Georgij Martinov - 220 nap az űrhajón

Kámov fokozta a sebességet — és a terepjáró hamarosan felzárkózott az állat mögé. A szirénák szünet nélkül szóltak, ezért a marsi jószág, ami eddig még soha nem hallott ilyen hangot, hátra sem pillantva rohant előre. Kámov kinyitotta az első ablakot.

— Csak biztos célpontra lőjön — mondta. — A fejére célozzon.

Melnyikov erősen figyelte az mozgását. Az állat le-fel mozgása zavarta a pontos célzásban.

— Nem fog menni — jelentette.

— Egyszer csak elfárad — felelte Kámov.

— Nem tudhatjuk meddig bírja. Bemenekülhet egy másik „mocsárba”.

— Jó! Akkor mással próbálkozunk.

Kámov kikapcsolta a riasztót. A hirtelen feltámadt csendben az állat abbahagyta a menekülést, hogy szembeforduljon az üldözőjével. A hernyótalpas háromlépésnyire volt tőle. Lehetetlen volt eltéveszteni, így Melnyikov lelőtte.

— Úgy látom telibe találta — konstatálta Kámov.

Mindketten az állatot figyelték.

— A szeme közé lőttem — válaszolt Melnyikov.

Néhány percet vártak, aztán óvatosan, fegyverüket készenlétben tartva megközelítették.

De a fenevad halott volt: a golyó pontosan a szeme között találta el.

— Ez azt is bizonyítja, — mondta Kámov — hogy a marsi állat agya is ugyanott helyezkedik el, mint földi társaié.

— Majd tanulmányozzák, amikor a földre szállítottuk.

— Szerencsés eset volt.

— A növény viszont elpusztult.

— Igen, de majd azon leszünk, hogy szerezzünk helyette egy másikat.

A rájuk törő izgalom megakasztotta beszélgetésüket. A lábuknál fekvő állat a Marson született és nőtt fel — valószínűleg egy olyan, hosszú evolúciós folyamat eredményeképp, ami a bolygón múltjának a titka. Mi a közös e fenevadban és a földi állatokban? Milyen különbözik teste a hozzá hasonló, de eltérő körülmények között élő társaikétól? A természet milyen titkait tárja fel az idegen állat, akit egy földi golyó ölt meg, az őt tanulmányozó tudósoknak?

— Fel bírjuk tenni ketten a terepjáró tetejére? Próbáljuk meg!

A Mars kisebb gravitációja sem segített megbirkózni a feladattal. Az túl nehéz volt két embernek.

A csörlőt sem tudták használni, mert nem volt lejtőnek használható eszközük.

— Magunk után kell húznunk az űrhajóig — mondta Kámov.

— A homok ledörzsöli a bőrét. Nem lehetne deszkákon szállítani.

— Veszélyes lenne itt hagyni. A rokonai idejöhetnek, és nem tudjuk, nem eszik-e meg saját fajtársukat. Nem hagyhatjuk, hogy ez a szerencsés eset kudarca végződjön.

— Ön menjen vissza egyedül — javasolta Melnyikov. — Én itt maradok őrizni.

Kámov ezt válasz nélkül hagyta. Egy pillanatig nézte fiatal társát, majd enyhén megvonta a vállát.

— Nincs mit tenni, magunk után kell húznunk — szólt. — De meg kell tennünk mindent, hogy minél kevésbé sérüljön meg.

A beszállt a kocsiba, és hosszas tárgyalásba kezdett Belopolszkijjal.

— Konsztantyin Jevgenyevics is egyetért velem — mondta. — Ha a kiszerelt ülésekre fektetjük, gond nélkül el tudjuk szállítani.

Így is tettek. A terepjáró négy ülését összekapcsolták, és a tetemet óvatosan, a csörlő segítségével rátették. Ez a művelet egy óra hosszán át tartott.

— Ma már nem jutunk el az amerikai hajóhoz — jegyezte meg Melnyikov.

— Annak holnapig várnia kell.

Hat órába telt a visszaút. A lánctalpas a lehető leglassabban haladt. Gyakran meg kellett állni, a rögtönzött pótkocsi szétcsúszó alkatrészeit rögzíteni, hogy le ne csússzon róla az állat teteme.

A nap egyre lejjebb süllyedt a nyugati égbolton, mire a fáradt vadászok végül elérték a hajót. A megölt állat hűtőbe szállítása is kemény munkának bizonyult. Kámov kereken elzárkózott Bason segélykiáltásai elől, miközben három társával kínlódott a közelgő sötétben.

— Már három nap letelt az ötből, — mondta Kámov, mikor végeztek a nehéz munkájukkal —, és még nagyon keveset végeztünk.

— Majd belehúzunk a hátralévő két napban — felelte Belopolszkij. — Igazából az sem kevés, amit eddig elértünk. A „gyík” Földre szállítása — nagy győzelem.

— Hogy mondta? Gyík?

— Igen. „Ugrógyík”. Véleményem szerint ez a legmegfelelőbb név erre az állatra.

Az űrhajó Marson tartózkodásának negyedik napján Belopolszkij és Melnyikov már egy órával a napkelte előtt felébredt. Megfigyelték, hogy minden reggel, a világunk nyulaira emlékeztető kis állatok megjelentek a hajó közelében. Kámov utasította őket: mindenképpen lőjenek le belőlük legalább egyet. Távcsöves puskával felszerelkezve helyezkedett el a két utazó a hajó szárnyain, amint a Nap pereme megjelent a látóhatáron. Nem kellett soká várni. Ahogy az előző napokban, most is a nap első sugaraira megjelentek a „nyulak”. Öt kis állat hosszan szökellt a tó partjánál.

Két lövés hallatszott egy időben, és két „nyúl” lett a vadászok áldozata.

Elégedetten önmagukkal tértek vissza a hajóba, és a marsi fauna két képviselője máris elfoglalta a helyét egy újabb hűtőben.

Kámov igyekezett a reggelivel. Az amerikai hajóhoz kellett menni, és útközben ki kell ásni egy másik „mocsári” növényt, ahelyett, amit a „gyík” összetört.

— Nem lehetünk el többet öt óránál — jelentette ki.

— Vagy ki tudja — szólt Belopolszkij. — Eddig nem telt el nap anélkül, hogy a Mars valami meglepetéssel ne szolgált volna.

Mogorva volt és dühös. Már a negyedik napot kellet a hajón töltenie. A körülmények mindeddig úgy alakultak, hogy minden nap Kámovnak kellett a terepjáróval elmenni, és Konsztantyin Jevgenyevics is szerette volna saját szemével megtekinteni a marsi természetet.

— Mindenhol ugyanaz van — próbálta megnyugtatni Kámov. — A Mars természete mindenütt ugyanolyan.

— Ez nem így van — nyugtalankodott Belopolszkij. — A természet végtelenül változatos.

— Holnap — szólt erre Kámov — ön és Borisz Nyikolájevics felderíti a tőlünk északra és nyugatra fekvő területet. Este pedig elhagyjuk a Marsot.

E szavak megnyugtatták Belopolszkijt, és kikísérte a harmadik útra készülő társait.

— Ne késlekedjenek! — szólt búcsúzóul.

A terepjáró gyorsan ment az űrhajótól 50 kilométerre lévő „mocsár” irányába. Kámov és Melnyikov egész idő alatt a tegnap elejtett „gyíkról” beszélgetett.

— Különös egy állat, nem Borisz Nyikolájevics? — kérdezte Kámov. — A teste — egy gyíké, hátsó lábai — egy szöcskéé, szája — egy krokodilé, szeme — egy macskáé, prémje, akár egy jegesmedvéé.

Egy következő expedíció élve fogja elkapni ezt a szörnyet, és úgy szállítja a Földre.

— Nem tudná a mi, Marsénál sűrűbb levegőnket belélegezni.

— Különleges, ritka levegőt tartalmazó ládában tartják, és nyúllal etetik.

— Szeretnék részt venni azon a vadászaton! — mondta Melnyikov.

— Ez azt jelenti, hogy szívesen utazna megint a Marsra?

— Nem kizárólag a Marsra, hanem bárhová.

— Akkor jó! Még sok lehetőség lesz rá. Az űrutazásokat épp csak elkezdtük. Hanem ahhoz, hogy jó eséllyel induljon, még sokat kell tanulnia.

— Mindent megteszek érte — felelte Melnyikov.

— Helyes. Egy nap még ön igazi „csillagkapitány” lesz — mondta Kámov mosolyogva, felidézve az amerikai újságok, Hapgoodnak ajándékozott nevét.