Stanislaw Lem - Kiberiáda

— Nem értem. Hiszen ez csak modell volt. Csak folyamat nagyszámú paraméterrel, monarchisztikusra programozva, visszacsatolásos szimulátor, variábilis multisztát… — dadogta ámulva és megdöbbenve Trurl.

— Igen. De elkövetted a megbocsáthatatlan hibát, hogy túlságosan tökéletes volt a szimuláció. Nem akartál pusztán óraszerkezetet építeni, és így akaratlanul, merő gondosságból, azt építetted meg, ami lehetséges és szükségszerű, és ami a mechanizmus ellentéte…

— Ne mondd végig! — kiáltotta Trurl. És néztek, néztek lefelé, míg egyszer csak valami nekiütközött a hajójuknak, szerencsére csak súrolta őket: odapillantottak, és jól látták azt a tárgyat, mivel fénycsík húzódott utána. Űrhajó volt, vagy talán csak mesterséges hold, de meglepően hasonlított az egyik acélcsizmához, amelyet a zsarnok Kirúgtak viselt hajdanában. És amikor feljebb tekintettek, magasan a bolygócska fölött megláttak egy fénylő égitestet, amely korábban nem volt ott; és megismerték jéghideg, kerek felületén Kirúgtak acélvonásait, akiből ily módon lett a mikromini nép bolygójának holdja.

Egy napon megjelent Trurlnál egy idegen, akin, mihelyt kiszállt fotongyaloghintójából, rögtön látszott, hogy messziről jött magas személyiség, ott ugyanis, ahol másoknak kezük van, ő csak egy illatos zafírkövet hordott, ahol másoknak lábuk van, rajta szivárványos fény kavargott, fej helyett csupán egy pompás kalpagot viselt, beszélni pedig a belsejéből beszélt, ugyanis fényesre csiszolt felületű, eszményien sima gömb volt, deréktájban díszes plazmazsinórral övezve.

Miután köszöntötte Trurlt, közölte, hogy ő tulajdonképpen kettő, nevezetesen a felső és alsó félgömb; az előbbinek a neve Szinkronizin, az utóbbié Szinkrofazin. Trurl egészen fellelkesült ezen a remek szerkezeti megoldáson, amilyet értelmes lénynél még sohasem látott. Rögtön ki is jelentette, hogy még sohasem volt szerencséje ilyen gondosan kidolgozott, tökéletesen csiszolt és magasfényű személyhez. A jövevény udvariasan viszonozta a bókot, dicsérve Trurl felépítését, majd e kölcsönös szívélyességek után elárulta, mi szél hozta errefelé: mint a nagy Zsenialon király barátja és hű szolgája, azért jött, hogy három mesélőgépet rendeljen Trurlnál.

— Az én uram és királyom — magyarázta — már régóta nem uralkodik és nem királykodik. Ilyen kettős lemondásra késztette ugyanis a világi ügyek mélyreható megismeréséből fakadó bölcsesség. Elhagyva fémes királyságát, egy szellős, száraz barlangba költözött, hogy az elmélkedésnek szentelje magát. Néhanapján azonban erőt vesz rajta a szomorúság vagy az önvád, és ilyenkor csakis egészen rendkívüli történetekre vágyik. Ám azok, akik hívek maradtak hozzá, mikor lemondott a trónról, már régen elmondtak neki minden történetet, amit ismertek. Így hát, nem látván más megoldást, azt szeretnénk, mérnök uram, ha elmés gépeiddel segítenél eloszlatni a király borús kedvét.

— Építhetek ilyen gépet — bólintott Trurl. — De miért akartok mindjárt hármat?

— Azt szeretnénk — felelte Szinkrofazin, hol erre, hol arra az oldalára gördülve —, hogy az első gép kalandos, de szívderítő meséket mondjon, a második csavaros és mulatságos históriákat, a harmadik pedig mély és megindító történeteket adjon elő.

— Tehát az első felfrissítse az elmét, a második mulattasson, a harmadik pedig az okulást szolgálja? — mondotta Trurl. — Értem. Most rögtön vagy csak később beszélünk a fizetségről?

— Ha megépíted a gépeket, dörzsöld meg ezt a gyűrűt — felelte a jövevény —, akkor megjelenik ez a gyaloghintó; beülsz a gépeiddel együtt, és elröpülsz Zsenialon király barlangjába. Ott majd előadhatod a kívánságaidat, és ő a lehetőségekhez képest biztosan teljesíti.

Ezután meghajolt, átadta Trurlnak a gyűrűt, és vakítóan csillogva visszagurult a gyaloghintóba; fehér fényfelhő vette körül, néma villám villant, és Trurl egyedül maradt háza előtt, kezében a gyűrűvel, és nem valami elégedetten a történtekkel.

— „A lehetőségekhez képest” — zsörtölődött, miközben visszament műhelyébe. — De rühellem az ilyesmit! Tudjuk, mi sül ki ebből: mihelyt a számla kiegyenlítésére kerül a sor, vége a cifra bókoknak meg a hajlongásnak, és kezdődik a huzakodás, alkudozás, veszekedés…

A kezében csillogó gyűrű ekkor megrezzent, és így szólt: — „A lehetőségekhez képest” csak annyit jelent, hogy Zsenialon király, mivel lemondott trónjáról, nem túlságosan gazdag; de úgy fordult hozzád, mérnök úr, mint bölcs a bölcshöz; és talán nem is tévedett, mert úgy látom, nem csodálkozol, hogy egy gyűrű beszélni kezd; ne csodálkozz tehát a király szegénységén sem, és légy nyugodt, mert busás jutalmat fogsz kapni, ha talán nem is aranyban. De nem minden éhséget csillapít az arany.

— Hagyjuk a kincstári szöveget, gyűrű — morogta Trurl. — Bölcs ide, bölcs oda, a gépépítéshez szükséges atomok, ionok meg egyéb kincsek fene sokba kerülnek, a villanyszámláról már nem is beszélve. Jobban szeretem a tiszta ügyleteket, szerződéssel, pecsétekkel, aláírásokkal. Nem vagyok kapzsi, de kedvelem az aranyat, különösen nagyobb mennyiségben, és ezt nyíltan be is vallom! Aranyos fénye, csillogása, súlya kedves a szívemnek. Ha kiszórok egy-két zsák csengő dukátot a padlóra, és elgyönyörködöm bennük, fölmelegszik a lelkem, mintha egy napocska sütne benne. Szeretem az aranyat, no! — kiáltott fel, mert saját szavai kissé felajzották.

— De minek neked az arany, amit mások hoznak? Nem csinálhatnál magadnak, amennyit csak akarsz? csillogott a gyűrű csodálkozásában.

— Nem tudom, mennyire bölcs a te Zsenialon királyod — felelte Trurl —, de azt már látom, hogy te nagyon balga egy gyűrű vagy! Még hogy én csináljak aranyat magamnak! Hallottak már ilyet?! Hát abból él a cipész, hogy cipőt készít magának? Hát magának főz a szakács, magát öli le a katona? Na és az önköltség, arról még nem hallottál?

Egyébként, ha tudni akarod, nemcsak aranyat pengetni szeretek, hanem zsémbelődni is. No, de most már csönd legyen, mert munkához kell látnom.

Elrakta a gyűrűt egy öreg bádogdobozba, majd sürgölődni kezdett a műhelyében. Három napig építette a három gépet, ki sem lépve a házából, majd rátért a formatervezésre; az egyszerű, funkcionális idomokat kedvelte. Különféle fedőlapokat próbált ki, a gyűrű pedig folyton kritizálta a dobozából, amíg Trurl rá nem csapta a födelet, mert zavarták a kotnyeles megjegyzések.

Végül szépen belakkozta a gépeket — az elsőt fehérre, a másodikat égszínkékre, a harmadikat feketére —, majd megdörzsölte a gyűrűt, tüstént megjelent a gyaloghintó, berakodott, maga is beült a gépek mellé, és várta, hogy mi lesz. Egy villanás, egy szisszenés, porfelhő támadt, és mikor a por elült, Trurl a gyaloghintó ablakán kinézve fehér homokkal felhintett, tágas barlangban találta magát. Először néhány fapadot pillantott meg, amelyek könyvek és fóliánsok alatt roskadoztak, aztán egész sor fényesen csillogó gömböt. Egyikükben felismerte az idegent, aki a gépeket rendelte nála; a középsőben pedig, aki nagyobb volt a többinél és az öregségtől kissé már ráncos, a királyt sejtette. Kiszállt hát, és meghajolt. A király szívélyesen köszöntötte, majd így szólt: — A bölcsességnek két fajtája van: az egyik lehetővé teszi a tevékenységet, a másik visszatart tőle. Nem gondolod, jeles Trurlom, hogy az utóbbi a nagyobb? Hiszen csak a rendkívül éles elme láthatja előre tetteinek távoli következményeit, melyek problematikussá teszik az őket előidéző cselekvést. Ezért a tökéletesség a cselekvés beszüntetésében nyilvánul meg, és a bölcsesség abban különbözik az értelemtől, hogy képes ilyen megkülönböztetésre…