Francis Carsac - A világűr Robinsonjai

Van még egy igen aggasztó dolog, mert érthetetlen véletlennek tűnik az a tény, hogy egy olyan bolygóra pottyantunk, ahol a protoplazma-

élet lehetséges. A plébános úr mindebben a gondviselés kezét látja.

Ki tudja?

— Említettem már, hogy egy ideig egy másik, még fantasztikusabb feltevés járt az eszemben. Arra gondoltam, hogy talán valamiféle utazást tettünk az Időbeî, és hogy a mi bolygónk a saját múltjába, például az antikambri korszakába ütközött. Ez a bonyoäalom az Időben ment volna végbe, és Sol lett volna a Jupiter.

De azonkívül, hogy ez a feltevés számos, fizikai és metafizikai nehézséget vet fel, Tel usnak és más bolygóknak a jellegzetességei ezt megcáfolják.

— Talán az is lehetséges, amint azt Michel és Martine Sauvage hitték, hogy a mi saját öreg világegyetemünkkel ütköztünk össze a negyedik dimenzióban, egyszerű gyűrődés által. Akkor pedig az Androméda ködfoltjának egyik csil ag rendszerében lehetünk, sőt, egyszerűen a mi régi galaktikánk másik végében: A további megfigyelések talán majd választ adnak erre a kérdésre.

— Befejezésül, tisztelettel meghajolunk egyes regényírók prófétai szelleme előtt. Az idősebb J. H. Rosny, a Rejtélyes Erő című művében a mostanival azonos kataklizmát jósolt meg. De nála egy olyan világegyetemről volt szó, amelynek az anyaga nem volt azonos a mienkkel. Akiket pedig az elmondottakon kívül a matematikai levezetések is ételekéinek, azok bármikor felkereshetnek.

Ménard lelépett az emelvényről, és egy perccel később élénk vitába merült nagybátyámmal, Michellel és Martine-nal. Én is csatlakozni akartam hozzájuk, de amikor meghallottam, hogy tenzorról, gravitációs térről meg hasonlókról van szó, sürgősen visszavonultam.

Louis félrehúzott az egyik sarokba.

— Ménard úr elmélete rendkívül érdekfeszítő, de gyakorlati szempontból aligha viszi előbbre a dolgokat. Magától értetődik, hogy ezen a bolygón kell élnünk és meghalnunk. De mindenképp meg kell szerveznünk az életet. Igen sok a tennivalónk. Múltkor említetted, hogy innen nem messze valószínűleg kőszén található. Az is követett bennünket?

— Lehetséges. Nagyon csodálkoznék, ha ez a földindulás nem hozta volna felszínre a stefániait vagy a vesztfáliait — ne ijedj meg, csupán így nevezik a környéken található egyes kőszén-rétegeket.

De nehogy azt hidd, hogy ez valami csodálatos lelet lesz! Néhány, öt centimétertől talán harminc centiméterig terjedő vastagságú ér, gyenge minőségű kőszén vagy antracit.

— Az is valami! Számunkra életbe vágó, hogy az üzem áramot tudjon adni. Tudod, hogy a rakéták elkészítése csaknem egész szénkészletünket felemésztette. Szerencsére még van alumínium- és dúralumínium-tartalékunk. Acél híján…

A következő napokat roppant tevékeny munkával töltöttem. A Tanácsban több védelmi intézkedést rendeltünk el. A falutól néhány kilométerre légmentesen zárt óvóhellyel el átott hat megfigyelőállást építettünk, olyan felszereléssel, mintha ostromveszély fenyegetne.

Kezdetleges telefon kötötte össze őket a központi ügyelettel, és a kiadott parancs értelmében azonnal riasztaniuk kel ett, amint a hidrák legcsekélyebb nyomát észlelik. A négy legtávolibb tanya lakóit —ál ataikkal együtt — a faluba telepítettük. A mezőgazdasági munkákat gépfegyverekkel felszerelt teherautók védelme alatt végezték. Hogy az üzemanyaggal takarékoskodjunk, azok az állatok vontatták a földekre a kocsikat, amelyeket védeni kel ett.

Tökéletesített rakétáink kitűnően beváltak mint légelhárítók, és egy ötven főnyi hidrasereg támadásakor harminc állatot elpusztítottak.

Egy reggel Beltaire-rel és két fegyveres őrrel elindultam szenet keresni. Ahogy sejtettem, a kőszéntelep a közelben terült el. Egy része a sértetlen, a többi a holt övezetben feküdt; a szén helyenként a felszínen volt.

— Kezdetnek ez lesz a kényelmesebb — jegyezte meg Beltaire.

— Igen, csakhogy ebben a káoszban az ereket valószínűleg nem lehet követni. Lássuk a sértetlen részt.

Sejtelmem nem csalt; csak kevés ér vastagsága haladta meg a 15 centimétert. Egyikük azonban mégis 55 centiméter vastagnak bizonyult.

— Komisz munka vár a bányászokra — mondtam.

Mint a bányaügyek minisztere, harminc embert mozgósítottam, és felszedettem velük a legközelebbi vasútál omásra vezető síneket, valamint a második sínpárt, amely az alumíniumércet adó agyagbányához vezetett. Hála Moissac és Wilson találmányának, 1978-ban már nemcsak a bauxitból vontak ki alumíniumot, hanem a közönséges agyagból is. Most visszatértünk a számunkra kényelmesebb eljáráshoz, ugyanis Telluson hatalmas kiterjedésű és csodálatos tisztaságú bauxit-telepekre bukkantunk. Estranges természetesen tiltakozott:

— Hogy képzelitek ezt? Hogyan szál ítsam az ércet az üzembe?

— Először is, a két vasútvonal közül az egyiket meghagyom nektek. Másodszor, pillanatnyilag nincs szükségünk túl sok alumíniumra. Harmadszor, hogyan tudna működni az üzem szén nélkül? És negyedszer, amint megfelelő ércet találok, vasat fogunk olvasztani. Addig is itt van egy halom ócskavas: készítsetek belőle síneket. Ez a te dolgod!

Még az üzem hat kis mozdonya közül is igénybe vettem kettőt, továbbá kel ő számú vasúti kocsit. A mészkőbányából három fejtőkalapácsot és egy kompresszort hoztam el.

Néhány nap múltán a bányában megindult a termelés, és a faluban kigyul adt a villany. Tizenkét „kényszermunkás” fejtette a szenet; az őrök szerepe nem annyira a felügyelet volt, mint inkább az, hogy megvédjék őket a hidráktól. Az emberek már-már nem is tekintették magukat fogolynak, és mi sem úgy kezeltük őket. „Bányászok” voltak, és egy hajdani bányamester vezetésével gyorsan megtanulták, hogyan kel kihajtani a vágatokat.

Hatvan nap telt el az élet megszervezésével. Michel és a nagybátyám az órásmester segítségével tellusi ingaórákat készített.

Nagyon zavart bennünket, hogy a mi földi időbeosztásunk alapján itt egy teljes nap 29 óra hosszat tartott. Valahányszor felhúztuk óránkat, bonyolult számításokat kellett végeznünk. Két fajta óra készült: az egyiket 24 „hosszú órára” a másikat 29 földi órára osztották. Végül, néhány évvel később, megszoktuk a ma ismeretes időbeosztást, amelyet ti is használtok: a nap 10 százperces órára oszlik, minden percben 100 másodperc van, és minden másodperc 10 tizedmásodpercet foglal magában. Ezek a másodpercek tartamukat tekintve alig különböznek a régi másodpercektől.

Mel ékesen szólva, a kataklizma egyik első következménye az volt, hogy — a parasztok nagy megrökönyödésére — az ingaórák összevissza jártak a valamivel gyengébb gravitációs érték miatt.

Élelmiszerkészletünk, a kastély pincéiben talált mennyiséggel együtt körülbelül tíz földi hónapra volt elegendő. Tellus mérsékelt övezetében éltünk, ahol örök tavasz uralkodott, és ha a búza akklimatizálódik, évenként több aratásra is számíthattunk. A völgy megművelhető területe mindaddig elegendő lesz, amíg a lakosság száma nem növekedik meg túlságosan. Tellus földje termékenynek ígérkezett.

Igen sok házat rendbe hoztunk, nem laktunk többé egymás hegyén-hátán. Az iskola ismét megnyitotta kapuit, és a Nagy Tanács egy fémből épült hangárban ülésezett. Az irattárban Ida uralkodott, és ha Beltaire-t kerestem, bizonyosra vehettem, hogy mindig ott találom. Hozzákezdtünk egy kezdetleges törvénykönyv megszerkesztéséhez, a lehető legkevesebbet változtatva a Földön használatos jogszabályokon, de leegyszerűsítettük és a saját viszonyainkhoz alkalmaztuk őket. Ez a törvénykönyv van érvényben ma is. Létesítettünk továbbá egy kultúrtermet és egy könyvtárat.