Isaac Asimov - Az istenek is…

Odeennak hiú módon tetszett a vaját úszása: kecsesnek és méltóságtelinek érezte. Említette is Lostennak, a Keményanyagú tanítójának, aki minden gondolatát ismerte. Losten azt mondta:

— Nem gondolod, hogy egy Érzés-anya vagy egy Szülő-apa ugyanezt gondolja a maga sietős mozgásáról? Ha mindegyikőtök másképpen Gondolkodik és cselekszik, szükségszerűen mást is talál szépnek, nem? Ne felejtsd el, a hármas azért nem zárja ki az egyéniséget!

Odeen az egyéniség dolgát nem értette tisztán. Egyedüllétet jelent? A Keményanyagúak persze egyedül vannak. Nem alkotnak hármast. Vajon hogy bírják ki?

Odeen gyerek volt, mikor a kérdés megfogalmazódott benne. Kapcsolata a Keményanyagúakkal még csak alakulóban volt; év hirtelen eszébe jutott: nem is tudja, van-e hármasuk vagy nincs. Az, hogy nincs, állandó szóbeszéd tárgya a Lágyanyagúak között, de igaz-e? Odeen eltöprengett, és arra jutott, hogy meg kell kérdeznie, szóbeszédre nem adhat. Tehát azt mondta:

— Te jobb- vagy balfelőli vagy, uram? — (Azóta Odeen, ha csak eszébe ötlik a kérdés, pulzálni kezd. Micsoda hihetetlen naivitás ilyesmit kérdezni; sovány vigasz, hogy minden Ész-fiúcska megkérdi valamelyik Keményanyagútól így vagy úgy, előbb vagy később — általában inkább előbb.)

Losten meglehetős nyugodtan válaszolt:

— Egyik sem, kis balfelőli. A Keményanyagúak között nincsenek sem jobb-, sem balfelőliek.

— Sem közé… Érzés-anyák?

— Középsők? — A Keményanyagú állandó érzékelőterülete megváltozott; ezt a jellegzetes változást Odeen később a jókedvvel, illetve az örömmel társította. — Nem. Középsők sincsenek. Csak egyetlen fajta Keményanyagú.

Odeen nem tudta nem megkérdezni. Akaratlanul kottyantotta ki, pedig nem is szerette volna:

— És hogyan bírjátok ki?

— Nálunk ez másképpen van, kis balfelőli. Megszoktuk.

Megszokhatná-e Odeen? Egész addigi életét a Szülő-hármas töltötte be, és az a biztos tudat, hogy a nem túlságosan távoli jövőben ő maga is hármast alapít. Mi az élet enélkül? Erről néha komolyan eltöprengett. Bármi merült föl benne, persze kemény igyekezettel töprengett rajta. Olykor egy pillanatra sikerült elkapnia a jelentését. A Keményanyagúaknak senkijük sincs, csak önmaguk: sem balfelőli, sem jobbfelőli fivérük, sem középső húguk, sem az összeolvadás, sem a hármas. Csak az elme; az univerzum vizsgálata.

Ez talán elég is nekik. Amint Odeen idősödött, a vizsgálódás öröméből is el-elkapott egy-egy jelentésszeletkés. Ez az öröm majdnem elég… majdnem elegendő… aztán eszébe jutott Tritt és Dua, és úgy döntött, hogy az univerzum minden titka sem igazán elég.

Hacsak… Furcsa: néha úgy látta, jöhet még idő, helyzet, föltételek együttese, mikor… De aztán mindig eltűnt a megpillantott jelentés — a jelentésszeletke megpillantott képe —, nyomtalanul eltűnt. Bár idővel vissza is tért, sőt újabban — úgy érezte — erősödik is, és egyszer majd eléggé sokáig jelen marad ahhoz, hogy egészen felfogja.

De ezzel az egésszel most nem szabad foglalkozni. Most Dua ügyében kell eljárnia. Gyorsan haladt a jól ismert úton, melyen annak idején a Szülő-apja vezette először (ahogy hamarosan Tritt vezeti majd az ő Ész-fiúcskájukat, a balfelőli kicsit).

És persze rögtón eszébe jutott minden.

Rémületes volt. Sok más Ész-fiúcska is ott volt, mind pulzált, csillámlott, az alakját változtatta, hiába jeleztek körös-körül a Szülő-apák, hogy tessék szilárdan, gömbölydeden állni, ne maradjon szégyenben a hármas. Odeen egyik játszótársa, egy balfelőli fiúcska, tökéletesen összelapult, mint egy csecsemő, és hiába győzködte rémes zavarban a Szülő-apja, nem volt hajlandó fölegyenesedni. (Azóta tökéletesen normális diák vált belőle… Bár nem egy Odeen — mint Odeen eléggé önelégülten nyugtázta.)

Azon az első iskolai napon jó néhány Keményanyagút láttak. Ezek mindegyiküknél megálltak, hogy az Ész-fiak rezgésmintáit többféle különleges módon rögzítsék, és így eldöntsék, jöhetnek-e tanulni, vagy még várniuk kell a következő időpontig; és ha jöhetnek, mit tanuljanak.

Odeen kétségbeesett erőfeszítés árán gömbölydedre húzta magát, és szilárdan megállt, mikor egy Keményanyagú közelebb jött hozzá.

A Keményanyagú azt mondta (hangjának furcsa színe majdnem romba döntötte Odeen tanulási szándékát):

— Milyen jó tartású Ész-fiú. Hogyan azonosítod magadat, balfelőli?

Odeent életében először hívták „balfelőlinek” mindenféle kedveskedő kicsinyítés nélkül; és soha szilárdabbnak nem érezte magát, mint mikor kinyögte: — Odeen, Keményanyagú uram — udvariasan megadva a válasz módját, ahogy a Szülő-apja tanította.

Halványan emlékezett még, hogyan vezették végig a Keményanyagúak barlangjain, hányféle fölszerelést, gépezetet, könyvtárat, homályos jelentésű, egymásra zsúfolt dolgot látott-hallott. Illegve az érzékeltekre alig emlékezett, a saját kétségbeesésére annál inkább. Mit csinálnak ott vele?

A Szülő-apja azt mondta, tanulni fog, de Odeen nem tudta, mi az, hogy „tanulni”, és mikor az öreget megkérdezte, kiderült, ő sem tudja.

Időbe telt, amíg rájött, hogy a szó kellemes élményt takar. Kellemeset, igen, de olykor aggasztót is.

Az a Keményanyagú lett az első tanítója, aki „balfelőlinek” szólította. Ő tanította meg a rezgésfölvételek megfejtésére, úgyhogy ami addig érthetetlen rejtélynek látszott, ugyanolyan világos beszéddé alakult, mint a saját hangrezgései.

De azután ez az első nem mutatkozott többé, egy másik Keményanyagú állt a helyére. Odeen eleinte észre sem vette. Akkoriban nem volt könnyű megkülönböztetnie egyik Keményanyagú alakját, hangszínét a másikétól. De azután érzékelte a dolgot. Egyre inkább megbizonyosodott róla, és megrettentette a változás, melynek nem foghatta fel az értelmét.

Végül összeszedte a bátorságát és megkérdezte: — Hol a tanítóm, Keményanyagú uram?

— Gamaldan?… Nem foglalkozik többet veled, balfelőli. Odeen hallgatott egy darabig. Majd azt mondta:

— De hát a Keményanyagúak nem mennek… — Nem fejezte be a mondatot, a többi bennszakadt.

Az új Keményanyagú nem szólt semmit, meg sem próbált válaszolni.

Odeen később rájött: mindig így van. Önmagukról sohasem beszélnek. Bármi másról nagy kedvvel értekeznek. Önmagukról soha semmit.

Tucatnyi apró bizonyítékból Odeen kénytelen volt arra következtetni, hogy a Keményanyagúak igenis elmennek, tehát nem halhatatlanok (mint ezt oly sok Lágyanyagú készpénznek veszi). De ilyet Keményanyagútól nem hallott. Odeen és a többi Ész-diák néha beszélt róla, habozva, szorongva. Egymás után hozták fel az apró érveket, melyek könyörtelenül jelezték a Keményanyagúak halandó voltát; de csak töprengtek, a nyilvánvaló következtetést nem akarták levonni; aztán elejtették a fonalat.

A Keményanyagúakat szemlátomást nem zavarta halandóságuknak az a néhány jele. Eszük ágában sem volt, hogy titkolják. De nem is beszéltek róla. És ha valaki kerek perec megkérdezte (szűkcégképpen. előfordult néha), soha nem feleltek; sem igent, sem nemet.

De ha elmennek, akkor születniük is kell; persze, arról sem beszéltek, és Odeen soha nem látott gyermek Keményanyagút.

Odeen úgy hitte, hogy a Keményanyagúak nem a Napból, hanem a sziklából nyerik energiaszükségletüket; vagyis hogy porított fekete sziklát építenek be a testükbe. Több diák úgy hitte. Mások eléggé hevesen vitatták e föltételezést. De e tárgyban sem jutottak dűlőre, hisz a Keményanyagúakat soha senki sem látta enni, és persze erről sem beszéltek.