Isaac Asimov - Az istenek is…

Végül Odeen elfogadta a hallgatásukat — ilyenek. Talán az egyéniségük miatt, gondolta, hisz hármast sem alapítanak. Ezért épül köréjük a burok.

Másrészt Odeen olyan nagy horderejű dolgokat tanult már, hogy a Keményanyagúak magánélete ostoba semmiségnek tűnt föl mellettük. Megtanulta például, hogy a világ egyre zsugorodik, fogy…

Losten, az új tanára mondta el neki.

Odeen a világ belsejében vég nélkül sorakozó lakatlan barlangokról kérdezte, s ez Lostennak láthatólag tetszett. — Félsz erről kérdezősködni, Odeen?

(Odeen. Nem valami általános utalás a balfelőli mivoltára. Mindig büszkeséget érzett, ha valamelyik Keményanyagú a személyes nevén szólította. És sokan szólították Odeennak. Csodálatosan éles volt az esze, ezt ismerték el azzal, hogy a nevén szólították. Losten nemegyszer kijelentette, mennyire elégedett, hogy ilyen tanítványa van.)

Odeen csakugyan félt, és rövid habozás után be is vallotta. Sokkal könnyebben vallotta meg hibáit a Keményanyagúaknak, mint Ész-társainak vagy Trittnek — elképzelhetetlen lett volna, hogy Trittnek bármely hibáját beismerje… Mindez nem sokkal Dua jövetele előtt történt.

— Akkor miért kérdeztél mégis?

Odeen ismét habozott. Majd lassan azt mondta:

— Azért félek a lakatlan barlangoktól, mert kiskoromban úgy hallottam, mindenféle szörnyűséget tartanak bennük. De erről nincs közvetlen tudomásom; csak azt tudom, amit a többi kisgyerek mondott, akiknek szintén nem lehetett róla közvetlen tudomásuk.

Meg akarom tudni az igazságot, és ez az akarás addig nőtt bennem, amíg a kíváncsiságot erősebbé tette a félelemnél. Losten láthatólag örült.

— Helyes! A kíváncsiság hasznos, a félelem haszontalan. Kitűnően alakul a belső fejlődésed, Odeen, és ne feledd, igazából csak a belső fejlődésed a fontos. Amit mi segítünk, az mellékes. Mivel pedig tudni akarod, egyszerűen megmondhatom: a lakatlan barlangok csakugyan lakatlanok. Üresek. Nincs bennünk semmi, legföljebb amit az elmúlt idők során otthagytak.

— Otthagytak? Kik, Keményanyagú uram? — Odeennak mindig szájára szaladt a tisztelgő megszólítás, ha tudatlanként szorongatóan nagy tudással találkozott.

— Akik az elmúlt idők során ott laktak. Sok ezer ciklussal ezelőtt ezernyi és ezernyi Keményanyagú, milliónyi és milliónyi Lágyanyagú létezett. Most viszont kevesebben vagyunk, mint voltunk, Odeon. Jelenleg nem egészen háromszáz Keményanyagú és alig tízezer Lágyanyagú él e világon.

— De miért? — hökkent meg Odeen. (Nem egészen háromszáz Keményanyagú maradt. Nyilvánvaló beismerése annak, hogy a Keményanyagúak is elmennek. De most ezen nem lehet töprengeni.)

— Mert fogy az energia. Hűl a Nap. Ciklusról ciklusra nehezebb élni és életet adni.

(Ezek szerint a Keményanyagúak is szülnek? Ezek szerint a Keményanyagúak is a Naptól várják az élelmüket, nem a sziklától? Odeen elraktározta a gondolatot, hogy egyelőre ne kelljen törődnie vele.)

— És ez folytatódik? — kérdezte.

— A Nap végül szükségképpen elenyészik, és akkor képtelen tesz táplálékot adni.

— Ez azt jelenti, hogy akkor Keményanyagúak és Lágyanyagúak, mind elmegyünk?

— Mi mást jelentene?

— De hát nem mehetünk eI mind. Ha energiára van szükségünk, és a Nap elenyészik, akkor más energiaforrást kell találnunk. Más csillagokat.

— Igen, Odeen, de a csillagok is mind elenyésznek. Maga az univerzum enyészik el.

— És ha a csillagok elenyésznek, nincs másutt élelem? Energiaforrás?

— Nincs. Az univerzum minden energiaforrása elenyészik.

Odeen lázongva töprengett, majd megszólalt:

— Akkor másik univerzum kell. Nem adhatjuk fel, csak mert az univerzumunk feladja. — Hevesen lüktetett. Szinte megbocsáthatatlanul otromba felindultságában áttetszővé vált, és a Keményanyagúnál jóval nagyobbra dagadt.

De Losten csak végtelen örömének adott kifejezést:

— Csodálatos, kedves balfelőlim. Ha ezt meghallják a többiek!

Odeen a rendes méretére laffadt zavart örömében. Hogy őt „kedves balfelőlimnek” nevezik! Senki sem hívta így — persze Tritt igen.

Nem sokkal ezután történt, hogy Losten elhozta nekik Duát. Odeen lustán elgondolta, hátha emiatt; de egy idő múlva elfeledkezett róla. Tritt annyiszor elismételte, hogy az ő Losten előtti fellépésének köszönhetik Duát, hogy Odeen nem töprengett többé a dologról. Csak zavarba jött volna tőle.

De lám, most megint Lostenhoz igyekszik. Hosszú idő telt el azóta, hogy megtudta: az univerzum lassan elenyészik, a Keményanyagúak pedig (mint kiderült) elszántan munkálkodnak életük továbbvitelén. Ő azóta több tudományterület értője lett; Losten be is vallotta, hogy fizikából már aligha tudná olyasmire tanítani, aminek egy Lágyanyagú egyáltalán hasznát veheti. És új Ész-ifjakat kellett munkába venni; úgyhogy Losten meg ő korántsem találkoztak oly gyakran, mint valaha.

Odeen a sugárzási teremben találta Lostent két Ész-kamasz társaságában. Losten rögtön észrevette az üvegablakon át, és gondosan betéve maga mögött az ajtót, kijött hozzá.

— Kedves balfelőlim! — tárta ki tagjait barátságosan (úgyhogy Odeen, mint rég annyiszor; perverz vágyat érzett, hogy megérintse, de persze úrrá lett rajta). — Hogy vagy?

— Nem akartalak megzavarni, Losten uram.

— Megzavarni? Azok ketten kitűnően elboldogulnak nélkülem egy darabig. Valószínűleg örülnek is, hogy elmegyek, hisz a sok beszédemmel nyilván agyonfárasztom őket.

— Ugyan — mondta Odeen. — Én mindig izgalommal hallgattalak, és biztosra veszem, ők is.

— No, no. De kedves, hogy ezt mondod. Gyakran látlak a könyvtárban, többektől is hallom, milyen jól szerepelsz a felsőfokú tanfolyamokon; ilyenkor hiányzol is, hisz a legjobb diákom voltál.

Hogy van Tritt? Még mindig olyan csökönyös Szülő-apa?

— Napról napra csökönyösebb. Ő adja a hármasunk erejét. — És Dua?

— Dua? Azért is jöttem… Tudod, nagyon szokatlan.

— Igen, tudom — bólintott Losten. Jellegzetes kifejezését Odeen már régóta a szomorúsággal hozta kapcsolatba.

Kis ideig várt, majd elhatározta, hogy egyenesen belevág.

— Losten uram, azért jött Dua épp mihozzánk, Tritthez és énhozzám, mert szokatlan?

— Meglepne? Te is igen szokatlan vagy, Odeen, és nemegyszer mondtad, hogy Tritt is az — válaszolta Losten.

— Igen — mondta mély meggyőződéssel Odeen. — Az.

— Akkor nem egy szokatlan Érzés-anya illik a hármasotokba?

— Sokféle módon lehet valaki szokatlan — töprengett Odeen.

— És Dua bizonyos furcsaságai bántják Trittet, és aggasztanak engem. Kikérhetem a véleményedet?

— Mint mindig.

— Nem szeret… összeolvadni.

Losten komoly volt, nem szólt. De láthatólag nem jött zavarba.

Odeen folytatta:

— Szeret összeolvadni, ha már ott tartunk az összeolvadásnál, de nem mindig könnyű rávenni.

— Mit jelent az összeolvadás Tritt számára? Úgy értem, az aktus közvetlen gyönyörűségén túl? — kérdezte Losten.

— A gyerekeket, természetesen — mondta Odeen. — Én is szeretem őket, Dua is, de Tritt a Szülő-apjuk. Érted? — (Odeennak eszébe ötlött, hogy Losten talán nem is értheti a hármas életének finom árnyalatait.)

— Próbálom megérteni — felelte Losten. — Ezek szerint, úgy érzem, Tritt többet kap az összeolvadástól, mint magát az összeolvadást. És te? Mit kapsz a gyönyörűségen túl? Odeen végiggondolta.