Isaac Asimov - Az istenek is…

— Ki az a Barron? A barátja? A fiúja?

Selene elnevette magát.

— Barron Neville. Rég túl van azon, hogy fiú legyen, és sokkal több, mint a barátom. Néha szeretkezünk, ha kedvünk van hozzá. — Erre gondoltam. Van gyermekük?

— Egy fiam van. Tízéves. Legtöbb idejét a fiúk körletében tölti. Hogy megtakarítsam magának a következő kérdést: nem Barrontól van. Szeretnék egy másik gyereket is, ha még együtt leszünk, tőle; ha engedélyeznek még egy gyereket — bár majdnem biztos vagyok benne, hogy engedélyezik.

— Nagyon őszinte.

— Amit nem tartok titoknak, abban természetesen. Nos, mit szeretne csinálni?

Tejfehér sziklafolyosón sétáltak, melynek fényes felületét a Hold-kőzet apró, fénytelen darabjaival díszítették: ezek borították a Hold szinte egész felületét. A nő lábán szandál volt; amellyel alig érintette a talajt, a férfi magas sarkú csizmát viselt, amelynek nehezéke segítségül némi súlyt adott lépteinek. Különben kínszenvedést jelentett volna a járás. A folyosó egyirányú volt. Néha nesztelenül elsiklott mellettük egy-egy villanyautó.

— Hogy most mit szeretnék csinálni? — mondta a földi férfi. — Ez felhívás keringőre. Nem akar megállapítani valamilyen határértéket, nehogy a válaszom akaratlanul megsértse?

— Maga fizikus?

A földi férfi habozott a válasszal.

— Miért kérdi?

— Csak hogy halljam a válaszát. Tudom, hogy fizikus.

— Honnan?

— Senki sem használja azt a kifejezést, hogy „határértéket megállapítani”, hacsak nem fizikus. Különösen, ha a Holdon mindenekelőtt a protonszinkrotront akarja megtekinteni.

— Akkor ezért keres, mert fizikusnak látszom?

— Ezért küldött Barron, hogy megkeressem. Mert ő fizikus. Én azért jöttem, mert elég szokatlan földi férfinak találom.

— Milyen tekintetben?

— Nem lesz nagyon hízelgő, ha hízelgésre vadászik. Úgy látom, nem kedveli a földieket.

— Honnan tudja?

— Figyeltem, hogyan nézi á többieket a partin. Mellesleg egyébként is megérzem. Azok a földikék, akik nem szeretik a földikéket, a Holdon szoktak maradni. És ezzel visszatértünk az eredeti kérdéshez. Mit szeretne csinálni? Ami pedig a határérték-megállapítást illeti, az idegenvezetés a határ.

A földi férfi élesen nézett rá.

— Ez sajátságos, Selene. Magának szabadnapja van. A munkája elég unalmas vagy elég utálatos ahhoz, hogy boldogan kihagyjon egy napot vagy akár kettőt-hármat. És akkor azt választja, hogy idegenvezetőként velem töltse a szabadnapját. Csak mert valami kicsit érdekli.

— Barront érdekli. Ő most el van foglalva, és mit árt, ha én szórakoztatom magát, míg el nem készül… De maga amúgy is más. Nem látja, mennyire más? Munka közben pár tucat földikét terelgetve… Nem baj, hogy így mondtam?

— Mondom így én is.

— Mert földi. Vannak földiek, akik csúfnévnek tartják, és meg vannak bántva, ha a Hold-lakók így beszélnek róluk.

— A holdikák?

Selene elpirult.

— Igen. Ennyit erről.

— Akkor a legjobb volna, ha egyikünk sem lovagolna szavakon. A munkájáról beszélt.

— Hát a munkám során vannak azok a földikék, akikre vigyáznom kell, nehogy kitörjék a nyakukat, akiket ide-oda kell hurcolásznom, akiknek kis beszédeket kell tartanom, hogy előírás szerint egyenek, igyanak és lépkedjenek. Megnézik a kedvenc kicsi látványosságaikat, intézik a kedvenc kicsi intéznivalóikat, én pedig szörnyen udvarias és anyáskodó vagyok velük, hisz kötelességem.

— Borzasztó — mondta a földi férfi.

— De maga meg én azt csinálunk, amit akarunk. Remélem tehát, hogy megragadja a kínálkozó lehetőséget, és nem kell vigyáznom rá, mit mondok.

— Már mondtam, nyugodtan becézzen földikének.

— Rendben van. Most önként, a szabadidőmben dolgozom. Mit szeretne csinálni?

— Nagyon könnyű válaszolnom. Meg akarom nézni a protonszinkrotront.

— Nem megy. Talán Barron meg tudja szervezni, ha majd találkozott vele.

— Nos, ha nem láthatom a szinkrotront, nem tudom, mi látnivaló van még. Tudom, a túlsó oldalon ott a rádióteleszkóp, de nem hiszem, hogy bármi újdonsággal szolgálna. Majd maga megmondja, mi az, amit egy átlag turista nem lát.

— Egy csomó minden. Ott vannak az algatelepek, nem azok az antiszeptikus élelmiszerüzemek, amelyeket már látott, hanem maguk a farmok. Bár a szag kicsit erős, és nem hinném, hogy egy földike… földi férfi különösen étvágygerjesztőnek találná. A földiek úgyis meg vannak akadva az ennivalóval.

— Meglepő? Kóstolt már földi ételt?

— Voltaképpen nem. De valószínűleg nem is ízlene. Minden attól függ, mihez vagyunk szokva.

— Én is azt hiszem — mondta nagy sóhajjal a földi férfi. — Ha megkóstolna egy igazi marhaszeletet, torkán akadna a zsír meg a rost.

— Kimehetünk a peremvidékre, ahol új folyosókat fúrnak a kőzetbe, de akkor speciális védőöltözetet kell vennie. Aztán a gyárak…

— Válasszon maga, Selene!

— Jó, csak mondjon meg valamit becsületesen!

— Nem ígérhetem meg, amíg nem hallom a kérdést.

— Azt mondtam, hogy azok a földikék, akik nem szeretik a földikéket, itt maradnak a Holdon. Nem javított ki. Maga is itt szándékszik maradni?

A földi férfi ránézett ormótlan csizmája orrára. Azt mondta:

— Selene, nagy nehézségembe került, hogy vízumot kapjak a Holdra. Azt mondták, túl idős vagyok az utazáshoz, és ha egy kis időt itt töltök, esetleg nem térhetek vissza. Így hát azt mondtam nekik, hogy végleg itt szándékozom maradni.

— Csak nem hazudott?

— Akkor még nem volt biztos. De azt hiszem, itt fogok maradni. — Gondolom, még sokkal kevésbé lettek volna készségesek, ha tudják.

— Miért?

— A földi hatóságok nem nagyon szeretnek fizikusokat végleg ideengedni.

A földi férfi ajka megrándult.

— Ebben a tekintetben nem voltak gondjaim.

— Nos, ha közénk akar tartozni, akkor meg kell látogatnia a tornatermet. A földikék gyakran szeretnék megnézni, de mi általában nem biztatjuk őket Bár nincs kifejezetten tiltva. A bevándorlók, az már egészen más tészta.

— Miért?

— Egyrészt, mert meztelenül vagy majdnem meztelenül végezzük a gyakorlatokat. Miért is ne? — A hangja kicsit szomorúan csengett, mintegy a sokszor elismételt védekezés miatt. — A hőmérséklet ellenőrizve, a környezet tiszta. Csakhogy bárhol, ahová a földiek eljutnak, a meztelenség zavaróvá válik. Némelyik megbotránkozik, némelyik izgalomba jön, van, aki egyszerre érzi a kettőt. Nos, nem öltözhetünk fel a kedvükért a tornateremben, de nem is kellemes, ha ott vannak, így hát távol tartjuk őket.

— És a bevándorlók?

— Hozzá kell szokniuk. A végén ők is ledobják a ruhájukat. És sokkal nagyobb szükségük van a tornateremre, mint a született Hold-lakóknak.

— Becsületes leszek magával, Selene. Ha női meztelenséggel találkozom, én is izgalmat érzek. Nem vagyok még olyan öreg, hogy ne érezzem.

— Hát akkor izguljon — mondta közönyösen a nő —, de magában! Rendben?

— Nekünk is le kell vetkőzni? — nézett rá vidám érdeklődéssel.

— Mint nézőknek? Nem. Megtehetjük, de nem kötelező. Maga kényelmetlenül érezné magát, ha ennyire az elején megtenné, és nem volna túlságosan inspiráló látvány a mi számunkra sem… — Maga aztán nem udvariaskodik!

— Miért, az volna? Legyen őszinte! Ami meg engem illet, nem kívánom magát külön izgalmaknak kitenni. Így hát mind a ketten maradjunk csak felöltözve.