Ira Levin - Stepfordi feleségek

— Meggondolta a dolgot — mondta Joanna. — Nem akar költözni. De én igen!

Buck Raymondot, a stepfordi ingatlanközvetítőt is felhívta.

— Csak elvileg érdekel a dolog — kezdte. — Ha holnap piacra dobnánk a házat, akkor mit gondol, gyorsan el lehetne adni?

— Semmi kétség — válaszolta Buck. — Állandó kereslet van a környéken. Amennyit kifizettek, azt biztosan megkapják érte, de lehet, hogy még többet is. Nem érzik ott jól magukat?

— Nem! — jelentette ki Joanna.

— Óh, mennyire sajnálom! Kezdjem árulni? Éppen itt van nálam egy házaspár…

— Ne, ne, még ne! — mondta Joanna. — Majd holnap megmondom.

— Várj, várj egy kicsit! — mondta Walter, s a felesége felé fordított tenyérrel, nyugtatgató mozdulatot tett.

— Nem! — rázta meg a fejét Joanna. — Nem! Az a valami négy hónap elteltével kezdi kifejteni a hatását, ami azt jelenti, hogy nekem már csak egy hónapom van. Talán már annyi sincs; szeptember negyedikén költöztünk.

— Az isten szerelmére, Joanna…

— Charmaine júliusban költözött be a házába — folytatta Joanna. — Novemberben megváltozott. Bobbie-ék augusztusban költöztek és most december van — mondta s hátat fordított férjének. A mosogató csapja csepegett egy kicsit; egy erőteljes kézmozdulattal hátratolta a kart s a csöpögés megszűnt.

— De már az Egészségügyi Hivatal levele is a kezedben van — próbált érvelni Walter.

— Lószar… hogy Bobbie-t idézzem! — fordult ismét feléje Joanna. — Valami biztosan van itt, valaminek lenni kell! — állította határozottan. — Menj el hozzá és nézd meg magad! A kedvemért tedd meg! A mellei egészen megnőttek, a feneke pedig szinte eltűnt! A ház olyan, mintha valami reklámfilmből bújt volna elő! Olyan, mint Carolé, Donnáé és Kit Sundersené.

— Előbb vagy utóbb ki kellett takarítania, már olyan volt, mint egy disznóól.

— De megváltozott, Walter! Már nem is úgy beszél, nem is úgy gondolkodik, mint azelőtt… én pedig nem akarom megvárni, míg velem is ez történik!

— Nem fogunk…

Közben kipirult arccal, prémes szélű kapucnival a fején Kim lépett be a teraszról.

— Maradj csak kint! — szólt rá Walter.

— Szeretnénk egy kis útravalót! — közölte Kim. Túrázni megyünk.

Joanna a süteményes dobozhoz lépett és néhány süteményt vett ki belőle.

— Itt van, tessék — nyomta a kislány markába. Maradjatok a ház körül! Mindjárt sötétedik…

— Oreost nem kaphatunk?

— Nincs itthon Oreos. Indulás kifelé!

Kim kilépett a konyhából, Walter pedig becsukta mögötte az ajtót.

— És az a ház jobb is, mint ez — söpörte le Joanna a morzsákat a tenyeréről. — Ötvenhárom és félezerért már meg is kapnánk. Buck Raymond szerint annyit ezért is adnának.

— Nem költözünk! — jelentette ki Walter.

— De hisz azt mondtad, hogy igen.

— Jövő nyáron, és nem…

— Nekem nem lesz következő nyaram!

— Joanna…

— Hát nem érted? Velem ez januárban fog megtörténni!

— Semmi se történik veled!

— Én is ezt mondtam Bobbie-nak. Még csúfoltam is az ásványvíz miatt.

— Nincs semmi a vízben — lépett közelebb hozzá Walter —, és a levegőben sincs semmi. Az a változás oka, amit neked is mondtak: rájöttek, hogy lusták és hanyagok. Ha Bobbie a külsejével kezdett törődni, akkor épp ideje. Neked nem bántja a szemed, ha néha a tükörbe nézel?

Joanna ránézett, Walter félrefordította a fejét, elpirult, majd ismét Joannára pillantott.

— Komolyan mondom — bizonygatta Walter. — Csinos nő vagy és egy fikarcnyit se törődsz magaddal csak akkor, ha vendégek jönnek hozzánk, vagy valami nevezetes alkalom van! — magyarázta, majd ellépett a felesége mellől, s a tűzhelynél megállva annak egyik gombját kezdte csavargatni.

Joanna Walterre bámult.

— Megmondom mit csinálunk… — kezdte Walter.

— Azt akarod, hogy megváltozzam? — kérdezte.

— Ne butáskodj, dehogy is akarom — fordult el Walter.

— Ezt akarod? — kérdezte Joanna. — Egy csinos, nett kis háziasszonyt?

— Én csak azt mondtam…

— Ezért volt Stepford az egyetlen hely, ahova költözni lehetett? Valaki megsúgta neked? „Vidd csak el Stepfordba, Wally, öregfiú; ott van valami a levegőben, négy hónap alatt meg fog változni!”

— Nincs semmi a levegőben — közölte Walter. — És csak azt súgták meg, hogy itt jók az iskolák és a helyi adók is alacsonyak! Figyelj! Én megpróbálom a te szemszögedből nézni és józanul mérlegelni a dolgokat. Azért akarsz elköltözni, mert attól félsz, hogy „megváltozol”. Én pedig azt hiszem, hogy ez ostobaság… egy kicsit hisztériázol. Ha most újra költöznénk, akkor az indokolatlan nehézségeket jelentene mindnyájunknak, különösen Pete-nek és Kimnek — fejezte be mondókáját s vett egy mély lélegzetet.

— Rendben van! — szólalt meg újra. — Csináljuk! Majd beszélsz Alan Hollingsworth-szel és ha ő azt mondja, hogy…

— Kivel?

— Alan Hollingsworth-szel — válaszolta Walter s már nem tekintett a nőre. — A pszichiáterrel. Ismered te is — nézett vissza rá. — Ha ő azt mondja, hogy nincs semmi…

— Nekem nincs szükségem semmiféle pszichiáterre! — jelentette ki Joanna. — És ha szükségem lenne, akkor se Alan Hollingsworthre. Láttam a feleségét a szülői értekezleten; ő is közéjük tartozik. Te tudod, hogy ő is ostobaságnak tartaná.

— Akkor keress magadnak egy másikat — mondta Walter. — Bárkit, akit csak akarsz. Ha azt mondja, hogy nincs semmi rögeszméd, nem hallucinálsz, vagy valami ilyesmi, akkor elköltözünk, amint csak tudunk. Holnap délelőtt magam is megnézem azt a házat, sőt még le is foglalózom.

— Nincs szükségem pszichiáterre — hajtogatta Joanna. — Nekem el kell mennem Stepfordból.

— Ugyan már, Joanna! — szólalt meg ismét Walter. — Azt hiszem, nagyon tisztességes ajánlatot tettem. Azt kéred, hogy ismét vállaljunk fel egy hatalmas zűrzavart, én pedig azt hiszem, hogy annyival tartozol mindnyájunknak, magadat is beleértve — különösen magadnak —, hogy legalább annyira világosan lásd a dolgokat, mint amennyire hiszed, hogy világosan látod!

Joanna ránézett.

— Nos? — kérdezte Walter.

Joanna nem szólt egy szót se, csak némán az arcába bámult.

— Nos? — kérdezett rá ismét a férje. — Nem hangzik ésszerűen?

— Bobbie akkor változott meg, amikor együtt volt Dave-vel; Charmaine is akkor változott meg, amikor kettesben maradt Eddel — szólalt meg Joanna.

Walter elfordult s a fejét csóválta.

— Velem is ez fog történni? — kérdezte. — Az együtt, a kettesben töltött hétvégénken?

— A te ötleted volt — válaszolta Walter.

— Ha én nem javasoltam volna, akkor te előállsz egy ilyen javaslattal?

— No, látod? — kérdezte Walter. — Hallod miket beszélsz? Én csak azt szeretném, ha átgondolnád azt, amit mondtam. Egy hirtelen ötlettől vezérelve nem forgathatod fel mindnyájunk életét! Józan ésszel ilyet nem is lehet elvárni! — háborgott, majd megfordult és kiment a konyhából.

Joanna csak állt a konyha közepén, tenyerét a homlokára szorította s behunyta szemét. Egy ideig csak álldogált, majd levette kezét a homlokáról s megrázta fejét. A hűtőszekrényhez lépett, kivett belőle egy lezárt dobozt és egy darab — bolti csomagolású — húst.