Arthur Clarke - A város és a csillagok

Mire a városba értek, Khedron felismerte, hogy köntörfalazó taktikája teljesen csődöt mondott, s a dolgok irányítása kicsúszott kezéből. Most először életében nem tudta, mitévő legyen, hogyan birkózzon meg a felmerülő problémákkal. Kezdeti oktalan félelmét fokozatosan mélységesebb és megalapozottabb rettegés váltotta fel. Eddig nem sokat töprengett cselekedete következményein. Kíváncsisága, s Alvin iránti enyhe, de őszinte vonzódása kellő indokul szolgált mindarra, amit tett. Noha bátorította és segítette Alvint, arra egy pillanatig se gondolt, hogy így végződjön a dolog.

Alvin akaratereje a köztük levő hatalmas kor és tapasztalatbeli különbség ellenére felülmúlta az övét. Most már, gondolta, nincs mit tenni. Úgy érezte, az események ellenállhatatlanul magukkal ragadják a megmásíthatatlan végkifejlet felé.

Ilyen körülmények között kissé méltánytalannak érezte, hogy Alystra szemmel láthatóan Alvin rossz szellemének tartja, és a történtekért őt okolja. Alystra nem volt rosszindulatú, de most haragszik, s elsősorban őrá. Ha a lány valamilyen tettével bajt okoz neki, legkevésbé sem fog bánkódni miatta.

A Parkot övező nagy körútra érve szótlanul, hűvösen váltak el egymástól. Khedron a távolba eltűnő Alystra után pillantott, s kimerültén azon töprengett, vajon milyen terveket forral.

Egy dologban egészen biztos volt. Hogy most jó ideig nem fognak unatkozni.

Alystra gyorsan és ésszerűen cselekedett. Azzal nem vesződött, hogy Eristonnal és Etaniával érintkezésbe lépjen; Alvin szülei nyájas, de jelentéktelen emberek voltak, akiket kedvelt, tisztelni azonban nem tudott. Csak hiábavaló vitákra pocsékolnák az időt. s a végén pontosan azt tennék, amit most ő tesz.

Jeserac látszólag közömbösen hallgatta mondanivalóját. Ha netán megijedt vagy meglepődött, ezt jól leplezte — olyan jól, hogy Alystrát némi csalódottság fogta el. Úgy érezte, ennél rendkívülibb és fontosabb dolog még sose történt, s Jeserac tárgyilagos viselkedése kiábrándította. Amikor története végére ért, Jeserac néhány kérdést tett fel, s aztán burkoltan értésére adta, hogy alkalmasint félreismeri a helyzetet. Miért tételezi fel, hogy Alvin valóban elhagyta a várost? Hátha csak tréfát űz vele, ezt Khedron közreműködése nagyon valószínűvé teszi. Alvin talán elrejtőzött valahol Diasparban, s most jót nevet rajta.

Alystra igyekezete mindössze azzal az eredménnyel járt, hogy sikerült kicsikarnia Jeseractól az ígéretét: utánanéz a dolognak, és huszonnégy órán belül érintkezésbe lép vele. Addig is ne nyugtalankodjék; a legjobb volna, ha senkinek egy szót se szólna az egész dologról. Nem kell pánikot kelteni egy olyan ügy miatt, amelyre néhány órán belül valószínűleg fény derül.

Alystra kissé csalódottan távozott Jeseractól. De elégedettebb lett volna, ha látja, hogy közvetlenül távozása után hogyan viselkedik Alvin tanítója.

Jeseracnak voltak barátai a Tanácsnál. Hosszú élete során maga is volt már tanácstag, sőt — ha balsorsa úgy hozza magával még lehet is. Felhívott hármat a legbefolyásosabb kollégái közül, s óvatosan tájékoztatta őket, mi történt. Tisztában volt vele, hogy mint Alvin tanítója, kényes helyzetben van, s igyekezett bebiztosítani magát. Egyelőre, úgy gondolta, minél kevesebben tudnak a történtekről, annál jobb.

Abban azonnal megegyeztek, hogy elsősorban Khedronnal kell érintkezésbe lépniük, és magyarázatot kell kérniük tőle. E kitűnő tervbe csak egyetlen hiba csúszott be, tudniillik, hogy Khedron ezt élőre megsejtette, és így sehol se lehetett őt megtalálni.

Ha volt is valami kétértelműség Alvin helyzetében, vendéglátói óvakodtak őt erre emlékeztetni. Szabadon járhatott-kelhetett Airlee-ben, abban a kis faluban, amely fölött Seranis uralkodott — bár pozíciójának megjelölésére ezt a szót túlzás lett volna alkalmazni. Alvin olykor jóindulatú diktátornak vélte, máskor meg úgy látta, nincs semmiféle hatalma. Eddig sehogy se tudott magának képet alkotni Lys társadalmi rendszeréről, vagy azért, mert túlságosan egyszerű volt, vagy mert olyan bonyolult, hogy elágazásait nem tudta nyomon követni. Annyit azonban megállapított, hogy Lys számtalan faluból áll, s Airlee ezeknek egyik többé-kevésbé jellegzetes példája. Jellegzetes példáról tulajdonképpen nem lehetett beszélni, mert ahogyan ezt a lysiek erősítgették, mindegyik falu arra törekedett, hogy a lehető legkevésbé hasonlítson szomszédaihoz. Az egész kép rendkívül zavaros volt.

Airlee kicsinysége ellenére — hisz lélekszáma még ezret sem tett ki — igen sok csodát tartogatott Alvin számára. Alig akadt olyan életjelenség, mely formájában ne különbözött volna a diasparitól. A különbségek még az olyan alapvető dolgokra is kiterjedtek, mint a beszéd. A mindennapos érintkezésben csak a gyerekek használtak hangokat, a felnőttek csak nagy néha beszéltek, s egy idő után Alvin arra a megállapításra jutott, hogy e ritka alkalmakkor is csak iránta való udvariasságból szólalnak meg. Furcsa, csalódást keltő élmény volt hangtalan, nem érzékelhető szavak nagy hálózatába belegabalyodva élni, Alvin azonban idővel ezt is megszokta. Csodálkozott, hogy az élőbeszéd, noha már semmiféle hasznát nem vették, mégis fennmaradt, de utóbb megfigyelte, hogy a lysiek nagyon szeretnek énekelni, sőt a zene minden más formáját is kedvelik. Nagyon valószínű, gondolta, hogy e nélkül már réges-rég teljesen némák volnának.

Állandóan szorgoskodtak, olyan feladatokkal és problémákkal voltak elfoglalva, amelyeket Alvin többnyire nem is értett. De ha történetesen megértette, mit csinálnak, munkájukat akkor is teljesen fölöslegesnek találta, így például élelmüknek jó részét termesztették, nem pedig — réges-rég kidolgozott módszerek alapján — szintetikus úton állították elő. Amikor Alvin ennek okát tudakolta, türelmesen elmagyarázták neki, hogy a lysiek a fejlődő növények látványában örömüket lelik, szeretnek bonyolult genetikai kísérleteket végezni, egyre finomabb aromákat és ízeket előállítani. Airlee híres volt az ott termesztett gyümölcsökről, de mikor Alvin a legjavából megevett néhány darabot, semmivel sem ízlettek neki jobban azoknál, amelyekért Diasparban még a kisujját se kellett megmozdítania.

Eleinte azon töprengett, vajon Lysben feledésbe mentek-e vagy soha nem is léteztek azok az energiák és gépek, amelyeket ő magától értetődőknek tartott, s amelyeken Diasparban az egész élet alapult. De hamarosan rájött, nem így áll a dolog. Az eszközök és az ismeretek megvoltak, de csak, mondhatni, végszükség esetén vették igénybe őket. A legszembeszökőbb példát erre a közlekedési rendszer szolgáltatta, ha ugyan egyáltalán méltó volt e megjelölésre. Rövidebb távolságokat az emberek gyalog tettek meg, s hozzá élvezettel. Ha útjuk sietősebb volt, vagy ha valamilyen kisebb terhet kellett szállítaniuk, akkor külön erre a célra idomított állatokat használtak. A teherhordó fajta egy alacsony, hatlábú, igen engedelmes és erős, de nem túl értelmes állat volt. A hátasállatok egészen más fajtához tartoztak, rendes körülmények között négy lábon jártak, futás közben viszont csakis izmos hátsó lábukat használták. Néhány órán belül teljes szélességében átgaloppoztak Lysen, utasaik hátukra szíjazott forgóülésen foglaltak helyet. Alvin a világ minden kincséért se kockáztatta volna meg, hogy felüljön rájuk, noha az ifjabbak körében az effajta vágtázás igen népszerű sport volt. Kiválóan idomított táltosaik az állatvilág arisztokráciájához tartoztak, s ennek nagyon is tudatában voltak. Elég nagy szókincscsel rendelkeztek, s Alvin nemegyszer hallotta, amint egymás közt múlt— és jövőbeli győzelmeikről kérkedve beszélnek. Ha megpróbált barátságosan szóba elegyedni velük, úgy tettek, mintha nem értenék őt, s ha Alvin mégis erőltette a dolgot, sértett méltósággal elszökelltek.