Arthur Clarke - Randevú a Rámával

— Hármas A jelzésű üzenet a Földről, kapitány — hallatszott a hídról. — Hang és nyomtatott szöveg a főparancsnoktól. Tudja fogadni?

— Ellenőrizze és rögzítse a szöveget, nekem a hangot küldje.

— Máris megy.

Hendrix admirális hangja nyugodt és tényszerű volt, mint aki csak rutinszerű utasítást ad, nem pedig a történelemben példa nélkül álló helyzetben intézkedik. Ő persze nem tíz kilométerre volt a bombától.

«Főparancsnok az Endeavour parancsnokának. A helyzet jelenlegi állapotát kívánom röviden összefoglalni. Tud arról, hogy a Közgyűlés 14 órakor összeül, hallhatja majd, hogy ott mi történik. Lehet, hogy azonnal cselekednie kell, konzultációs lehetőség nélkül, ezért tájékoztatom most.

Elemeztük a fényképeket, amiket küldött: a jármű szabályos űrszonda, melyet magas impulzusra módosítottak, és a kezdőlökésnél lézermeghajtást alkalmaztak. Mérete és tömege megfelel az 500-1000 megatonnás nagyságrendű nukleáris bombáénak — a permésziek bányászatukban rutinszerűen alkalmaznak 100 megatonnás bombákat, tehát nem jelentett nekik nehézséget egy ekkora robbanófej megépítése.

Szakértőink számításai szerint a Ráma ellen minimálisan ilyen méretű bomba szükséges. Ha a burok legvékonyabb részénél — a Szalag-tenger alatt — történik a robbanás, a törzs kettétörik, és a test forgása miatt darabokra hullik az egész:

Feltételezzük, ha a permésziek terve valóban ez, bőven adnak majd időt önöknek a távozásra. Tájékoztatásul közlöm, hogy egy ilyen bomba esetében a gamma-sugárzás ezer kilométeres körzetben jelent veszélyt önökre.

De nem ez jelenti a legnagyobb veszélyt. A Ráma óránként ezer kilométeres sebességgel forgó, levált darabjai beláthatatlan távolságból megsemmisíthetik önöket, hiszen súlyuk több tonnát is elérhet. Ezért azt javasoljuk, haladjanak a forgó tengely mentén, abban az irányban ugyanis nem válnak le darabok. Tízezer kilométerre már biztonságban lesznek.

Üzenetem nem lehallgatható, mert titkos úton küldöm: ezért beszélhetek világosan. Az ön válasza azonban a szokott úton jön, legyen tehát óvatos, és szükség esetén használjon kódot. A Közgyűlés után azonnal hívom. Üzenet vége. Főparancsnok.»

A történelemkönyvek szerint volt idő — bár ezt senki sem hitte el igazán —, amikor a régi ENSZ-nek 172 tagja volt. Az Egyesült Bolygók Szervezete csak hét tagot számlált, és néha bizony ez nem volt jó. Ezek, a Naptól való távolságuk sorrendjében a következők voltak: Merkur, Föld, Hold, Mars, Ganümédész, Tiran és Triton.

A lista hiányokat és kétértelműségeket tartalmazott, melyeket majd a jövőnek kell helyrehoznia. A bírálók legfőbb érve az volt, hogy az Egyesült Bolygók többsége nem is bolygó, hanem szatellita. És nem nevetséges, hogy a négy legnagyobb, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz nem tagok?

De a gázóriásokon nem élt senki, és valószínűleg soha nem is fog. Ugyanez a helyzet a másik nagy kirekesztett, a Vénusz esetében is. Még a legbuzgóbb űrmérnökök is egyetértettek abban, hogy még évszázadok telnek el addig, míg megszelídíthetik a Vénuszt. A merkuriak mindenesetre szemmel tartották, és bizonyára voltak hosszú távú terveik a Vénusszal kapcsolatban.

Ugyancsak elégedetlenséget váltott ki az önálló földi és holdi képviselet: a többi tag szerint ilyenformán a Naprendszer egy kis része túlságosan nagy hatalmat kapott. Ám a Holdon többen éltek, mint az összes többi világon együttvéve — kivéve magát a Földet — és ez volt az Egyesült Bolygók találkozóhelye is. Egyébként a Föld és a Hold szinte sohasem értett egyet semmiben, így nem volt valószínű, hogy veszélyes blokkot alkotnak.

A Mars kékviselte az aszteroidákat is — kivéve az Ikarusz-csoportot (mely a Merkur fennhatósága alatt állt), és egy maroknyit a Szaturnuszon túl, a perihéliumon, melyek a Titanhoz tartoztak. Egy szép napon a nagyobbak, mint például a Pallasz, a Veszta, a Júnó és a Ceres elég tekintélyesek lesznek ahhoz, hogy saját nagyköveteik legyenek, és akkor az Egyesült Bolygók tagjait kétjegyű számmal kell majd jelölni.

A Ganümédész nemcsak a Jupitert képviselte — és így a Naprendszer teljes fennmaradó részénél nagyobb tömeget —, hanem a legalább ötven Jupiter-holdat is. A Titan viszont a Szaturnuszt képviselte gyűrűstül, beleértve még a mintegy harminc szatellitát is.

A Triton helyzete még bonyolultabb volt. A Neptunusz óriás holdja a Naprendszer legkülső lakott tagja volt, így a Triton nagykövete számos kalapot vallhatott magáénak. Ő képviselte ugyanis az Uranuszt nyolc holdjával együtt (egyelőre valamennyi lakatlan); a Neptunuszt és másik három holdját; a Plutót és egyetlen holdját; és végül a magányos, hold nélküli Perszephonét. Ha a Perszephonén túl még más bolygó is lenne, ezt is a Triton képviselné. És mintha ez nem lenne elég, gyakran kérdezgették a Külső Sötétség nagykövetétől (mert néha így nevezték): «Mi a helyzet az üstökösökkel?» Általános vélemény szerint erre a kérdésre majd a jövőnek kell választ adnia.

Ám ez a jövő valójában már itt is volt. Bizonyos meghatározások szerint a Ráma nem más, mint üstökös, hiszen egyedül ők szelték át a csillagközi tereket, és hiperbolikus pályájukon többen közelebb kerültek a Naphoz, mint a Ráma. Ennek bizonyítására akármelyik űrjogász vállalkozott volna — és a Merkur nagykövete az egyik legjobb űrjogásznak számított.

— Megadjuk a szót őexcellenciájának, a Merkur nagykövetének.

Minthogy a képviselők a Naptól való távolság szerint, az óra járásával ellenkező irányban foglaltak helyet, a Merkur nagykövete az elnök jobbján ült. Az utolsó pillanatig farkasszemet nézett kompjúterével. Most levette szinkronizáló szemüvegét, mely csak az ő számára tette lehetővé, hogy láthassa a képernyőn kiírt üzenetet. Összeszedte jegyzeteit, és energikusan felállt.

— Elnök úr, tisztelt képviselőtársaim, a jelenlegi helyzet rövid összefoglalásával szeretném kezdeni.

Ha bizonyos képviselők a «rövid összefoglalás» megfogalmazást használták, a hallgatóságban feltétlenül csendes, elégedetlen morgolódás támadt — azt azonban mindenki tudta, hogy a hermésziek pontosan azt mondják, amit gondolnak.

— A Rámának keresztelt hatalmas űrhajót vagy mesterséges aszteroidát alig több mint egy éve fedezték fel a Jupiteren túli térségben. Először természetes testnek tűnt, amely hiperbolikus pályán mozogva megkerüli a Napot, és visszatér a csillagok közé.

Amikor felismerték valódi természetét, az Endeavour nevű napkutató űrhajót küldték oda, hogy találkozzon vele. Nem kétséges, hogy valamennyiünk elismerését érdemliki Norton parancsnok és legénysége, amiért nagyszerű munkájukkal végrehajtották ezt a páratlan feladatot.

Először úgy gondoltuk, hogy a Ráma halott — mivel sok százezer éve fagyott, nincs lehetőség arra, hogy feléledjen.

Szorosan biológiai értelemben véve talán ez igaz is. Általános vélekedés szerint nincs élőlény, amely átvészelne néhány száz évnél hosszabb ideig tartó élettevékenység-beszüntetést. Még az abszolút nulla fokon is oly sok sejtszinten levő információ törlődik ki, hogy a feléledés lehetetlenné válik. Úgy látszott tehát, hogy — bár régészeti szempontból rendkívül fontos — a Ráma nem jelent lényeges asztropolitikai problémát.

Ma már világos, hogy ez naiv vélekedés volt, bár kezdettől fogva akadtak, akik felhívták a figyelmet arra, hogy a Ráma túl pontosan irányul a Nap felé, semhogy véletlenről lehessen szó.