Ira Levin - Stepfordi feleségek

— Milyen férfiak? — érdeklődött Dr. Fancher minden mosoly és meglepetés nélkül.

Joanna ismét a kezeit bámulta.

— A férjem — mondta. — Bobbie férje, Charmaine férje; mindegyik… — sorolta és ismét Dr. Fancherre pillantott.

Ezután a Férfiegyletről kezdett beszélni.

— Két hónappal ezelőtt éjszakai felvételeket készítettem a Központban — magyarázta. — Ott, ahol azok az árkádos üzletek vannak, s a székház ablakai is pontosan arrafelé néznek. Az ablakok nyitva voltak és valami… valami szag terjengett a levegőben. Valami orvosságnak vagy vegyszernek a szaga. Ezután gyorsan leengedték a redőnyöket, mert megtudták, hogy ott vagyok; az a rendőr látott engem, még meg is állt beszélgetni velem. Egy egész sor bonyolult ipari üzem van a Kilences út mentén — mondta közelebb hajolva Dr. Fancherhez —, és számos ott dolgozó, magas beosztású vezető Stepforban lakik és tagja a Férfiegyletnek! Ott minden este csinálnak valamit s nem hinném, hogy csak játékokat gyártanak a rászoruló gyerekeknek, vagy biliárdoznak, vagy csak kártyáznak. Ott van az AmeriChem-Willis és a Stevenson Biokémiai Művek is. Valamit akár… akár össze is kutyulhatnak, amiről az Egészségügyi Hivatal se tud… ott fent… a Férfiegyletben… — dőlt hátra székében s tenyerét ismét beletörölte a combját takaró szoknyájába, de még mindig nem nézett Dr. Fancherre.

Dr. Fancher a családi körülményeiről és fotószenvedélyéről kérdezgette; korábbi munkája, valamint Walter, Pete és Kim felől is érdeklődött.

— Bizonyos fokig minden költözés egy kis traumát jelent — magyarázta Dr. Fancher —, különösen egy olyan nő számára, aki — a városból a zöldövezetbe költözve — nem találja kielégítőnek a háziasszony szerepét. Valóban hasonlíthat ahhoz, mintha valakit elküldenének Szibériába — mosolygott rá Joannára. — Az ünnepi időszak se kedvező — folytatta. — Ilyenkor a gondok nagyobbnak látszanak s ezzel mindenki így van. Gyakran már az is megfordult a fejemben, hogy egy évet talán ki kellene hagyni, hogy igazi ünnepünk legyen, s nem kellene törődni az egész dologgal.

Joanna is elmosolyodott.

Dr. Fancher előredőlt székében s összekulcsolt kezét és könyökét az asztalon nyugtatta.

— Nagyon meg tudom érteni, hogy nem érzi magát jól egy olyan városkában, ahol az asszonyok minden gondolata a háztartás körül forog — magyarázta Joannának. — Én se érezném jól magamat, egyetlen nő se érezné jól magát, akit a külvilág dolgai is érdekelnek. Csak arra lennék kíváncsi — és… gondolom, a férjét is ez érdekli —, hogy jól érezné-e magát az adott körülmények között Eastbridge-ben, vagy bármely más helyen?

— Azt hiszem, hogy igen.

Dr. Fancher a kezét nézte, egyikkel megszorította a másikat, kicsit még gyűrűs ujját is megfeszítette, majd Joannára emelte tekintetét.

— A város kialakítja a maga figuráit — mondta —, s az emberek válogatnak maguknak egymás közül. Régebben néhány író és művész ideköltözött Sheffieldbe; többen is követték őket, majd akik túlzottan bohémnak találták a körülöttük kialakult világot, szépen elköltöztek. Egy írók és művészek lakta várossá változott. Persze, nemcsak ők laknak itt, de éppen elegen vannak ahhoz, hogy a város Norwoodtól és Kimballtól is különbözzön. Biztos vagyok benne, hogy Stepford is így alakította ki a maga lakosságát. Ennek, szerintem, sokkal nagyobb a valószínűsége, mint annak, hogy a férfiak összeálltak és vegyszerek segítségével, agymosásnak vetik alá az asszonyokat. És vajon meg bírnák ezt tenni? Nyugtatókkal le tudnák őket lassítani, de nekem nem úgy tűnik, mintha ezek az asszonyok le lennének lassulva. Keményen és szorgalmasan dolgoznak a saját kis világukban. Ez kemény munka még a legnagyobb vegyész számára is.

— Tudom, hogy furcsán hangzik… — dörzsölte meg ujjaival a halántékát Joanna.

— Úgy hangzik — vágott közbe Dr. Fancher — mint egy olyan asszonynak a gondolata, aki manapság sok más társához hasonlóan és okkal neheztel és gyanakszik a férfiakra. Aki egyszerre két követelménynek akar megfelelni s erre erőteljesebben törekszik, mint azt maga is gondolná; egyrészt meg akar felelni a régebbi hagyományoknak, másrészt meg akar felelni az emancipált nőkkel kapcsolatosan kialakult új elvárásoknak is.

— Bárcsak ön is látná, hogy milyenek azok a stepfordi asszonyok! — rázta meg a fejét Joanna. Mindegyik olyan, mintha valami tv-reklámból lépett volna elő. De nemcsak erről van szó! Olyanok is… pontosan olyanok… — bizonygatta székében előredőlve. — Négy vagy öt héttel ezelőtt volt egy műsor a tv-ben. A gyerekeim is nézték. Különböző arckifejezéssel az amerikai elnökök jelentek meg a képernyőn. Abraham Lincoln felállt és elmondta a Gettysburgi Beszédet; annyira élethű volt, hogy az ember azt hitte volna… — magyarázta, majd elhallgatott.

Dr. Fancher csak némán bólogatott.

— Ahelyett, hogy családjának azonnali költözését erőltetné — mondta —, azt hiszem, hogy inkább…

— Disneyland! — csapott a homlokára Joanna. Disneylandből közvetítették a műsort…

— Tudom — mosolyodott el Dr. Fancher. — A múlt nyáron az unokáim is jártak ott. Mesélték is, hogy „találkoztak” Lincolnnal.

Joanna elfordult tőle s maga elé bámult.

— Azt hiszem, megfontolandó lenne egy terápiát végigcsinálni — folytatta Dr. Fancher. — Tisztázni és pontosan meghatározni az érzéseit. Ezután képes lesz a helyes lépés megtételére… lehet, hogy Eastbridge-be fog költözni, lehet, hogy visszatér a városba, de az is elképzelhető, hogy már nem találja anynyira nyomasztónak Stepfordot.

Joanna feléje fordult.

— Gondolkodjon ezen néhány napig és utána hívjon fel, rendben van? — javasolta a pszichiáter. — Biztosan segíteni tudok magának. Ez igazán megér egy néhány órás felfedezőutat!

Joanna némán ült s csak bólogatott.

Dr. Fancher elővett egy tollat s receptet írt. Joanna csak nézte, majd felállt s táskáját is elvette az asztalról.

— Pillanatnyilag ez segíteni fog — mondta Dr. Fancher írás közben. — Enyhe nyugtató. Naponta hármat is bevehet belőle — tépte ki a tömbből a receptet, s mosolyogva átadta Joannának. — Ez nem fogja megzavarni és nem lesz a házimunka megszállottja.

Joanna elvette a receptet.

— A karácsonyi ünnepek alatt nem leszek itthon állt fel Dr. Fancher a helyéről —, de a harmadikával kezdődő héten már elkezdhetjük. Hétfőn vagy kedden hívjon fel és értesítsen, hogyan döntött! Joanna bólintott.

— Ez egyáltalán nem katasztrófa — mondta. — Biztos vagyok benne, hogy tudok önnek segíteni — ismételte meg s a kezét nyújtotta.

Kezet fogtak s Joanna kiment a rendelőből.

A könyvtárban nagy volt a forgalom. Miss Austrian közölte, hogy a keresett újságok lent vannak a pincében. Az ajtótól balra, a legalsó polcon. Szépen, a megfelelő rendben rakja őket vissza! Dohányozni tilos, és oltsa le maga után a villanyt!

Joanna egyik kezével a falnak támaszkodva ment le a keskeny lépcsőn. Karfa nem volt.

Ajtó a baloldalon. Belül a villanykapcsolót is megtalálta. Szemkápráztató, vibráló fényű neoncső, régi papírok szaga, s egy élesen zúgó motor zaja.

Az apró helyiségnek még a mennyezete is alacsony volt. A folyóiratokkal megrakott polcoktól körülvett asztal mellett négy piros műanyaggal bevont, krómozott lábú konyhaszék állt.