül is a dolgok talán mégsem alakultak annyira rosszul. Nem én vagyok az, kedves Mak, aki bezárva tartja a barátnődet. A Vándor teszi ezt, a vén zsaroló.