Isaac Asimov - Az istenek is…

— Árt a felszerelésnek, ha a hátamra fekszem? — kérdezte Denison.

— Egyáltalán nem árt neki, de mégsem jó ötlet. Ne feküdj a puszta földre, ott 120 Kelvin-fok van, azaz mínusz 151, ha úgy jobban érted. Minél kisebb felületen találkozol vele, annál jobb. En leülnék.

— Rendben — ült le ügyetlenül, morogva Denison. Szándékosan hátat fordított a Földnek, észak felé nézett. — Nézd a csillagokat! Selene szemben ült vele. Olykor az arcát is látta az ellenző mögött, ha a földfény a megfelelő szögben esett rá.

— A Földről nem látjátok a csillagokat?

— Nem így. Még ha nincs is felhő az égen, a levegő elnyel némi fényt. A hőmérséklet-különbség miatt pislognak, a városok fénye, még ha nagyon távoli is, elhomályosítja a csillagokét. — Utálatosnak hangzik.

— Szeretsz itt kint lenni, Selene? A felszínen?

— Nem mondhatnám, hogy megörülök érte, de nem is zavar. Hozzátartozik a munkámhoz, hogy időről időre kihozzam ide a turistákat.

— És most miattam vagy kénytelen kijönni.

— Nem tudlak meggyőzni róla, hogy ez más, Ben? Kijelölt útvonalunk van a turisták számára. Nagyon szelíd és unalmas út. Ne gondold, hogy ide, erre a lejtőre kihozzuk őket. Ez Hold-lakóknak és vándlizóknak való. Leginkább a vándlizóknak.

— Nem lehet nagyon népszerű. Senki sincs itt rajtunk kívül.

— Hát persze. Külön napok vannak fenntartva az effélére. Versenynapokon kéne látnod! Bár akkor nem nagyon tetszene.

— Nem vagyok biztos benne, hogy most tetszik-e. A lesiklás a vándlizók külön sportja?

— Jórészt. A Hold-lakók általában nem kedvelik a felszínt. — És dr. Neville?

— Úgy érted, ó mennyire kedveli a felszínt? — Igen.

— Őszintén szólva nem tudom, volt-e itt egyszer is. Igazi városi fiú. Miért kérded?

— Nos, mikor engedélyt kértem rá, hogy végigcsináljam a napelemek szervizelését, semmi kifogása nem volt, de nem jött velem. Kifejezetten kértem pedig, hisz kellett valaki, aki válaszol a kérdéseimre; de határozottan elutasított.

— Remélem, volt azért, aki válaszoljon.

— Ó, igen. Ráadásul egy vándlizó. Talán ez magyarázza, miért ragaszkodik dr. Neville az elektronszivattyúhoz. — Mire gondolsz?

— Nos — Denison hátrahajolt, és hol a bal, hol a jobb lábával rúgott ki, valami lusta élvezettel figyelve lassú emelkedésüket-ereszkedésüket. — Ez nem is rossz! Nézd, Selene… Úgy értem, dr. Neville olyan megátalkodottan igyekszik elektronszivattyú-állomást létesíteni a Holdon, mikor pedig a napelemek tökéletesen megfelelnek a célnak. Mi nem használhatunk napelemeket a Földön, ahol a napfény soha nem ilyen állandó, ilyen fényes, ilyen egyenletes minden hullámhosszon. Az egész Naprendszerben nincs még egy olyan, akármilyen nagyságú égitest, amelyik alkalmasabb volna a napelemek használatára, mint a Hold. Még a Merkúr is túl forró. De a napelemek használata a felszínhez kötődik, és ti nem szeretitek a felszínt…

Selene hirtelen talpra ugrott, és így szólt:

— Rendben van, Ben, pihentél eleget. Föl, föl! A férfi nehézkesen felállt és azt mondta:

— A szivattyútelep viszont azt jelentené, hogy a Hold-lakóknak nem kell kimenniük a felszínre, ha nem akarnak.

— Felmegyünk a dombon, Ben. Addig a gerincig, ott, előttünk.

Látod? Ahol a Föld a horizonttal érintkezik.

Hallgatva járták be az utat. Denison látta, hogy odébb sima rész terül el, ahonnan a por nagy részét mintha elsöpörték volna.

— Túl sima ahhoz, hogy egy kezdő felküzdje magát rajta — mondta Selene, mintha a gondolatára válaszolt volna. — Ne légy túl ambiciózus, különben legközelebb már a kenguruugrást akarod megtanulni.

Ahogy ezt kimondta, csinált egy kenguruugrást, és földetérés előtt még vissza is fordult a férfihoz.

— Ide! Ülj le ide, és én majd…

Denison odaült, és lenézett a dombról. Bizonytalanul bámulta a lejtőt.

— Valóban le lehet siklani ezen?

— Természetesen. Itt a Holdon sokkal kisebb a nehézségi erő, mint a Földön, s ez azt jelenti, hogy kisebb erővel nyomjuk a talajt, tehát kisebb a súrlódás is. Minden sokkal csúszósabb, mint a Földön. Ezért hiszitek, hogy a lakások és a folyosók padlója nincs rendesen eldolgozva. Akarod, hogy kiselőadást tartsak a témáról? Mint a turistáknak?

— Nem, Selene.

— Mellesleg persze mi csúszkát is használunk. — Kis tokot tartott a kezében. Pár keskeny cső volt hozzákapcsolva. — Mi az? — érdeklődött Ben.

— Egy kis tartálynyi folyékony gáz. Gőzsugarat bocsát ki egyenest a csizmád talpa alá. A vékony gázréteg gyakorlatilag nullára csökkenti a súrlódást. Úgy fogsz mozogni, mint a tiszta űrben.

— Nem helyeslem — mondta kelletlenül Denison. — Felesleges ilyen formában gázt használni a Holdon.

— Jaj, mit gondolsz, milyen gázt használunk? Szén-dioxidot? Oxigént? Ez amúgy is pocsékba menne. Argon. Tonnaszám szivárog a Hold talajából; a kálium 40-ből alakult ki milliárd évvel ezelőtt. Ez is a kiselőadás része, Ben… Az argont csak néhány speciális célra használjuk a Holdon. Legalább egymillió évig csúszkálhatunk rajta, anélkül hogy kimerítenénk a készletet. Rendben. A te csúszkád már rajtad van. Várj egy kicsit, én is felveszem az enyémet!

— Hogyan működik?

— Teljesen automatikusan. Amint rálépsz, megindul a gőzfejlődés. Pár percre való mennyiség van benne, de annyi elég is. A nő felállt, és talpra segítette a férfit.

— Fordulj a lejtó felé! Gyerünk, Ben, enyhe lejtő. Nézd csak meg, teljesen vízszintesnek látszik.

— Nem — mondta Denison. — Úgy néz ki, mint egy szirtfok. Nekem.

— Butaság. Most figyelj, és jegyezd meg, amit mondok. Tartsd a lábaidat körülbelül hathüvelyknyire egymástól, az egyiket pár hüvelykkel előbbre! Mindegy, melyik van elöl. Tartsd a térdedet behajlítva! Ne hajolj bele a szélbe, mert nincs szél. Ne próbálj felfelé nézni, vagy hátra, de oldalt nézhetsz, ha akarsz. A legfontosabb: ha már elérted a lejtő alját, ne akarj túl gyorsan megállni, mert gyorsabban haladsz, mint gondolnád. Hagyd kiürülni a csúszkát, és akkor lassan megállít a súrlódás.

— Soha nem fogom megjegyezni.

— Dehogynem. És én ott leszek melletted, hogy segítsek. Ha pedig elesnél, és nem tudnálak elkapni, ne próbálkozz semmivel! Maradj nyugodtan, essél csak vagy csússzál! Sehol sincs olyan akadály, amelybe beleütköznél.

Denison nyelt egyet, és előre nézett. A déli lejtó tündöklött a Föld fényében. Az apró egyenetlenségek aránytalanul nagy árnyékot vetettek, így márványos színt adtak a felületnek. A dagadó Télföld csaknem a fejük fölött világított a sötét égen.

— Készen vagy? — kérdezte Selene. Hosszú kesztyűs keze a férfi vállán nyugodott.

— Készen — mondta bágyadtan Denison.

— Akkor indulás — mondta a nő. Meglökte, és Denison érezte, hogy mozgásba lendül. Kezdetben egészen lassan ment. Kissé billegve a nő felé fordult, aki azt mondta: — Ne izgulj. Itt vagyok melletted.

Érezte a talajt a talpa alatt, aztán már nem érzett semmit. A csúszka működni kezdett.

Egy pillanatig úgy tetszett, mintha egy helyben állna. Nem volt levegő, ami a testének ütközött volna, semmi sem éreztette vele, hogy valami fölött elcsúszik a talpa. De mikor újra Selenéhez fordult, észrevette, hogy a fények és árnyékok lassan növekvő sebességgel hátrafelé mozdulnak él.

— A Földet nézd — Selene hangját hallotta a fülében —, amíg felveszed a megfelelő sebességet! Minél gyorsabban mész, annál biztosabban haladsz. Tartsd a térded behajlítva! Nagyon jól csinálod, Ben.