Stanislaw Lem - Pirx pilóta kalandjai

Mindell kirántotta a távírász keze alól a teleírt lapot, és rohant a másik szobába. Mikor kinyitotta az ajtót, a padló kissé megremegett, s valamennyien érezték, hogy testük hirtelen nagyon nehézzé válik.

Az első navigátor bejött; látható erőfeszítéssel emelte a lábát. Leült a székébe. Valaki odanyújtotta neki a kábeles mikrofont. Gyűrött papírlap volt a kezében, az Albatrosz utolsó rádiótávirata. Kiteregette, és jó ideig nézte.

— Titán Aresterra Albatrosz négynek — szólalt meg végre. — Ötven perc múlva ott leszünk. Nyolcvannégy egész tizenöt per nyolcvanegy egész kettes pályán megyünk stop hagyjátok el a hajót. Hagyjátok el a hajót. Megtalálunk benneteket. Megtalálunk benneteket. Biztosan megtalálunk. Tartsatok ki. Vége.

A kigombolt egyenruhás férfi, aki a fiatalabbik távírászt helyettesítette, hirtelen felugrott, és a kapitányra nézett. A kapitány odament hozzá. A távírász levette fejéről a hallgatót, a kapitány föltette, közben a távírász a keservesen hörgő hangszórót igazgatta. Egyszer csak valamennyien megkövültek.

Csupa olyan ember volt a szobában, aki évek óta repül, de ilyet még egyikük sem hallott. A hangszóróból előtörő kiáltást, mintha lángfal mögül jönne, el-elnyomta a búgás és sercegés.

— Albatrosz — mindenkinek — az oldat — kormányfülkében — hőmérséklet — lehetetlen — a legénység mindvégig isten veletek — a vezetékek…

A hang megszakadt, már csak búgás hallatszott.

A hangszóró recsegni kezdett. Nehéz volt talpon maradni, mégis mindannyian álltak, görnyedten, a fémfalhoz támaszkodva.

— Ballisztikus nyolc Luna Központnak — szólalt meg egy erős hang. — Albatrosz négy felé tartok. Nyissatok utat a 67-es szektoron át, teljes meghajtással haladok, kikerülő manőverre nem vagyok képes. Vétel.

A csend csak néhány másodpercig tartott.

— Luna Központ mindenkinek a 66-os, 67-es, 68-as, 46-os, 47-es, 48-as és 96-os szektorban. A szektorokat lezárom. Mindazok a hajók, amelyek nem haladnak teljes meghajtással Albatrosz négy felé, álljanak meg azonnal, kapcsolják reaktorukat üresjáratba, és gyújtsák fel helyzetlámpáikat. Figyelem, Lendület! Figyelem, Titán Aresterra! Figyelem, Ballisztikus nyolc! Figyelem, Kobold hét nulla. kettő! Itt Luna Központ beszél. Szabad utat nyitok számotokra az Albatrosz négyhez. Az SOS pont körzetében minden forgalom leáll. Kezdjétek a fékezést egy milliparszekre az SOS pont előtt. Figyelem! Az Albatrosz látótávolságába érve oltsátok ki a fékezőrakétákat, mert a legénység már elhagyta. a hajót. Járjatok szerencsével! Járjatok szerencsével! Vége.

Most a Lendület szólalt meg — morzejelekkel. Pirx lázasan figyelt.

„Lendület Aresterra mindazoknak, akik Albatrosz négy segítségére siettek. Beléptem az Albatrosz szektorába tizennyolc perc múlva ott leszek stop reaktorom túlhevült hűtőrendszer elromlott stop a mentőakció után orvosi segítségre lesz szükségem stop teljes hátrameneti tolóerővel megkezdem a fékezést. Vége.”

— Őrült — dörmögte valaki, s a többiek, akik eddig szobormereven álltak, most mind a közbeszólóra pillantottak. Rövid, dühös mormogás támadt.

— A Lendület lesz az első — jegyezte meg Mindell, és a parancsnokra nézett.

— Neki is segítségre lesz szüksége. Negyven perc múlva…

Elhallgatott. A hangszóró hörgött, recsegett, és hirtelen megszólalt egy hang a zörejen át:

— Lendület Aresterra mindazoknak, akik Albatrosz négy segítségére sietnek. Az Albatrosz látótávolságában vagyok. Az Albatrosz a T 348-as ellipszis közelében sodródik. Tatja vörösen izzik. Helyzetlámpái nem égnek. Az Albatrosz nem válaszol a hívásra. Megállok és megkezdem a mentőakciót. Vége.

A másik szobában megszólalt a telefon. Mindell és még egy férfi kiment. Pirx minden izma görcsösen megfeszült. Istenem! Ha ott lehetne! Mindell visszatért.

— Mi van? — kérdezte a kapitány.

— Az utasok kérdezik, hogy mikor táncolhatnak — felelte Mindell. Pirx nem is hallotta. A hangszórón csüggött.

— Már nemsokára — mondta nyugodtan a navigátor. Kapcsoljátok át optikaira. Közeledünk. Pár perc múlva meg kell látnunk őket. Mindell úr, adjon le még egy figyelmeztetést. Overdrive-val fékezünk.

— Igenis — válaszolta Mindell, és kiment.

A hangszóró felbúgott, és megszólalt egy hang

— Luna központ Titán Aresterrának és Kobold hét nulla kettőnek! Figyelem! Figyelem! Figyelem! Ballisztikus nyolc a 65-ös szektor centrumában mínusz négyes fényességű felvillanást észlelt. A Lendület és az Albatrosz nem válaszol a hívásra. Lehetséges, hogy az Albatrosz reaktora felrobbant. Tekintettel az utasok biztonságára, Titán Aresterrát felszólítom, hogy álljon meg és jelentkezzék azonnal. Ballisztikus nyolc és Kobold hét nulla kettő saját belátása szerint járhat el. Ismétlem: Titán Aresterrát felszólítom…

Mindannyian a kapitányra néztek.

— Mindell úr — mondta. — Le tudunk állni egy milliparszekre?

Mindell a karórájára pillantott.

— Nem, navigátor úr. Mindjárt látótávolságban leszünk. Hat g kellene.

— Akkor irányt változtatunk.

— Úgy is legalább három lesz — mondta Mindell.

— Hadd legyen.

A kapitány felállt, a mikrofonhoz ment, és így szólt:

— Titán Aresterra Luna Központnak. Nem tudok megállni, túl nagy a sebességem. Kikerülő manőverrel, fél tolóerővel irányt változtatok, és kétszázkettes pályán kilépek a 65-ös szektorból a 66-os szektorba. Kérem, nyissanak utat. Vétel.

— Vegye át a visszaigazolást — fordult a férfihoz, aki az előbb mellette ült. Mindell a házi telefonba kiabált valamit. Szüntelenül berregtek a csengők. A fali táblákon villogtak a lámpák. Mintha hirtelen besötétedett volna — pedig csak a szemükből folyt le a vér. Pirx terpeszállásba helyezkedett. A fékezőrakéták működésbe léptek, a Titán enyhén vibrálva kanyarodni kezdett. Hallatszott a motorok magas, sivító hangja.

— Leülni! — kiáltott a kapitány. — Itt nincs szükség hősökre! Három g van!

Mindannyian leültek, vagyis inkább lerogytak a földre. A padlót vastag habszivacsréteg borította.

— Hű, micsoda csörömpölés lehet most odalent! — dünnyögte a Pirx mellett ülő férfi. A navigátor meghallotta.

— Majd kifizeti a biztosító — felelte karosszékéből. Alighanem több is lehetett a nehézkedés három g-nél, Pirx alig bírta. kezét az arcához emelni. Az utasok nyilván mind a kabinjukban feküsznek, de mi lehet a konyhában meg az éttermekben! Elképzelte a pálmaházat. Ezt egyetlen fa sem bírja ki! No és odalent? Biztosan vagonszámra hever a törött porcelán. Siralmas látvány lehet!

A hangszóró megszólalt.

— Ballisztikus nyolc mindenkinek. Az Albatrosz látótávolságban vagyok. Felhő veszi körül. A tat izzik. Befejezem a fékezést, és mentőcsapatot küldök ki az Albatrosz legénységének megkeresésére. A Lendület nem válaszol a hívásra. Vége.

Csökkent a gyorsítás. Valaki megjelent a másik ajtóban, és bekiáltott. Már fel lehetett állni. Mind az ajtó felé indultak. Pirx lépett be utolsónak. Ez volt a fő kormányterem. Szemközti, homorú falát nyolcszor tizenhat méteres képernyő foglalta e1, akár egy óriási mozivászon. A teremben minden villanyt eloltottak. A csillagos fekete űrben, a Titán fő tengelyénél lejjebb, a bal oldali negyedben vékony vonalka fénylett. Vége pirosan izzott, mint a cigarettaparázs. Kissé lapult, sápadt gömb vette körül, mindenfelé elágazó, tüskeszerű, elvékonyodó nyúlványokkal; a gömbfelhőn át egyre kivehetőbbé váltak a fényesebb csillagok. Egyszer csak valamennyien előrelendültek, mintha bele akarnának rohanni a képernyőbe. Legalul, az ernyő jobb alsó sarkában, az állandó fényű csillagok között feltűnt egy fehér pont, és sebesen villogni kezdett. A Lendület!