Stanislaw Lem - Pirx pilóta kalandjai

Sarkon fordult, és gyors léptekkel átvágott a fedélzeten. A hölgy biztosan bolondnak nézi. A kilátófedélzet falát véges-végig színes freskók díszítették. Belépett a FEDÉLZET VÉGE — TILOS AZ ÁTJÁRÁS feliratú ajtón. Hosszú, üres, a lámpafényben fémesen csillogó folyosóra jutott. Számozott ajtók sora. Tovább sietett, a hangok után. Lement egy lépcsőn, s a fordulónál újabb ajtó elé került. Ez már acélból volt.

BELÉPÉS CSAK A CSILLAGSZEMÉLYZET SZÁMÁRA. — hirdette a tábla. Ejha! De szép neveket talál ki ez a Transzgalaktik!

Kilincs nem volt az ajtón. Különleges kulccsal nyitják, de neki nincs kulcsa. Orrára tette az ujját. Egy pillanatig gondolkodott.

Tap, tap, tatatap, tap, tap — kopogtatott aztán.

Várt egy kicsit. Az ajtó kinyílt. Komor, kivörösödött arc jelent meg a résben.

— Mit óhajt?

— Pilóta vagyok, a Járőrszolgálattól — mondta.

Az ajtó szélesebbre nyílt.

Belépett. A tartalék kormányterembe került; a falak mentén amplifikátorok, a kormányzó fúvókák pótvezérlése, szemben optikai ellenőrző ernyők. A készülékek előtt néhány fotel, mind üres. Csak a géphez kapcsolt automata figyelte az ernyők villódzását. A falnál, egy keskeny asztalkán, gyűrűs tartóban félig üres poharak álltak. Friss kávé illata és a felhevült műanyag nehezen felismerhető szaga szállongott a levegőben, elkeveredve az ózon enyhe nyomaival. A másik ajtó nyitva volt, behallatszott az adatfeldolgozó gép sípolása.

— SOS? — kérdezte az embertől, aki ajtót nyitott. Elég zömök férfi volt, fél arca kissé dagadt, mintha a foga fájna. Fején fülhallgató. A Transzgalaktik villámokkal díszített, szürke egyenruháját viselte, kigombolva. Inge kicsúszott az övéből.

— Igen. — Kicsit habozott. — A Járőrszolgálattól? — kérdezte.

— A Bázisról. Két évig repültem a Transzuránban. Navigátor vagyok. Nevem Pirx.

A másik kezet nyújtott. — Mindell. Nukleonikus.

Több szót nem fecsérelve, átmentek a másik helyiségbe. Ez volt a rádiós szoba, ahol a közvetlen hívásokat veszik. A tágas teremben tíz-tizenkét ember állta körül a fő adót. Két rádiótávírász, hallgatóval a fülén, szakadatlanul írt, a gépek kopogtak, az áram halkan zümmögött, a padló alól sípolás hallatszott. Minden falon égtek az ellenőrző lámpák. Olyan volt a terem, mint egy nagy interurbán telefonközpont. A távírászok szinte ráfeküdtek a pultjukra. Ingujjban voltak. Arcukról csurgott a veríték. Az egyik sápadt volt, a másik — sebhelyes fejű, idősebb férfi — egészen nyugodtnak látszott. A fülhallgató szára szétválasztotta haját, és előtűnt a sebhely. Két ember kissé távolabb ült — Pirx rájuk pillantott, s az egyikben felismerte a kapitányt.

Futólag már találkozott vele. Alacsony, őszülő férfi volt a Titán parancsnoka; arca nem árult el semmit. Lábát keresztbe rakta, s úgy látszott, mintha cipője orrát szemlélné.

Pirx halkan odament a távírászok körül álló csoporthoz, előrehajolt, és olvasni kezdte a sebhelyes válla fölött

„…hat tizennyolc egész három teljes meghajtással megyek nyolc nulla tizenkettőre érkezem vége.”

A távírász bal kézzel új űrlapot húzott maga elé, s máris tovább írt.

„Luna Központ Albatrosz négy Areslunának. Van-e sugárfertőzés a fedélzeten stop válaszoljatok morzéval hang nincs stop hány óra hosszat tudjátok tartani a vészmeghajtást stop bemért eltérés nulla hat egész huszonegy stop vétel.”

„Lendület kettő Aresluna Luna Központnak. Teljes meghajtással megyek Albatroszhoz 64-es szektor stop reaktorom túlhevült de tovább megyek stop hat milliparszekre vagyok a bemért SOS ponttól vége.”

A másik rádiós, a sápadt, egyszer csak valami artikulálatlan hangot adott — a mögötte állók mind fölé hajoltak. Az, aki Pirxet beengedte, átadta a teleírt űrlapot az első navigátornak. A másik távírász ezt írta:

„Albatrosz négy mindenkinek. T 341-es ellipszisben sodródom 65-ös szektor stop hajótest varrata tovább nyílik stop szigetelőfalak tatnál eresztenek stop reaktor vészmeghajtása 0,3 g stop reaktor nem irányítható stop fő védfal több helyen sérült stop fedélzeten harmadfokú sugárszennyeződés vészmeghajtás hatására növekszik stop oldat tovább szivárog stop igyekszem cementezni stop legénységet az orrba küldöm vége.”

A távírásznak reszketett a keze, miközben írt. A mögötte állók egyike megfogta a gallérjánál, fölemelte, kitaszigálta az ajtón, maga is vele ment, kisvártatva visszatért, és leült a távírász helyére.

— Ott van a bátyja — jegyezte meg magyarázólag, senkihez sem intézve szavait. Pirx most az idősebbik távírász fölé hajolt, mert az hirtelen írni kezdett:

„Luna Központ Albatrosz négy Areslunának. Felétek megy Lendület a 64-es szektorból Titán a 67-es szektorból Ballisztikus nyolc a 44-es szektorból Kobold hét nulla kettő a 94-es szektorból stop cementezzétek a szivárgást szkafanderben pajzsok mögött túlnyomással stop adjátok meg folyamatosan a pályaeltérést stop.”

Az, aki a fiatal távírász helyére ült, felkiáltott: — Az Albatrosz! — és mindenki föléje hajolt. Ezt írta:

„Albatrosz négy mindenkinek. Pályaeltérést nem tudjuk leküzdeni stop bordák eresztenek stop levegő kiszivárog stop legénység szkafanderben stop gépházat elöntötte az oldat pajzsok átütve hőmérséklet a kormányfülkében 63 stop első szivárgást a kormányfülkében becementeztem stop oldat forr stop elönti a fő adót stop ezentúl csak hangkapcsolatom lesz várunk benneteket vége.”

Pirx rá akart gyújtani; csaknem mindenki dohányzott, a füst kékes csíkokban emelkedett fölfelé, s a szellőzőberendezés nyílásai rögtön kiszívták. Végigkutatta zsebeit, de nem találta a tárcát. Valaki — nem is tudta ki, kezébe nyomott egy nyitott csomag cigarettát. Pirx rágyújtott. A kapitány megszólalt:

— Mindell úr.

Ajkába harapott.

— Teljes meghajtás.

Minden az első pillanatban meglepettnek látszott, de nem szólt semmit.

— Figyelmeztetés? — kérdezte a kapitány mellett ülő férfi.

— Igen. Majd én. Adjátok ide.

Maga elé húzta a karos mikrofont, és beszélni kezdett: — Titán Aresterra Albatrosz négynek. Teljes meghajtással megyünk felétek. Szektorotok határán vagyunk. Egy óra múlva ott leszünk. Próbáljatok kijutni a vészzsilipén. Egy óra múlva ott leszünk. Teljes meghajtással megyünk. Tartsatok ki. Tartsatok ki. Vége.

Eltolta a mikrofont, és felállt. Mindell a túlsó falnál a házi telefonon beszélt:

— Fiúk, öt perc múlva teljes meghajtás. Igen, igen — felelte annak, aki a vonal túlsó végén volt. A parancsnok kiment. A másik szobából hallatszott a hangja:

— Figyelem! Figyelem! Utasok! Figyelem! Figyelem! Utasok! Fontos közleményt adunk. Négy perc múlva hájónk megnöveli sebességét. SOS jelzést kaptunk, és segítségükre…

Valaki becsukta az ajtót. Mindell megérintette Pirx vállát.

— Kapaszkodjon meg valamibe. Több mint kettő lesz. Pirx bólintott. 2 g meg se kottyant neki, de nem tartotta alkalmasnak a pillanatot, hogy teherbíró képességét fitogtassa. Engedelmesen megfogta az idősebbik távírász székének támláját, és vállán keresztül ezt olvasta:

„Albatrosz négy Titánnak. A hajón már nem maradhatok egy óra hosszat stop vészkijáratot eltorlaszolták a megrepedt bordák stop hőmérséklet a kormányfülkében 81 stop gőz tölti meg a kormányfülkét stop megpróbálom átvágni az orrpáncélt és kijutni vége.”