Isaac Asimov - Az istenek is…

— Azt hiszem, igen. Személyes haragot táplál Hallammel szemben?

— Nem voltak személyes érzelmeim iránta akkor sem; most sincsenek.

— Jól gondolom, hogy az elektronszivattyúval szembeni ellenszenve azért támadt föl, hogy tönkretegye Hallamet?

— Az én ellenszenvem az ilyen keresztkérdésektől támad fel — mondta Denison.

— Kérem? Semmit sem azért kérdezek, mintha ön ellen akarnám felhasználni. Magam miatt kérdezősködöm, mert sok egyéb mellett a szivattyú ügye is nyugtalanít.

— Nos, rendben van, felteszem, hogy személyes érzelmeket keres a háttérben. Nem szerettem Hallamet, tehát készséggel elhittem, hogy a népszerűsége, a nagysága hamis alapon nyugszik. Reméltem, hogy az elektronszivattyúval kapcsolatban találok valami hibát.

— És emiatt talált is?

— Nem — mondta Denison erőteljesen, miközben öklével a szék karfájára vágott úgy, hogy a reakció kissé fel is ugrasztotta a székből. — Nem „emiatt”. Azért találtam hibát, mert volt hiba. Legalábbis én úgy láttam. Semmiképpen sem találtam volna ki valami hibát, csak hogy megfúrjam Hallamet.

— Nem kitalált hibára gondolok, doktor — mondta csillapítólap Gottstein —, álmomban sem mernék ilyet feltételezni. De mindannyian tudjuk, hogy az ismeretlen határterületének feltérképezése során feltételezésekkel kell dolgozni. E feltételezések a szürke bizonytalanságból erednek, de az ember a legjobb akarattal kiszínezheti őket így vagy úgy a… a… pillanatnyi érzelmeinek megfelelően. Ön a föltételezéseit esetleg némi Hallam-ellenes árnyalatra színezte.

— Semmi értelme ennek a beszélgetésnek, uram. Akkor, legalábbis úgy gondoltam, volt egy érvényes kritikai észrevételem. Mindazonáltal nem vagyok fizikus. Sugárvegyész — voltam.

— Hallam is sugárvegyész volt, mégis ő ma a világ leghíresebb fizikusa.

— Ma is sugárvegyész. Csak a tudása negyedszázada elavult.

— Nem úgy, mint a magáé. Maga keményen megdolgozott azért, hogy fizikus legyen.

Denison fölfortyant:

— Ön csakugyan nyomozott utánam.

— Mondtam, hogy mély benyomást tett rám. Érdekes, hogy visszajön minden. De ugorjunk más témára! Ismer egy Peter Lamont nevű fizikust?

Visszautasító hangon jött a válasz:

— Találkoztam vele.

— Róla is azt mondaná, hogy briliáns?

— Nem ismerem elég jól, és utálom az elkoptatott szavakat.

— Kijelentené, hogy ő tudta, miről beszél?

— Igen, minthogy nincs ellenkező értesülésem.

A megbízott óvatosan hátradőlt a székében. Földi szemmel nézve túl vékony alkotmánynak látszott a súlyához képest. Azt mondta:

— Volna olyan kedves és elmondaná, hogyan ismerte meg Lamontot? Csak a hírét hallotta? Vagy találkoztak is?

— Beszélgettünk közvetlenül is — válaszolta Denison. — Azt tervezte, hogy megírja az elektronszivattyú történetét a kezdetektől; teljes beszámolót készült összeállítani az egész legendás hülyeségről, amit köré kerítettek. Hízelgett, hogy Lamont hozzám fordul, hogy úgy látszik, talált valami anyagot rólam. Az ördögbe, megbízott úr, már az is hízelgett, hogy egyáltalán tudja, hogy még élek. De igazából nem mondhattam sokat neki. Mi haszna lett volna? Én nem nyertem volna semmit, csak azt, hogy kiröhögjenek, abba meg régen belefáradtam. Ahogy az önemésztésbe és az önsajnálatba is.

— Tud róla, mit csinált Lamont az utóbbi pár évben?

— Mire gondol, megbízott úr? — kérdezte Denison óvatosan.

— Egy éve vagy talán kicsivel előbb Lamont beszélt Burttel. Nem tartozom többé a szenátor stábjába, de azért időnként találkozunk. Tőle tudom. Aggasztotta a dolog. Úgy gondolta, Lamont kidolgozott egy érvényes teóriát az elektronszivattyú ellen, mégsem lát semmilyen gyakorlati módot rá, hogy újratárgyalják az ügyet A dolog engem is aggaszt…

— Mennyi aggodalom — gúnyolódott Denison.

— …de most nem is tudom. Ha Lamont beszélt önnel, és…

— Stop! Most álljon meg, megbízott úr, mert látom, igyekszik valamerre, amerre nem akarom, hogy tovább haladjon. Ha azt várja, hogy kijelentsem: Lamont ellopta az ötletemet, és másodszor is ocsmányul jártak el velem, téved. Hadd hangsúlyozzam újra, amilyen nyomatékosan csak lehet: nekem nem volt érvényes elméletem. Csak találgattam. Aggódta m, megszólaltam, nem hittek nekem, elment a kedvem. Nem lévén módom rá, hogy bebizonyítsam az ötletem értékét, feladtam. Nem is említettem Lamontnak a beszélgetésünk során, sohasem jutottunk túl az elektronszivattyú első napjain. Amivel később előállt, az ugyan nagyon hasonlít az én találgatásomra, de tőlem függetlenül dolgozta ki. Úgy tetszik, sokkal szilárdabb, szigorúan matematikai alapokon építette föl az elemzését. Nem tartok igényt sem az elsőségre, sem semmire.

— Úgy látszik, tud Lamont elméletéről.

— Körbejárt az utóbbi hónapokban. Nem tudja publikálni a fiú, és senki sem veszi komolyan, de a dolog szájról szájra jár: még engem is elért.

— Értem, doktor. De én komolyan veszem. Engem már másodszor figyelmeztetnek, érti? Az ön jelentése — az első figyelmeztetés — sohasem jutott el a szenátorhoz. Semmi köze sem volt a pénzügyi szabálytalanságokhoz, amelyek után nyomozott. A vizsgálóbizottság feje — nem én — rögeszmének tekintette, már megbocsásson. En nem annak gondolom. Mikor újra fölbukkant az ügy, fel is kavart Szándékomban állt, hogy találkozzam Lamonttal, de több fizikus, akivel konzultáltam…

— Hallamet is beleértve?

— Nem, nem kerestem fel Hallamet Több fizikus, akit megkérdeztem, azt mondta, hogy Lamont munkájának a világon semmi alapja sincs. Én még így is találkozni akartam vele, de akkor fölkértek erre a munkára, és most itt vagyok — és itt van ön. Véleménye szerint van komoly alapja annak az elméletnek, amelyet dr. Lamont meg ön is támogat?

— Úgy érti, hogy az elektronszivattyú folyamatos használata előbb-utóbb felrobbantja-e a Napot, netán a galaxisnak ezt az ágát is?

— Igen. Pontosan erre gondoltam.

— Nem tudhatom. Csak találgatok. Ami Lamont elméletét illeti, nem tanulmányoztam részleteiben, minthogy nem publikálták. Ha látnám, a matematikai részét tán nem is érteném… Mellesleg mit számít? Lamont nem győzhet meg senkit sem. Hallam ugyanúgy tönkretette, ahogy korábban engem. A közönség pedig úgy érezné, hagy sérti a rövidlejáratú érdekeit, és akkor sem hinne neki, ha Hallam feje fölül beszélne, hogy ügy mondjam. Nem akarják feladni a szivattyút. Sokkal könnyebb elutasítani Lamont elméletét, mint kitalálni, hogyan tehetnének valamit az ügyben.

— De önt még mindig aggasztja, nemde?

— Abban az értelemben, hogy attól tartok: valóban képesek vagyunk elpusztítani a világot; amit persze nem nagyon szeretnék végignézni.

— Tehát eljött a Holdra, hogy tegyen valamit, amit régi ellenfele, Hallam a Földön megakadályozna.

— Maga is szeret találgatni — mondta lassan Denison.

— Igen? — mondta Gottstein közömbösen. — Lehet, hogy én is briliáns vagyok? Nos, jól gondoltam?

— Lehetséges. Nem adtam fel a reményt, hogy visszatérjek a tudományos életbe. Örülnék, ha a munkám elhessegetné az emberiséget kísértő végzetet, mért bebizonyítaná akár azt, hogy nem létezik, akár azt, hogy igenis létezik, s akkor el kell hárítani a fenyegetést.

— Értem. Dr. Denison, van még egy megvitatnivalónk e pillanatban. Az elődöm, a most távozó megbízott, Montez úr, azt mondja, hogy a tudomány csak itt á kar növekedni, itt, a Holdon; aránytalan mennyiségben van itt jelen az emberiség szürkeállománya és kezdeményezőkészsége.