Isaac Asimov - Az istenek is…

— Igazán leessenek?

— A szó szoros értelmében.

— És előfordulnak sérülések is?

— Alkalomadtán. Elméletileg ezt a dolgot nem helyeslik. Hiábavalónak ítélik, és nincs olyan sok emberünk, hogy oktalanul kockáztassuk őket. De ez a nyüzsi nagyon népszerű, és nem tudjuk megszavaztatni, hogy törvényen kívül helyezzék.

— Maga melyik oldalon szavazna, Selene?

Selene elpirult.

— Ne ezzel törődjön! Nézze inkább!

A ritmus hirtelen viharossá fokozódott a dobokon, és minden egyes sportoló elrúgta magát a henger faláról, mintha nyálból lőtték volna ki. Nagy zűrzavar volt a levegőben, de mikor kitisztult a kép, mindenki szilárdan kapaszkodott a falon. Feszült várakozástöltötte meg a termet. Egyik elugrott, a másik követte, a levegő villanó testekkel telt meg ismét. És mindig újra meg újra zajlott az egész.

— A pontozás bonyolult — mondta Selene. — Pont jár minden elugrásért, minden érintésért, két pont minden tévedésért, amit az ellenfél követ el. Talajérintés tíz pont, a szabálytalanságért büntetőpontot adnak.

— Ki pontoz?

— Vannak bírók, akik a helyszínen döntenek, és videoszalagon is megvan az egész, ha utólag óvna valaki. Nagyon gyakran még a videoszalag alapján sem lehet dönteni.

Hirtelen izgatott kiáltás harsant, mikor egy kék lány egy piros fiú mellett repült el, és csattanósat vágott az oldalára. A fiú az ütéstót félrelendült volna, de nem túl szerencsés módon. Bizonytalanná vált az egyensúlya, úgy kapott a falon lévő rúd után, és kegyetlenül beverte a térdét.

— Hol a szeme? — kérdezte méltatlankodva Selene. — Nem látta, hogy jön a lány?

A mérkőzés keményebb lett, és a földi férfit már fárasztotta, hogy értelmet kölcsönözzön a kötelékrepüléseknek. Időnként egy-egy ugró elérte a rudat, de nem tudta megtartani magát. Ilyenkor a nézők áthajoltak a korláton, mintha maguk is készek volnának a levegőbe vetni magukat rokonszenvből. Egyszer Marco Forénak megütötték a csuklóját, és valaki azt kiáltotta: — Szabálytalanság!

Fore elvétette a fogantyút, és leesett. A földi férfi az esést a Hold gravitációja miatt lassúnak érezte. Fore izmos teste pörgött a rudak között, anélkül hogy bármelyiket is sikerült volna megfognia. A többiek vártak, mintha minden összecsapást felfüggesztettek volna, míg az esés be nem fejeződik.

Fore most már egészen gyorsan esett, bár kétszer is lelassította magát, anélkül hogy valóban sikerült volna megkapaszkodnia.

Csaknem a földön volt már, mikor hirtelen pókszerű rándulással kirúgta a jobb lábát, és felakadt egy keresztrúdion; ott lengett fejjél lefelé, mintegy tíz lábbal a talaj felett. Karját kitárva várt kicsit, míg kitört a tapsvihar, akkor felfelé lendült, elugrott, és gyorsan mászni kezdett.

— Tényleg szabálytalanság történt? — kérdezte a földi férfi.

— Ha Jean Wont nem ellökte, hanem megfogta a csuklóját, szabálytalanság. A bíró szabályosnak ítélte az akciót, és úgy gondolom, Marco sem óvja meg. Sokkal tovább zuhant, mint kellett volna. Szereti ezeket az utolsó pillanatban bekövetkező megmeneküléseket; egy nap aztán elszámítja magát, és megsérül… Ó, ó!

A földi férfi kíváncsian felkapta a fejét, de Selene nem őt nézte. Azt mondta:

— Itt van valaki a megbízott irodájából, nyilván magát keresi. — Miből gondolja?

— Ki más miatt jönne ide? Maga az egyetlen, aki nem otthonos itt.

— De hát nincs semmi ok rá — kezdte a földi férfi.

A küldönc, aki maga is földi embernek vagy legalábbis bevándorlónak látszott, és akit zavarhatott, hogy annyi karcsú meztelen alak látszólag közönyös tekintetének kereszttüzébe kerül, egyenesen feléje tartott.

— Uram — kezdte. — Gottstein megbízott úr arra kéri, fáradjon velem.

Barron Neville lakása valahogy ridegebb volt, mint Seleneé. Könyvei csupaszon hevertek mindenfelé, a számítógépe födetlenül állt a sarokban, hatalmas íróasztalán a rendetlenség is hatalmas volt. Ablakai dísztelenül sötétlettek.

Selene belépett, karba fonta kezét, és azt mondta:

— Ha ilyen mocsokban élsz, Barron, mitől reméled, hogy tiszta gondolataid támadnak?

— Elboldogulok — felelte zsémbesen Barron. — Hogyhogy nem hoztad magaddal a földi embert?

— A megbízott csapott le rá elsőnek. Az új megbízott.

— Gottstein?

— Pontosan. Miért nem készültél el előbb?

— Mert időbe telt, míg eligazodtam. Nem dolgozhatom vaktában.

— Nos, jól van, akkor csak várni kell — mondta Selene.

Neville leharapott egy darabot a hüvelykujja körméből, majd mogorván tanulmányozni kezdte.

— Nem tudom, örülnöm kell-e a helyzetnek vagy sem. Mit gondolsz a vendégünkről?

— Nekem tetszik — mondta Selene határozottan. — Nagyon kellemes volt, földike létére. Hagyta, hadd vezessem. Érdeklődött. Nem ítélkezett. Nem atyáskodott. Pedig nem erőlködtem különösebben, hogy meg ne bántsam.

— Érdeklődött a szinkrotronról?

— Nem, de nem is lett volna értelme.

— Miért?

— Mert megmondtam neki, hogy látni akarod; és hogy fizikus vagy. Így, gondolom, téged fog megkérdezni, amikor majd meglátogat.

— Nem találta furcsának, hogy éppen egy olyan idegenvezetőnőbe botlott, aki történetesen egy fizikus ismerőse?

— Miért volna ez furcsa? Megmondtam, hogy a szexpartnerem vagy. A szexuális vonzalom vak: egy fizikus is leereszkedhet egy közönséges idegenvezetőhöz.

— Fogd be a szád, Selene!

— Ó! Nézd, Barron, úgy gondolom, ha csak azért hálózott be engem, hogy rajtam keresztül hozzád jusson el, akkor legalább valami jelét kellett volna mutatnia az idegességnek. Minél komplikáltabb, minél hülyébb egy összeesküvés, annál zavarosabb; tehát annál idegesebb az összeesküvő. Én kifejezetten oldottan viselkedtem. Beszéltem neki a világon mindenről, csak a szinkrotronról nem. A tornabemutatóra is elvittem.

— És?

— És érdekelte. Érdekelte és megnyugtatta. Akármiben sántikál is, nem egy bonyolult figura.

— Biztos vagy benne? A megbízott mégis előbb beszél vele, mint én. Gondolod, hogy ez jó?

— Miért gondoljam, hogy rossz? Nyílt meghívásra került sor egy csomó Hold-lakó füle hallatára, nem körmönfont dolog.

Neville hátradőlt, kezét a tarkójára rakta.

— Selene, kérlek, ne ragaszkodj hozzá, hogy te vond le a következtetéseket! Idegesít. Ez az ember először is nem fizikus. Mondta, hogy az?

Selene szünetet tartott, hogy gondolkodjon.

— Én fizikusnak neveztem. Ő nem tagadta, de nem emlékszem, hogy állította volna. Mégis, mégis… biztos vagyok benne, hogy az.

— A hallgatás is takarhat hazugságot, Selene. Talán fizikusnak hiszi magát, de sem annak nem tanult, sem fizikusként nem dolgozik. Tudományos képzettsége van, megengedem, de nincs tudományos állásban. Nem kapott. Nincs olyan laboratórium a Földön, amely munkahelyet biztosítana neki. Rajta van Fred Hallam feketelistáján, annak is az élén, jó ideje.

— Biztos vagy benne?

— Hidd el, ellenőriztem. Ne haragudj, hogy ennyi ideig tartott.

Ráadásul olyan jó a hír, hogy már túlzás.

— Miért olyan jó? Nem értem, mire akarsz kilyukadni.

— Nem gondolod, hogy megbízhatnánk benne? Végül is a Földön sok sérelem érte.

— Jogos az érvelés, ha az adataid megfelelnek a valóságnak.

— Ó, az én adataim megfelelnek a valóságnak, legalábbis annyiban, hogy ezeket ástam ki, nem mást. De talán el is várja valaki, hogy így érveljünk.