Arthur Clarke - Randevú a Rámával

De rögtön felvetődik bennem egy másik kérdés: Pontosan mióta utazik a Ráma az űrben?

Nagy pontossággal meghatároztuk a pályáját és a sebességét. Feltéve; hogy nem hajtott végre navigációs manővereket, helyzete visszavezethető akár több millió évre is. Eleinte úgy gondoltuk, hogy valamelyik közeli csillag irányából jön — de egyáltalán nem így van.

A Ráma több mint kétszázezer éve nem haladt el csillag közelében — és az a bizonyos kétszázezer év előtti történetesen egy szabálytalanul változó nap volt: a lehető legkényelmetlenebb lakott naprendszer száríjára. Fényváltozási aránya ötven az egyhez, vagyis néhány évenként a bolygók átsülnének, majd átfagynának.

— Van egy feltételezésem — vetette közbe Dr. Price —, amely talán szolgálhat magyarázatul. Lehet, hogy az egykor szabályos nap volt, és csak később vált instabillá. Ezért kellett a rámaiaknak újat keresniük.

Dr. Perera csodálta az idős archeológusnőt, ezért nem szakította félbe. De vajon mit szólna akkor az idős hölgy, ha ő is beleavatkozna az ő szakterületébe?

— Gondoltunk erre — mondta nyájasan. — De ha elfogadjuk a csillagok fejlődésének jelenlegi elméletét, ez a csillag sohasem lehetett stabil, sohasem lehettek életet hordozó bolygói. Tehát a Ráma legalább kétszázezer éve úton van az űrben, de az is lehet, hogy több mint egymillió éve.

Most azonban hideg, sötét és minden valószínűség szerint halott. Az én megítélésem szerint azért, mert a rámaiaknak valószínűleg nem volt választásuk, talán valóban a bekövetkező katasztrófa elől menekültek, de rosszul számítottak.

Nincs olyan zárt ökológia, amely százszázalékosan működik, mindig számolni kell egy bizonyos veszteséggel — környezetromlással, szennyeződéssel. Egy bolygó megmérgeződése és elhasználódása több milliárd évig is eltarthat — de végül mindig bekövetkezik. Az óceánok kiszáradnak, az atmoszféra megszökik…

A mi méreteinkhez képest a Ráma óriási, valójában mégis csak egészen parányi planéta. A törzs körüli szivárgáson és a biológiai körforgás ésszerű becslésén alapuló számításaim szerint ökológiája mintegy ezer évig tudott létezni. De legfeljebb tízezer évig…

A Ráma gyorsasága emellett ez elég hosszú is lene a galaxis közepén, ahol a csillagok elég sűrűn helyezkednek el. De nem itt kint, a spirális karok ritkásan lakott részén. A Ráma olyan hajó, mely kimerítette készleteit, mielőtt célhoz ért volna. A csillagok között sodródó, elhagyott hajó.

Ez ellen a feltevés ellen egyetlen komoly érv szól, el is mondom, még mielőtt más tenné meg. A Ráma olyan pontosan megtervezett pályán halad a Naprendszerben, hogy a véletlent minden bizonnyal kizárhatjuk. Sőt olyannyira közel kerül majd a Naphoz, hogy az Endeavour kénytelen lesz jó előre elszakadni tőle, nehogy túlságosan felmelegedjék.

Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy mindent értek. Talán működik még valamilyen irányítóberendezés, amely jóval azután is kormányozza a Rámát, miután építői halottak.

Márpedig halottak — ezt merem állítani. A belsejéből vett valamennyi minta tökéletesen steril, mikroorganizmust nyomokban sem találtunk. A felfüggesztett élettevékenységről szóló fecsegéseket pedig nyugodtan figyelmen kívül hagyhatják. Alapvető okok miatt a hibernálás csak néhány száz évig lehetséges, itt pedig ezerszer hosszabb időről van szó.

Így hát e Pandora-embereknek és követőiknek nincs okúk aggodalomra. A magam részéről sajnálom. Nagyszerű lett volna, ha találkozhatunk más értelmes lényekkel.

De legalább választ kaptunk egy ősrégi kérdésre. Nem vagyunk egyedül. Ezentúl más szemmel kell néznünk a csillagokra.

Bár erős volt a kísértés, Norton tudta, hogy parancsnokként a hajón van a helye. Ha az első kísérlet folyamán bármi balul üt ki, neki kell segítenie.

Nem volt vitás, hogy Mercer korvettkapitány megy. Norton készségesen elismerte, hogy Karl alkalmasabb is a küldetésre.

Mercer szaktekintélynek számított az életmentő berendezések ismeretében, a téma néhány kézikönyvének ő volt a szerzője. Számtalan berendezéstípust ő maga próbált ki, gyakran igen kockázatos helyzetekben, és biofeedback kontrollja csodaszámba ment. Képes volt arra, hogy pulzusát pillanatok alatt a felére csökkentse, vagy légzését csaknem teljesen leállítsa akár tíz percre is. Ezek a hasznos kis trükkök nemegyszer mentették már meg az életét.

Kiváló képességei és intelligenciája ellenére szinte egyáltalán nem volt képzelőereje. A legveszélyesebb kísérletek és megbízatások csupán elvégzendő feladatot jelentettek a számára. Felesleges kockázatot sohasem vállalt, és azt, amit általában bátorságnak neveznek, semmire sem becsülte. Életfilozófiáját az íróasztalán álló két jelmondat foglalta össze leginkább. Az egyiken ez állt: «MIT FELEJTETTÉL EL?», a másik így szólt: «TÖREKEDJ A BÁTORSÁG KIKÜSZÖBÖLÉSÉRE!» Csak egy dologgal lehetett feldühíteni: ha őt tartották a flotta legbátrabb emberének.

A másik ember kiválasztása kézenfekvő volt: az elválaszthatatlan jóbarát, Joe Calvert hadnagy. Nehéz volt megérteni, mi a közös a két emberben: a vékony, magas navigációs tiszt tíz évvel volt fiatalabb egykedvű, hidegvérű barátjánál, aki cseppet sem osztotta Calvert szenvedélyes vonzalmát a primitív mozi iránt.

Senki sem tudja megjósolni, hova csap le a villám — mindenesetre Mercer és Calvert évek óta láthatóan szoros kapcsolatban álltak egymással. Ez még nem is lenne különös — de az már inkább, hogy közös feleségük volt a Földön, aki mindkettőjüknek szült egy-egy gyereket. Norton parancsnok remélte, hogy egyszer még alkalma lesz találkozni vele — figyelemreméltó nő lehet. A háromszög legalább öt éve fennállt, és mind a mai napig egyenlő oldalúnak látszott.

Két ember kevés egy felderítő útra, a tapasztalatok azt mutatták, hogy három az optimális létszám, mert ha egy elpusztul, kettő még megmenekülhet ott, ahol egynek nem sikerülne. Norton hosszas töprengés után Willard Myron mellett döntött. Az őrmester technikai zseni volt, működésre bírt mindent, vagy ha ez lehetetlen volt, csinált jobbat — tehát ő volt a legalkalmasabb arra, hogy idegen berendezéseket felismerjen. Az Astrotech docenseként egy/éves tanulmányi idejét töltötte, amikor azért utasított el egy megbízatást, mert nem akarta útját állni a szerinte erre érdemesebb hivatásos tiszteknek. Ezt a magyarázatot senki nem vette komolyan, általában úgy vélekedtek, hogy Willben nincs kellő ambíció. Felviheti az űr-őrmesterségig, de sohasem lesz belőle rendes egyetemi tanár. Myron, mint előtte számtalan altiszt, megtalálta az ideális kompromisszumot a hatalom és a felelősség között.

Miközben az utolsó légzsilipen is átsodródtak, és végiglebegtek a Ráma súlytalan tengelye mentén, Calvert hadnagy, mint már annyiszor, ismét egy visszapergetett mozifilm közepén érezte magát. Néha eszébe jutott, hogy ki kéne már gyógyulnia ebből a szokásából, de még soha nem érezte a hátrányát. Sőt érdekessé tette még a legunalmasabb helyzeteket is, és ki tudja — talán egyszer éppen ez menti meg az életét. Eszébe jut, mit tett Fairbanka, Connery vagy Hiroshi hasonló helyzetben…

Most éppen egy huszadik század eleji háború katonájaként ment a csúcs felé; Mercer őrmester háromtagú őrjáratot vezetett egy éjszakai támadás során a senkiföldjén. Nem volt nehéz elképzelni, hogy egy óriási kráter fenekén vannak, csakhogy ezt gondosan, lefelé ereszkedő teraszrendszerrel építették meg. A krátert szinte teljesen árnyékmentesen világította meg három négy ívű plazma ívsugár, de a legtávolabbi teraszon túl sötétség és titokzatosság uralkodott.