Isaac Asimov - Az istenek is…

Az elektronszivattyú ezt a két irányban lejtős utat használja fel. Az elektronszivattyú…”

Lamont visszalapozott a cikk címére. Így szólt: Az oda-vissza lejtő.

Gondolkodóba esett. A koncepciót természetesen ismerte, termodinamikai következményeivel együtt. De vizsgáljuk meg a kiinduló feltételezést! Minden elméletnek az a gyenge pontja. Mi van akkor, ha a per definitionem helyesnek elfogadott feltételezés téves? Mi volna a következménye, ha más feltételezésekből indulnánk ki? Ellentmondás?

Vaktában kezdett dolgozni, de egy hónapon belül az az érzés lett úrrá rajta, amelyet minden igazi tudós felismer, amikor az össze nem tartozó elemek váratlanul a helyükre kerülnek, a bosszantó kivételek értelmet nyernek, és az agyban bekattan valami. Az igazság.

Ettől a perctől kezdve még jobban kezdte ösztökélni Bronowskit.

— Megyek,és újból meglátogatom Hallamet — mondta aztán egy napon.

Bronowski szemöldöke felhúzódott.

— Minek?

— Hogy kiutasítson.

— Hát igen, mát megint a tempódtól van szó, Pete. Szerencsétlen vagy, ha a gondjaid kicsit csitulnak?

— Nem értesz. Nagyon fontos, hogy kiderüljön: nem is akar meghallgatni. Nem akarom, hogy utána azt mondják, a háta mögött csináltam, nem is tudott róla.

— Mitől? A parajelek megfejtésétől? Hisz még meg sincsenek fejtve. Ne ronts ajtóstul a házba, Pete!

— Nem, nem erről van szó. — És nem mondott többet.

Hallam nem könnyítette meg Lamont dolgát, néhány hétbe telt, míg időt talált a fiatalember számára. Lamont sem kívánt könnyebbséget Hallamnek, láthatatlan tüskéit mind tűhegyeste köszörülte és kimeresztette, úgy vonult be hozzá. Hallam fagyos arccal, durcás tekintettel fogadta.

— Mi is az a krízis, amitől beszél? — kérdezte hittelen.

— Felmerült valami, utam — mondta Lamont. — Amit az ön egyik cikke inspirált.

— Ó! — Aztán gyorsan: — És melyik cikkemről van szó?

— Az oda-vissza lejtőről. Amit a Kamaszkor számára írt, uram.

— És?

— Azt hiszem, az elektronszivattyú kétirányú lejtő, ha felhasználhatom a hasonlatát, amely egyébként nem a legpontosabb leírása a termodinamika második törvényének.

Hallam arca elfintorodott.

— Mire gondol?

— Legjobban úgy tudnám megmagyarázni, ha felállítanám a két univerzum mágneses mezőinek egyenletét, és demonstrálnám azt az interakciót, amelyet mindeddig — véleményem szerint szerencsétlen módon — nem vettek tekintetbe.

Ezzel Lamont egyenest a táblához lépett, és gyorsan felírta az egyenleteket. Közben legalább olyan gyorsan beszélt is. Lamont tudta, hogy Hallamet bosszantani fogja ez az eljárás, sőt, meg is alázza, hiszen nem tudja követni a matematikáját. Számolt is ezzel.

Hallam felmordult:

— Nézze, fiatalember, nincs időm rá, hogy a paraelmélet valamely aspektusát mindenestül megvitassam. Küldjön részletes jelentést, egyelőre pedig, ha röviden össze tudja foglalni, mit akar, hallgatom.

Lamont elsétált a táblától; arcán félreérthetetlenül tükröződött a megvetés. Így szólt:

— Rendben. A termodinamika második törvénye úgy írja le a folyamatot, mint a végletek szükségszerű kiegyenlítődését. A víz nem lefelé folyik; valójában nem történik más, mint a gravitációs szélső potenciálkülönbségek kiegyenlítése. A víz éppen olyan könnyedén terjed felfelé, ha a föld alatt esett csapdába. Ha két különböző hőmérsékletű anyag összekerül, munkára lehet fogni őket annak az árán, hogy a hőmérsékletkülönbség egy középső szinten kiegyenlítődik. A forró anyag lehűl, a hideg felmelegszik. A lehűlés is, a felmelegedés is a második törvényből következik, és megfelelő körülmények között egyaránt spontán módon jön létre.

— Ne oktasson a termodinamika elemi törvényeire, fiatalember! Mit akar? Kevés az időm.

Lamont változatlan arckifejezéssel, sietség nélkül válaszolt:

— Az ön elektronszivattyújának munkája is a végletek kiegyenlítődéséből származik. Ebben az esetben a végletek a két univerzum fizikai törvényei. Azon feltételek — bármilyenek legyenek is —, melyek e törvényeket lehetségessé teszik, lassan átáramlanak az egyik univerzumból a másikba, s a folyamat végeredménye két olyan univerzum lesz, amelynek természeti törvényei teljesen azonosak, s a mostani helyzethez képest jelentősen eltérnek a középarányos felé. Minthogy a folyamat meghatározhatatlan, de kétségkívül hatalmas változásokat hoz a mi univerzumunkba, komoly megfontolás tárgyává kellene tenni, hogy leállítsák az összes szivattyút, és az egész műveletet mindörökre abbahagyják.

Ezen a ponton várta Lamont, hogy Hallam kiborul, és még a lehetőségét is elvágja minden további magyarázatnak. Hallam megfelelt a várakozásnak. Felugrott a székéből, a szék felborult.

Odébbrúgta, és két lépést tett, hogy egészen Lamont mellé kerüljön.

Lamont gyorsan odébbtolta a saját székét, és ő is felállt.

— Maga hülye! — ordította Hallam, és szinte dadogott dühében. — Csak nem gondolja, hogy akad bárki az állomáson, aki ne értené a természeti törvényszerűségek kiegyenlítődését? Arra fecsérli az időmet, hogy olyasmiről meséljen, amit már akkor tudtam, amikor maga olvasni tanult? Takarodjon innen! És ha be akarja adni a lemondását, tekintse úgy, hogy már el is fogadtam.

Lamont kiment. És bár pontosan azt érte el, amit várt, mégis dühítette, ahogy Hallam bánt vele.

— Akárhogy is — mondta Lamont —, a helyzet tiszta. Megpróbáltam megmondani neki. Nem akart meghallgatni. Akkor jön a következe lépés.

— És mi volna az? — kérdezte Bronowski.

— Meglátogatom Burt szenátort.

— A Környezetvédelmi és Műszaki Bizottság fejét? — Őt. Ezek szerint hallottál róla.

— Ki nem? De mi értelme, Pete? Van valami a tarsolyodban, ami érdekelhetné? A fordítás nem. Tehát újból megkérdezem. Mit forgatsz a fejedben?

— Nem tudom megmagyarázni. Nem ismered a paraelméletet. — És Burt szenátor ismeri?

— Jobban, mint te, azt hiszem.

Bronowski fölemelte az ujját.

— Pete, ne gyerekeskedjünk. Lehet, hogy vannak dolgok, amelyeket én tudok és te nem. Nem dolgozhatunk össze, ha egymás ellen dolgozunk. Vagy tagja vagyok ennek a két főből álló testületnek, vagy nem. Ha megmondod, mit forgatsz a fejedben, én is mondok valamit. Különben hagyjuk abba az egészet.

Lamont megvonta a vállát.

— Rendben van. Ha akarod, megmondom. Most, hogy odavágtam Hallamnek, és nem kért belőle, talán így a jó. Az a lényeg, hogy az elektronszivattyú természeti törvényeket szállít. A parauniverzum körülményei között az erős interakciók mintegy százszor olyan erősek, mint itt, ez pedig annyit jelent, hogy a maghasadásra nagyobb esély van itt, mint ott, míg a magfúzióra sokkal nagyobb esély van ott, mint itt. Ha az elektronszivattyú kellő ideig tovább működik, olyan végső egyensúly kialakulására számíthatunk, amely mindkét univerzumban egyenlően erős nukleáris interakciót eredményez: tehát tízszer akkorát, mint a mostani itt, és tizedakkorás, mint a mostani ott.

— És erről nem tudott senki?

— Természetesen mindenki tudott róla. Magától értetődött szinte a kezdet kezdetén is. Még Hallam is érti. Ettől lett ideges a gazember. Olyan részletesen kezdtem magyarázni neki, mintha nem tudnám, hogy valaha is hallott róla. Ettől borult ki.