Arthur Clarke - Randevú a Rámával

A levegő ellenállása szinte azonnal lefékezte a doboz kezdősebességét, de aztán érvényesült a Ráma alacsony gravitációja, és a kis tárgy egyenletes sebességgel kezdett lefelé mozogni. A létra alján nekiütközött a talajnak, majd egy ugrással átjutott az első teraszon.

— Most már jó — mondta Pieter. — Akar fogadni?

— Nem — hangzott azonnal a válasz. — Maga ismeri az esélyeket.

— Maga nem sportember. De azért megmondom. A tábortól legfeljebb háromszáz méterre fog megérkezni.

— Nem is olyan közel.

— Megpróbálhatja egyszer. Láttam már, amikor Joe néhány kilométert tévedett.

A doboz közben abbahagyta az ugrálást, a gravitáció már odatapasztotta az északi kupola felszínéhez. Mire a második teraszhoz ért, 20–30 kilométeres óránkénti sebességgel gurult, és lassan elérte a súrlódással együtt elérhető maximális sebességet.

— Most várnunk kell — mondta Pieter, és teleszkópja mögé ült; hogy figyelemmel kísérhesse a küldemény útját. — Tíz percen belül odaér. Már jön is a kapitány… már megtanultam, hogy ebből a szögből is felismerjem az embereket… most felnéz ránk.

— Azt hiszem, a teleszkóp nyújt valamit magának a hatalom érzéséből.

— Ez igaz. Egyedül én tudok mindenről, ami a Rámán történik. Legalábbis azt hittem, hogy tudok — tette hozzá, s szemrehányó tekintetet vetett Kirchoffra.

— Ha ez boldoggá teszi, a kapitány észrevette, hogy elfogyott a fogkrémje.

Ezután a társalgás megszakadt; kis idő múlva Pieter megszólalt

— Bárcsak fogadott volna…, csak ötven métert kell mennie érte… már látja is… a feladatot végrehajtottam.

— Köszönöm, Pieter, jó munka volt. Most visszamehet aludni.

— Aludni! Hajnali négyig figyelőállásban vagyok.

— Sajnálom — akkor bizonyára most is alszik. Különben hogy az ördögbe álmodhatta mindezt?

ŰRKUTATÁSI FŐHADISZÁLLÁS AZ ENDEAVOUR PARANCSNOKÁNAK. AAA ÜZENET. KIZÁRÓLAG A PARANCSNOKNAK. NEM RÖGZÍTHETŐ.

ŰRVÉDELEM JELENTI RENDKÍVÜL NAGY SEBESSÉGŰ JÁRMŰ KILÖVÉSÉT VALÓSZÍNŰLEG A MERKURRÓL 10–12 NAPPAL EZELŐTT A RÁMA IRÁNYÁBA. HA A PÁLYÁT NEM MÓDOSÍTJÁK, ÉRKEZÉSI IDEJE 322. NAP 15 ÓRA. ELŐTTE VALÓSZÍNŰLEG TÁVOZNIA KELL ERRŐL MÉG ÉRTESÍTJÜK.

FŐPARANCSNOK

Norton hatszor is elolvasta az üzenetet, hogy jól megjegyezze az időpontot. A Rámán nehéz volt számon tartani az idő múlását, s most meg kellett néznie a naptárát ahhoz, hogy megtudja: a 315. napnál tartanak. Tehát mindössze egy hetük van…

Az üzenet borzongató volt, nem csupán a tartalma miatt, de azzal is, ami a szavak mögött volt. A merkuriak titkos felszállást hajtottak végre — ez önmagában is az Űrjog megsértése. A dolog nyilvánvaló: «járművük» csak rakétalövedék lehet.

De miért? Érthetetlen — azaz majdnem érthetetlen —, miért kockáztatják, hogy az Endeavourt veszélybe sodorják; valószínűleg kap még figyelmeztetést magától a Merkurtól is. Kényszerhelyzetben el tudnak menni néhány óra alatt; de emiatt erélyesen tiltakozna, és csak a főparancsnok közvetlen utasítására tenné meg.

Lassan, mélyen gondolataiba merülve elhaladt az életvédelmi berendezések mellett, és az üzenetet beledobta az Electrosanba. A fellobbanó éles lézerfény jelezte, hogy eleget tett a biztonsági előírásoknak. Nagy kár, gondolta, hogy a problémákat nem lehet ilyen gyorsan és higiénikusan megsemmisíteni.

A rakétalövedék még ötmillió kilométer távolságra volt, amikor plazmatörő sugárhajtóműveinek izzó fénye már feltűnt az Endeavour nagy teleszkópján. Ekkorra a titok már kipattant, és Norton kelletlenül elrendelte a Ráma második és talán végleges elhagyását — de mindaddig nem akart elmenni, míg az események rá nem kényszerítik.

Fékezési manőverét befejezve a hívatlan merkuri vendég már csak ötven kilométerre volt a Rámától, és tévékamerái kétségtelenül hozzáláttak feltérképezéséhez. Jól láthatóak voltak: egy elöl, egy hátul, s rajtuk kívül még számos kis omni-antenna, valamint egy nagy, irányítható tányér, mely a távolban csillagként fénylő Merkurra szegeződött. Norton nem bánta volna, ha tudja, milyen információk mennek oda, és milyen utasítások érkeznek onnan.

A hermésziek mégsem tudhattak meg semmi olyat, amiről eddig ne tudtak volna; mindent, amit az Endeavour tapasztalt; az egész Naprendszerbe kisugározták. A rekordsebességgel ideérkező űrhajó csak készítői akaratának meghosszabbítása volt, céljaiknak megfelelő eszköz. Ez a cél hamarosan ismertté válik, mert a Merkur nagykövete három órán belül beszédet intéz az Egyesült Bolygók Közgyűléséhez.

A rakétalövedék hivatalosan még nem létezett. Nem voltak rajta felségjelek, és nem sugárzott egyetlen standard jelfrekvencián sem. Ez súlyos szabálysértésnek minősült, de még az ŰRVÉDELEM sem jelentett be szabályos tiltakozást. Mindenki ideges türelmetlenséggel várta, mit tesz most a Merkur.

Három nap telt el azóta, hogy a rakétalövedék létezését — és eredetét — bejelentették; a permésziek pedig ezalatt mindvégig makacs hallgatásba burkolóztak. Kitűnően értettek ehhez, amikor éppen ez felelt meg céljaiknak.

Voltak pszichológusok, akik szerint csaknem lehetetlen megérteni valakit, aki a Merkuron született és nevelkedett. Háromszoros gravitációjuk miatt örökre száműzve voltak a Földről, a Holdról átpillanthattak őseik — esetleg sajt szüleik — bolygójára, de soha nem látogathatták meg. Ezért aztán, természetesen, azt mondták, hogy nem is akarják.

Úgy tettek, mintha utálnák a langyos esőt, a hullámzó mezőket, tavakat, tengereket, kék eget — mindazt, amit csak közvetve ismerhettek. Minthogy bolygójuk olyan napenergia hatása alatt állt, hogy nappal a hőmérséklet gyakran hatszáz fokra is fölment; fölényesen kemény tartást vettek fel, mely pillanatnyi megingást sem tűrt. Valójában fizikailag gyengék voltak, hiszen csak úgy élhettek, ha teljesen szigetelik magukat környezetük ellen. Ha a gravitációt egy merkuri el is viselné, egy földi, Egyenlítő menti országban töltött fonó nap hamarosan megbénítaná.

Azokban a dolgokban azonban, amelyek igazán számítanak, kétségtelenül kemények voltak. A ragadozó csillag közelségének pszichológiai nyomása, a behatolás egy makacs bolygóba és az életfeltételek kikényszerítése belőle — mindezek műszaki problémái spártai és sok szempontból bámulatos kultúrát teremtettek a Merkuron. A permésziekre lehetett számítani: ha valamit megígértek, még is tették, bár talán magas árat kértek érte. Az a tréfa járta köztük, hogy ha a Nap valaha is jelzi, hogy novává alakul, ők majd ellenőrzésük alá veszik — csak előbb a szerződés díjában megállapodnak. Az viszont a Merkuron nem volt tréfa, hogy mihelyt egy gyerek érdeklődni kezdett a művészetek, a filozófia vagy az elméleti matematika iránt, nyomban kidobják a hydroponikus farmokra. A bűnözőkkel és pszichopatákkal pedig egyáltalán nem tréfáltak. A bűn olyan luxus volt, amit a Merkur nem engedhetett meg magának.

Norton parancsnok egy ízben maga is járt a Merkuron. Ez az út nagy hatással volt rá — csakúgy, mint a legtöbb látogatóra —, és sok barátot is szerzett. Port Luciferben beleszeretett egy lányba, és már fontolóra vette, aláírjon-e egy hároméves szerződést; a szülői ellenkezés azonban — bárki ellen, aki a Vénusz pályáján kívülről jött — túl erős volt. A dolog tehát abbamaradt.