Stanislaw Lem - Kiberiáda

— A tiéd, de a királynak joga volt megtagadni a fizetséget.

— Netán ahhoz is joga volt, hogy a várfalról az árokba dobasson?

— Ez büntetőjogi ügy, hivatalból üldözendő cselekmény, és külön kérdés — felelte a hordó.

Trurl majd megpukkadt mérgében.

— Micsoda?! Hát azért csináltam tudatos értelmet egy rakás tranzisztorból, drótból és ócskavasból, hogy tisztességes jogsegély helyett csűrés-csavarást kapjak? Majd adok én neked, te nyavalyás fiskális!

Leöntötte az elektrolitet, az asztalra rázta a hordó tartalmát, és szétszedte, de olyan gyorsan, hogy az ügyvédnek még fellehhezésre sem maradt ideje.

Ezután Trurl nekiült, és épített egy Juris Consulens nevű, kétemeletes gépet, magánjogi és büntetőjogi tápegységgel, paragrafusszűrővel, sőt minden eshetőségre a nemzetközi jogot és közjogot is beépítétte. Aztán bekapcsolta az áramot, betáplálta az ügyet, és megkérdezte: — Mi a teendőm?

— Bonyolult ügy — mondta a gép. — Kérelmet terjesztek elő, hogy rendkívüli eljárás keretében építs belém további ötszáz tranzisztort felül és kétszázat oldalt.

Trurl megcsinálta; akkor a gép így szólt: — Kevés! További két mágnesdobot és egy puffertárat kérek.

Majd kijelentette: — A kázus önmagában véve érdekes, azonban két külön tárgycsoportra kell osztani: a kereset alapja az egyik, ebben sok mindent lehetne csinálni, és az eljárási mód a másik; az utóbbival az a helyzet, hogy a király ellen semmiféle bírósághoz magánjogi keresetet benyújtani nem lehet, mert ez ellentétes a nemzetközi, valamint kozmikus joggal. Végleges véleményemet csak akkor mondom el, ha szavadat adod, hogy utána nem fogsz szétszedni.

Trurl megígérte, de kíváncsi lett.

— Mondd, kérlek, honnan vetted, hogy ha nem leszek veled megelégedve, akkor szétszedlek?

— Nem tudom. Volt egy ilyen érzésem.

Trurl sejtette, hogy azért, mert beleépítette a hordóügyvédben is felhasznált elemeket; úgy látszik, az előbbi eset emlékének nyomai megmaradtak az új áramkörökben, és tudat alatti komplexust hoztak létre.

— Nos, mi a véleményed? — kérdezte Trurl.

— Véleményem a következő: minthogy illetékes bíróság nincsen, ügy sem lesz. Ezért sem megnyerni, sem elveszíteni nem lehet.

Trurl felugrott, öklével megfenyegette a jogtanácsost, de szavához híven nem bántotta. Elment Klapanciuszhoz, és mindenről beszámolt.

— Mindjárt tudtam, hogy reménytelen a dolog, de te nem hitted el — jegyezte meg Klapanciusz.

— Nem nyelem le ezt a szégyent — kardoskodott Trurl. — Ha jogi és bírósági úton nem szerezhetek érvényt az igazamnak, akkor majd másképpen állok bosszút azon a pimasz királyon!

— Kíváncsi lennék, hogyan. Adtál a királynak egy Tökéletes Tanácsost, aki mindent tud, a te elpusztításodat kivéve; ez a tanácsos minden bajt, fortélyt, csapást távol tart a királytól és országától, akármit forralsz is ellene. És ebben teljesen biztos vagyok, Trurl barátom, mert tökéletesen bízom mérnöki tudásodban!

— Ebben igazad van. Csakugyan úgy fest a dolog, hogy a Tökéletes Tanácsos megépítésével önmagamnak tettem lehetetlenné, hogy móresre tanítsam azt a cégéres gazembert. De mégiscsak kell lennie valami megoldásnak!! Addig nem nyugszom, amíg meg nem találom!

— Mit akarsz csinálni? — kíváncsiskodott Klapanciusz, de Trurl csak megvonta a vállát, aztán hazament. Sokáig ki sem lépett a házból, éjjel-nappal a fejét törte; hol a könyvtárban lapozgatott türelmetlenül, hol a laboratóriumban kotyvasztott titkos főzeteket.

Klapanciusz olykor meglátogatta, és álmélkodott, milyen makacsul igyekszik Trurl mintegy önmagát legyőzni, hiszen a tanácsos tulajdonképpen az ő része: saját értelmét építette belé.

Egyik nap aztán Klapanciusz, szokása szerint délután érkezve látogatóba, nem találta otthon Trurlt. A ház zárva volt, az ablakon zsalu, a gazdának semmi nyoma. Klapanciusz rögtön kitalálta, hogy Trurl megkezdte hadjáratát a tömkelegek királya ellen. Így is volt.

Mandarion eközben olyan boldogan zsarnokoskodott, mint még soha, mert ha éppen nem volt semmi jó ötlete, adott a tanácsos. Összeesküvéstől, cselszövéstől, ellenségtől nem félt. Vígan sanyargatta népét, és nem nő annyi szőlőfürt a tüzes déli lankákon, mint ahány akasztott állampolgár himbálózott az állami bitófákon.A tanácsosnak már négy ládája tele volt az érdemrendekkel, amelyeket terveiért kapott a királytól. A mikrokém, akit Trurl a tömkelegek országába küldött, azzal a jelentéssel tért vissza, hogy legújabb ötletéért, miszerint a palota előcsarnokát alattvalókból font koszorúkkal kell díszíteni, Mandarion király a tanácsost nyilvánosan a „lelkecském” megszólítással illette.

Trurl, aki a hadjárat tervét már kidolgozta, ekkor leült, és levelet írt a tanácsosnak, krémszínű papíron, amelyet egy eperfácska művészi rajza díszített. A levél tartalma egyszerű volt.

‘Kedves Tanácsos! — írta. — Remélem, jól megy a sorod, akárcsak nekem, sőt talán még jobban. Hallottam, hogy királyod bizalmával tüntet ki, arra kérlek tehát: gondol mindig a nagy felelősségre, amellyel a Történelemnek és az Államérdekeknek tartozol, s végezd kötelességedet buzgón és serényen. Ha nehezedre esnék a király valamelyik óhaját teljesíteni, alkalmazd, kérlek, az Extraerős Módszert, amelyre annak idején pontosan kioktattalak. Ha van kedved, írj néhány szót, de ne vedd rossz néven, ha nem válaszolok rögtön, ugyanis most tanácsost építek D. király számára, s ezért igen kevés az időm. Tolmácsold legalázatosabb tiszteletemet királyodnak. Melegen üdvözöl alkotód: Trurl’ A levél persze nem kerülte el a Tömkeleg Titkosrendőrség éber figyelmét. Tüzetesen megvizsgálták, de sem a papírban nem találtak titkos vegyszert, se a fácska rajzában nem sikerült rejtjelet fölfedezni. Ez a gyanús körülmény roppant izgalmat keltett a rendőrség főhadiszállásán. A levelet lefényképezték, lemásolták, sokszorosították, kézzel is átírták, majd az eredetit visszaragasztották, és átadták a címzettnek. A tanácsos elolvasta, és nagyon megijedt, mert rögtön rájött, hogy ezzel a húzással Trurl az ő kompromittálását, sőt talán likvidálását akarja elérni; nyomban beszámolt tehát a levélről a királynak, elmagyarázva, hogy Trurl akasztófára való csibész, aki kompromittálni akarja őt uralkodója szemében. Aztán hozzálátott a szöveg elemzéséhez, mert biztosra vette, hogy az ártatlan szavak sora csupán álarc, amely mögött valami fekete ármány rejlik.

Némi tanakodás után a királlyal is közölte, hogy fel akarja deríteni Trurl levelének titkos tartalmát, és ily módon leleplezni a cselszövést. Kapott kellő mennyiségű kémcsövet, lombikot, tölcsért és vegyszert, s hozzálátott a boríték és a levélpapír beható elemzéséhez. Mindezt persze a rendőrség felügyelete alatt; a buzgó rendőrök természetesen nem mulasztották el beszerelni a tanácsos lakosztályának falába a lehallgató berendezéseket és kamerákat.

Miután a vegyészettel kudarcot vallott, a tanácsos a szövegnek esett neki. Nagy táblákra másolta, és elektronikus számítógépek, logaritmustáblázatok és egy kézi számológép segítségével elemezni kezdte. Nem tudta, hogy közben ugyanezzel foglalatoskodnak a rendőrség legcsavarosabb elméi, magának a Rejtjeles Alakulatok Marsalljának vezérlete alatt. Minél tovább tartott a szakemberek meddő erőfeszítése, annál jobban nőtt a nyugtalanság a főhadiszálláson, hiszen valamennyi szakértő világosan látta, hogy az ennyire megfejthetetlen rejtjel a legravaszabbak közé tartozik, amelyeket valaha használtak. Elmondta ezt a Marsall az egyik udvari méltóságnak, aki rettentően irigykedett a Mandarion kegyeiben álló tanácsosra. Ez az udvaronc, aki semmire sem sóvárgott jobban, mint hogy megingassa a király bizalmát a tanácsos iránt, Mandarion fülébe súgta, hogy a tanácsos, lakosztályába zárkózva, éjjel-nappal a gyanús levelet tanulmányozza. A király a szemébe nevetett, és kijelentette, hogy ezt nagyon jól tudja, mert maga a tanácsos közölte vele. Az irigy udvaronc zavarba jött, elhallgatott, és futott a hírrel a Marsallhoz.