Arthur Clarke - Randevú a Rámával

De mondhatjuk — mint ahogy mondták is —, hogy egy kudarcba fulladt kísérletnek vagyunk a tanúi. A Ráma elérte célját, de ezt az irányító értelem már nem érte meg. Ez az elképzelés is túlságosan egyszerű — valószínűleg alábecsüli a lényeket, akikkel szembenállunk.

Számításunkból kihagytuk a nem-biológiai lét lehetőségét. Ha elfogadjuk dr. Perera nagyon valószínűnek tűnő elméletét, amelybe minden tény beleillik, a Ráma belsejében megfigyelt lények rövid idővel ezelőttig nem léteztek. Mintájukat vagy sablonjukat egy központi információs bankban tárolhatták, és amikor az idő alkalmassá vált, a kéznél levő anyagból — feltehetően a Szalag-tenger fémes-szerves anyagából — előállították őket. Az a teljesítmény — noha meghaladja a mi lehetőségeinket — elméletileg számunkra sem jelent problémát. Tudjuk, hogy a szilárd halmazállapotú energiaegységek — ellentétben az élő anyaggal — veszteség és időkorlátozás nélkül képesek információt tárolni.

Most tehát a Ráma teljes működési állapotban van, szolgálva építői célját — bárkik is azok. A mi szempontunkból lényegtelen, hogy maguk a rámaiak halottak-e egymillió éve, vagy esetleg ők is újrateremtődnek, hogy bármely percben csatlakozhassanak szolgáikhoz. Velük vagy nélkülük teljesül az akaratuk most — és teljesülni fog a jövőben is.

A Ráma most azt is megmutatta, hogy hajtóműrendszere működőképes. Néhány nap múlva eléri a perihéliumot, ahol minden bizonnyal fontos pályamódosítást hajt majd végre. Tehát hamarosan egy új bolygóval számolhatunk — amely a Naprendszernek abban a körzetében mozog, ahol az én kormányom a törvényes uralkodó. De lehet, hogy további módosítással végleges pályára lép — a Naptól tetszőleges távolságra. Akár az egyik bolygó holdjává is válhat — tegyük fel, a Földé…

Ennélfogva, tisztelt képviselőtársaim, számos lehetőséggel kell szembenéznünk, s ezek közül akadnak nagyon veszélyesek is. Badarság lenne feltételeznünk, hogy ezek a lények csakis jószándékúak lehetnek, és semmilyen módon nem fognak beleavatkozni a dolgainkba. Ha idejöttek a mi Naprendszerünkbe, valamire szükségük van innen. Még ha csak tudományos ismeretszerzés is a céljuk — gondolják meg, mi mindenre használható fel, a tudomány…

Találkoztunk most egy olyan technikával, amely több száz, esetleg több ezer évvel előz meg bennünket, és találkoztunk egy olyan kultúrával, amelyhez talán semmiféle érintkezési pontunk nincs. Tanulmányoztuk a biológiai robotok — a biotok — viselkedését a Norton parancsnoktól kapott filmek alapján, és olyan következtetésekre jutottunk, amelyeket most el szeretnék mondani önöknek.

Sajnos, a Merkuron nem figyelhetünk meg őshonos életformákat. De természetesen megvan a földi állatvilág teljes sora, és köztük találtunk egy, a Ráma élőlényeivel meglepő analógiát.

A termeszek kolóniájáról beszélek. A Rámához hasonlóan ez is szabályozott környezettel rendelkező mesterséges világ. Éppúgy, mint a Rámán, működése itt is számtalan speciális biológiai géptől — munkásoktól, építőktől, gazdálkodóktól — és harcosoktól függ. És hát nem tudjuk, van-e a Rámának Királynője, azt hiszem, a New York néven ismert sziget szerepe valami hasonló lehet.

Persze, értelmetlen lenne túl messzire vinni az analógiát, sok ponton nem egyezik. De a következők miatt mondtam el. Milyen fokú megértés vagy együttműködés képzelhető el az ember és a termeszek között? Amikor nincs érdekellentét, elviseljük egymást. De egyik sem enged, ha szüksége van a másik területére vagy készleteire.

Hála technikánknak és értelmünknek, ha nagyon akarjuk, mindig mi győzünk. De nem mindig könnyen, és egyesek hiszik, hogy hosszú távon a termeszeké lesz a végső győzelem…

Vegyék ezt figyelembe, amikor fontolóra veszik azt a fenyegető veszélyt, amit a Ráma talán — nem azt mondom, hogy feltétlenül — az emberi civilizáció számára jelent. Mit tettünk, hogy megakadályozzuk a lehető legrosszabb bekövetkezését? Egyáltalán semmit — csak beszéltünk, gondolkodtunk és okos dolgozatokat készítettünk.

Nos, képviselőtársaim, a Merkur többet tett ennél. A 2057-es Űrszerződés 34. cikkelye alapján, mely feljogosít bennünket arra, hogy minden szükséges lepést tegyünk meg annak érdekében, hogy a Naprendszer integritását megőrizzük, egy nagy energiájú rakétát küldtünk a Rámára. Legfőbb örömünkre szolgálna, ha soha nem kellene felhasználnunk. De most legalább nem vagyunk kiszolgáltatottak — mint eddig voltunk.

Szemünkre vethetik, hegy előzetes megbeszélés nélkül cselekedtünk. Ez igaz. De el tudja itt bárki képzelni — teljes tisztelettel, elnök úr —, hogy a rendelkezésre álló idő alatt meg tudtunk volna egyezni? Véleményünk szerint nemcsak saját magunkért, hanem az egész emberi fajért tettük, amit tettünk. Egy napon a jövő minden nemzedéke hálás lesz előrelátásunkért.

Tudatában vagyunk annak, hogy tragédia — sőt bűn egy ilyen gyönyörű tárgyat, mint a Ráma, elpusztítani. Ha van mód rá, hogy elkerüljük — az emberiség veszélyeztetése nélkül —, örömmel hallanánk. Mi ilyet nem találtunk, az idő pedig gyorsan múlik.

Néhány napon belül, mielőtt a Ráma eléri a perihéliumot, dönteni kell. Természetesen előre figyelmeztetjük az Endeavourt —, de azt tanácsoljuk Norton parancsnoknak, álljon készen arra, hogy bármikor, egy órán belül, el tudjon indulni. Elképzelhető, hogy a Ráma bármely pillanatban további drámai átalakulásokon megy majd keresztül.

Mindent elmondtam, elnök úr, képviselőtársaim. Köszönöm figyelmüket. Kérem együttműködésüket!

— Nos, Rod, hogyan illenek bele a hegmésziek a teológiájába?

— Éppenhogy beleillenek, parancsnok — felelte Rodrigo humortalan mosollyal. — Az ősrégi konfliktus a jó és a rossz erői között. És az embernek néha színt kell vallania, melyik oldalon áll egy ilyen konfliktusban.

Gondoltam, hogy valami ilyesmit fog mondani, szögezte le magában Norton. Ez a helyzet nagy megrázkódtatás lehet Boris számára, és nem fog belenyugodni. A kozmokeresztények roppant energikus, tevékeny emberek — bizonyos értelemben hasonlítanak a merkuriakra.

— Úgy látom, van valami terve, Rod.

— Igen, parancsnok. A dolog nagyon egyszerű. Csupán hatástalanítanunk kell a bombát.

— Ó! És hogyan képzeli? — Egy kis drótvágóval.

Ha bárki más mondta volna, Norton megesküszik, hogy tréfál. De nem Boris Rodrigo.

— Várjunk csak egy kicsit! Hemzseg a kameráktól — gondolja, hogy a hegmésziek tétlenül fogják nézni?

— Persze. Nem is tehetnek mást. Mire a jelzés eljut hozzájuk, már késő lesz. Tíz perc alatt kényelmesen megcsinálom. — Értem. Rettenetesen dühösek lesznek. De mi van akkor, ha a bombát úgy biztosították, hogy bármiféle baavatkozás azonnal felrobbantja?

— Ez nem valószínű, semmi nem indokolja. Ezt a bombát különlegesen nagy távolságú célpontra tervezték, és minden bizonnyal épp annak érdekében látták el mindenféle biztosítékkal, hogy kizárólag határozott parancsra robbanjon. De ezt a kockázatot készséggel vállalom, mégpedig a hajó veszélyeztetése nélkül. Mindent végiggondoltam.

— Ebben biztos vagyok — felelte Norton. Az ötlet ragyogó volt, megnyugtató. Szinte kaján örömmel képzelte el a csalódott hermészieket, és sokért nem adta volna, ha látja, amint rájönnek — későn —, mi történik halálos játékszerükkel.