Arthur Clarke - A város és a csillagok

Gazdája közeledtére Krif még mindig fenyegetően zümmögve odább repült. A beálló csendben Hilvar egy ideig elnézte a robotot, aztán elmosolyodott.

— Halló, Alvin — mondta. — Örülök, hogy visszajöttél. Vagy még Diasparban vagy?

Alvint, mint már annyiszor, most is irigységgel vegyes csodálat fogta el — milyen gyorsan és pontosan forog Hilvar agya.

— Nem — válaszolta, s közben azon tűnődött, mennyire tisztán adja vissza a robot a hangját.

— Airlee-ben vagyok, nem messze tőled. De egy ideig még itt maradok. Hilvar fölnevetett.

— Azt hiszem, jól teszed. Seranis ugyan megbocsátott neked, de ami a Gyülekezetet illeti, ez más kérdés. Konferenciát tartanak, az elsőt Airlee fennállása óta.

— Azt akarod mondani — kérdezte Alvin —, hogy a tanácstagjaitok ténylegesen itt vannak? Azt hittem, a ti telepatikus képességeitek mellett az efféle gyűlések fölöslegesek.

— Ilyesmi valóban ritkán fordul elő, de bizonyos alkalmakkor mégis kívánatosnak tűnik. Nem ismerem a válság pontos jellegét, három szenátor azonban máris itt van, s a többiek érkezését is már várják.

Alvin akaratlanul is elmosolyodott — milyen hű tükörképei az itteni események a diaspariaknak. Akárhova megy, úgy látszik, nyomában felháborodás és ijedtség jár.

— Azt hiszem, hasznos volna — mondta —, ha beszélni tudnék ezzel a ti Gyülekezetelekkel. Feltéve persze, ha ezzel nem kockáztatom a biztonságomat.

— Amennyiben a Gyülekezet megígéri, hogy nem próbál újból beférkőzni az agyadba — mondta Hilvar — . kockázat nélkül idejöhetsz, saját személyedben. Másként a te helyedben ott maradnék, ahol vagyok. Odavezetem a robotodat a szenátorokhoz, bár nagyon fel lesznek dúlva, ha meglátják.

Alvint, miközben követte Hilvart a házba, újból elfogta az öröm és ujjongás édes. de csalóka érzete. Immár egyenlőbb feltételek mellett találkozhatik Lys vezetőivel. Bár nem haragudott rájuk, mégis jóleső tudat volt, hogy most ura a helyzetnek, oly képességeknek van birtokában, amelyeket még nem is aknázott ki teljesen.

A gyűlésterem ajtaja zárva volt, s jó időbe telt, amíg Hilvar magára tudta vonni a figyelmet. A szenátorok, úgy látszik, annyira elmélyültek a tárgyalásban, hogy nehéz volt felrázni őket. Aztán a falak vonakodva mégis szétnyíltak, s Alvin gyorsan beküldte a robotot a terembe. A három szenátor — ahogy Alvin a robot képében feléjük lebegett — szinte kővé dermedt a székén, de Seranis arcán a meglepetésnek csupán igen-igen halvány rezzenése futott végig. Talán Hilvar már figyelmeztette, vagy talán magától is tudta, hogy Alvin előbb-utóbb visszatér.

— Jó estét — köszönt udvariasan Alvin, mintha ez az idegen testben való megjelenése a világ legtermészetesebb dolga lett volna. — Elhatároztam, hogy visszajövök.

A jelenlévők meglepetése minden várakozását felülmúlta. Elsőként az egyik szenátor, egy őszülő hajú fiatalember tért magához.

— Hogy jöttél ide? — kérdezte levegő után kapkodva.

Meglepetésének oka nyilvánvaló volt. Miként Diaspar, ugyanúgy Lys is bizonyára lezárta a földalattit.

— Pontosan úgy, mint a múltkor — válaszolta Alvin. Nem bírt ellenállni a kísértésnek, hogy ne űzzön tréfát velük.

Két szenátor mereven a harmadikra pillantott, aki meghökkenve, lemondón széttárta karját. Aztán az a fiatalember, aki az imént Alvinhoz fordult, újból megszólalt:

– És nem ütköztél semmiféle… akadályba? — kérdezte.

— Egyáltalán nem — felelte Alvin azzal a szándékkal, hogy még csak fokozza zavarodottságukat. Látta, hogy ez sikerült is neki.

— Szabad akaratomból jöttem vissza — folytatta —, éspedig azért, mert fontos híreim vannak számotokra. De a korábbi véleménykülönbségünkre való tekintettel, egyelőre rejtve maradok. Megígéritek, hogyha személyesen megjelenek, nem fogjátok újból megpróbálni, hogy korlátozzatok mozgásomban?

Egy ideig senki se szólt, s Alvin azon tűnődött, vajon milyen gondolatokat cserélnek ki hangtalanul egymással. Aztán Seranis szólalt meg valamennyiük nevében:

— Nem fogjuk megkísérelni, hogy úrrá legyünk rajtad, bár ami azt illeti, úgy gondolom, a múltkor sem jártunk sikerrel.

— Jól van — válaszolta Alvin — , amilyen gyorsan csak tudok, Airlee-be jövök.

Megvárta, amíg a robot visszatér, aztán igen körültekintően utasításokat adott neki, s ezeket meg is ismételtette vele. Seranis, ebben egészen biztos volt, nem fogja megszegni szavát, mégis helyesebbnek tartotta, ha biztosítja visszavonulási útját.

Kilépett az űrhajóból, s a zsilipkamra nesztelenül bezáródott mögötte. Egy pillanattal később halk szisszenés hallatszott, mintha valaki meglepetésében hosszan ziháló hangot hallatna — a levegő utat engedett a felemelkedő űrhajónak. Egy másodpercre sötét árnyék takarta el a csillagokat, aztán az űrhajó tovaszállt.

Csak amikor eltűnt, eszmélt rá Alvin, hogy olyasfajta kicsiny, de bosszantó hibát követett el, amely a legjobban kidolgozott tervet is kudarcra ítélheti. Megfeledkezett ugyanis arról, hogy a robot érzékszervei az övéinél sokkal kifinomultabbak, az éjszaka pedig a vártnál sötétebb. Így aztán többször is teljesen szem elől vesztette az ösvényt, s nem egyszer alig kerülte el, hogy egy fába ütközzön. Az erdőben csaknem koromsötét volt, s egyszer valamilyen nagy test jött felé az aljnövényzeten át. Ágak halknál is halkabb ropogása hallatszott, s Alvinra derékmagasságban két smaragdzöld szem meredt. Halkan megszólalt, mire egy hihetetlenül hosszú nyelv súrolta kezét. Egy pillanattal később egy jókora test dörgölődött barátságosan hozzá, aztán az állat nesztelenül eltávozott. Alvinnak fogalma sem volt, miféle lény lehetett.

A falucska fényei csakhamar átszűrődtek a fák között, de Alvinnak már nem volt szüksége semmiféle irányjelzésre, mert a lába alatt az ösvény tompa kék tüzfolyóvá változott. Sugárzó mohán lépkedett, s lábnyoma sötét foltokat hagyott hátra, amelyek lassanként eltünedeztek mögötte. Gyönyörű, lenyűgöző látvány volt, s amikor Alvin lehajolt, hogy felvegyen egy keveset ebből a furcsa mohából, az még percekig fénylett a markában, és csak aztán hunyt ki ragyogása.

Hilvar most is a ház előtt várta, s most is bevezette Seranishoz és a szenátorokhoz. Bizalmatlan, vonakodó tisztelettel üdvözölték, s ha törték is a fejüket, hova tűnt a robot, nem tettek fel semmilyen kérdést.

— Nagyon sajnálom — kezdte Alvin —, hogy olyan méltatlan módon kellett elhagynom országotokat. Talán érdekelni fog titeket, hogy csaknem ugyanilyen nehezen tudtam megszökni Diasparból is… — Várt, amíg mérlegelik szavait, aztán gyorsan hozzátette: — Mindent elmondtam az enyéimnek Lysről, igyekeztem minél kedvezőbb képet festeni róla. De Diaspar hallani se akar arról, hogy kapcsolatot teremtsen veletek.

Mindannak ellenére, amit mondtam, el akarja kerülni, hogy egy alacsonyabb rendű kultúra megfertőzze.

Jóleső érzés volt figyelni a szenátorok reakcióját, szavaiba még a síma modorú Seranis is kissé belepirult. Ha sikerül Lyst és Diaspart kellőképpen felhergelnie egymással szemben, ezzel, gondolta Alvin, a problémát már félig megoldotta. Mindkettő olyannyira igyekszik majd bizonyítani életmódjának felsőbbrendűségét, hogy a köztük levő korlátok egykettőre leomlanak.

— Miért jöttél vissza Lysbe? — kérdezte Seranis.

— Mert szeretnélek titeket, éppúgy, mint a diaspariakat, meggyőzni arról, hogy hibát követtetek el. — Nem tért ki a másik okára, hogy tudniillik Lysben találta meg az egyetlen barátot, akiben biztos lehet, s akinek segítségére most szüksége van.