Arthur Clarke: A város és a csillagok

1954-ben felolvasó körúton járt az Egyesült Államokban. Megnősült, és egy időre letelepedett Floridában. Itt megismerkedett Mike Wilsonnal, a fotóriporterrel, aki könnyűbúvárkodott, a vizek élővilágát fényképezte, és bevezette tudományába Clarke-ot is. Clarke — mint életében már jó néhányszor — ismét fellelkesült.

Clarke-ék és Wilsonék Ausztráliába utaztak, a Nagy Korallgáthoz, onnan pedig Ceylonba, mai nevén Sri Lankába, ahol végleg letelepedtek, és a tenger élővilágát tanulmányozták. Az utazás eredményeként Mike Wilsonnal együtt négy illusztrált könyvet jelentetett meg Clarke, és megírta A tenger kihívása című ismeretterjesztő munkáját. Ismeretterjesztő könyvei közül — ahogy fentebb már említettem — legnagyobb sikere a nálunk is lefordított A jövő körvonalainak volt.

Közben kiadott jó néhány regényt és novellagyűjteményt. Az Előjáték a világűrhöz, A Mars homokja, a Szigetek az égben, A gyermekkor vége, az Expedíció a Földre, a Holdrengés és a többiek nemcsak az olvasók szeretetét vívták ki, hanem a kritika elismerését is. Egyik legsikeresebb regénye még ma is A város és a csillagok, amely valóságos leltára a tudományos-fantasztikus ötleteknek, Diaspar mechanizált, technicizált, magába zárkózó városának, a főhős városon kívüli és csillagok közti kalandjainak leírásában felejthetetlen részekre bukkan az olvasó. Clarke állásfoglalása is világos, a kultúrák érintkezésének és cseréjének híve, és nem az elzárkózásnak, ahogyan ezt nemzetközi konferenciákon is hirdeti. A könyv sikerét a számos angol nyelvű kiadás mellett az is bizonyítja, hogy jó néhány nyelvre, többek között németre, olaszra, franciára, japánra, spanyolra is lefordították. A magyar fordítást most tartja kezében az Olvasó.

Clarke — maga is így vallja — nem tartozik a „modern” science fiction írók közé, sokkal inkább a hagyományos angol realizmus, a wellsi „scientific romance” képviselője. Műveinek konfliktusait — így A város és a csillagok történetét is — mindig a technikára és a tudományra építi, nemritkán tudományos paradoxonra; az ember kerül bennük szembe a maga teremtette ellentmondásokkal. Alakjai elevenek, plasztikusak, akár űrhajóskapitányok, akár jezsuita csillagászok, akár tibeti lámák, mélytengeri bálnavadászok vagy tudósok. Nem idegen tőle az öngúny, kedves humorral figurázza ki a Marsra utazó tudományos-fantasztikus regényírót, kicsit önmagán s tulajdonképpen a realitás és a képzelet összeütközésén mosolyogva.

Érdemes néhány szót szentelnünk Clarke paradoxonjainak. Az Isten kilencmilliárd neve című novellájában tibeti lámák számítógépet vásárolnak. Hitük szerint ugyanis ha valaki leírja Isten minden nevét, akkor a világ összeomlik. A novellában a modern eszköz a régi hit szolgálatába áll. Egy másik novellában (A csillag) egy jezsuita csillagász esik kétségbe, mert a Jézus születését jelző betlehemi csillag szupernóva robbanása sok millió értelmes és szép emberi lényt égetett hamuvá. Nem idegen tehát Clarke-tól a vallás és a tudomány ütköztetése és az eredmények már-már laboratóriumi vizsgálata. Ugyanakkor vannak elképzelései, amelyek — feltehetően — vallásos érzésekből táplálkoznak. A 2001. Űrodüsszeiában az ember kozmikus lénnyé válik, és szinte isteni tulajdonságokat kap a fejlődés során. Hasonló gondolatot pendít meg A város és a csillagok egyik helyén is, amikor feltételezi anyagtalan szellemi lények létezését. Igaz, hogy létrejöttüket a tudomány és a technika fejlődésével próbálja magyarázni, az ellentmondást azonban természetesen nem sikerül feloldania, hiszen éppen a tudomány tényei bizonyítják az efféle lények létezésének képtelenségét. Helytelenül járnánk el, ha Clarke regényét irányadó filozófiai munkának tekintenénk, hiszen a szerző maga is szórakoztatásnak és gondolatkísérletnek tekinti a sci-fit, és munkáinak többségében szigorúan tudományos alapokra helyezkedik. Túlzásba esnénk akkor is, ha Clarke-tól materialista világnézetet követelnénk. Elégedjünk meg az érdekes, szórakoztató és mindenképpen elgondolkoztató olvasmánnyal, élvezzük a játékos elmetornát, és akkor jó szórakozásban lesz részünk. Érdemes megemlíteni még, hogy Clarke-nak köszönhető a tudományos-fantasztikus film megújulása, sőt tágabb értelemben talán a megszületése is. Az olyan új, hatalmas sikerű science fiction filmeknek, mint amilyen a Csillagháború vagy a Harmadik típusú érintkezés előképe a 2001. Űrodüsszeia, amelynek forgatókönyvét Stanley Kubrickkal, a rendezővel együtt írta. A maga idejében rendkívül hatásos filmet egyforma rajongással fogadta a közönség és a kritika, két francia esztéta, Jean-Paul Dumont és Jean Monod háromszáz oldalas elemző tanulmányt írt róla, szinte képről képre, hangról hangra vizsgálva a film tartalmát és formáját. Clarke később regényt írt a film alapján.

Arthur C. Clarke nemcsak műveiben, hanem közéleti személyiségként is haladó szellemű, a humanizmus, az értelem, a béke pártján álló író. Szovjet, amerikai, angol és japán science fiction írókkal és teoretikusokkal együtt ott volt Tokióban azon a konferencián, amelynek záróközleménye leszögezte, hogy „a tudományos-fantasztikus irodalom fokozódó erővel képes elősegíteni a világ békéjét, és hozzájárul majd a homo sapiens jövőjének kibontakoztatásához”.

Arthur C. Clarke-nak eddig A jövő körvonalai című ismeretterjesztő könyve, A Mars titka, a Holdrengés és a 2001. Űrodüsszeia című regénye, ezenkívül a Galaktikában, az Univerzumban és antológiákban több novellája, valamint néhány ismeretterjesztő cikke jelent meg nálunk.

Kuczka Péter

HU ISSN 0324–5225 ISBN 963 211 2954

Kozmosz könyvek, Budapest

Felelős kiadó: Szilvásy György igazgató

Készült New Times betűtípusból, fényszedéssel a Zrínyi Nyomda

(79 1493/1-4052) rotációs ofszeteljárással, Budapest. 1979

Felelős vezető: Bolgár Imre vezérigazgató

Felelős szerkesztő: Futaki József

A szöveghűséget ellenőrizte: Szász Katalin

Szakmailag ellenőrizte: Funk Miklós

Műszaki vezető: Haás Pál

Műszaki szerkesztő: Végh Judit

Képszerkesztő: Diósi Katalin

60000 példány, terjedelem: 13,7 (A/5) ív, IF 3395