Isaac Asimov - Az istenek is…

Lamont megrázta a fejét.

— Soha nem fogja elismerni. Inkább végignézi, hogyan robban szét a Nap.

— Akkor kényszeríteni kell — mondta a szenátor. — Önnek megvan az elmélete, de egy elmélet önmagában nem ér semmit. Bizonyára van rá mód, hogy ellenőrizzük. Az uránium radioaktív lebomlása például a magjában végbemenő interakciók ütemétől függ. Változott-e ez az ütem a maga elméletének megfelelően s az elfogadottat cáfoló módon?

Lamont újra megrázta a fejét.

— A szokásos radioaktivitás gyönge nukleáris interakciók velejárója, és sajnos az ilyen jellegű kísérletek csak határesetnek számító bizonyítékokkal szolgálnak. Amire félreérthetetlen eredmény adódik, már túl késő lesz.

— Akkor mit tegyünk?

— Vannak olyan pion-interakciók, amelyek már most félreérthetetlen adatokat produkálhatnak, sőt vannak kvark-kvark kombinációk, amelyek nemrég meghökkentő eredményre vezettek; biztos vagyok benne, hogy meg tudom magyarázni…

— Na látja.

— De ahhoz, hogy hozzájussak ezekhez az adatokhoz, feltétlenül szükségem van a Holdon lévő protonszinkrotronra, amely évekre előre be van táblázva. Ellenőriztem. Hacsak valaki nem lép akcióba.

— Rám gondolt?

— Önre, szenátor űr.

— Lehetetlen, fiam, amíg dr. Hallam ezt állítja magáról — és Burt szenátor bütykös ujjával az előtte lévő papírt ütögette. — Ez nem fog menni.

— De hát a Föld léte…

— Bizonyítsa be!

— Nyúljon át Hallam feje fölött, és bebizonyítom. — Bizonyítsa be, és átnyúlok.

Lamont mély lélegzetet vett.

— Szenátor úr! Tegyük föl, csak egészen apró esély van rá, hogy igazam van. Nem lenne érdemes ezért az egészen apró esélyért is harcba szállni? Mindent kockára tettek; az egész emberiséget, az egész bolygót…

— Azt akarja, hogy a jó ügy érdekében síkra szálljak? Szeretnék. Van valami tragikus szépsége a jó ügy érdekében folytatott küzdelemnek. Minden jóérzésű politikus álmodozik róla olykor, hogy a lángok közé rohanjon, mialatt angyalok kórusa kíséri. Elég mazochizmus van bennünk. De ehhez meg kell teremteni a küzdelem valamiféle esélyét, dr. Lamont. A küzdelemhez kell valami, aminek esélye — legalább esélye — van a győzelemre. Ha maga mellé állok, semmit sem érek a puszta szavával a hőn áhított szivattyú ellenében. Megkívánhatom-e, hogy mindenki adja föl a személyes kényelmét és azt a bőséget, amit az elektronszivattyú jóvoltából már megszokott, csak mert valaki tüzet kiált, míg az összes többi tudós vele szemben foglal állást, és a tisztelt Hallam is hülyének tartja? Nem, uram, én nem rohanok semmiért a lángok közé.

— Akkor csak abban segítsen — mondta Lamont —, hogy bizonyítékokat találjak. Nem kell nyilvánosan föllépnie, ha fél.

— Én nem félek — szakította félbe Burt. — Csak gyakorlatias vagyok. Dr. Lamont, a félóra letelt. Sőt jóval több, mint fél óra.

Lamont egy pillanatig csalódottan nézett rá, de Burt arckifejezése most már áthatolhatatlanná vált. Lamont kiment.

Burt szenátor nem fogadta rögtön a következő látogatót. Percekig bámulta a bezárult ajtót, percekig játszott a nyakkendőjével. Lehetséges, hogy ennek az embernek igaza van? Van rá akár egy csöppnyi esély is? Őszinte gyönyörűséget szerzett volna neki, ha betarthat Hallamnek, ha beletaposhatja a sárba — de nem, ilyen nincs. Hallam érinthetetlen. Tíz évvel azelőtt összeakaszkodott vele. Nyilvánvalóan igaza volt, míg Hallam égbekiáltóan tévedett, mint ezt az események is igazolták. Burt mégis megalázó vereséget szenvedett, és majdnem megbukott az újraválasztáson.

Megrázta a fejét, mintegy rendre intve magát. Az újraválasztását kockára teheti egy jó ügy érdekében, de azt már nem kockáztathatja meg, hogy újra megalázzák. Kiszólt a következő látogatóért, és az arca újra nyugodt, nyájas kifejezést öltött, amikor felállt, hogy elébe siessen.

Ha Lamont ekkor még mindig úgy érzi, hogy szakmailag van vesztenivalója, habozott volna. Joshua Chen egyetemesen népszerűtlen volt, ha bárki szóba állt vele, egyszerre utálni kezdték az államgépezet szinte minden zugában. Chen maga volt az egyszemélyes forradalom, aki mindenhol hallatta a hangját, mert átütő intenzitással képviselte ügyeit, és mert olyan szervezetet épített ki, amely szorosabb szálakkal volt összekötve, mint bármilyen normális politikai csapat (erre több politikus kész volt megesküdni).

Többek között ő volt az egyik oka annak is, hogy a bolygó energiaszükségleteit ilyen hamar az elektronszivattyúra bízták. A szivattyú előnyei nyilvánvalóak voltak: nem szennyezte a környezetet és nem került pénzbe; de hosszú utóvédharcokkal fenyegettek a nukleáris energia védelmezői, nem mintha a nukleáris energia jobb lett volna, hanem mert a gyermekkorukra emlékeztette őket.

De mikor Chen verni kezdte a tamtamot, a világ egy kicsit jobban odafigyelt.

Most ott ült Lamonttal szemben. Széles pofacsontja és kerek arca tanúsította, hogy háromnegyedrésit kínai lehet. Azt mondta:

— Egyet tisztázzunk! Maga csak a saját nevében beszél?

— Igen — mondta keményen Lamont. — Hallam nem támogat. Sőt kijelentette, hogy bolond vagyok. Meg kell szereznie Hallam jóváhagyását, mielőtt léphetne?

— Nem kell nekem senki jóváhagyása — mondta Chen a várható arroganciával, aztán újra gondolataiba mélyedt.

— Azt mondja, a paralények előbbre tartanak a technológia terén, mint mi?

Lamont ekkora lépést tett a kompromisszum irányában. Nem mondta többé, hogy intelligensebbek.,Előbbre tartanak a technológia terén” — ez kevésbé volt sértő, de igaz volt.

— Tiszta sor — mondta Lamont —, ha csak azt vesszük, hogy ők tudnak anyagokat küldeni nekünk az univerzumok közötti szakadékon át, míg mi nem.

— Akkor meg minek kezdtek el szivattyúzni, ha veszélyes? És miért folytatják?

Lamont megtanulta, hogy ne csak egy irányban kössön kompromisszumot. Mondhatta volna, hogy nem Chen az első, aki ezt kérdezi tőle, de ez leereszkedőnek, netán türelmetlennek hatott volna, így mást választott. Azt mondta:

— Ők ugyanúgy sürgették, mint mi, hogy elindítsunk valamit, ami oly nyilvánvalóan előnyös energiaforrásnak látszott. Nem véletlenül gondolom, hogy Ekei most éppúgy aggasztja a dolog, mint engem.

— Ezt még mindig csak maga állítja. Nincsen rá határozott bizonyítéka, hogy mit gondolnak.

— Nincsen. Jelenleg nincsen. E pillanatban. — Akkor ez nem elég…

— Megkockáztathatnánk mégis…

— Nem elég, professzor. Nincs bizonyíték. Az én tekintélyem arra épül, hogy soha nem lövöldöztem vaktában. Az én rakétáim mindig célba jutottak, mert tudtam, mire vállalkozom.

— De ha meglesznek a bizonyítékaim…

— Akkor támogatni fogom. Ha a bizonyítékok elegendőek nekem, biztosítom, hogy sem Hallam, sem a kongresszus nem tud majd ennek az árnak ellenállni. Tehát szerezzen bizonyítékokat, és akkor jöjjön újra hozzám!

— De akkor már késő lesz.

Chen megvonta a vállát.

— Talán. De sokkal valószínűbb, hogy rájön: tévedett, és nincsenek is bizonyítékai.

— Nem tévedek. — Lamont mélyen beszívta a levegőt, és bizalmasabb hangon folytatta: — Chen úr! Nagyon valószínű, hogy trillió meg trillió lakott bolygó van az univerzumban, és azon milliárd meg milliárd intelligens, magasan fejlett technikájú élőlény. Ugyanez valószínű a parauniverzum esetében is. A két univerzum története során szükségképpen sok ilyen világpór adódott; kapcsolatba kerültek, és szivattyúzni kezdték az elektronokat. Legalább egy tucat, de akár száz elektronszivattyú is munkába állhatott, elszórtan két-két univerzum között.